Összegzés

A vizsgálat első részében az országos folyamatok feltárása érdekében végzett statisztikai elemzés azt mutatja, hogy a várakozások ellenére nincs párhuzamosság a hátrányos helyzetű tanulók arányának növekedése, ill. az iskolai szociális ellátási formák, szolgáltatások gyakorisága között (itt: napközisek aránya). Hasonlóképpen nem látszik szorosan összefüggeni a hátrányos helyzetű tanulók aránynövekedése és egyes eredményességi mutatók (itt: évismétlők aránya) alakulása sem. A fentiek arra utalnak, hogy az oktatási rendszer másként reagál a jelenségre: nem a köznapi tapasztalat szerint várható módon, s nem a kiegyenlítés irányában.

A vizsgálat második része – nyilvánvaló korlátai ellenére – néhány érdekes, megfontolásra érdemes tanulsággal szolgál. A kiválasztott hat térség általános iskolai adatainak elemzése során mindhárom dimenzióban (településtípus, településnagyság, térség) és mindhárom szinten (önkormányzat, intézmény, tanuló) jelentős különbségek mutatkoznak az iskolarendszeren kívüli, azon belüli jellemzők és a kimeneti tényezők terén egyaránt. Az önkormányzatok szintjén igen jelentős különbségeket találtunk, a településtípusok közötti különbségek azonban jelentősebbnek bizonyultak ebben a mintában is, mint a térségek közöttiek, bár ezek az elmúlt 10 évben jelentős mértékben növekedtek (a munkanélküliek aránya és a térségek közti korrelációs együttható 1990-ben: ,0637; 2000-ben: ,1974) A települések és térségek közötti különbséget kismértékben növelték a lakosság mozgásából származó települési szegregációs folyamatok. Az önkormányzatok hasonló arányban mondták, hogy nőttek, ill. hogy nem változtak a települések közötti különbségek. Az oktatással kapcsolatosan az iskolával rendelkező önkormányzatok több mint 80%-a vélte úgy, hogy az iskola pozitív hatással van a település életére, mégis úgy tűnik, hogy az oktatásnak önmagában nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, inkább csak a népességmegtartás lehetőségét látják benne.

Jelentősek azonban néhány vonatkozásban a térségek közötti különbségek is: mindenekelőtt a tanulói összetételben mutatkoznak igen nagy különbségek. A vizsgált iskolákban jelentős a hátrányos helyzetű tanulók aránya, ez sok iskolában magasan felette van a támogathatóság 30%-os határának. Az iskolák létszáma a 90-es években nem változott lényegesen, a kistelepüléseken és egy nagyobb településkategórián belül kismértékben még nőtt is. A tanulói összetételben végbement változások egyik legszembetűnőbbje a körzeten kívüliek aránynövekedése, elsősorban a városokban, ami feltehetőleg szintén a spontán szegregációs folyamatok egyik legfontosabb formája.

A személyi és tárgyi feltételek terén jelentős a különbség, elsősorban a szakos ellátottságban. A személyi feltételekben a településtípus szerinti különbségek a jelentősebbek. A tárgyi feltételekben is nagy jelentősége van a településtípusnak, de itt a térség szerepe is jelentősnek látszik. Az oktatási kínálat, oktatási programok kialakításánál szintén eltérést találtunk az iskola településtípusa szerint: a kistelepüléseken inkább az országos és a fenntartói elvárásokhoz igazodnak, a nagyobb településeken pedig inkább a szülői igényekhez és a szakmai kihívásokhoz. A tanórán kívüli foglalkozások arányában különösen nagy az eltérés a napközis foglalkozásokban, melyek sok olyan iskolában nem találhatók meg, ahol nagy szükség lenne rájuk. Az oktatás személyi és tárgyi feltételein, tartalmi kínálatán, tanórán kívüli lehetőségeken kívül úgy tűnik, hogy még a kiegyenlítést szolgáló támogatási formákban és a hátrányos gyerekekkel való foglalkozásban is különbség van – a rászorulók rovására.

A kimeneti jellemzők közül az évismétlők száma összességében csökkent, az évismétlés gyakorisága a térségek között nagyobb, mint a településtípusok között. Az évismétlés csökkenésére egyelőre nem találtunk kielégítő magyarázatot. Egy lehetséges magyarázat szerint az iskolák könnyebben és gyorsabban meg tudnak szabadulni a problémás gyerekektől, ha továbbengedik őket, hiszen a középiskolai expanzió nyomán felszabadult szakiskolai helyekre könnyen be tudnak kerülni. Csökkent időközben a tovább nem tanulók aránya is, a továbbtanulásban azonban ezen túl egy szerkezeti eltolódás figyelhető meg: megnőtt a szakiskola iránti érdeklődés, ami feltehetően a továbbtanulási arány növekedéséből adódik.

A kisebb települések iskolái a szülőkkel való kapcsolattartásnak inkább a hagyományos formáit őrzik, a kisebb települési iskolák kevésbé vonják be őket az iskola életébe, a nagyobb településeken ez inkább előfordul. Nem nagyon fordulnak elő a kistelepüléseken iskolai programok a felnőtt lakosság igényéhez mérten sem, bár maguk a szülők azt nyilatkozták, hogy szívesen részt vennének ilyeneken.

