Harangi László

Népfőiskolák Magyarországon a XXI. század küszöbén

Idestova negyedszázada, hogy a politikai, társadalmi földindulás nyomán, azt felgyorsítva és annak termékeként, a felnőttoktatás, közművelődés is egy megrázkódtatás mentes, de annál inkább átható metamorfózison ment át. Új intézmények, szervezetek jöttek létre, a régiek megújultak, egyesek eltűntek, arról nem is beszélve, hogy az oktatás irányai, stílusa is nagymértékben megváltozott, korszerűsödött. Míg korábban szinte csak a dolgozók iskolái, valamint a művelődési házak, a TIT szervezetek és az üzemi népművelés adtak keretet a továbbképzésnek, tanulásnak, addig ma már mintegy kétezer oktatási vállalat kínál tanfolyamokat, és kilenc világbanki hitellel felépített regionális képző- és átképző központ több megyére is kiterjedően gondoskodik a pályakezdők, a munkanélküliek, a foglalkoztatottak képzéséről. Bekapcsolódtak e sokirányú, igen szerteágazó munkába a közoktatás és a felsőfokú oktatás intézményei is. Szinte kimeríthetetlen forrásai az általános és szakmai művelődésnek a rendszerváltás után ténylegesen gomba módra megszaporodott egyesületek, és ezzel egyidejűleg megerősödött az egyházak kultúraközvetítő, közművelődési tevékenysége is. A képzési piacnak ebben a „londoni vásárában” különös helyet foglal el Magyarországon a népfőiskolai mozgalom a maga sajátos szellemiségével, hagyományaival, szervezetrendszerével.

Hagyomány és örökség

A népfőiskolai gondolat megteremtője Nicolaj Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) dán költő, történész, evangélikus püspök, aki a dán parasztok állampolgári nevelésére, öntudatra ébresztésére; mások értékeit megbecsülő, saját kultúráját ápoló hazafivá nevelésére a múlt század harmincas-negyvenes éveiben megálmodta a felnőttnevelés máig is érvényes intézményét és mozgalmát. Később az oktatás gazdaképzéssel is párosult, amelynek a dán szövetkezeti mozgalom sokat köszönhet. A tanfolyamokon egy szó sem hangzott el a szövetkezetekről, mégis hazatérve a gazdák tejszövetkezeteket alakítottak. A leginkább egységes és hagyományos a skandináv népfőiskolai rendszer, amelynek támogatását, fenntartását törvények szabályozzák és védik, szervesen beépülve a közoktatás, közművelődés rendjébe. Elsődleges feladatuk, hogy egyfelől a 9 osztályos alapoktatásra építve, részben ezt pótolva, kiegészítsék, elmélyítsék a középiskolai oktatást, tudatosabbá tegyék a pályaválasztást, pályamódosítást azok számára, akik gyöngébb teljesítményük miatt erre rászorulnak. Másfelől olyan szociálpedagógiai és felzárkóztató intézmények, amelyek a szociálisan és fizikailag hátrányos helyzetű egyének és csoportok (munkanélküliek, kisebbségek, bevándoroltak, menekültek, lelki sérültek, testi fogyatékosok) társadalmi adaptációját esélyegyenlőségét segítik. Az északi országokon kívül a mozgalom eljutott Európa sok országába, de vannak népfőiskolák az Amerikai Egyesült Államokban, (svéd segítséggel) Tanzániában, Indiában, Izraelben is, minden nép egy kicsit a maga képére formálva a grundtvigi örökséget.

