Szabó Ildikó

Az iskolaválasztástól a pályaválasztásig

Tizenévesek életstratégiái és jövőképei

Bevezetés

Tanulmányunkban a hetedik osztályosok és az utolsó előtti évfolyamra járó középiskolások iskolájukról és jövőjükről alkotott véleményével foglalkozunk. Ezen belül megvizsgáljuk, hogy iskolai teljesítményük, iskolához és tanuláshoz való viszonyuk, valamint életstratégiáik és jövővel kapcsolatos elképzeléseik között vannak-e különbségek, és ha igen, milyenek. Ahol lehet, arra is kitérünk, hogy az iskolához és jövőjükhöz való viszonyukat befolyásolja-e, hogy az ország melyik régiójában élnek.

Arra keressük a választ, hogy a diákok elképzelt életpályája honnan hová ível: társadalmi starthelyzetükből milyen életcélok rajzolódnak ki, hogyan képzelik el jövőjüket, és mennyire tekintenek rá optimistán vagy pesszimistán, valamint, hogy milyen értékek vezérlik a munkával és a sikerrel kapcsolatos elképzeléseiket. Jelenlegi életviszonyaikat olyan társadalmi starthelyzetnek fogtuk fel, amelytől nemcsak az függ, hogy későbbi életük hogyan alakul majd, hanem az is, hogy erről milyen előképeik vannak.

A diákok társadalmi starthelyzetét családi és iskolai-kulturális dimenzióban is vizsgáltuk. A családi dimenzióban szüleik iskolai végzettségével jellemeztük helyzetüket. Iskolai-kulturális viszonyaikat iskolájuk típusával, iskolájuk minősítésével, tanulmányi eredményükkel, az iskolában vagy az iskolán kívül megszerezhető hagyományos kulturális tudástőkével (nyelvtudás, különórák), valamint az új típusú mobilitáshoz és kommunikációhoz szükséges ismeretekkel és eszközhasználattal jellemeztük.

• Először a diákok iskolaválasztásának regionális sajátosságaival foglalkozunk. Ezután az iskolához való viszonyukat elemezzük. Ezen belül a következőkre keressük a választ:
• Hogyan ítélik meg iskolájuk, tagozatuk, szakmájuk, szakirányuk választását?
• Milyen a viszonyuk iskolájukhoz, a tanuláshoz és az egyes tantárgyakhoz?
• Mennyire tartják fontosnak az iskola különböző funkcióit?
• Milyen – az iskolai tudást és szakképzést – kiegészítő ismeretekkel rendelkeznek (milyen különórákra járnak, és rendelkeznek-e a modern kommunikációs, közlekedési, informatikai, banki és nyelvi ismeretekkel és jogosítványokkal)?

Végül a diákok jövővel kapcsolatos elképzeléseit vizsgáljuk:

• Milyen elképzeléseik vannak a továbbtanulásról és az elhelyezkedésről, és ezekben milyen szerepet játszik a család és az iskola?
• Milyen elvárásaik vannak leendő foglalkozásukkal szemben?
• Milyen a személyes és a társadalmi jövőképük?

Az iskolaválasztás regionális sajátosságai

A hazai szociológiai kutatások tapasztalatai szerint Magyarországon a középfokú iskolázással megszerezhető tudás gazdasági „konvertálhatósága” nagymértékben függ mind az iskola típusától, mind pedig azoktól a kulturális előnyöktől, amelyeket a családok közvetítenek gyermekeiknek azzal, hogy

1. milyen iskolába küldik őket;
2. az iskola oktatási funkcióit mennyire vállalják át;
3. mennyire juttatják őket úgynevezett kiegészítő ismeretekhez (nyelvtanulás, informatika stb.).

A családok iskolázáshoz való hozzájárulása és így a későbbi, munkaerő-piaci pozícióik szempontjából a gimnazisták vannak a legelőnyösebb helyzetben. Ők azok, akiknek a szülei a legiskolázottabbak, a legelőnyösebb társadalmi státussal rendelkeznek, és leginkább alárendelik a családi szocializációt gyermekeik sikeres iskolai előmenetelének (Havas, 1973; Ferge, 1976; Andor–Liskó, 2000; Gazsó–Gazsó–Laki, 1998). Az is kiderült az eddigi kutatásokból, hogy az iskola típusa nemcsak az iskolai tudást, hanem a legszélesebb értelemben vett társadalmi tudást – így az állampolgári kultúrát – is alapvetően meghatározza. Ennek kiválasztásában mintegy összegződnek az iskolán kívüli kulturális előnyök és hátrányok (Szabó–Örkény, 1998).

A mi adataink is megerősítik azt a tényt, hogy az iskolatípus kiválasztásában kifejeződik a diákok családjának társadalmi státusa. A szülők iskolai végzettsége szignifikánsan összefügg azzal, hogy gyermekük milyen típusú középiskolában tanul. Mindhárom városban a diplomás apák gyermekei jutottak be legnagyobb arányban a gimnáziumokba. A középfokú oktatási intézmények utolsó előtti évfolyamaira járó diákok közül a nyolc osztályt végzett apák gyermekeinek többsége szakképző intézménybe (41%-uk szakmunkásképzőbe, 48%-uk szakközépiskolába) jár, és csak 11%-uk gimnáziumba. A másik végletet az egyetemet végzett apák gyermekei jelentik, akiknek csak 5%-a jár szakmunkásképzőbe, 32%-uk szakközépiskolába, 63%-uk pedig gimnáziumba. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban tanulók majdnem felének diplomás az édesapja (1. táblázat).

 

Megnéztük, hogy a regionális helyzet hogyan befolyásolja a családok iskoláztatási stratégiáit, azaz hogy az azonos iskolai végzettségű apák gyermekeinek iskolatípusában milyen különbségek vannak a három településen. Ehhez az apákat iskolai végzettségük szempontjából négy kategóriába soroltuk, az iskolákat pedig háromba (2. táblázat).

