A tanulókat érő zajártalmakról írott cikk áttekinti, miként hat a környezet zaja a tanulók koncentrációjára, tanulási eredményességére. A szerző szerint a zajártalmak csökkentésében jelentős szerepet játszik, ha a pedagógus tudatosítja, hogy a diákok által használt hanghordozó-lejátszó eszközök hangos működtetése milyen súlyos ártalmak forrása lehet.
Téglás Zsolt Gábor
Iskolai zajártalmak
Napjaink hektikus, rohanó életvitelében egyre gyakrabban találkozhatunk a zaj egészségkárosító hatásaival. Az ipari munkahelyeken mindennapos téma, és megszaporodtak az ezzel foglalkozó tanulmányok is. Az iskola és az oktatásügy területét azonban ez idáig nem vagy csak igen csekély mértékben érintették a zajártalmi vizsgálatok, pedig ez a probléma az iskolákat sem kerüli el, ugyanis a lárma az egészségre ártalmas hatása mellett nagymértékben zavarja a tanulás-tanítás folyamatát.
A modern kori internet és a multimédiás oktatási módszerek mellett az iskolai oktatás legfontosabb eszköze továbbra is a szóbeli kommunikáció, azaz a másikkal való beszéd és a másik meghallgatása. A hallás így a tanulásnak is egyik alapfeltétele. Először meg kell tanulnunk beszélni, hogy meg tudjuk magunkat értetni és megérthessük a másikat is. Az egész társadalmat minősíti, hogyan kommunikálunk egymással.
A zaj mindenekelőtt az általános iskolás gyerekek iskolai munkáját gátolja leginkább, mert ők még az anyanyelv elsajátításának fázisában vannak. Számukra még a tanár-diák közti verbalitás tölti be a legfontosabb szerepet, a táblakép és a könyv még keveset segít a tanulásban. A másik veszélyeztetett terület az idegen nyelvet tanulók köre, ahol életkortól függetlenül fontos szerepet játszik az érthetőség és a jól hallhatóság.
Maria Klatte német pszichológus szerint a diákok a tanóra kb. 75 százalékát töltik a tanárra való figyeléssel. Ebből aránytalanul sok időt vesznek igénybe a „Csöndet kérek!”, „Figyelj rám!”, „Ne zavard a szomszédodat!” felszólítások, amelyek gyakran eredménytelenek, és nem kímélik a tanárok hangszalagját. Sokan használnak ennek kiküszöbölésére valamilyen csöndjelet. Egyes tanárok felemelik kezüket, vagy szájukhoz emelik mutatóujjukat, avagy mindannyian emlékezünk még fizika- vagy matematikatanárunkra, aki a vonalzót az asztalon kopogtatva próbálta a zsibongó osztályt rendre inteni. Minden tanárnak más és más stratégiát kell kiépítenie, hogy megtalálja az adott osztályközösség számára legmegfelelőbb fegyelmezési módszert.
Az oldenburgi egyetem kutatói megállapították, hogy a lárma akadályozza a tanulókat a koncentrálásban. E kutatási eredmény az egyik leghevesebb generációs problémát oldotta meg a szülők javára. A szülők ugyanis mindig is tudták, amit tudományosan is alátámasztottak a szakemberek: a mellékzörejek zavarólag hatnak a tanulásban. Ezáltal összeomlani látszik az iskolások azon védekező stratégiája, mely szerint: „Ha szól a zene, akkor jobban tudok a házira koncentrálni.”
A brémai egyetem egyik kutatása alapján a pedagógusok közel 80 százaléka a lármát jelölte meg az egyik legzavaróbb tényezőként, egy amerikai kutatás pedig 3,1 millióra becsüli azon oktatók számát, akik hangszalagbetegségekkel küzdenek.
Tíz tanár kollégámmal magam is tesztet töltettem ki, melynek egyik kérdése így hangzott: „Hogyan ítéled meg az iskolai oktatásban a tanulók által okozott lármát?” Egyvalaki a „nem zavar”, hárman a „valamelyest zavar”, hatan pedig a „leginkább ez zavar” választ jelölték meg.