Magyarországon a népfőiskolák virágkorukat a két világháború között élték. A népi írók által is meghirdetett küldetésük a „Jobb polgárt, jobb hazafit és jobb embert nevelni” (Móricz), az önművelésre való ösztönzés, a vallási szellemű erkölcsi nevelés, a gazdaképzés volt; olyan jól felkészült, önállóan gondolkodó fiatalok „faluvezetőkké” képzése, akik felelősségtudó tagjai lesznek a községi vezetőtestületeknek. A mozgalom szellemi, erkölcsi gondozásában, anyagi támogatásában az egyházak és szervezeteik vitték a vezető szerepet. 1936-ban nyitotta meg kapuit a sárospataki református népfőiskola, amelynek több hónapos bentlakásos tanfolyamain 12 éven át – Szabó Zoltán, Újszászy Kálmán és Rácz István irányításával – 460 hallgató vett részt. 1936-ban épült és jött létre a Tessedik Sámuel nevét viselő első önálló épülettel rendelkező nagytarcsai bentlakásos evangélikus népfőiskola Sztehlo Gábor helybeli evangélikus lelkész támogatásával és finn lelkészek segítségével. 1940-ben kezdte meg munkáját az első KALOT népfőiskola Érden Ugrin Józseffel az élén, és rövid időn belül 20 KALOT népfőiskola hálózta be az ország minden vidékét, ahol 9 éven át a több hetes, több hónapos tanfolyamokon mintegy harmincezer fiatal fiú és leány tanult. Ugyancsak 1940-ben létesült az államilag támogatott tatai népfőiskola, amely Magyary Zoltán jogászprofesszor és Benda Kálmán történész irányításával – ma úgy mondanánk – a regionális fejlesztést akarta megalapozni jogi, közgazdasági, szakmai ismeretekkel.

A mai magyar népfőiskolai mozgalom ennek az igen gazdag hazai és nemzetközi szellemi hagyatéknak és szakmai örökségnek a birtokosa és a jelen valóságára épülő társadalomfejlesztő programjába a maradandó értékeket, tapasztalatokat beépíti.

A szegények iskolája

Svédországban a linköpingi egyetem népfőiskolai tanárképző szakán; Dániában a népfőiskolai mozgalom „bölcsőjénél”, a röddingi népfőiskolán összehívott szakmai megbeszéléseken; de éppenúgy mint nálunk konferenciákon, értekezleteken; népfőiskolai tanárok, oktatáspolitikusok és volt hallgatók sokat töprengenek azon: napjainkban vajon a versenyképesség követelményei között, az informatika korában mi keresnivalója van a népfőiskoláknak, hol a helyük a tudástársadalomban? A választ Qinind Arnfred, a dán népfőiskolai mozgalom nagy örege adta meg, az azóta szállóigévé vált mondat, képletesen megragadja a népfőiskolák egyik leglényegesebb társadalmi szolgálatát, amely érvényes a magyarországi népfőiskolákra is, mint bármely népfőiskolára a világot: „a népfőiskola a szegények iskolája”. A szó szimbolikus jelentésében, annak háromféle értelmében van ugyanis: materiális azaz beleszületett szegénység (munkanélküliség, alacsony kereset, etnikai hovatartozás, testi fogyatékosság); művelődésbeli, tudásbeli szegénység (iskolázatlanság, félanalfabetizmus, szakképzetlenség stb.); a harmadik fajta szegénység pedig az, amiről a Bibliában olvashatunk: „boldogok a lelki szegények”, vagyis az önbizalmukat vesztettek, a bátortalanok, a feladatoktól megfutamodók. Más megközelítésben, kissé modernebben: a népfőiskolák hézagpótló szerepet töltenek be a hátrányos helyzet és kirekesztettség enyhítésében, felszámolásában, nemcsak Dániában, Svédországban, hanem nálunk is.

Az 1980-as évek végén újraszületett népfőiskolai mozgalomban már kezdettől fogva tetten érhető volt ez a szociális érzékenység, a társadalom legalsó rétegeinek, a munkanélkülieknek felemelése; a magukra hagyatott kis településeken népfőiskolai tanfolyamok, előadássorozatok szervezése; az etnikai kisebbségek, elsősorban a cigányok kulturális megsegítése. Különösen nagy jelentőségű a népfőiskoláknak ez a szociokulturális munkája azért is, mert az ilyen hátrányos helyzetű csoportokhoz és ezekre a nehezen megközelíthető helyekre, többnyire aprófalvakba a népfőiskolák helyi szervezetei könnyebben el tudnak jutni, mint a formális felnőttoktatás intézményei, oktatói. Jóllehet ez a nem-formális, kötetlen felnőttoktatás, művelés általában végzettséget, bizonyítványt nem ad, „csak” a látókört bővíti, valamennyire szemléletet formál, gondolatokat ébreszt. Különösen akkor, ha van lehetőség konzultációra, vitára.