2. táblázat – Az azonos iskolai végzettségű apák gyermekeinek aránya a különböző iskolatípusokban a három városban (%)

	A diákok iskolájának típusa
Az apa iskolai végzettsége	Gimnázium	Szakközépiskola	Szakmunkásképző
Nyolc általános vagy ennél kevesebb
Békéscsaba (N=156)	13	29	48
Kecskemét (N=130)	5	64	31
Szombathely (N=128)	13	52	35
Szakmunkás végzettség
Békéscsaba (N=403)	15	39	46
Kecskemét (N=192)	10	62	28
Szombathely (N=279)	11	58	31
Érettségi
Békéscsaba (N=588)	30	47	23
Kecskemét (N=275)	27	57	16
Szombathely (N=542)	29	60	11
Egyetemi, főiskolai végzettség
Békéscsaba (N=311)	47	38	15
Kecskemét (N=177)	60	34	6
Szombathely (N=359)	57	40	3
Összesen	29	48	23

 

Az általunk kapott eredményeket az országos vizsgálatok adataival összevetve megállapíthatjuk, hogy a három regionális központban végzett vizsgálatunk az országos átlagnál magasabb iskolázottságú szülői háttérrel rendelkező középiskolásokra terjedt ki. Ezt minden bizonnyal azzal magyarázhatjuk, hogy a regionális központok más településekhez képest szellemi, kulturális és az iskolázottság terén is érvényesülő előnyökkel rendelkeznek, és ezen a téren egyfajta szívó hatást is gyakorolnak a környező településekre.¹A különbség főképp abban mutatkozik, hogy a mi mintánkban mind a szakképzetlen, mind a szakmával rendelkező apák aránya alacsonyabb a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban, mint országosan. Az érettségizett apák aránya a gimnáziumokban megegyezik az országos adatokkal, a mi szakközépiskoláinkban viszont magasabb az arányuk, mint országosan. Végül, a felsőfokú diplomával rendelkező apák aránya ugyancsak magasabb a mi vizsgálatunkban, mint az országos vizsgálatokban.>

Az apák valamennyi iskolázottsági csoportjában Békéscsabán a legmagasabb a szakmunkásképzőbe járó gyerekek aránya. Itt az érettséginél alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező apák többségének gyermeke szakmunkásképzőbe jár, míg Kecskeméten – és valamivel kisebb arányban Szombathelyen – szakközépiskolába. Ami az érettségizett apákat illeti, többségük gyermeke mindhárom városban szakközépiskolában tanul, míg a felsőfokú végzettségűeké gimnáziumban. Mindhárom városban a gimnáziumban tanulók legnagyobb részének (47–60%) az apja felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

Bár a családok iskolaválasztó stratégiáit az adott településen megtalálható iskolák piaci értéke (a bennük megszerezhető tudás helyi értéke) is befolyásolja, valószínűsíthetjük, hogy a nyugat-kelet irányú lejtő a generációk közötti mobilitásban érezteti hatását: Békéscsabán sokkal kisebb arányban mennek a szakmunkás vagy ennél alacsonyabb végzettségű apák gyermekei érettségit adó középiskolákba, mint Kecskeméten és Szombathelyen, miközben az érettségizett és a diplomás apák gyermekei jóval nagyobb arányban tanulnak szakmunkásképzőben.

Az iskolához való viszony

Az iskolával való elégedettség

A diákok általában elégedettek iskolájukkal és iskolaválasztásukkal. A hetedikesek fele jelenlegi iskoláját a település és a környék jobb iskolái közé sorolja, további egynegyedük pedig egyenesen a legjobbnak tartja. Ez önmagában is mutatja, hogy a gyerekek szemében iskolájuknak jó a szakmai presztízse. A településtípusok közti különbségek azonban az iskolák helyi árfolyamában és a tanulmányi eredményekben is kifejeződnek. A városi gyerekek közül többen tartják iskolájukat a legjobbnak, mint a vonzáskörzetekben élők közül. Úgy tűnik, a város és vidék közötti, Magyarországon hagyományosan jelentős hierarchikus viszony fennmaradásában az általános iskolák is szerepet játszanak.

Egy-egy iskola helyi értékében konszenzus van. Ezt támasztja alá, hogy az iskolák megítélésében a hetedik osztályos gyerekek és a szülők véleménye az esetek 37%-ában tökéletesen megegyezik. Ahol mégsem, ott a gyerekek jobb véleménnyel vannak iskolájukról, mint szüleik (az esetek 34%-ában). Ha összevonjuk azok válaszait, akik a legjobbnak tartják az iskolát, azokéival, akik szerint a jók közé tartozik, még nagyobb (54%-os) az egyetértés a felnőttek és a gyerekek között. Különösen a kecskemétiek elégedettek iskolájukkal: a gyerekek és a szülők háromnegyedének van róla jó véleménye. Az általános iskolák tehát el tudják magukat fogadtatni klientúrájukkal, és az oktatási rendszerhez való, hosszú távú viszony kialakításában a többség számára pozitív szerepet játszanak.

A hatodik osztályos év végi bizonyítványok átlaga ugyancsak követi az iskolák közmegítélésének településtípustól függő tendenciáját. Az iskolájukat többre értékelő városi gyerekek bizonyítványa rendre jobb volt (3,98–4,03), mint a vidékieké (3,62–3,86). Ez az összefüggés elválaszthatatlan attól, hogy a városi iskolákba járó gyerekek szülei magasabb iskolai végzettségűek, mint falusi társaikéi. A tanulmányi eredmények az apák iskolai végzettségének szintjével párhuzamosan nőnek. A 8 általánost vagy ennél kevesebbet végzett apák gyermekei a leggyengébb tanulók; a szakmunkás végzettségűek gyermekeinek jegyei viszonylag egyenletesen oszlanak el a különböző átlagosztályzat-kategóriák között, míg az egyetemet végzett apák gyermekeinek már a kétharmada jeles tanuló.

A középfokú iskolák presztízsének megítélése ellentmondásos a hetedikesek körében. Kutatásunk figyelemre méltó eredménye, hogy kiderült: továbbtanulási terveik és a középfokú iskolák „értékéről” alkotott véleményük nincs összhangban. Többségük szíve szerint szakközépiskolában tanulna tovább (és úgy gondolja, ott is fog), de a gimnázium presztízsét nagyobbnak érzik. Arra a kérdésre, hogy a mai 14 éveseknek hol érdemes tovább tanulniuk, 49%-uk azt válaszolta, hogy gimnáziumban, 37%-uk, hogy szakközépiskolában, és csak 8%-uk, hogy szakmunkásképzőben. A gyerekek értékítéletei jelentősen eltérnek szüleikéitől is. Szüleik 57%-a szerint ugyanis a mai 14 éveseknek szakközépiskolában érdemes tovább tanulniuk, 25%-uk szerint gimnáziumban, és egyedül a szakmunkásképzőt tartották gyermekeikkel egyforma arányban kívánatos iskolatípusnak.

A családok egyharmadában tartják a szülők ugyanazt az iskolatípust a legjobbnak, mint amit gyermekeik. Leginkább a szakközépiskolát értékelik azonosan. Különösen a gimnázium megítélésében látványosak a nemzedéki különbségek. A gimnáziumot preferáló gyerekek szüleinek 58%-a a szakközépiskolát tartja a legjobbnak, 8%-uk pedig a szakmunkásképzőt. A szakmunkásképzőt preferáló gyerekek szüleinek többsége (66%) ugyancsak a szakközépiskolát tartja a legjobbnak a továbbtanulás szempontjából, míg 20%-uk a gimnáziumot.

