Stefány Judit:

Jog az élethez? Az abortusz

Cél: Az élethez való jog kérdésköréhez több mindig aktuális vagy aktuálissá váló téma tartozik, így az abortusz, az eutanázia, a halálbüntetés kérdése. Az abortusz kérdésköre nem mentálhigiénés vonatkozásban kerül elő most, hanem emberijogi kérdésként. A cél annak a bemutatása, hogy gyakorlatilag egyetlen „műtét” milyen komoly jogi problémákat vethet fel, hogyan harmonizálható a magzat, az anya és az apa védelme.

Korosztály: 9-12. évfolyam

Kapcsolatok: Érdemes akkor beszélni erről a témáról, ha valamilyen aktualitást kap, illetve akkor, amikor az emberi jogok alakulása a történelmi tanulmányokból már ismert.

Időkeret: 3 tanítási óra

Fejlesztendő képességek: értelmi képességek: meglévő ismeretek új szempontú rendszerezése, álláspontok értelmezése és bemutatása, eltérő álláspontok összehasonlítása, önálló véleményalkotás kialakítása, empátia fejlesztése; együttműködési képességek: kooperatív technikák gyakorlása.

Tartalom:

1. Az abortusz
2. Az abortusz jogi szabályozása
3. Vélemények az abortuszról

Szükséges taneszközök: a diákmellékletek megfelelő számú másolatai.

Tartalmi követelmények: Az abortusz kérdésének történeti összefüggésekbe való helyezése, a jelenlegi jogi szabályozás fő vonalai.

Értékelés: A téma elsősorban beszélgetésre sarkaló. Az értékelhető, ha diákjainknak van önálló és megalapozott véleményük az abortusz kérdéséről.

A foglalkozás menete

I. Az abortusz

Az óra célja az abortusz kérdéséről meglévő ismeretek aktivizálása, az ezzel a témával kapcsolatos háttérismeretek és saját tapasztalatok elrendezése.

1. A diákok két lexikonszócikket kapnak (Diákmelléklet 1.)
2. Közös olvasás után beszélgetünk az alábbi kérdésekről:
   • Egyetértesz-e az abortusz „hivatalos” meghatározásával?
   • Szégyellnivaló dolog-e az abortuszról beszélni?
   • Mesélt-e személyes tapasztalatairól valaki Neked?
   • Ha igen, hogyan hatott Rád?
   • Az ismertségi körödben ki hogyan vélekedik az abortuszról?
   • Mire szoktak hivatkozni azok, akik mellette vannak és azok, akik ellenzik?
3. Tanári magyarázattal vagy tanári irányítással közösen összeszedjük, hogy milyen morzsákat tudunk az abortusz történetéhez rendelni az általános történeti ismereteinkből. (Tanármelléklet 1. az abortusz történetéről)
4. Házi feladatként egy önként vállalkozó a következő órára kiselőadást tarthat egy ország példájáról – Nepálról (Diákmelléklet 2.)

II. Az abortusz jogi szabályozása

Az óra célja körképet rajzolni az abortusz jogi szabályozásának alapelveiről, megvizsgálni, hogy vajon milyen értékrend és érdekrendszer húzódik meg ezek mögött.

1. Tanári bevezető általában a jogi szabályozásról és az ezzel kapcsolatos etikai kérdésekről: Amikor a jog kívánja szabályozni az élet alapvető kérdéseit, így a művi terhesség megszakítást, de jóformán bármit az orvoslás terén, akkor olyan kérdéseket kellene már biztosan megválaszoltnak tekinteni, hogy mikor kezdődik az emberi élet, hogyan értelmezhető az élethez, emberi méltósághoz, az önrendelkezéshez való jog, hogy hol húzható meg a családtervezés területén az állami beavatkozás határa.

Azzal, hogy a jog egyáltalán foglalkozik az abortusz kérdésével már gyakorlatilag beavatkozik a magánéletbe. Közel 100 ország elfogadta már – Magyarország is – az ENSZ Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Védelméről szóló Egyezményét, amely szerint:

„A részes államok... a férfiak és nők egyenlőségének alapján kötelesek biztosítani azonos jogokat arra, hogy szabadon és felelősen dönthessenek gyermekeik számáról és a gyermekszülések közé eső időközről, valamint hogy hozzájussanak mindahhoz a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és eszközökhöz, amelyek lehetővé teszik számukra az említett jogok gyakorlását.”

A kérdést azonban tovább bonyolítja, hogy a magzatot önálló „személyiségként” vagy az anya „részeként” kell-e kezelni. A fejlett országok jogrendszere különválasztja a kettőt, önállónak kezeli a magzatot, de mint „jogi” személyt csak az élveszületéstől kezeli.

2. Csoportmunka: A diákok 3 csoportba rendeződnek és így vizsgálják meg a magyar, az egyesült államokbeli és a kínai jogi szabályozást, majd röviden ismertetik azokat. (Diákmelléklet 3. – jogi szabályozás)

3. Meghallgatjuk a Nepálról szóló kiselőadást.

4. A hallottak alapján választ kereshetünk az alábbi kérdésekre:

• Mi mindentől függhet a jogi szabályozás?
• Lehet-e különbség a jogi szabályozás és a gyakorlat között?
• Miből adódhatnak a különbségek az egyes országok között?

A kérdések megválaszolásához statisztikai adatokat is használhatunk, fólián kivetítve, vagy fénymásolatban kiadva (Tanármelléklet 2.)