Az első cigány népfőiskolák az 1990-es évek elején alakultak, és azóta számuk, ha lassú ütemben is, de növekszik. Pontos adatok erről nincsenek, de a nem hivatalos információk szerint mintegy egytucat ilyen szerveződés lehet az országban. A cigány népfőiskolák elsődleges célja véleményirányítók, informális animátorok képzése cigány közösségekből a cigány közösségek számára, akik hitelesen tudnak szólni mind befelé saját etnikumuk körében, és megfelelően tudják a romák érdekeit képviselni kifelé, a hatóságok előtt. Mindez a nemzetiségi, kisebbségi törvény megjelenése után összefüggésben van a cigányönkormányzatok intézményével. A tapasztalatok ezzel kapcsolatosan azt mutatják, hogy még kevés az olyan roma közösségi vezető, aki birtokában lenne mindazoknak az alapismereteknek, kommunikációs készségeknek és a viselkedési kultúrának, melyek ennek a feladatnak az ellátásához szükségesek. Mindez azonban már túlmutat a népfőiskolák kompetenciáján.

Az animátorképzés mellett a cigány népfőiskolák másik célja, most is, mint mindannyiszor a hátrányos helyzetűek oktatásában, nevelésében, az önbizalom-erősítés, a cigány azonosságtudat elmélyítése. A cigány népfőiskolák szervezői gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy a cigányközösségeken elhatalmasodik a magányosság és kilátástalanság érzése, amely nem minden esetben magyarázható objektív helyzetűkkel, szociális körülményeikkel. Ez az állapot azért sajnálatos, mert lefegyverez, passzivitásra késztet. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó gyakorlati szakemberek úgy látják, hogy gyors beavatkozásra lenne szűkség, melynek jó eszköze lehet a cigány népfőiskola. Fontos feladat ezzel kapcsolatosan, hogy a népfőiskolák próbálják megerősíteni a cigányságot társadalmi státuszukban, legyenek tudatában annak, mit jelent cigánynak lenni, ne szégyelljék a cigány voltukat. Meg kell értetni velük, hogy nem ellenségei a többségnek és egyenlők azokkal.

A célok szellemében épülnek fel a cigány népfőiskolák tantervei, alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz. A curriculumok egyik jelentős tantárgya a cigányok eredetének, magyarországi történetének bemutatása, amely azt próbálja megértetni, hogy történelmük folyamán a tragikus holocausttól és Mária Terézia és II. József zaklatásaitól eltekintve békés együttélésben voltak a magyarokkal, tehát a toleranciának vannak hagyományai. Másik pillére az öntudaterősítő tematikának a cigánykreativitás ismerete: dalban, táncban, zenében, népmesékben és kismesterségekben (kovácsolás, kosárfonás, famegmunkálás), felvillantva ennek kereseti lehetőségeit, különös tekintettel a turizmus adta lehetőségekre (ld. mexikói OECD projekt az acapulcói szegénységövezetben). Végül nagy helyet kapnak a tananyagban a mindennapi életkészség ismeretek, és mivel animátorképzésről van szó, a tanulók különböző helyzetekre alkalmazott közéleti tréningeken vesznek részt (pld. önkormányzati tárgyalások, hozzászólások stb.).