A középiskolákra vonatkozó értékítéletek a társadalom iskolázottság szerinti szegregációját mutatják. A gimnázium elsősorban a legiskolázottabbak szemében érték: a 8 általánost végzett apák 6, a szakmunkás végzettségűek 14, a szakközépiskolában érettségizettek 29, a gimnáziumi érettségivel rendelkezők 34, de már a főiskolai diplomások 42, és az egyetemi végzettségűek 68%-a tartja a továbbtanulók számára a legjobb iskolatípusnak. A szakközépiskola megítélésében az érettségi a választóvonal. Míg azoknak az 57–65%-a, akik érettségivel vagy ennél kevesebbel rendelkeznek, a szakközépiskolát tartja a legjobbnak, addig a főiskolát végzetteknek már csak a 46, az egyetemi végzettségűeknek pedig a 28%-a. Végül a szakmunkásképző iskolát a 8 általánost végzett apák tartják másoknál többre. A vállalkozó apák nagyobb arányban ítélik a gimnáziumot a legjobbnak, és kisebb arányban a szakmunkásképzőt, míg a munkanélküli apák éppen ellenkezőleg: kevésbé értékelik a gimnáziumot, és jobban a szakmunkásképzőt.

A gimnáziumhoz való viszony a hetedikeseket is markánsan megosztja. A hármasnál alacsonyabb tanulmányi átlagúak 26%-a, a 3–3,9 közötti bizonyítvánnyal rendelkezők 36%-a, míg az ennél jobb eredményt elérőknek már 61%-a tartja ezt az iskolatípust a legmegfelelőbbnek. A gimnázium tehát a társadalmi struktúra magasabb fokozataihoz vezető utat szimbolizálja számukra. A hozzá való személyes viszonyuk társadalmilag meghatározott, amely a tanulmányi hierarchiában elfoglalt helyük függvénye. Többségük annak ellenére szakközépiskolába készül, hogy nem ezt az iskolatípust találja a legérdemesebbnek arra, hogy ott tanuljon. Ami pedig tényleges iskolaválasztásaikat illeti, a gimnáziumot választóktól a szakmunkásképzőt választók felé haladva drámaian csökken a gyerekek és szüleik körében is azok száma, akik azért választották leendő középiskolájukat, mert az jó. Ez a kritérium különösen a szakmunkásképzőbe készülő gyerekek szüleinek szempontjai közül hiányzik. Ugyanakkor ők mondták a legtöbbször, hogy azért választották ezt az iskolát, mert itt gyermekük azzal foglalkozhat, ami érdekli.

A tanulmányi eredmények alapvetően meghatározzák az oktatáshoz fűződő érzelmi viszonyokat. A nem kedvelt tantárgyak tekintetében a hetedikesek között szinte teljes egyetértés van, de a tantárgyak iránti pozitív érzelmeik már erősen megosztják őket. A legnépszerűbb a testnevelés és a biológia (14-14%), valamint a matematika, a történelem és a magyar (10-10%); a legnépszerűtlenebb a fizika (17%), a matematika (15%), a kémia (14%) és a magyar (11%). Látható, hogy a matematika és a magyar osztja meg őket leginkább. A legalább négyes átlagot elérő hetedikesek elsősorban azokat a tantárgyakat szeretik, amelyeknek a magyar közoktatásban hagyományosan magas a presztízsük: a matematikát, a történelmet, a magyart és az idegen nyelvet. Ezzel szemben a hármasnál gyengébb tanulók a testnevelést és a technikát. A biológia viszont mindkét körben népszerű (3. táblázat).

3. táblázat – A legjobban és a legkevésbé kedvelt tantárgycsoportok a hetedikesek körében

	Magyar, történelem	Matematika, fizika	Biológia, földrajz	Idegen nyelv	Technika	Ének, rajz, testnevelés
A legjobban szeretett tantárgy
3-nál gyengébb tanulók	11	7	19	2	13	39
3–3,9 közötti tanulók	16	11	22	6	7	28
4-nél jobb tanulók	23	17	20	11	2	16
A legkevésbé szeretett tantárgy
3-nál gyengébb tanulók	29	33	5	9	1	9
3–3,9 közötti tanulók	20	34	11	10	1	7
4-nél jobb tanulók	20	31	11	10	3	13

 

A szülőknek nincs igazán pontos képük arról, hogy gyermeküknek milyen érzelmei vannak a tantárgyak iránt. Csak minden tizedik szülő nevezte meg ugyanazt gyermeke kedvenc tantárgyaként, mint amit maga a gyermek is. Valamivel nagyobb ugyanez az arány (kb. 15%) a legkevésbé szeretett tárgyak esetében. Bár a szülők által megnevezett tárgyak rendszerint ugyanahhoz a tantárgycsoporthoz tartoztak, mint a gyerekeik által megnevezettek, a különbségek arra utalnak, hogy a családi kommunikációban nem tematizálódnak eléggé a gyerekek tantárgyak iránti érzelmei.

Az iskolák tehát igen különböző útravalóval látják el a hetedikeseket. A falusi gyerekek valamivel rosszabb tanulmányi eredménnyel indulnak valamivel kisebb presztízsű iskolákból, mint városi társaik. A települési hátrányokat pedig átszövik a családiak: az iskolázatlanabb szülők gyermekeinek rosszabb bizonyítványa nagymértékben korlátozza továbblépési lehetőségeiket. Az iskolához mint intézményhez és az iskolai tudáshoz fűződő viszonyokban a regionális és a szociológiai hátrányok egyaránt leképeződnek.

A középiskolások között igazán magas presztízsűnek csak a gimnazisták érzik iskolájukat. A 8, 6 és 4 osztályos gimnáziumok tanulóinak 25, 38 és 27%-a tartja iskoláját a környék legjobb iskolájának (további 62, 55 és 43%-uk pedig a jobb iskolák közé tartozónak) – tehát a hatosztályos gimnáziumok tanulói értékelik iskolájukat a legjobbnak. A szakközépiskolások 18, a szakmunkástanulóknak pedig csak a 9%-a tartja iskoláját a környéken a legjobbnak (53 és 38%-uk a jobbak közé tartozónak). Az iskola típusa és az iskola színvonalának megítélése szignifikánsan összefügg egymással.