A teszt utáni beszélgetésünkből is világosan kiderült, hogy a zaj mindenképpen zavarja a tanítást. Kommunikációs félreértések lépnek fel, és a résztvevőknek sokszor nagyon hangosan kell beszélniük ahhoz, hogy megértessék magukat, ami pedig hosszú távon általában hangszálbetegségeket okoz. Emellett a lárma stresszes állapotot idéz elő. A tanár közlései rövidebbek lesznek, egyszerűbben fogalmaz, lassabban beszél, a hangszín monotonabbá válik, és összességében kevesebb információ jut el a diákhoz, ami nem segíti az érdekfeszítő és motiváló oktatást.
Olykor a tanóra utáni szünetekben, a folyosón és az iskolaudvaron is elkeserítő a helyzet, sőt gyakran a tanári szobában is nagy a hangzavar. Ez gátolja a tanárok és diákok számára egyaránt szükséges feltöltődést, az órák közti hatékony pihenést.
Nem csak a diákok szükségleteiből és fegyelmezetlenségéből adódó zajok zavarják az oktatást. A székzörejek, lapozások, a tollak be- és kikapcsolása, a köhögések, csevelyek és fecsegések által okozott zajok csökkentése vagy kiiktatása mellett fontos, hogy jó akusztikája legyen az osztályteremnek. Sajnos azonban a teremakusztikai követelményekre a mai iskolaépületek tervezése során sem figyelnek eléggé.
A szellemi tevékenységek körébe tartozó munkahelyek esetében 55 dB-nél van a hangerősség határértéke. 85 dB felett az iparban már fülvédő használata ajánlatos. A napi 8 órán át tartó 85 dB feletti folyamatos munkahelyi zajártalom vissza nem fordítható tartós halláskárosodáshoz vezet. Az utóbbi idők európai kutatásai pedig sorra kimutatják, hogy iskoláinkban nem ritka a 70-90 dB közti érték.
A németországi Kiel város Humboldt Általános Iskolájában az iskolai zajvizsgálat a következő eredményt mutatta:
- osztálymunka (önálló feladatmegoldás): 45 dB;
- osztálymunka alatt beszél a tanár: 50 dB;
- a tanulók válaszolnak: 55-65 dB;
- a tanár új anyagot magyaráz: 65-80 dB;
- a szünetben az udvaron: 80 dB;
- a tanár belépése előtt az osztályteremben: 90 dB;
- a leghangosabb tanár: 100 dB.
Tizenhét általános iskolai tanuló bevonásával vizsgáltam, miként hat a lárma és a terem akusztikája a gyerekek teljesítményére.
Először egy zajos, nagy tanteremben, nyikorgó székeken ültek a diákok, majd pedig egy modern nyelvi laborban, ahol fejhallgatókon keresztül hallgatták a szavakat, szövegeket és a hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A vizsgálat során egyértelműen kiderült, hogy minél megerőltetőbb volt számukra a szavak és szövegek puszta hallása és megértése, annál kevesebb kapacitásuk maradt, hogy elvégezzék a velük kapcsolatos feladatokat. Tehát a zaj nagymértékben gátolta emlékezetüket, figyelmüket és tanulási teljesítményüket.
Mindez nem azt jelenti, hogy az iskolai osztályokban folyamatosan abszolút nyugalomnak és fegyelemnek kellene lennie. A gyerekek életkori sajátosságából eredő viselkedés- és magatartásformákat, valamint a modern pedagógia új oktatási formáit és azok hatékonyságát nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Szükségszerű viszont, hogy lehetőségeinkhez mérten például úgy alakítsuk ki az osztálytermeket, hogy a potenciális negatív, oktatást zavaró tényezőket, hanghatásokat tudatosan kiiktassuk vagy minimálisra csökkentsük.
Az iskolán kívüli zajártalmak is gyengítik az iskolai teljesítményeket. Ezt támasztja alá az a csehországi vizsgálat, ahol két tanulói csoport iskolai teljesítményét vizsgálták meg. Az A csoport diákjai nyugodt lakóövezetben éltek, a B csoport tagjai pedig repülőgépek zajától hangos környezetben. Előzetes sejtéseink igazolódtak: a csönd és nyugalom az iskolai munkában is meghozta gyümölcsét.