Az előkészítés és a kivitelezés széles partnerségi alapon történik, amelyben helyet kapnak az érdekelt cigányszervezetek, önkormányzatok, tudományos és szakmai központok. A képzés a hallgatók részéről teljesen ingyenes (szállás, ellátás), az útiköltséget a népfőiskola megtéríti. Az őszi és téli hónapokban az oktatás hétvégeken bejárással történik, melyet egy kéthetes nyári bentlakásos intenzív együttlét tesz teljessé. A tanfolyamok évenkénti költségigényét bizonyos korlátok között pályázatok, alapítványok, szponzorok, önkormányzatok támogatásai egészíti ki. Nem kis része van a forrásbiztosításban az önkéntes szellemi és fizikai munkának, a szolidaritásnak. A hátrányos helyzet és kirekesztés enyhítésére irányuló másik jelentős aktivitása a magyarországi népfőiskoláknak az „Alapképzés felnőtteknek – visszaút a társadalomba” című projekt, a Magyar Népfőiskolai Társaság szakmai irányításával és a brüsszeli Európai Bizottság Phare-Lien támogatásával. A program abból a felismerésből indul ki, hogy hazánk felnőtt lakosságának írás-olvasási készsége, szövegmegértési képessége nagyon alacsony; félő, hogy a munkaerő szakképzettsége szempontjából nem leszünk versenyképesek, és a fejlett gazdasággal rendelkező országok legalsó csoportjában maradunk. Az öt megyére kiterjedő program 1998 augusztusában kezdődött el, és jelenleg is folyamatban van, sőt bővül. 50 tanár és 18 munkaerő-piaci tréner immár négy éve tanítja mindazokat az alapképzettségbeli hiányokkal terhelt felnőtteket, többnyire romákat, akik eddig iskolai kudarcaik és szociális hátrányaik miatt nem tudtak előrehaladni sem az egyéni, sem a közösségi életben.

Egy-egy tanévben a tanfolyamok 150 órás alapműveltségi oktatást és 30 órás munkaerő-piaci tréninget foglalnak magukba. Az „intenzívebb” tanfolyamok 2x150 órásak. A tanulók többsége eddig sikeres vizsgát tett az oktatási hatóság által kijelölt független vizsgabizottság előtt, az általános iskola valamelyik osztályából. A tapasztalat az, hogy a tanulóknak egy jelentős része – megerősödött önbizalommal – tovább akarja folytatni tanulmányait középiskolában vagy a szakképzésben, megtéve ezzel már a második lépést az egész életen át történő tanulás felé. Az elmúlt évadban – az érdekelt népfőiskolák segítségével – 419 felnőtt vett részt a kurzusokon, ami nyilvánvalóan a többszázezerre is kitehető, eddig megközelítetlen sokasághoz képest nem nagy szám, de mégis példaértékű. Az oktatást az illetékes megyei munkaügyi központok messzemenően támogatják, és lehetőséget látnak a népfőiskolák szakmai tevékenységének és a központok foglalkoztatáspolitikájának összekapcsolására. A megyei záróünnepélyeken a munkaügyi központok képviselői megjelennek és tájékoztatják a végzős hallgatókat a számukra könnyen hozzáférhető és elhelyezkedést is biztosító képzési lehetőségekről.

A projektnek külön erre a célra kiképzett tanári kara és munkaerő-piaci tréner testülete van, akiket a Népfőiskolai Társaság – külföldi szakértők segítségével – speciális tanfolyamokon képzett ki a funkcionális analfabéták oktatásának sajátos didaktikájára, módszertanára. Összetételük vegyes, kiválasztásuknál sokkal inkább érvényesült a tapasztalati tudás és az elhivatottság, mint a tanári diploma. A tanárokon kívül vannak köztük óvónők, gyógypedagógusok, szociális munkások, nevelőtisztek, mérnökök, aktívkorúak és nyugdíjasok. Az oktató-nevelő munka tapasztalatainak a megvitatására a Társaság központja minden évben tanévzáró tanári értekezletet tart, amely felér egy szakmai továbbképzéssel. 2002-ben erre Kunszentmártonban került sor, ahol másfél napon át arra próbáltak választ adni az ott egybegyűlt tanárok és trénerek, hogy az ilyen csalódottsággal, szorongásokkal, előítéletekkel teli tanulási környezetben milyen a jó tanár, milyen tanulótípusok lehetségesek az egyes helyzetekben, melyek a legoptimálisabb megközelítési módok. Abban mindnyájan egyetértettek, ahogy a tanulás és tanítás legnagyobb öröme az, amikor a tanítványok a sikeres előmenetelen túl, érzelmekben is hangot adnak megelégedettségüknek.

Részlet egy roma nő tanfolyamzárás alkalmából írott verséből:

„Lásd magad előtt a tanulás értelmét,
A természet és a virágok szépségét,
S meglátod rád is süt még a nap.
Megérintem a szellő lágy köntösét,
S közben aggódom a gyermekeim
Jövőjéért.
Sírok, ha arra gondolok,
Mennyi ember él fény nélkül,
És nincs öröm,
De legyen a jelszó!
A fény belülről jön.”