III. Vélemények az abortuszról

1. Csoportmunkában dolgozzuk föl a magzatvédő, a radikális és az ún. mérsékelt álláspontot. Az egyes csoportok szövegeket kapnak és a szövegek alapján plakátot kell készíteniük – nyilvánvalóan a plakát műfajának megfelelően – , amely tartalmazza álláspontjuk lényegét.
2. A plakátok körbejárnak és a másik két csoport plakátját elemzi mindenki, a szerint, hogy milyen értékek húzódnak meg a petíció, vagy plakáton szereplő követelések mögött
3. Közösen megbeszéljük, hogy mire jutottunk az álláspontok elemzésében, találtunk-e közös értékeket az eltérő álláspontok között.
4. A hasonlóan gondolkodók összeülhetnek egy-egy csoportba és megfogalmazhatják röviden az álláspontjukat az abortuszról.
5. Tanári összefoglaló arról, hogy milyen további kérdéseket vethet föl az abortusz kérdése – pl. magánszféra/közszféra elkülönítése. Ehhez nagyon jó felvetések találhatóak két további cikkben (Tanármelléklet 3.)
6. Zárókérdések – írásban vagy szóban:
   • Kaptál-e új képet az abortusz kérdésről? Ha igen, ha nem, miért?
   • Felmerültek-e benned ehhez kapcsolódó de más irányba nyitó témakörök? (pl. túlnépesedés, fanatizmus)?
   • Részt vennél-e valamiféle felvilágosító akcióban a témáról? Ha igen, ha nem miért? Ha igen, hogyan kezdenél hozzá?

Mellékletek

Diákmelléklet 1.

abortusz: a terhesség spontán megszakadása vagy művi megszakítása. Az életképesség elérésének idejét Nagy-Britanniában a 28. hétre, az USA-ban és néhány európai országban néhány héttel korábbra teszik. (Bár néha az ennél korábban világra jött magzat is életben marad.) Spontán abortusz (vetélés) a látszólag rendes terhesség kb. 20%-ban következik be, gyakran anélkül, hogy észrevennék. Okai között szerepelhetnek a megtermékenyítés, a méh valamint a méhlepény rendellenességei, az anya szervezetének valamilyen betegsége. Az abortusz gyógyszerekkel és sebészi beavatkozással is előidézhető. Ha az abortusz-törvény nem engedélyezi, a művi abortusz bűncselekménynek számít.

(Cambrigde Enciklopédia)

születésszabályozás: A terhesség megelőzése, fogamzásgátlás és családtervezés néven is ismert. A fogamzásgátlást évszázadokon keresztül ellenezte az egyház és az orvostudomány is, ennek ellenére igen széles körben alkalmazták a népszaporulat szabályozása, a nemi betegség megelőzése és a családok nagyságának korlátozása céljából.

(Enciklopédia Britannica)

Diákmelléklet 2.

Egy példa: a tilalom – Nepál

Thirta Maya Baral 29 éves: „Már a harmadik gyermekem volt, a férjem Indiában dolgozott, egyedül voltam, amikor a szülés megindult. A terhesség nem volt könnyű, az egészségem igencsak leromlott, a szülés hosszú és nagyon fájdalmas volt. Nem volt mellettem senki, aki segíthetett volna. Utána teljesen legyengültem. A baba, amikor végre megszületett nagyon pici volt és meghalt. Rengeteg vért veszítettem. Négy napig mozdulni sem bírtam, nem ettem, nem ittam. Akkor érkezett meg a rendőrség a falunkba és letartóztattak.”

Thirtát, állapota ellenére a falujához legközelebb eső börtönbe zárták csecsemőgyilkosság vádjával. Az egyetlen bizonyíték ellene a szomszéd család bejelentése volt, akik azt elhallgatták, hogy jogi vitában álltak férjével. Az asszony mellé nem rendeltek ki ügyvédet, nem kértek orvosi véleményt, nem volt boncolás, amely a csecsemő halálokát megállapíthatta volna. A gyenge bizonyíték ellenére bűnösnek találták és 10 évi börtönbüntetésre ítélték.

Thirta esete nem egyedi. A bebörtönzött nők körülbelül 2/3-át terhességmegszakításért és csecsemőgyilkosságért ítélték el, s mindegy, hogy a baba koraszülött volt-e vagy spontán abortusz történt. A terhességmegszakítás minden fajtáját tiltják, még akkor is, ha a nő nemi erőszak vagy vérfertőzés áldozata lett. Csak akkor engedik, ha az élete forog kockán s ezt két orvos is igazolja. Bár az abortuszért 3 évi börtönbüntetés járna, a legtöbb asszonyra csecsemőgyilkosságot bizonyítanak, ami életfogytiglani, azaz 20 évi börtönbüntetéssel jár. (A nők átlag életkora 53 év.) Ha egy férfi követ el gyilkosságot, 10 évre zárják börtönbe.

Az átlag nepáli anya 5 gyermeket szül és a családok fele nyomorban él. Az abortusztilalom az ősi hindu törvényeken alapszik. Az abortusz ellenzői azt állítják, hogy az abortusz bátorítaná „az erkölcstelenséget az egyedülálló nők között”. Valójában azonban az abortuszok 95,9%-át férjes asszonyok végeztetik el.

A 20 nepáli női ügyvéd egyike Sanhya Basnet Bhatta, aki egyben a Szolgálat a Társadalom kiszolgáltatottjaiért nevű szervezet szóvivője. Szerinte a nepáli asszonyok jogi képviselete igen ritka, a legtöbbjük meg sem engedheti magának, s az ügyvédek sem kívánnak abortuszügyekkel foglalkozni. Az esetek szinte mindegyikében bűnösnek találják a nőt és a börtönbüntetéssel általában együtt jár a vagyon lefoglalása is. Ezekben az esetekben a családok rábeszélik a férjeket a válásra. (Hagyományosan az új feleségnek nem kell elfogadnia mostohagyermekeket.) Így a gyermekek is az anyával a börtönben töltik az időt. A börtönviszonyok borzalmasak: nincs szappan, a zuhanyzók nyitottak, patkányok és moszkitók. 18 hónap is eltelik, míg kicserélik az ágyneműt.

Dr. Aruna Upreti szülés- és gyermekspecialista szerint a fővárosban, Katmanduban van lehetőség a modern és higiénikus körülmények között végzett abortuszra. Természetesen csak azoknak, akik megengedhetik maguknak, egyszóval az elitnek. „3–5 ezer rúpiába (70–117 dollár) kerül a férjes asszonyoknak és ennek négyszeresébe az egyedülállónak. A terhességmegszakítással foglalkozó orvosok remekül élnek. A rendőrség mindent tud, de szemet huny felette, mert az elitről van szó.” Azok a szegény asszonyok, akik abortuszt végeztetnek gyakran képzetlen emberek, kezdetleges technikával végzett kockázatos beavatkozásainak teszik ki magukat. A katmandui kórházban elhalálozottaknak több mint a felét az illegális abortuszokból fakadó komplikációk teszik ki.