A zajártalmak csökkentésének és kiküszöbölésének egyik lehetséges módja az iskolaépületek korszerűsítése. Erre szolgál többek közt az Oktatási Minisztérium jelenleg is folyamatosan pályázható, Beruházás a 21. századi iskolába kiírása. Nagy szükség van erre a lehetőségre az ország minden területén, mivel iskoláink műszaki állapota igen gyenge. Nem csupán a médiában is megjelenő extrém esetekre gondolok, amikor leesett tetőcserepekről vagy osztálytermek beomló mennyezetéről hallunk. Az iskolaépületek jelentős része több mint hatvan éve épült, így valóban elérkezett az idő, hogy felújítsák a tetőt, a nyílászárókat, elvégezzék a szigetelési és más statikai-építőipari, valamint épületgépészeti munkálatokat. Ezekre és még egyéb korszerűsítésekre nyílik lehetőség e pályázat keretében. A program többéves, tehát kormányzati ciklusokon átívelő. Elnyerésével a közoktatási intézmények fenntartói hosszú lejáratú kedvezményes hitelhez juthatnak, melyet intézményeik korszerűsítésére, felújítására vagy bővítésére fordíthatnak.
Manapság egyre növekszik a halláskárosultak száma hazánkban. A betegek egy része fiatalkorú. A legnagyobb veszélyt számukra a diszkók zenéjének őrületes hangerőssége és a walkman vagy discman fülsiketítő használata jelenti.
Düsseldorfi kutatók azt figyelték meg az iskoláskorú gyerekeknél, hogy különösen azok a diákok hallgatnak fölöttébb hangos zenét, akiknek iskolai teljesítménye egyébként is gyengébb, vagy akik rossz szociális helyzetük miatt a walkman hangerejét felerősítik, hogy ezzel is kiutat keressenek a helyzetükből. Úgy gondolják, ha a zenén kívül mást nem hallanak, akkor el tudnak menekülni az emberektől, és a konkrét problémákkal sem kell szembenézniük. Ez azonban nem megoldás, azaz nagyon ideiglenes, ráadásul ezáltal egészségkárosodást szenvedhetnek.
A walkman vagy discman hangerősségének beállítása nem- és életkorfüggő. A leghangosabban (kb. 95 dB) leginkább a 13 és 16 év közötti fiúk hallgatják hanghordozóikat. Vannak olyanok is, akik akár 110 dB-re is felerősítik egyik-másik kedvenc számukat. A basszus felerősítése kevésbé káros a fülnek, a mély frekvenciák ugyanis kevésbé károsítják hallásunkat, mint a magasak. Így hát ha a fiatalok a basszus feltekerése mellett döntenek, akkor a kevésbé káros megoldást választják. A diszkók tekintetében sem szerencsésebb a helyzet. Egy 40 órás munkahét 85 dB hangerősségben hasonló mértékben károsítja a fület, mintha valaki négy órát eltölt egy hangosnak egyáltalán nem mondható, 95 dB hangerősségű diszkóban. Egy hangos szórakozóhely (pl. 105 dB) ezt a károsító hatást 24 perc alatt „éri el”. Az e témában (is) makacs kamaszok gyakran panaszkodnak aztán fülcsengésre, amelyet a szaknyelvben tinnitusznak hívnak. Ez olyan rendellenes hangérzéseket okoz a fülben (zúgás, cirpelés, sípolás, fütyülés, sustorgás stb.), melyeknek rendszerint nincs a külvilágban azonosítható eredetük. A lárma nemcsak a kommunikációt zavarja és az iskolai tanulásra van hatással, hanem számos egészségügyi probléma előidézője. Sokszor panaszkodnak a diákok a hangos környezet miatt fejfájásra, alvászavarokra, de a magas vérnyomás és a keringési betegségek kiváltó oka is lehet a nagy zaj. Azoknál az embereknél például, akik olyan nagy forgalmú utak mellett laknak, ahol a zajártalom 65 dB feletti, 20 százalékkal magasabb a szívinfarktus kockázata, mint a csendesebb helyeken.
Nagy felelősségünk van ezen a területen, de csak a fiatalokkal közösen találhatjuk meg a megfelelő megoldást a zajártalmak elkerülésére és az általuk okozott betegségek megelőzésére. Az önuralom és a felelősségérzet kialakítása fontos feladatunk. Öntudatra kell ébresztenünk az ifjúságot, hogy a fül megóvandó, érzékeny és értékes szervünk. Fontosságát és valódi értékét általában csak akkor tapasztaljuk meg igazán, ha valamilyen halláskárosodás ér bennünket, de akkor már késő. Jó lenne ezt megelőzni úgy, hogy a diákok saját maguk érezzék át e kérdés fontosságát, és maguk dönthessenek, megbecsülik-e fülük épségét. Ezt konkrét, gyakorlati élményekkel tudjuk leginkább elősegíteni. Jó alkalom kínálkozik ezekre az ének-zene, biológia- vagy fizikaórákon, de más területeken is integrálhatjuk a témát, ha lehetőségünk nyílik rá. Például összekapcsolhatjuk a pályaválasztásról szóló beszélgetésekkel is. Jó néhány álomfoglalkozás idillképe, mint a pilóta vagy operatőr szakma, könnyen homályba veszhet, ha nem vigyázunk a fülünkre megfelelően.