Arra a kérdésre, hogy ha most kellene iskolát választaniuk, hová jelentkeznének, a középiskolásoknak valamivel több mint fele azt válaszolta, hogy ugyanabba az iskolába (és ugyanarra a tagozatra, szakra, szakirányra) menne, ahol most is tanul. Figyelemre méltó, hogy ezúttal is a hatosztályos gimnáziumi osztályokba járók a legelégedettebbek, míg legtöbben a nyolc évfolyamos gimnáziumokba járók közül döntenének másképpen (4. táblázat).

 

A középiskolások jó egyharmada azonban nem elégedett választásával.² Ha eltekintünk a nagyon elégedett hatosztályos és a nagyon elégedetlen nyolcosztályos gimnazistáktól, azt látjuk, hogy a szakképzésben résztvevők összességükben elégedettebbek jelenlegi iskolájukkal, mint a gimnazisták.

Az iskolához való viszony érdekessége, hogy a diákok többsége az iskolaválasztástól függetlenül szeret jelenlegi iskolájába járni (5. táblázat).

5. táblázat – A különböző iskolatípusok tanulóinak iskolához való kötődése (százalékban és átlagpontokban)

Válaszok	8 osztályos gimnázium	6 osztályos gimnázium	4 osztályos gimnázium	Szakközép- iskola	Szakmunkás- képző	Összesen
Az átlagokat úgy kaptuk, hogy a „nagyon” választ adók számát beszoroztuk 100-zal, az „eléggé” választ adókét 66-tal, a „kicsit” választ adókét 33-mal, az „egyáltalán nem” válaszok számát pedig 0-val, és összegüket elosztottuk a válaszolók számával.
Nagyon	8	18	15	12	13	13
Eléggé	55	59	51	58	57	56
Kicsit	34	17	27	26	27	26
Egyáltalán nem	3	6	7	4	4	5
Átlag	56	63	57	59	59	59

 

A középiskolások 52%-a mondta, hogy iskolája a környéken a legjobb vagy a jobbak közé tartozik, és egyúttal azt is, hogy nagyon vagy eléggé szeret iskolába járni. Több mint felük tehát mind szakmai, mind pedig személyes szempontokból elégedett iskolájával.

Ugyanakkor a nyolcosztályos gimnáziumba járók rosszabb és a hatosztályos gimnáziumba járók jobb iskolai közérzete az 5. táblázat adataiból is kiderül: az előbbiek több mint egyharmada csak kicsit vagy egyáltalán nem szeret iskolába járni, és közülük mondták a legkevesebben azt is, hogy nagyon szeretnek iskolába járni.³ Ettől eltekintve azonban kiegyenlítettek a válaszok, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az iskolához való viszonyban az iskola típusától függetlenül meghatározó szerepet játszanak a kortársi csoportok, a közös együttlétek. Az együttlét alkalmainak az iskola ad keretet. Ezt az is megerősíti, hogy amikor azt kérdeztük, mennyire fontos számukra a tanulás, erről a jellegzetesen az iskolához kötődő tevékenységről a különböző iskolatípusokba járó diákok igen különböző válaszokat adtak (6. táblázat).

6. táblázat – A tanulás fontossága a különböző iskolatípusokba járók körében (%)

Válaszok	8 osztályos gimnázium	6 osztályos gimnázium	4 osztályos gimnázium	Szakközép- iskola	Szakmunkás- képző	Összesen
Nagyon	37	37	37	25	18	27
Eléggé	54	57	56	65	64	62
Kicsit	9	6	7	10	17	11
Egyáltalán nem	–	–	–	1	1	1
Átlag	75	77	76	71	66	71

 

A tanuláshoz való viszonyban már nem találunk különbségeket a gimnáziumok között: ezt alapvetően az határozza meg, hogy gimnáziumi, szakközépiskolai vagy szakmunkásképző osztályba jár-e valaki. A gimnazisták 37, a szakközépiskolások 25 és a szakmunkástanulók 18%-ának nagyon fontos a tanulás.

A jövő az iskolából nézve

A tanulmányi eredmény és a vágyak között sajátos összefüggések vannak. Ha a hetedikeseknek egy jó tündér teljesítené három kívánságukat, a következőket kérnék.

A kívánságok listáját minden csoportban a pénz és a leendő foglalkozásokkal kapcsolatos vágyak vezetik. A maximum hármas tanulmányi átlagot elért diákok közül azonban többen fogalmaznak meg materiális és társas (szülőkkel, szerelemmel, házassággal kapcsolatos) értékeket, míg a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkezők körében az elvontabb (egészség, boldogság) és az összemberi értékek fordulnak elő nagyobb arányban. A vágyak közötti különbségek mögött a hetedikesek jelenlegi társadalmi státusában meglévő különbségek húzódnak meg: a gyengébb tanulmányi eredményt elért diákok szülei alacsonyabb iskolai végzettségűek, több közöttük a munkanélküli, és ezek a gyerekek látják a legkevésbé reálisnak azt is, hogy érettségit adó középiskolában tanuljanak tovább.

A foglalkozás választásánál mindenki számára a létbiztonság a legfontosabb: az, hogy az ember ne kerüljön az utcára (8. táblázat). A pályaválasztáshoz közelebb került középiskolások számára a szempontok többsége felértékelődött. Mindössze két szempont veszített jelentőségéből: az, hogy maradjon idő a családra is, valamint hogy foglalkozásuk révén sok emberrel kerüljenek kapcsolatba. A munka érdekessége a hetedikesek közül a 4-es átlag fölötti tanulmányi eredménnyel rendelkezőknél a legfontosabb, a középiskolások közül pedig a gimnazistáknak. Ugyanakkor az, hogy a keresetből mindent meg lehessen venni, a maximum 3-as átlaggal rendelkezők és a szakmunkástanulók számára érték. Érdekes, hogy a rokonszenves munkatársak és a vezető beosztás a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező hetedikesek számára jelent másoknál nagyobb értéket, a középiskolások között pedig a szakmunkástanulók számára.