Míg a nepáli törvények teljes erővel üldözik a szegény asszonyokat, az elit szabadon járkál, mint ahogy az asszonyok partnerei is. A férfi rendszerint azzal ússza meg a dolgot, hogy tagadja felelősségét.

„Addig nem lesz legális az abortusz Nepálban, amíg egy asszonyt kevesebbre értékelnek egy tehénnél.”

(JAN GOODWIN: Prisoners of Biology – The Utne Reader, January 1997)

Diákmelléklet 3.

Jogi szabályozás

A magyar törvényhozás 1992-ben adta ki a magzati élet védelméről szóló törvényt.

A törvény kimondja, „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel; a magzati élet védelme a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg, ugyanakkor a magzat egészséges fejlődését biztosító feltételek megteremtése elsődlegesen a szülők kötelessége; a terhességmegszakítás nem a családtervezés és születésszabályozás eszköze; a családtervezés a szülők joga és felelőssége...”

A törvény egyes pontjai körülhatárolják a terhességmegszakítás feltételeit. A terhesség bizonyos feltételek között, főként egészségügyi okokból legkésőbb a 24. hétig szakítható meg. Ettől eltérő indokból – „bűncselekmény” áldozata, „súlyos válsághelyzet”, „testi vagy lelki megrendülés” illetve „társadalmi ellehetetlenülés”, mely „veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését... a terhesség megszakítása... az állapotos nő írásbeli kérelme alapján végezhető el.” A kérelmet a Családvédelmi Szolgálat munkatársa előtt, személyesen kell tenni, s csatolni kell egy orvosi igazolást a terhesség megállapításáról. A törvény kötelezi a Családvédelmi Szolgálat munkatársát, hogy lehetőleg az apa jelenlétében tájékoztassa az állapotos nőt a terhességmegszakítás jogi feltételeiről és a gyermekvállalást segítő támogatásokról. Amennyiben egészségügyi okokból kerül sor a terhességmegszakításra az Egészségbiztosítási Alap fizeti a költségeket. További esetekben a feltételeket a Népjóléti Minisztérium szabja meg.

Az USA-ban hagyományosan nem tettek különbséget a fogamzásgátlás és az abortusz között. Még az 1960-as években is óriási vita folyt a fogamzásgátlási eljárások helyességéről, bár már a fogamzásgátló tabletták terjedőben voltak. A Legfelsőbb Bíróság 1972-ben mondta ki, hogy a házasságon kívül élőknek ugyanannyi joguk van a fogamzásgátlók használatára, mint a házasságban élőknek.

1973-ban pedig Roe kontra Vade perben (Roe egyedülálló állapotos nő pert indított a texasi törvényhozás ellen, alkotmányellenesek minősítve az abortuszt tiltó törvényeit). A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a nem terápiás céllal végzett művi terhességmegszakítás legális, hiszen az Amerikai alkotmány 14. kiegészítése szerint az államnak nincs joga beavatkozni a polgárok magánéletébe. Így precedenst teremtve liberalizálta az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét a terhesség első harmadában. Az állapotos nő és orvosa közösen dönthetnek az abortuszról, s ebbe a sem az állam, sem a szövetségi állam nem szólhat be. Azóta sokan vitatják e döntés helyességét. Ezért a hozzáférés lehetőségét úgy korlátozták, hogy kötelező tanácsadásnak kell megelőzni az orvosi beavatkozást, a fiatalkorúaknak vagy a családtól vagy a bíróságtól kell engedély szerezniük. Az állam anyagilag nem járul hozzá a műtéthez.

Kína a világ legnépesebb országa. Becslések szerint, minden negyedik ember kínai. Ezért a túlnépesedés megfékezésére, a születési arány csökkentésére, a népesség növekedésének lassítására a kínai hatóságok különböző intézkedéseket hoztak.

A kínai alkotmány 53. §-a „támogatja a családtervezés bátorítását”, de Állami Családtervezési Bizottság nem tekinti bűncselekménynek több gyermek vállalását. A törvény egyértelműen „a családtervezés gyakorlására” hív fel. Ez a valóságban annyit jelent, hogy az állam az egy gyermekes családokat anyagi kedvezményekkel jutalmazza, előnybe részesülnek a lakáshoz jutás és az oktatás terén.

Kiterjedt oktatási program segíti megtanítani a párokat a fogamzásgátlás használatára, a serdülő korúakat a családtervezésre. A helyi családtervezési központok működnek és „családtervezési tanácsadók” látogatják meg a vidéki és belvárosi területeket és oktatják a fogamzásgátlási eljárásokat, szállítják a fogamzásgátló szereket. Amennyiben ezeket az eljárásokat nem használják vallási vagy egyéb okokból, a nőket abortuszra buzdítják.

Diákmelléklet 4.

Viták az abortusz körül – álláspontok, érvek, bírálatok

A magzatvédők

A konzervatív álláspont szerint az egyedi emberi élet a fogamzással kezdődik, s a megtermékenyített petesejt (zigóta) morálisan ugyanolyan ember, mint bármelyikünk, elpusztítása éppen akkora bűn, mint egy felnőtt ember megölése. Ezen álláspont szerint az egyetlen jó abortuszpolitika a szigorú korlátozás.

(Kovács József: A művi abortusz a bioetika szemszögéből, részlet)

A radikális magzatvédők

Az USA-ban az utóbbi években a radikális magzatvédők, illetve fegyveres és szélsőséges csoportok súlyos támadásokat intéztek számos családtervezést, illetve abortuszt támogató szervezet ellen.