A program első éve egy kísérleti tanév volt, amikor a Népfőiskolai Társaság a brüsszeli Európai Bizottság PHARE-Lien pályázata keretében – dán és szlovéniai szakemberek segítségével – kidolgozta a projekt tartalmi részét, szervezeti felépítését, metodikai elveit és tananyagszükségletét. Ezt megelőzően a Társaság három megyében felmérést végzett a cigányság helyzetéről, művelődési viszonyairól, mely háttéranyagul szolgált a terv elkészítéséhez. Az oktatáshoz speciális tankönyv készült, mely figyelembe vette a tanítás körülményeit, a tanulók készségeit és a multikulturális követelményeit, tekintettel a romatanulók nagy arányára. Valamint segédlet jelent meg a munkaerő-piaci képzésről az ezt oktató trénerek számára. A tanárokat és oktatókat hazai, dán és szlovén szakemberek képezték ki Magyarországon és Dániában, és ez a team monitorizálta a program lefolyását és értékelte eredményét, problémáit annak befejezése után. A kísérletről és még más hat kelet-közép-európai ország ezzel egy időben végzett alapképzési PHARE-Lien projektjeiről a Magyar Népfőiskolai Társaság (MNT) egy kétnyelvű (angol-magyar) kiadványt jelentetett meg a hazai és a külföldi szakemberek számára. A kísérleti programot a brüsszeli bizottság referenciaértékű modellnek ítélte meg, amelyről az MNT elnöke Brüsszelben előadást tartott a tagországok szakemberei szármára.

Míg a tőlünk nyugatabbra lévő társadalmakban az úgynevezett „Harmadik kor egyetemein”, az „Aranykorúak főiskoláiban” örökifjú hölgyek és urak társadalom- és természettudományi kurzusokra járnak, dolgozatokat írnak, és nyelveket tanulnak, hódolva eddig dédelgetett álmaik megvalósulásának, addig nálunk az időskorúak művelődése, oktatása még csak igen lassan kezd polgárjogot kapni mind gondolkodásunkban, mind a mindennapi gyakorlatunkban. Igaz ugyan, hogy az ismeretterjesztő sorozatok, közművelődési rendezvények látogatói nagyobb részt az inkább ráérő, könnyebben mozgósítható idősebb korosztályból verbuválódnak, de ez nem tekinthető egy tudatos gerontopedagógiának, az egészében hátrányos anyagi, szociális, települési, közéleti helyzetben lévő korosabb milliók speciális, minden körülményt számba vevő művelődésének, tanulásának.

A kritika alól nagymértékben kivétel a népfőiskolai mozgalom, melyben sok „nyugdíjasok népfőiskolája” található. Céljuk, amint ezt az egyik nyugdíjas népfőiskola igazgató megfogalmazta: az egészségesebb, aktívabb, emberibb időskorhoz való segítségnyújtás, az éltesebb vagy már idős nők és férfiak életminőségének javítása, közösségi igényeinek kielégítése. Ez is a szegények iskolája. Tematikájához éppen úgy hozzátartozik az irodalom, művészet, a helytörténeti búvárkodás, mint a kertészkedés (sok helyen a kertbarát kör és a nyugdíjasok népfőiskolája összekapcsolódik) vagy az utazás. A 380 lelket számláló apró Tolna megyei faluban, Uzdon a főiskola már tizenkét éve működik, minden évben megújulva, lelkes, köztisztelet álló vezetőjének köszönhetően.

Itt tárgyaljuk a mozgalomnak egy speciális kezdeményezését, a „börtön-népfőiskolákat”, amelynek alanyai a szó legszorosabb értelmében hátrányos helyzetben vannak. Az akció 1998-ban indult el, és jelenleg több mint tíz büntetés-végrehajtási intézményben van börtön-népfőiskola. A tevékenység azt segíti, hogy az elítéltek nagyobb eséllyel illeszkedjenek vissza a társadalomba. Székesfehérvárott öt csoportban hatvankilenc hallgatója van a népfőiskolának. A kurzusok főbb témakörei: életvezetési ismeretek. személyiségfejlesztő tréning, felzárkóztató tanácsadás, anyanyelv és kommunikáció, cigány nyelv és irodalom, személyi higiénia, a cigányság története, vállalkozási ismeretek, konfliktuskezelő eljárások. A börtön-népfőiskolák szervezésében különösen aktív szerepet tölt be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság.