/thead>

7. táblázat – A hetedik osztályosok kívánságai a jó tündértől (%)

	Tanulmányi átlag
Kívánságok	3,00 vagy alatta N=451	3,1–4,0 N=734	4,1–5,0 N=1010
Egy válaszoló maximum hármat kívánhatott. A százalékok összege ezért több mint 100.
Pénz	54	49	41
Foglalkozás	39	39	35
Társas kapcsolatokkal összefüggő értékek	30	26	27
Anyagiak	30	23	16
Egészség	21	26	33
Vizsgák, tanulás	26	29	21
Boldogság	14	16	27
Személyes értékek	12	13	10
Tudás	3	3	3
Béke	3	5	12
Szociális célok	3	3	8
Környezetvédelem	1	2	4
A betegségek leküzdése	1	3	4
Morális célok	1	2	4

 

8. táblázat – Amikor az ember foglalkozást választ, mennyire fontosak a következő szempontok? (1-től 5-ig terjedő átlagosztályzatokban)⁴

Annak fontossága, hogy…	Hetedik osztályosok	Gimnazisták	Szakközép- iskolások	Szakmunkás- tanulók
az ember lehetőleg ne kerüljön az utcára	3,2	4,8	4,8	4,8
maradjon sok idő a családra is	4,7	4,4	4,5	4,6
az embernek érdekes legyen a munkája	4,1	4,5	4,4	4,3
az ember sok pénzt keressen	4,1	4,3	4,5	4,5
a keresetből mindent meg lehessen venni	4,1	4,2	4,4	4,5
rokonszenvesek legyenek a munkatársak	3,9	4,2	4,2	4,4
az ember a maga ura legyen, önállóan dolgozhasson	3,9	4	4,1	4,2
az ember munkája során sok új dolgot tanuljon	4,2	4,1	4,1	4,4
sok emberrel kerüljön kapcsolatba	3,8	3,9	4	4,2
az ember hamar vezető beosztásba kerüljön	3,2	3,5	3,6	3,7

 

Vélemények az iskola funkcióiról

Az iskola különböző funkciói közül a tudásszerzéssel kapcsolatosakat a gimnáziumoktól a szakmunkásképzőkig haladva egyre kevésbé tartják fontosnak a 17 éves középiskolások (9. táblázat).

 

A gimnáziumok tanulói mindenekelőtt a továbbtanulás során hasznosítható szolgáltatásokat várnak el az iskolától: készítsen fel a továbbtanulásra, fejlessze a gondolkodást és az értelmet, bontakoztassa ki az egyéni képességeket, emellett pedig tanítson idegen nyelveket. Két feladat kivételével a szakképzésben résztvevők is fontosnak tartják ezeket, de valamivel kevésbé, mint a gimnazisták. A nyelvtanulást és az egyéni képességek kibontakoztatását a szakmunkástanulók sokkal kevésbé tartják fontosnak. Az ő szemükben az iskola legfőbb feladata az, hogy lehetővé tegye egy jó szakma elsajátítását. Ennek viszont a gimnazisták tulajdonítanak sokkal kisebb jelentőséget. A közösségi szellem fejlesztése ugyancsak kevésbé fontos a szakmunkástanulók számára, mint a többi diák számára. Ennek talán az lehet az oka, hogy ők az iskolát másoknál kevésbé tartják a közösségi élet szervezőjének és keretének. Ugyanakkor a rendre, fegyelemre nevelést, a haza szeretetére nevelést, a szexuális nevelést és a játékot, szórakozást jóval fontosabb iskolai feladatnak látják, mint a szakközépiskolások és a gimnazisták.

Az iskola funkcióival foglalkozó kérdések az elmúlt években több vizsgálatban is szerepeltek. Így a vizsgált régiók 17 éves diákjainak iskola iránti elvárásait össze tudjuk hasonlítani néhány országos vizsgálat eredményeivel. A 10. táblázat az egyes feladatokat nagyon fontosnak tartók arányát mutatja.

10. táblázat – Az iskola különböző feladatait nagyon fontosnak tartó felnőttek, pedagógusok^*** és 17 éves középiskolások aránya (%)

	Felnőttek 1990-ben	Felnőttek 1995-ben	Felnőttek 1997-ben	Pedagógusok	17 éves diákok
Forrás: *Oktatásügyi közvélemény-kutatások, 1990, 1995 és 1997, valamint **Szabó, 1999 ***Szabó, 1999
1. Tisztességre, erkölcsre nevelés	68	74	89	92	61
1. Tisztességre, erkölcsre nevelés	68	74	89	92	61
2. Az anyanyelv megfelelő elsajátítása	65	76	86	93	72
3. A gondolkodás, az értelem fejlesztése	64	79	85	96	84
4. Egy jó szakma elsajátítása	61	64	83	43	77
5. Rendre, fegyelemre nevelés	63	63	82	81	43
6. Az egyéni képességek fejlesztése	–	–	81	92	70
7. Felkészítés a továbbtanulásra	57	72	79	76	85
8. A haza szeretetére nevelés	51	51	76	73	43
9. Az idegen nyelvek megtanítása	56	72	74	74	77
10. Másokkal való együttműködésre nevelés	40	46	72	75	58
11. Tudományos ismeretek átadása	44	50	70	55	56
12. Szeretetteljes bánásmód	49	58	70	83	55
13. Megfelelő étkezés, napközi ellátás	37	49	70	49	29
14. A magyar nemzeti hagyományok megismertetése	40	45	67	67	31
15. A közösségi szellem fejlesztése	32	44	67	71	45
16. Mozgás és sportolási lehetőség biztosítása	46	59	66	69	60
17. Szexuális nevelés	19	27	53	39	35
18. Politikai, állampolgári nevelés	11	14	43	25	23
19. Játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok	22	20	38	26	35
20. Vallásos nevelés	28	15	24	10	6

 

A sorrendek összevetése azért tanulságos, mert látszik, hogy a diákok a funkciók legnagyobb részét kevésbé tartják fontosnak, mint akár a tanárok, akár az elvárásaikat fokozatosan növelő felnőttek, viszont a továbbtanulásra és a szakmára való felkészítést, a játékot, szórakozást, kellemes elfoglaltságokat sokkal fontosabbnak találják, mint a ők.

Ha a diákoknak az iskola feladatairól alkotott véleményeit egységesen kezeljük, és azt nézzük meg, hogy az egyes vélemények milyen logika szerint kapcsolódnak össze, azt találjuk, hogy öt rendkívül markáns véleménynyaláb különül el, amelyek mögött az iskola öt lehetséges alapfunkciójának felfogása húzódik meg.⁵ Ezek szerint az iskolának a szociabilitásra, az intellektualitásra, a hazafiságra, a hedonizmusra és végül a szakmára kell nevelnie (11. táblázat).