Az állandó összetűzések azt jelzik, hogy a nemzeti magzatvédő mozgalom taktikát változatott. 1993-ban lépett életbe az a törvény (FACE), amely szerint bűncselekménynek számít az abortusz klinikák blokád alá vonása. Ennek ellenére, növekszik az erőszakos összetűzések száma, és ennek köszönhető, hogy az abortusz elleni mozgalom két frakcióra szakadt. A mérsékeltek a jogi síkon, illetve a politikai szférában harcolnak az abortusz ellen, miközben a szélsőséges elemek erőszakosabb módszereket alkalmaznak, pl. vandalizmus, jogi perek, személyes fenyegetés, zaklatás. Amióta 1973-ban, a meghatározó „Roe vs. Vade -nek” nevezett perrel életbe léptek az abortuszt védő törvények, a Nemzeti Abortusz Szövetség öt gyilkosságot, 602 vandalizmusnak minősülő bűncselekményt és 142 gyújtogatási akciót tartott számon. (Az USA-beli megyék 81%-ában még nem léteznek abortuszt végrehajtó klinikák.)

Monica Miller a Polgárok az Életért magzatvédő szervezet alapítója. A három gyermekes, 42 éves teológiából doktorált anya sok magzatvédő álláspontját képviseli, amikor azt állítja, hogy az élet a fogamzás pillanatában kezdődik, így az abortusz emberölésnek számít. Már húsz éve utcai aktivista, épülteket ostromolt, sebészeti klinikákat helyezett blokád alá, és elvetett magzatokat lopott labor-kukákból, hogy propaganda céllal lefényképezze őket. Miller aktív tagja az Amerikai Életvédők Koalíciójának (ACLA) is. Ez a szervezet nem követeli meg tagjaitól az erőszakmentességet. Őt például 30 alkalommal tartóztatták le passzív rezisztenciáért és összesen 12 hónapot töltött börtönben. Egy alkalommal a következőképpen nyilatkozott: „Sohasem riadtam vissza a törvényellenességtől, főleg, ha az adott törvény védi az abortuszt.” Miller szerint az abortusz lelki krízisből fakad, spirituális katasztrófának tekinthető. A megbocsátása a civilizáció végéhez vezetne.

(American Jihad. Bazaar. January 1996.)

A liberálisok

A liberális álláspont szerint a magzat csak életképessé válásakor vagy élve születésekor tesz szert emberi jogokra, s ez előtt jogilag és erkölcsileg nem tekinthető embernek, noha biológiai értelemben már az. Ez a felfogás általában a fejlődő embrió és az újszülött közötti különbségeket tartja fontosnak. A liberális álláspont szerint az egyetlen helyes abortuszpolitika a megengedő, hiszen ha az anya abortuszt akar végeztetni akkor az ő kétségtelen személyiségi jogai állnak szemben egy, még morális értelemben nem ember kétes jogaival, tehát mindig az anya kívánságát kell előnyben részesíteni.

(Kovács József: A művi abortusz a bioetika szemszögéből.)

Mozgalom az abortusz alkotmányosságának megőrzéséért

Leslie Sebastion a San diego-i (USA) családtervezési szervezet a különleges programosztályát vezeti. Elvált, egy gyermekét egyedül neveli. Az elmúlt néhány év során egyik meghatározó személyisége lett az abortuszt védő országos mozgalomnak.

„A személyes véleményem szerint a fogamzás egy valódi csoda. Azonban én egy olyan családból származom, ahol a nagymamám 14 évesen, az édesanyám 17 évesen esett teherbe. Láttam, hogy ez milyen lelki fájdalmakkal, gyötrelmekkel járt és hogyan hatott az egész családra. Az, hogy mikor kezdődik az élet, az személyes ügy. Az, hogy egy idősebb, élettapasztalattal rendelkező anya sokkal inkább képes jó szülő lenni már erkölcsi tényező. Az pedig, hogy akarunk-e kötelező terhességi politikát folytatni ebben az országban politikai kérdés. S erre a válasz határozottan nem. Egy ilyenfajta politika senkin sem segítene és végképp nem nevezhető gyermekközpontúnak.”

(Cooper, Marc – Goldin, Greg – Leslie Sebastian. Q&A. 1996 January)

Orvosok az asszonyokért

Elisabeth Karlin a Visconsinbeli Madison város női orvosi központjának igazgatója. Mint orvos, hivatásának tartja felvértezni az asszonyokat a vallási és politikai környezet erőszakjával szemben. Szerinte az abortusz nem „betegség”, hanem egyfajta válasz arra, hogy a dolgok rosszul mennek. „Én csak egyetlen okát hallottam eddig az abortusz vállalásának – azt, hogy jó anya szeretne valaki lenni. Az asszonyok tudják, hogy ha nincs elegendő erőforrás, nem lehetünk olyan anyák, amelyek szeretnénk. Az erőforrások hiányozhatnak, mert erőszak, vérfertőzés áldozatai, az alkohol, a drogok miatt, a fiatalság vagy a szegénység okán, egy sértő kapcsolat folyamányaként. De a kétségbeesés eredménye ugyanaz. Az asszonyok el akarják vetetni a magzatot, mert ráébredtek, hogy az anyaság irtózatos felelősségére.” Összehasonlítva a fiatalok megelőző, állandó lelki gondozását a megsebző taktikával és hitekkel, arra kell jussunk, hogy a vallási kisebbségek ne vehessenek részt egy orvosi döntésben, amely csak az asszonyra tartozik. (Pl. a keresztények és a scientológia egyház tanácsot adnak, hogyan kell levezetni egy szívműtétet.) Érdekes paradoxonra figyelmeztet: pacienseinek többsége olyan csoportokból jön, akik hangosan ágálnak az abortusz ellen. Többségében katolikus asszonyok, akik bűnösnek érzik magukat, mert mindnyájan megfogadták, hogy sohasem lesz abortuszuk.