A különbségek összességében nagyon jelentősek, és sajátos módon nem a szükségletek irányába mutatnak: ott jobb az ellátás, ahol kevésbé indokolt. A különbségek okai részben strukturális tényezőkre vezethetőek vissza (pl. településnagyság, térség stb.), de sok bennük az iskolafüggő elem is (pl. feltételek biztosítása, napközi támogatása). Láthatóan sok múlik a szülőkön, de az önkormányzatokon és az iskolavezetésen is. Mindazonáltal a nehezebb helyzetű tanulókkal foglalkozó iskolák világa sem tűnik egységesnek: más helyzetben vannak a kistelepülési iskolák, amelyek kedvezőtlen társadalmi környezetben működve, több vonatkozásban magukra maradva inkább a feladatellátás szintjén működnek, s a városi iskolák, ahol kedvezőbbek a működés és az együttműködés feltételei, intenzívebb, élőbb a szülőkkel is a kapcsolat, s inkább tudnak a kihívásokra válaszolni.

A leginkább hátrányos helyzetű tanulókkal működő iskolák, úgy tűnik, nem működnek jelentősen rosszabb feltételek mellett, mint a vizsgált iskolák átlaga, de kedvezőtlenebb összetételű tanulóik következtében gyengébb eredményeket tudnak elérni, mint más iskolák. Az iskolai hátrány összetevői között jelentős szerepe van az anyagiaknak, a pénzügyi támogatással befolyásolható tényezőknek (tanári szakos ellátottság, tárgyi feltételek, egyes szolgáltatások személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése), de úgy tűnik, legalább ilyen fontosak a szemléletfüggő tényezők, pl. iskolák közti együttműködések, kapcsolatok megléte vagy hiánya, különösen a szülők irányában. A szülőkkel való kapcsolat hiányát sejtjük a mögött is, hogy ezekben az iskolákban inkább a formális elvárásokhoz való igazodás jellemző (fenntartó, országos oktatáspolitikai elvek) – éppen ott, ahol a leginkább differenciált igények figyelembevételére lenne szükség.

Az iskolarendszeren belüli és azon kívüli tényezők hatása nehezen választható szét, az általunk választott eljárás is csak egy közelítést tett lehetővé. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy az általunk vizsgált iskolarendszeren kívüli tényezők között a foglalkoztatottsági helyzet és a demográfiai adottságok (ezen belül is az etnikai összetétel) szerepe a meghatározó, az intézményi ellátottság szerepe jóval kevésbé jelentős. Ezek a különbségek megjelennek az iskolában, a tanulók összetételében is, s ezek megjelenését erősítik az iskolázásban megfigyelhető szegregációs tendenciák (a községekből városba járók, ill. a körzeten kívülről beiskolázott tanulók arányának növekedése). Az iskolák, úgy tűnik, nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a helyzet kezelésére, az általunk vizsgált és nagy különbségeket hordozó iskolarendszeren belüli tényezők között kulcsfontosságúakat találunk: a megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógusok hiányát, továbbképzésük viszonylag alacsony mértékét, az oktatási programkínálat szerénységét, a megmérettetés és motiválás lehetőségének szerénységét (versenyeken való részvétel) és a szociális jellegű, kompenzálást lehetővé tevő ellátás viszonylagos hiányát. A nagy különbséget rejtő tényezők tudnának a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó iskolákban az oktatás eredményességéhez hozzájárulni. Ezek hiányában sajnos a legrosszabb helyzetű iskolákban a problémák újratermelődésével számolhatunk a középfokon tovább nem tanulók jelentős aránya és a szakiskolákban továbbtanuló magas aránya következtében.

Az iskolarendszeren kívüli és azon belüli tényezőket összevetve úgy tűnik, jelentősebb a rendszeren kívüli tényezők hatása, de ehhez sajátos módon hozzáadódnak az iskolarendszeren belüli hiányosságok, aminek következtében az iskolarendszer feltehetően nem képes csökkenteni az induló hátrányokat, vélhetően inkább felerősíti azokat. A szabad iskolaválasztási lehetőség egyfelől ösztönzőleg hat az iskolák egy részének munkájára, másfelől azonban más iskolák esetében jelentős mértékben megnehezíti a munkát. A fogyasztói igényekre fogékony oktatási szolgáltatást nyújtó, rugalmasan működő iskolák a vizsgált térségek kisebb településein nem tudtak kialakulni, így a nehéz s a szegregációs folyamatokkal súlyosbított helyzetükkel nem tudnak elég sikeresen megbirkózni.

A fentiek miatt úgy véljük, hogy a hátrányok kompenzálására feltehetően komplex területi programok lehetnek alkalmasak, amelyek egyidejűleg biztosítanak többletjuttatást és esetlegesen többletszakértelmet, ösztönzést egyes feladatok ellátása számára, de segítenek a szemléletformálásban, egyes, más országokban hatékonynak tűnő formák kialakításában, s az együttműködés kialakulásában az iskolák és egyéb segítő (szociális, kulturális, sport stb.) intézmények között. Ezen programoknak azonban maguknak is feltehetően differenciáltabban kell működniük, a helyszínhez, az igényekhez és a problémák természetéhez igazodva, és a helyi szereplők döntő súlyát biztosítva.