11. táblázat – Az iskola alapfunkciói és az ezeket kifejező részfunkciók szerkezete a faktorsúlyok alapján

	Szociális készségek fejlesztése	Intellektuális készségek fejlesztése	Hazafias nevelés	Az élet élvezetére való nevelés	Szakmai képzés*
*A szakmai képzéshez mint alapfunkcióhoz egy jó szakma elsajátításának igenlése és a vallásos nevelés markáns elutasítása kapcsolódik.
1. Tisztességre, erkölcsre nevelés	0,772	–	–	–	–
2. Másokkal való együttműködésre nevelés	0,695	–	–	–	–
3. Rendre, fegyelemre nevelés	0,663	–	0,312	–	–
4. Szeretetteljes bánásmód	0,592	–	–	–	–
5. A közösségi szellem fejlesztése	0,334	–	–	–	–
6. Az idegen nyelvek megtanítása	–	0,667	–	–	–
7. A gondolkodás, az értelem fejlesztése	–	0,599	–	–	–
8. Felkészítés a továbbtanulásra	–	0,596	–	–	–
9. Az egyéni képességek fejlesztése	–	0,473	–	–	–
10. A magyar nemzeti hagyományok megismertetése	–	–	–	–	–
11. A haza szeretetére nevelés	–	–	0,633	–	–
12. Politikai, állampolgári nevelés	–	–	0,589	–	–
13. Az anyanyelv megfelelő elsajátítása	–	–	0,414	–	–
14. Tudományos ismeretek átadása	–	–	0,426	–	–
15. Játék, szórakozás, kellemes elfoglaltságok	–	–	–	0,699	–
16. Szexuális nevelés	–	–	–	0,59	–
17. Megfelelő étkezés, napközi ellátás	–	–	–	0,574	–
18. Mozgás és sportolási lehetőség biztosítása	–	–	–	0,534	–
19. Egy jó szakma elsajátítása	–	–	–	–	0,739
20. Vallásos nevelés	–	–	–	–	-0,677

 

Az iskola lehetséges alapfunkcióiról kialakított felfogásokban jelentős különbségek vannak a különböző iskolatípusok diákjai között. Nem meglepő, hogy a többségükben felsőoktatási intézményekbe készülő gimnazisták – különösen a hatosztályos gimnáziumba járók – markánsan elutasítják azt a felfogást, hogy az iskola szakmai képzést nyújtson, ugyanakkor határozottan elvárják – különösen a nyolc- és a hatosztályos gimnáziumok tanulói –, hogy fejlessze az intellektuális készségeket. Ezzel szemben a szakmunkástanulók és a szakközépiskolások szerint az iskolának szakmát kell adnia, ugyanakkor elutasítják, hogy az intellektuális készségeket fejlessze. A szociális készségeket ugyancsak a szakképzésben résztvevők szerint kell az iskolának fejlesztenie, a gimnazisták szerint viszont nem. Végül a hazafiságra nevelés koncepciójával, bár nem túl intenzíven, de a gimnazisták azonosulnak leginkább.

A kiegészítő tudás

A kiegészítő tudás megszerzésének lehetősége a családok társadalmi státusának függvénye. Az iskolázottabb, magasabb státusú szülők gyermekeinek több esélye van ezeknek az ismereteknek a megszerzésére. Ebből a szempontból a kutatások szerint Budapesten a legjobb a helyzet, ahol a szülők iskolai végzettsége eleve magasabb, az ő körükben a legkisebb a munkanélküliség, és az itt lakó diákoknak a háromnegyede érettségit adó középiskolában (42%-uk gimnáziumban) tanult tovább. A budapesti középiskolások 42%-a járt különórára – majdnem egynegyedük nyelvtanfolyamra (Gazsó–Gazsó–Laki, 1998).

Az iskolák szakmai, képesítési és továbbtanulási profiljában, valamint szociológiai sajátosságaiban (a diákok családjának társadalmi helyzetében és életkörülményeiben) meglévő nagy különbségek abban is megmutatkoznak, hogy nyújtanak-e általános képzési profiljukon kívül bárminemű speciális szakképzést és szakosodást a diákok számára. A gimnáziumok ebből a szempontból is messze magasabb minőséget mutatnak, mint a szakközépiskolák, hiszen az előbbiek közel 80 százalékát, az utóbbiaknak viszont csupán az egyharmadát jellemzi valamilyen speciális képzési forma. Hasonló arányokat találunk abban is, hogy e két iskolatípus diákjai járnak-e bárminemű különórára a kötelező képzésen túl.

Különórákra elsősorban a gimnazisták járnak. Különösen megnő a különórák száma az érettségi évében. Az utolsó éves középiskolások körében 2000-ben végzett országos vizsgálat szerint a gimnazistáknak már a 78%-a járt valamilyen különórára az iskola szervezésében (a szakközépiskolásoknak csak a 22%-a), az iskolán kívül pedig a 61%-uk (a szakközépiskolásoknak csak a 32%-a) (Örkény–Szabó, 2001). A különórákra járás adatai megerősítik, hogy a középiskolai évek nem egyszerűen önmagukról szólnak, hanem legalább ennyire a középiskola befejezése utáni időszakról: a továbbtanulásról vagy a munkába állásról, illetve a további életutak konkrét formáiról, amelyeket viszont nagymértékben meghatároz az iskola típusa. Az utolsó előtti évfolyamok diákjainak különóráira vonatkozó adatokból ugyancsak kiolvasható, hogy a további életutak függvényében más-más mértékben törekszenek kiegészítő tudás megszerzésére az egyes iskolatípusok diákjai (12. táblázat).

A különórák szempontjából a gimnazisták vannak a legelőnyösebb, és a szakmunkástanulók a leghátrányosabb helyzetben. Még sportfoglalkozásra is csak egynegyedük jár, szemben a szakközépiskolások harmadával és a gimnazisták kétötödével. A sorrendben második helyen szereplő nyelvóra is csak 9%-uk számára elérhető. A középiskolásoknak valamivel több mint egynegyede jár nyelvtanfolyamra. Különösen szembeötlő, hogy majdnem minden második gimnazista külön is tanul nyelvet.

A hatosztályos gimnáziumok tanulói különórákra is kiemelkedően magas arányban járnak. Az, hogy a korrepetálás elsősorban a négyosztályos gimnáziumok és a szakközépiskolák tanulói körében gyakori, valószínűleg azzal magyarázható, hogy a szerkezetváltó gimnáziumokban az utolsó előtti évre már végbement egy olyan szelekció, amely nyomán fölöslegessé vált a felzárkóztatás eme formája, a szakmunkásképző osztályok tanulói számára pedig a továbbhaladás lehetőségének korlátozottsága miatt nem ösztönző a jobb osztályzat megszerzése.