A doktornő sohasem végez abortuszműtétet addig, amíg teljesen meg nem bizonyosodott arról, hogy az asszony felelőssége teljes tudatában döntött e megoldás mellett. Szerinte az orvosok nagy része nem sokat tud az abortuszról, egyrészt mert az orvosi iskolákban kevéssé vagy egyáltalán nem szentelnek elegendő figyelmet ennek, másrészt az asszonyok 75%-a, aki keresztül megy ezen a műtéten nem mondja el házi orvosának, mert az orvos nem foglalkozik a születésszabályozással, s épp ez a tény őket teszi felelőssé a nem kívánt terhesség miatt. Karlin abban látja feladatát, hogy pacienseinek, akik megalázásra számítanak, nyugodt és biztonságos környezetet teremt és reméli, hogy megerősödve, jobban informáltan, egészségesebben hagyják el a klinikát mint, ahogy beléptek.

(Elisabeth Karlin: An Abortionist' Credo, The New York Times Magazine, December 1995)

A mérsékeltek

A mérsékelt álláspont az előbbi kettő között helyezkedik el, úgy gondolva, hogy a méhen belüli fejlődés idején van egy szakasz, melyen túljutva a magzat erkölcsi személlyé válik. E szakasz után az embrió már morális értelemben ember, míg ezelőtt még nem az.

(Kovács József: A művi abortusz a bioetika szemszögéből.)

Közös talaj?

Az 1996-os abortusz körüli kongresszusi csatározások eredményeként országszerte több mint 20 szervezet újra elkötelezte magát az abortusz-háborúban szereplő ellenfelek közötti párbeszéd újraindítására. E szervezetek főleg arra figyelnek, hogy egy nyugodt légkörben, anélkül, hogy bármelyiküknek le kellene mondania alapelveiről, az ellenfelek közös talajt próbáljanak találni.

A „Közös Talaj Hálózat” egyik vezére szerint mindkét félnek félre kellene tenni az egymásról megrögzött sztereotipikus nézeteiket. Nem szükséges, hogy megváltoztassák véleményüket, azonban legalább meg kellene tanulniuk emberként kezelni a másképp vélekedő halálos ellenségüket. Annak ellenére, hogy közös talajcsoportok általában nem vonzzák a szélsőséges elemeket, mégis hevesek a viták. A magzatvédők határozottan állítják, hogy az abortusz emberölés. A támogatók viszont haragszanak a magzatvédők erőszakos módszerei miatt. A megoldás az lehetne, ha a vitatkozók képesek lennének megérteni a másik fél érzelmi túlfűtöttségének indítóokait.

Az egyik abortuszvédő szerint: „valójában a megelőzésről kellene beszélnünk. Ezekkel az emberekkel [magzatvédőkkel] nem lehet komolyan beszélni erről! Nem képesek túljutni a születésszabályozáson illetve a szexuális nevelési problémákon és a nők szerepén a döntéshozásban.”

Az egyik magzatvédő szerint: „Ha azt állítjuk, hogy ritkán kellene alkalmazni az abortuszt, azzal azt is mondjuk, hogy az abortusz egy rossz dolog. Ez idegesítő ellentmondás az abortuszt támogató mozgalmon számára.”

(Smith, Lynn: Abortion accord remains elusive. Portland Press Herald. January 3 1996)

Tanármelléklet 1.

Az abortusz történetéről

A történelem során általában nem tettek különbséget a fogamzásgátlás és az abortusz között. Mindkettőt különböző okokból tiltották vagy engedélyezték. Megítélésének hátterében társadalmi, „életvédelmi”, a férfiak tulajdonjogát erősítő és orvosi okokat találunk.

Az ókori Egyiptomban számos hatékony fogamzásgátlási eljárást ismertek, s ha ezek kudarcot vallottak, nem volt ritka az abortusz illetve az újszülöttek megölése sem.

Az ókori Görögországban vagy Rómában is elfogadták az abortuszt és a nem kívánt újszülöttek elpusztítását. Ez utóbbi esetben egyszerűen kitették őket. Egyetlen feltétele az volt az effajta születésszabályozásnak, hogy a család férfi tagja akaratára vagy beleegyezésével történjék, ebben is védve a férfiak döntési jogát a nővel szemben.

Másképpen állt a dolog Spártában, ahol az állami érdekekre hivatkozva – a szabadok katonai erejének fenntartása okán –, tiltották az abortuszt. A megszületett gyermekek sorsáról is mindig a közösség döntött. Ha katonának alkalmasnak találtatott életben hagyták, ha nem, levetették a Taügetosz sziklájáról.

A rabszolganők a tulajdonosaiktól függtek. Fogamzásgátlásra és abortuszra kötelezhették őket, ha uruk szexuális élvezetének tárgyai voltak, hiszen a terhesség ebben csak akadályt jelentett volna. Viszont büntették az abortuszt és a fogamzásgátlását is, ha pénzért eladható utódot reméltek tőle.

A kereszténységgel jelent meg először Európában szempontként a magzat életének – hiszen az élet, a lélek Istentől való – védelme. Azonban komoly teológiai viták kereszttüzében állt századokon keresztül annak megítélése, hogy a magzat mikortól számít lélekkel bíró emberi lénynek.

A korai keresztény gondolkodók Arisztotelész tanaiból indultak ki, aki három lélekrészt különített el: tenyésző lelket, érző lelket s gondolkodó lelket. Szerinte az embrió kezdetben csak vegetatív lélekkel bír, majd érzőképes lélekkel, s csak később jut birtokába a racionális léleknek. A teológusok ezen az alapon az „átlelkesülés” jelének a magzat megmozdulását tartották. A még csak vegetatív lélekkel bíró embrió megölése ugyan az élet elpusztításának, de nem gyilkosságnak számított. Voltak olyan egyházi írók is, (pl. Tertullianus, 3. század), akik az állították, hogy a racionális lélek már a fogamzáskor beköltözik a magzatba. A legtöbben azonban Szent Ágostonnal (5. század) értettek egyet, aki kitartott amellett, hogy az átlelkesült embriót megölni gyilkosság, míg az át nem lelkesült magzat megölése nem az. Ez a megkülönböztetés bekerült a kánonjogba 1234-ben.