Az aktív állampolgárságért

A népfőiskolákat a polgárosodó társadalom, pontosabban a polgárosodó parasztság hozta létre a XIX. században a skandináv országokban. A magyar népfőiskoláknak is egyik törekvése szintén az állampolgári nevelés volt, a személyiségformálás és a hazafiságra való nevelés mellett. Így van ez ma is, annyi változással, hogy az oktatás, nevelés közelebb került a munka világához, és lesz egy másik hazánk, Európa, amelyet szintén otthonunknak érzünk majd. Grundtvig, amikor a népfőiskoláról beszél, azt mondja, hogy legyenek a népfőiskolák és a népfőiskolások „lándzsahegy”, amin azt érti, hogy lépjenek fel, hallassák a szavukat, ha ez egy kicsit szúr is, tehát legyenek aktív állampolgárok.

Az állampolgári nevelés kiemelt jelentőségét az európai és világszervezetek felhívásai, határozatai is nyomatékosan hangsúlyozzák. Az UNESCO 1997-ben kiadott „Napirend a jövő számára” című felhívásában első helyen említi az aktív állampolgárság bátorítását, mint a felnőttkori tanulás egyik legfontosabb célját, feladatát. az Európai Bizottságnak pedig az a bizonyos Memoranduma két alapvető célt tűz ki az egész életen át tartó tanulás elé: a foglalkoztathatóság segítését és az állampolgári képzést. Több nyugat-európai országban, így például Hollandiában, országos hatókörű demokráciára való nevelési intézmény is van.

A magyarországi népfőiskolai mozgalom és a népfőiskolák már kezdettől fogva hívei voltak a citoyen, az állampolgáriság eszméinek. Tették ezt azért is, mert „saját bőrükön” érezték a kikövetelt jogok bizsergető érzését a 80-as évek közepén. Felemelő pillanatai voltak ennek az állampolgári cselekvésnek a Káli-medencében megrendezett faluszemináriumok, amelyek már a rendszerváltás előzményei voltak a népfőiskolák aktív közreműködésével. Ezt aztán az 1990-es évek elején, a megrázkódtatások nélkül, törvényes választás útján hatalomba került polgármesterek, tisztségviselők felkészítése követte az új feladatokra, amelyben a Társaság központja és a megerősödött népfőiskolák oroszlánrészt vállaltak. Ennek formái magyarországi bentlakásos tanfolyamok dán, svéd, holland előadókkal és csoportos külhoni tanulmányi látogatások voltak.

Elkötelezett híve és meghatározó vezéreszméje a népfőiskoláknak, a népfőiskolai mozgalomnak a részvétel elvű demokrácia és a cselekvő állampolgár mai is. Ez elsősorban lényegéből fakad, hiszen maga a népfőiskola is civil szerveződés teljesítménye, nem önkormányzati, állami intézmény, jóllehet közszolgálati feladatokat lát el. Az 1997-ben napvilágot látott közművelődési törvény is kimondja hogy a „népfőiskola olyan felnőttoktatási célú tanfolyamokat szervező társadalmi szervezet (egyesület), amely helyi önszerveződés alapján jön létre és pedagógiai programja a szakismeretek átadásán túl személyiségfejlesztő (állampolgári, közéleti) elemeket is tartalmaz; s lebonyolítási, oktatási rendszerét a résztvevők maguk is alakíthatják”. Így van ez még akkor is, ha népfőiskolákat nem egyesületek, hanem művelődési házak, könyvtárak, egyházi szervezetek hoznak létre. Sok százan és ezren „tanulják” a demokráciát akkor, amikor a mintegy 150 helyi szervezet és a 12 megyei népfőiskolai szövetség, hivatalos néven népfőiskolai táji központ, valamint az országos Népfőiskolai Társaság mindennapi munkájában, szakbizottságaiban és az évenként megrendezendő közgyűlésein hozzászólnak, javasolnak, döntenek. Többségük laikus érdeklődő – vállalkozó, tisztviselő, vasúti mérnök vagy háziasszony -, akik így vesznek részt a helyi, megyei és az országos közéletben, elsősorban a művelődéshez való jog gyakorlásában. Eszünkbe juthat a szép emlékű, elhunyt Olof Palme, Svédország egykori miniszterelnöke, aki azt mondta, hogy Svédország egy tanulóköri demokrácia, mert a fontos dolgok a nők és férfiak aktív közösségeiben, a tanulókörökben fogalmazódnak meg először.