12. táblázat – A különórákra járók aránya a különböző iskolatípusok tanulói körében (%)

Jár...	8 osztályos gimnázium	6 osztályos gimnázium	4 osztályos gimnázium	Szakközép- iskola	Szakmunkás- képző	Összesen
sportfoglalkozásra	44	40	39	35	27	35
nyelvórára	44	48	47	26	9	28
korrepetálásra	9	10	27	28	4	21
számítógépes tanfolyamra	9	14	14	10	7	10
szakkörre	12	4	13	8	3	8
felvételi előkészítőre	14	23	14	7	1	8
vizsga-előkészítőre	7	13	12	6	2	7
művészeti foglalkozásra	15	12	10	5	3	6

 

Az iskolán belüli különórák elvileg valamennyi diák számára elérhetőek. Ezzel szemben az iskolán kívüli órák piaci viszonyok között működnek: igénybevételük a családok anyagi lehetőségeinek függvénye. Különösen költségesek a nyelvórák. A diákok többsége nem az iskolában szervezett nyelvtanulási lehetőségeket említette, ami alapján joggal feltételezhetjük, hogy a nyelviskolák piacán elsősorban a magasabb társadalmi státusú családok gyermekei vannak kedvező helyzetben. Míg a gimnazisták fele tanul valamilyen formában külön is nyelvet, addig a szakközépiskolásoknak már csak az egynegyede, a szakmunkástanulóknak pedig csak az egytizede (13. táblázat).

13. táblázat – A külön nyelvórára járók aránya a különböző iskolatípusok tanulói körében (%)

	8 osztályos gimnázium	6 osztályos gimnázium	4 osztályos gimnázium	Szakközép- iskola	Szakmunkás- képző	Összesen
Az iskolában jár	5	19	10	10	6	9
Az iskolán kívül jár	39	29	37	16	3	19
Nem jár	56	49	53	74	91	71

 

A nyolcadik osztály utáni starthelyzet egyenlőtlenségei a későbbi továbbtanulás esélyeinek egyenlőtlenségeiben is éreztetik hatásukat. A munkaerőpiacon jól konvertálható nyelvtudás egyenlőtlen eloszlása jól illusztrálja, hogy a közoktatás keretein kívül megszerezhető tudáshoz is az iskolarendszeren keresztül vezet az út. A nyelvtanulás iránti igények növekedését mutatja, hogy az utolsó éves középiskolások körében végzett országos vizsgálat szerint 2000-ben már a gimnazisták 18%-a tanult nyelvet külön is az iskolában, 38%-uk pedig az iskolán kívül. Ugyanez az arány a szakközépiskolások körében 11, illetve 30% volt.⁶

A modern mobilitáshoz szükséges eszközök, technológiák és jogosítványok (számítógép-, internet- és e-mail használat, jogosítvány, nyelvvizsga és bankkártya) birtoklása ugyancsak megosztják a középiskolásokat attól függően, hogy érettségit adó vagy érettségit nem adó képzési formában tanulnak-e (14. táblázat). Ez alól országos adatok szerint a mobiltelefon képez kivételt, amely nagyon hamar a modern társadalmi életben való részvétel általános, szinte megkerülhetetlen kellékévé vált.

 

Összehasonlításképpen érdemes megnézni a Minoritás Alapítvány korábban már említett 2000-es vizsgálatának hasonló adatait (15. táblázat). Az adatokból kiderül, hogy a középiskola utolsó évére ugrásszerűen megnő a modern mobilitás kellékeivel rendelkezők aránya, és ezen a téren Magyarországon sokkal kedvezőbb a helyzet, mint Romániában.

15. táblázat – A modern kommunikációs eszközökkel rendelkezők aránya a különböző iskolatípusba járók körében 2000-ben Magyarországon és Romániában (%)

	Magyarország		Románia
	Gimnázium	Szakközépiskola	Gimnázium	Szakközépiskola
Van saját mobiltelefonja	37	38	19	17
Használ számítógépet
Otthon	56	53	35	21
az iskolában	51	65	45	40
máshol	26	22	56	42
Van internet-hozzáférése
Otthon	23	12	9	4
az iskolában	83	82	26	24
máshol	26	22	56	42
Rendszeresen használja
az internetet	20	18	13	9
az e-mailt	23	15	12	7
Van jogosítványa	32	31	14	10
Saját bankkártyáját használja	27	25	2	1
Szülei bankkártyáját használja	12	13	5	5

 

Magyarországon az utolsó éves középiskolások jó harmadának van saját mobiltelefonja, és az egyébként rosszabb anyagi körülmények között élő szakközépiskolások közül még többnek is, mint a gimnazisták közül. Mindkét iskolatípusban 30 százalék körül mozog azok aránya, akiknek már van jogosítványuk, és további 50 százalék tervezi megszerezni a közeljövőben. A fiúk és a lányok között meglepő módon ebben nem volt különbség (Örkény-Szabó, 2001).

A szakmunkástanulók egyértelműen hátrányban vannak másokhoz képest az elektronikus lehetőségek használása terén, de külföldön is kevesebben voltak közülük, mint a többi iskolatípus diákjai közül. Hátrányaik között a jogosítvány megszerzésének alacsonyabb arányát azért nem említjük az adatok ellenére sem, mert a rövidebb képzési idő miatt ők általában fiatalabbak, mint az ugyancsak utolsó előtti évfolyamon tanuló gimnazisták és szakközépiskolások. Az elektronikai eszközök használatában megmutatkozó társadalmi egyenlőtlenség viszont azért elgondolkoztató, mert olyan dolgokban nyilvánul meg, amelyekben nem szükségszerűek a különbségek, hiszen a közoktatásnak elvileg mindenki számára biztosítania kellene az egyenlő eszközhasználat és hozzáférés lehetőségét.

Az azonos iskolatípusba járó diákok kiegészítő ismeretekhez való jutását és ismeretszerzési lehetőségeit nagymértékben meghatározza szüleik társadalmi helyzete. Így például 24 diák rendelkezik nyelvvizsgával (közülük 17-en gimnáziumban járnak), ezek felének apja felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A jogosítvánnyal rendelkező gimnazisták 44%-ának, a bankkártyával rendelkező gimnazisták 46%-ának az apja felsőfokú végzettségű. Ezek az adatok azt jelentik, hogy ugyanabban az iskolatípusban is nagyobb eséllyel jutnak hozzá a kiegészítő ismeretekhez és az ilyen ismeretek forrásaihoz az iskolázottabb szülők gyermekei. Ugyanez érvényesül a jogosítvány megszerzésében is. A gimnazisták közül a nyolc osztályt végzett apák gyermekeinek 15%-a, a szakmunkás végzettségűek 18%-a, az érettségizett apák gyermekeinek 23, és a diplomás apák gyermekeinek 27%-a szerzett már jogosítványt.