17–18. században a kezdetleges mikroszkópokba nézve néhány tudós úgy találta, hogy már a spermiumban ott van a miniatűr emberi lény. Ennek a megfigyelésnek hatására kezdett terjedni az azonnali átlelkesülés tana, vagyis, hogy a lélek már a megtermékenyüléskor beleköltözik az embrióba. Így 1708-ban az egyház emellett az elmélet mellett foglalt állást, 1869-ben pedig hivatalosan is eltávolították a kánonjogból az átlelkesült és az át nem lelkesült magzat közötti különbségtételt, s vele a korai és a késői abortusz eltérő erkölcsi megítélését. Ettől kezdve tekint a katolikus egyház minden abortuszt gyilkosságnak.

A 19. században az abortusz tiltásának volt egy másik, orvosi oka is. Az anya egészségének védelmében túl veszélyesnek ítélték ezt a beavatkozást – megfelelő fertőtlenítési eljárások hiányában.

A harmadik indok a fogamzásgátlás és abortusz tiltásában a népszaporulat ijesztő csökkenése volt. Ez a jelenség először az USA-ban okozott komoly aggodalmat, ugyanis az „őshonos” amerikaiak termékenységi mutató egyre jobban csökkentek, míg a frissen bevándoroltak sok gyereknek adtak életet. Egyes amerikai politikusok faji öngyilkosságról beszéltek, arról szónokoltak, hogy sok nő vonakodik teljesíteni hazafias kötelességét és így tovább. Míg egyik oldalon kedvezményekkel, propagandisztikus eszközökkel növelni kívánták a termékenységet, addig „a nem kívánatos rétegeknél” a sterilizálásért ajánlottak fel juttatásokat. Ez a fajta politikai okokra hivatkozó népességszabályozás a náci Németországban teljesedett ki: ott az árjának tartott németek abortuszát tiltották, a zsidókét megengedték, a biológiailag nem kívánatos (homoszexuálisok, krónikus betegségben szenvedők) esetében nem riadtak vissza kényszersterilizációtól sem.

Tulajdonképpen a 20. században megerősödtek azok a törekvések, amelyek az abortuszt az állam, közösség hatalmának, katonai, politikai erejének növelése érdekében tiltották meg, elsősorban a totalitárius diktatúrákban (pl. sztálini Szovjetunió, Rákosi Magyarországa, Ciaucescu Romániája). Másrészt azonban a terjedő liberális elvek a családi, az intim szférát sem hagyták érintetlenül: egyre többen érveltek a fogamzásgátlás szabadsága mellett. 1937-ben Amerikában elfogadták, hogy az orvos fogamzásgátlási tanácsokat is nyújthat a hozzáfordulóknak. Az 1960-as évek végén, 70-es évek során sok országban az addig erősen korlátozó abortusztörvények enyhítésének tendenciáját láthatjuk. Ennek legfontosabb okai közé sorolhatjuk a túlnépesedéstől való félelmet, a megszületendő gyermekek életminőségére fordított figyelem növekedését (prenatális diagnosztika, a beteg magzatok szelektív abortuszának lehetőséget), a polgárjogi, s főként a nők jogaiért harcoló feminista mozgalmak megerősödését, az abortusz orvosi kockázatának csökkenését, valamint azt, hogy az abortusz szigorúbb abortusztörvények idején is általánosan elterjedt volt, csak az illegalitás szférájába süllyedt.

(Kovács József: A művi abortusz a bioetika szemszögéből című tanulmányának alapján)

Tanármelléklet 2.

Statisztikai adatok

1. táblázat Az abortusz engedélyezésének feltételei

Életveszély	Más, az anya egészségét veszélyeztető okok	Szociális és egészségügyi okok	Nincsenek előírt feltételek
Banglades Brazília Chile Kolumbia Indonézia Írország Libanon Mexikó Nigéria Pakisztán Fülöp-szigetek	Costa Rica Egyiptom Ghána Izrael Kenya Marokkó Zimbabwe	Argentína India Peru Lengyelország Nagy-Britannia Németország	Csehszlovákia Franciaország Hollandia Kanada Kína Magyarország Olaszország Svédország Szovjetunió Tunézia USA

2. táblázat Az abortusztörvények világszerte, az országok száma és a világ népességének megoszlása szerint

Törvényi feltételek	Az országok száma (legalább egymilliós népesség)	Részesedés a Föld népességéből (%)
Életveszély vagy teljes tilalom		23	25
Más, az anya egészségét veszélyeztető okok	42	12
Szociális és egészségügyi okok	14	23
Nincsenek előírt feltételek	23	40

3. táblázat Az engedélyezett terhességmegszakítások száma – nemzetközi adatok

Ország		Év	Terhesség­megszakítások (ezer)	Év	Terhességmegszakítások
	ezer				száz élveszületésre
Bulgária	1980	156	1990	145	137,52
Egyesült Királyság	1980	137	1991	178	22,46
Franciaország	1980	171	1990	162	21,20
Lengyelország	1980	134	1991	31	5,68
Magyarország	1980	81	1993	75	64,31
Németország (NSZK)	1980	88	1991	75	10,34
Norvégia	1980	14	1991	16	25,54
Olaszország	1980	208	1990	161	28,65
Svédország	1980	35	1991	36	28,92
India	1980	346	1990	596	-
Japán	1982	590	1991	436	35,64
Kanada	1980	66	1990	71	17,55
USA	1980	1298	1989	1591	40,70

5. táblázat Termékenységi mutatók Magyarországon

	1980	1990	1993	1994
Élveszületések (ezer)	57,6	49,4	45,3	44,8
Terhességmegszakítások (ezer)	80,9	90,4	75,3	75,0
Korcsoportok szerint (%)
0 – 19	10,1	13,3	17,8	17,8
20 – 29	42,6	37,2	40,7	42,4
30 – 39	37,8	40,2	34,4	32,2
40 –	9,5	9,4	7,2	7,6
Száz 15 – 49 éves nőre jutó terhességmegszakítás	3,1	3,6	2,9	2,9
Száz élveszületésre jutó terhességmegszakítás	54	72	64	65

(Statisztikai Zsebkönyv, 1995)

Tanármelléklet 3.