Örvendetes hír, hogy egyre több iskolai házirendben foglalkoznak valamilyen formában a zaj mérséklésével. Például több iskolában olvastam már hasonló mondatot a tanuló kötelességei között: „A becsengetés után csendben, rendbontás nélkül várják az órát adó tanárt.”
A zajártalmak csökkentését és egészségünk fontosságát azonban ne csak elméletileg hangsúlyozzuk az iskolai oktatásban, hanem vigyük be a gyerekek mindennapjaiba is! Alakítsuk úgy az iskolai életet, hogy diákjaink konkrét helyzetekben ismerhessék fel e szervünk értékeit! Köztudott, hogy a gyerekek szeretnek kísérletezni és mérésekkel foglalkozni. Szerezzünk be egy mérőműszert, és adjunk a diákoknak ezzel kapcsolatos feladatokat! Hallgattassunk velük halk zenét énekórán vagy vitassuk meg az akusztika rejtelmeit fizikaórán! Kísérleteken keresztül demonstráljuk az iskolai lárma következményeit! A számtalan lehetőség közül fontos, hogy mindig megtaláljuk azt, ami a tanuló életkori sajátosságainak megfelel, hogy értelmezni tudja a kísérletben látottakat, és arra motiválja, hogy ő maga is aktív részese lehessen a kísérletezésnek. Nagy sikert arathat például a különféle koncentrációs, figyelemre és gyorsaságra irányuló feladatok köre zene kíséretében vagy zene nélkül.
Az iskola hiába törekszik arra, hogy sikereket érjen el a gyerek környezeti nevelésében, ha ezt a szülők nem támogatják. Nagyon fontos tehát, hogy a szülők és az iskola együtt tegye meg nevelő lépéseit. Mindannyian elgondolkozhatnánk néha a zajról, a lármáról, és megvitathatnánk odahaza a gyermekeinkkel együtt: mit jelent számunkra a lárma, a hangerő. És a csend? Azonnal bekapcsoljuk a televíziókészüléket, mihelyt hazaérünk? Szívesen hallgatunk hangos zenét? Élvezzük néha a csöndet is? Állandóan szükségünk van háttérzenére? … És még számtalan kérdést feltehetnénk önmagunknak, amelyek segítenek abban, hogy csöndesebbé tegyük mindennapjainkat.
Irodalom
Ahrens, M. – Landsberg, B.: Zu viel für die Ohren? Bundeszentrale für gesundheitliche Aufklärung, Köln, 2000.
Csutor Béla (szerk.): Egészségnevelés. Egészségkárosító szenvedélyek megelőzése a tanórán és a tanórán kívüli nevelésben. Fürst Stúdió, Budapest, 1998.
Demeter Katalin – Véghelyi Józsefné: Ember – környezet – egészség. Trezor Kiadó, Budapest, 2002.
Huber, Ludowika – Kahlert, Joachim – Klatte, Maria: Die akustisch gestaltete Schule. Vadenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2002.
Kagan, Spencer: Kooperatív tanulás. Önkonet Kft., Budapest, 2001.
Kalas György: Suli-zaj. Reflex Kiadó, Győr, 1998.
Kulturális Együttműködési Tanács Közoktatási Bizottság Élő Nyelvek Osztálya Strasbourg: Közös európai referenciakeret, Pedagógustovábbképzési Módszertani és Információs Központ Kht., Budapest, 2002.
MacKenzie, David J. – Airey, Sharon: Classroom acoustics. Heriot-Watt University Edingburgh, Edingburgh, 1999.
Naumann, Ekkehart – Liebenberg, Kurt: Schutz vor Lärm, Aulis Verlag Deubner, Köln, 1984.
Rose, Hose, Dose = Der Spiegel, 44/2003. S.195.
Schulzke, Marion: Rrruhe! Menschen im Laerm – krank, erschöpft, ruhelos., Psychologie heute, 1995. Bd. 22, H. 2, 44–49.