Életstratégiák, jövőképek

A hetedik osztályosok 91%-a azt mondta, hogy tovább fog tanulni, 5%-uk pedig azt, hogy dolgozni fog (4%-uk még nem tudta, mit fog csinálni). A hármasnál nem magasabb tanulmányi eredményt elérők 77%-ával szemben a 3,1–4-es közötti átlaggal rendelkezőknek már 90, az ennél is magasabb átlagúaknak pedig 97%-a fog tovább tanulni. A leggyengébb átlagúak 9%-a nem tudja még, mit csinál majd az iskola után. A továbbtanulók 33%-a gimnáziumba, 48%-a szakközépiskolába, 18%-a szakmunkásképzőbe megy. Az előbbiek tanulmányi átlaga volt a hatodik év végén a legmagasabb, az utóbbiaké a legalacsonyabb.

A hetedikesek középiskolai orientációjában erőteljes regionális hatások érvényesülnek. A gimnáziumok a városi gyerekek előtt jobban kinyílnak, mint vidéki társaik előtt. Ez alól csak a Békéscsaba környékén élők jelentenek kivételt. E tendencia másik oldalán pedig a szakmunkásképzők rekrutációs bázisa áll. Ezek az iskolák elsősorban a regionális központok vonzáskörzetében lakó gyerekekre számíthatnak.

A gyerekek 61%-a olyan típusú középfokú iskolába megy, amilyenben véleménye szerint a 14 éveseknek a legérdemesebb tovább tanulniuk. A többiek azonban kompromisszumot kötnek. 20%-uk gimnázium helyett szakközépiskolába vagy szakmunkásképzőbe, 7%-uk szakközépiskola helyett szakmunkásképzőbe megy. A másik oldalon 6%-ot képviselnek azok, akik annak ellenére, hogy nem ezt tartják a legjobbnak, mégis gimnáziumba mennek.

A vágyak és a valószínűségek a szakközépiskolák felé orientálódók körében vannak a legjobban összhangban egymással. A gimnáziumba többen vágynak, mint amennyien oda fognak járni, a szakmunkásképzőbe pedig több gyerek életútja vezet, mint amennyien oda szeretnének menni. Összesen 36%-uk vágyik gimnáziumba, és 31%-uk gondolja úgy, hogy ott tanul tovább. A szakmunkásképzőbe 16%-uk vágyik, és 22%-uk jár majd ide. Ez utóbbi iskolatípus tűnik a leginkább kényszerpályának.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a vágyak milyen közel állnak a megvalósuláshoz, ezért megnéztük, hogy azoknak, akik valamelyik iskolatípusba készülnek, hány százaléka szeretett volna oda is menni. Ez az arány a gimnáziumba járók között 92, a szakközépiskolákba járók között 85, a szakmunkásképzőkbe járók között 69%. Ezek az adatok azt valószínűsítik, hogy a gimnáziumok leendő tanulóinak lesz a legkönnyebb azonosulniuk új iskolájukkal.

A hetedikesek 86%-a azt is tudja, mit fog csinálni a középiskola után. 54%-uk tovább tanul majd, 32%-uk dolgozni fog. A felsőfokú tanulmányokhoz a gimnáziumon keresztül vezet a legegyenesebb út: az ide készülők 82%-a gondolja, hogy tovább tanul majd, míg a szakközépiskolába menőknek 41, a szakmunkásképzőbe készülőknek pedig csak a 16%-a.

A három régió gimnazistáinak kilenctizede, a szakközépiskolásoknak pedig háromötöde szeretne az iskola befejezése után tovább tanulni, egy részük úgy, hogy mellette dolgozna. Ezek az arányok megfelelnek az utolsó éves középiskolások körében végzett országos vizsgálat adatainak. A többségnél az ilyen irányú elképzelések az utolsó előtti tanévre már alapvetően kialakulnak.⁷ Ez azonban nincs így mindenkinél. Amikor úgy tettük fel a kérdést, hogy mit gondolnak, hogyan alakul az életük, ha elvégzik az iskolát – tovább tanulnak, dolgozni fognak, vagy pedig otthon maradnak –, nagyobb arányban adtak bizonytalan válaszokat. A bizonytalanság leginkább a szakmunkástanulókra jellemző (16. táblázat).

16. táblázat – Az iskola befejezése utáni tervek a középiskolások körében (%)

	8 osztályos gimnázium	6 osztályos gimnázium	4 osztályos gimnázium	Szakközép- iskola	Szakmunkás- képző
Tovább tanulni	92	90	87	62	42
Dolgozni	1	7	3	15	32
Otthon maradni	2	–	–	–	–
Nem tudja	6	3	10	22	26
Tovább tanulni
Egyetemen	71	53	35	13	2
Főiskolán	25	40	50	52	6
1-2 éves szakképző tanfolyamra járni	4	7	13	24	23
Leérettségizni	–	–	–	–	46
Képesítést nem adó tanfolyamra járni	–	–	–	2	6
Nem akar továbbtanulni	–	1	–	6	17

 

A szakmunkástanulók többsége úgy véli, hogy fizikai munkával fogja kenyerét keresni. A diákok kétötöde gondolja, hogy vállalkozóként is fog dolgozni. A továbbtanulás és a pályaválasztás tervezett iránya az esetek kétharmadában összhangban van az iskolai tanulmányok képzési profiljával. A középiskolások tartanak a munkanélküliségtől: a gimnazisták kétötöde, a szakképző intézményekbe járók egyötöde véli úgy, hogy az iskola elvégzése után valószínűleg nem lenne munkája.

Mind az optimizmus, mind a pesszimizmus az érettségit adó iskolák tanulóira a legjellemzőbb (17. táblázat). A szakmunkástanulók a legkevésbé optimisták, de a legkevésbé pesszimisták is. A jövő megítélésének iránya azonban nem függ az iskola típusától. Ez inkább egyfajta „honnan hová” mérleg eredménye, és más középiskolás-vizsgálatok szerint a starthelyzet érzékelése rendkívül kiegyensúlyozott Magyarországon, azaz a többség közepesnek, átlagosnak tekinti azt.⁸

 

Személyes sorsukat illetően a diákok többsége ugyancsak életszínvonala emelkedésére számít a következő években (18. táblázat). A különböző csoportok között nincsenek szignifikáns különbségek. Ezt megint azzal magyarázhatjuk, hogy a személyes helyzet szubjektív észlelésében és az anticipált mobilitásban a „honnan hová” mérlege a meghatározó.

 

Abban a kérdésben ugyanakkor, hogy Magyarországon hogy fog alakulni az emberek életszínvonala, már megoszlanak a vélemények (19. táblázat).

 

Az életszínvonal javulására elsősorban a gimnazisták számítanak – azok, akiknek szülei a legelőnyösebb társadalmi helyzetben vannak.