További felvetések

Abortuszügy: megosztott közvélemény¹

A többség egyetértett a kormány abortusztörvényt módosító javaslataival, de a lakosság fele ezektől az intézkedésektől nem reméli a terhességmegszakítások számának csökkenését – derült ki a TÁRKI vizsgálatából. Érdekes ugyanakkor, hogy a megkérdezettek másik fele (47 százaléka) úgy véli: a jogszabály változása az abortuszok jelenlegi számának csökkenését eredményezi.

A megkérdezettek 86 százaléka válaszolta, hogy szerinte a kormánynak feladata olyan intézkedések meghozatala, melyek csökkenteni képesek az abortusszal végződő terhességek magas arányát Magyarországon. A törvény módosítására tett előterjesztésben az állam szerepvállalásának növekedése a már korábban is létező Családvédelmi Szolgálatok megerősítésében jelentkezett. Kíváncsiak voltunk, hogy miként vélekednek a megkérdezettek a szolgálatok tájékoztatási kötelezettségeinek bővítéséről. A válaszadók kilenctizede egyetért azzal, hogy a szolgálat munkatársai tájékoztassák a várandós anyákat a gyermek megtartása esetén őket megillető munkahelyi kedvezményekről, az állam által nyújtott támogatásokról, továbbá a szolgálat munkatársai által nyújtandó folyamatos, személyre szóló lelki, orvosi és anyagi segítségről, egytizedük viszont fölöslegesnek tartja ezt. A válaszadók 95 százaléka támogatta azt a javaslatot is, miszerint a Családvédelmi Szolgálatok az abortuszon átesettek részére fogamzásgátlási módszereket javasolnának a további terhességmegszakítások elkerülése céljából.

A nem kívánt terhességek megelőzése céljából az előterjesztők azt is javasolták, hogy a szociálisan rászorulók a jövőben kedvezményesen juthassanak fogamzásgátló eszközökhöz. A javaslattal a válaszadók közel kilenctizede értett egyet. Az egyet nem értők tízszázaléknyi táborának többsége, közel 80 százaléka, azt szeretné, ha a kedvezmények mindenkire egyformán vonatkoznának. A kormányjavaslat egy másik pontja szerint a jövőben a műtéti beavatkozás teljes költségét meg kell fizetnie annak, aki az abortusz mellett dönt. Az egészségbiztosítási pénztár eddig minden terhességmegszakítás után 16 ezer forintot fizetett a kórházaknak, a javaslat szerint ennyi lenne az abortusz elvégzését kérők által fizetendő térítési díj, amelyből azonban a szociálisan rászorulók – helyzetüktől függő mértékű – kedvezményt kaphatnának. Ezzel a javaslattal a válaszadók négyötöde egyetértett. Az egyet nem értő egyötöd többségének (55 százalék) véleménye szerint a kedvezményből mindenkinek egyformán részesülnie kellene, 38 százalék szerint viszont senkinek sem.

A korábbi elemzések azt mutatták, hogy a magyar állampolgárok többsége szerint az abortuszok magas számának anyagi, életkörülményekből fakadó okai vannak. Talán éppen ezért – annak ellenére, hogy a válaszadók döntő többsége egyetértett a kormány által javaslatokkal – a lakosság fele ezektől az intézkedésektől nem reméli az abortuszok számának csökkenését. Ugyanakkor majdnem ekkora, 47 százalékos azoknak az aránya is, akik szerint a jogszabály változása az abortuszok jelenlegi számának csökkenését eredményezi. A csökkenésre számítók között felülreprezentáltak a 30 év alattiak és a 70 év felettiek, valamint a községek lakói. A teljes népességnél lényegesen magasabb a csökkenésre számítók aránya azok között, akik semmilyen esetben sem, illetve csak szélsőséges esetben (bűncselekmény, anya életének veszélyeztetése) tartják elfogadhatónak a terhességmegszakítást.

Mintavétel

A TÁRKI 2000 márciusában készítette kutatását – a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából – a magyar lakosság abortusszal kapcsolatos álláspontjáról.² Az adatfelvétel során 1501 embert kérdeztek meg olyan módon, hogy minden felnőttkorú magyar állampolgárnak egyenlő esélye volt a mintába kerülésre. A válaszmegtagadások, elköltözések miatti mintatorzulást négydimenziós súlyozással korrigálták. A kérdezés során – többek között – arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar állampolgárok mit gondolnak a magzati élet védelméről szóló törvény módosítása céljából a kormány által előterjesztett – és a parlament által azóta már elfogadott – javaslatokról és azok várható hatásáról.

Magánszféra – Sándor Judit rovata

Magánélet vagy nemi diszkrimináció?³

A magánszféra határait a jog a tradíciók egyfajta sajátos normatív letapogatása útján és persze a jogosnak tekinthető egyéni elvárások alapján konstruálja meg. Ez a magyarázata annak, hogy a magánszféra jogi értelmezése komoly eltéréseket mutat az egyes országokban, valamint, hogy a védett magánszféra bírói értelmezése még változatlan jogi keretek között is változhat.

Az emberi reprodukció kérdésében hozott döntés a legszemélyesebb ügyek közé tartozik, s ezért a családtervezés, szexualitás, fogantatás körüli titkok kényszerű felfedése mélyebben érintheti az ember életét, mint egy magánlevél jogosulatlan felbontása. Érdekes módon a magyar jogi megközelítés szerint a magánlak és a magántitok védelme alkotmányos alapjogok [Alkotmány 59. § (1)], a magánéleti szabadság azonban nem tartozik az alapjogi katalógusba. A magyar Alkotmány nem tekinthető a magánéleti szabadság és családi élet hatékony védelmezőjének, hiszen a magánéletnek legfeljebb csak egyes elemei kapnak körülírható védelmet. Ebbe a körbe tartozik a jó hírnév, a magánlakás, a magántitok, a személyes adat védelme. A magánéleti szabadság és a család egységéhez fűződő magánéleti jogok viszont nem. Pedig ezek a jogok az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. szakasza alapján már az európai jogban is meghonosodtak. Nálunk a magánélet egyes aspektusai épp ezért legfeljebb csak némi jogi bűvészkedés árán gyömöszölhetők a magánélet tulajdonhoz kötődő (maszkulin) keretei közé. E magánéleti szabadság szűkössége még inkább szembeötlő, ha pl. az Alkotmányban ragadt „testedzés biztosításának” alkotmányos jogával vetjük össze, ami még ma is – ki tudja miért – az egészséghez való jog nevesített eleme a magyar Alkotmányban.

A magánéleti szabadsághoz kapcsolódó reprodukciós jogok összefüggenek az ember életével, egészségével, családi életével, szexualitásával, jövőjével, párkapcsolatával, de még az öröklődéssel társítható, némiképp homályos, de méltányolható „továbbélési” vágyakkal is. E személyes és intim jellege ellenére a jogi szabályozás attraktív témája, s ennek köszönhetően a reprodukciós szabadság lépten-nyomon megütközik nehezen meghatározható és részben gyanús beavatkozási igényekkel, a népesedés-, a család- vagy az egészségpolitika nevében. E beavatkozási igények közös jellemzője, hogy kollektív célok érdekében fogalmazódnak meg, de jogi kikényszerítésük iránya rendszerint csak a nőket veszi célba. Másképp fogalmazva: a beavatkozások iránya nem semleges, és úgy tűnik, hogy tükrözi és fenntartja a nemek közötti egyenlőtlenségek családon belüli állását.

Ha például egy ország abortuszpolitikája a nők pellengérre állításában, a kötelezően megismételt tájékoztatásában, és bizonytalan mértékű anyagi szankcionálásukban látja az abortusz leküzdésének kulcsát, akkor az enyhén szólva diszkriminatív. Mivel a reprodukciós szabadságjogok területén alkalmazott korlátozások csaknem kivétel nélkül a nőket érintik, ezért itt elmondható, hogy a szabályokat nemcsak a klasszikus magánéleti szabadság és e szabadság igazolható korlátozásával kell mérni, hanem el kell végezni a hátrányos megkülönböztetés tilalmán alapuló érzékenyebb elemzést is. Szemben a hetvenes évektől meghonosodott magánéleti szabadságon alapuló (Roe v. Wade típusú) érveléssel, azt gondolom, hogy a reprodukciós szabadságjogok esetében a magánéleten kívül másról is szó van, azaz a magánéleti „magárahagyottság” joga (Brandeis „right to let alone” kifejezésével élve) az abortusz kérdésében ma már elégtelen.

A kérdés érinti a nők egészségét, életét, önrendelkezését, a társadalmi és jogegyenlőséget. Ezek pedig nem intézhetőek el a pro-choice politikai retorika szókészletéből vett „szabad választás” fikciójával. Büntetőjogász kolléganőm, Morvai Krisztina a Kaliforniai Egyetem Nőjogi folyóiratában már 1995-ben nagyon meggyőző érveket sorakoztatott fel annak alátámasztására, hogy a pro-life és a pro-choice retorika egyaránt alkalmatlan az abortusz vitában. Nincs nő, aki szabad választásként ünnepelné az abortuszt, hiszen ez a legtraumatikusabb élmény azok életében, akik erre kényszerültek. Morvai arra is felhívja a figyelmet, hogy a szexuális élet biztonságából fakadó érvek (pl. a reprodukciós-egészség) egészen addig nem nyertek elfogadottságot, ameddig a férfiakat is fenyegető AIDS elleni fellépés nem kényszerítette ki ezt a megközelítést. Egészen addig a terhességet a nőket sújtó balesetnek tekintették, és az abortusz megoldását vagy megelőzését a nő magánügyének vélték. Az AIDS-től való félelem tette közüggyé a szexuális felvilágosítást, a „biztonságos szex” kifejezés is ekkor terjedt el.

Magyarországon a magánszféra alkotmányos értelmezésének lehetőségére jó példa a második abortuszhatározatban (48/1998. (XI. 23.) AB határozat) kifejtett néhány érvelésmenet. A határozat az 1992. évi magzatvédelmi törvényt érintette, a bíróság itt nem kerülhette el az élet védelmének és a magánszférába tartozó önrendelkezés alkotmányos analízisét. Az Alkotmánybíróság részben elismerte, hogy a szexualitás, a reprodukció az absztrakt magánszféra része. Eltekintve a határozat homályos utalásától a szimbolikus indikációs modellre, a magánszférára való hivatkozás – a magyar alkotmányos szűkmarkúság kereti között – akár nagylelkű gesztusnak is minősíthető.

A határozat nyomán megfogalmazott törvény azonban sajnálatos módon intézményesítette Magyarországon a kétszeri és időben pontosan nem behatárolt terhességmegszakítás előtti tanácsadást. A törvény szerint ugyanis az első tanácsadást követően a terhességmegszakítás szándékának fenntartása esetére tájékoztatást kell adni a „családvédelmi tanácsadáson történő ismételt megjelenés szükségességéről”. Erre legkorábban az első tájékoztatást követő harmadik napon kerülhet sor. A törvény „legkorábban” kitétele olyan jogbizonytalanságot teremt, amely az állapotos nő végletes kiszolgáltatatottságához vezet, ráadásul ez a másodszori tanácsadás a törvényben elbújtatva szerepel. Ha a terhesség észlelése, az orvosi vizsgálat, az első tanácsadás majd az azt követő ismételt tanácsadás együttes időtartama után a terhesség meghaladja a 12 hetes határidőt, ezután a terhességmegszakítás illegálissá válhat. Az első tanácsadás után tehát a határidő betartása gyakorlatilag kicsúszik a várandós nő kezéből.

Ezért elmondható, hogy az emberi méltóság és diszkriminációmentesség szempontjából a 2000. évi LXXXVII. törvény e kitétele meglehetősen kétes jogalkotási technikára vall. Jogi nyelven szólva sérti az emberi méltóság elvét és a nőkre nézve diszkriminatív. És ezalatt nemcsak a kétszeri tanácsadás mögött felsejlő „tudatlan” és „felelőtlen” állampolgárrá minősítésük, hanem az is szerepet jásztik, hogy a törvény bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot teremt a Családvédelmi Szolgálattal szemben. Márpedig ez ellentmond a a diszkriminációmentesség elvének.