A népfőiskolai szervezetek javaslataikkal, véleményezésükkel; helyi, megyei, országos viták szervezésével, beadványoknak felsőbb szervekhez való eljuttatásával szerepet vállalnak a felnőttoktatáshoz, közművelődéshez kapcsolódó tőrvények előkészítésében, társadalmi vitáiban, amelyek végül is az Országgyűlés illetékes bizottságaiban összegződnek, ahol a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke felszólalásra kap lehetőséget. Így volt ez a közművelődési törvénnyel és a közhasznú szervezetekről szóló törvények előkészítésével kapcsolatosan, ahol a népfőiskolák, a Népfőiskolai Társaság nemcsak saját ügyüket, hanem az egész közművelődés, a nem-formális felnőttoktatás érdekeit képviselték, eredménnyel (normatív támogatás, közművelődési szintér).

Kevésbé volt eredményes a népfőiskolák lobbyzása a 2001-ben megjelent felnőttképzési törvénnyel kapcsolódóan, de ez már nem a népfőiskolákon múlott.

Az érdekközvetítésen és az érdekérvényesítésen túlmenően a népfőiskolák az állampolgári műveltség kiterjesztéséből, a politikai kultúra megerősítéséből is kiveszik a részüket. Teszik ezt azzal, hogy mind befelé, saját tagságuk körében, mind kifelé a széles nyilvánosság számára ismereteket nyújtanak olyan kérdésekről mint: a hatalommegosztás; jogállamiság és a piacgazdaság; emberi és állampolgári jogok; a civil szféra problematikája; alkotmány, jog és közigazgatás; a politikai kultúra jellegzetes vonásai. Az ismeretközlés egyfelől beépül a már meglévő közösségekbe, keretekbe (pld. kertbarátköri népfőiskolák, településfejlesztő táborok), másfelől megjelenik direkt módon is 8-10 előadásból álló sorozatok formájában. Ennek jó példája az, hogy a Baranya Megyei Népfőiskolák Szövetsége a legutóbbi választások előtt „Válasszunk, hogy jól dönthessünk” címmel egy jól sikerült, nagy érdeklődést kiváltó, pártsemleges választójogi sorozatot rendezett a választások történetéről, a választás és a demokrácia összefüggéseiről, szervezeti rendjéről.

Napjainkban az egyik legjelentősebb állampolgár-képzési projektet a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület hajtja végre az antwerpeni Karel de Grote főiskola és a dániai Munkásművelődési Szövetség szakembereinek segítségével, három megyére kiterjedően, együttműködve a Nyíregyházi Népfőiskolai Egyesülettel és az Ipoly Menti Népfőiskolai Társasággal. A három térségben, összesen 18 helyszínen folyik a képzés 30 tanár közreműködésével, akiket a hazai s külföldi szakemberek egy előzetes tartalmi és didaktikai bentlakásos tanfolyamon készítettek fel feladataik ellátására. A tananyagot külön, erre célra létrehozott alkotói team állította össze, amely azonos szerkesztési elvek alapján, a témablokkoknak megfelelően, három kötetben könyvalakban is megjelenik. A képzés időtartama másfél év, melynek tapasztalatait egy nemzetközi konferencia fogja majd értékelni. A Sárospataki Népfőiskola szándéka, hogy a tanfolyamot, annak tananyagát, mint a nem-formális állampolgári képzés modelljét, a Felnőttképzési Törvény értelmében akkreditáltatni fogja. A terv finanszírozása egy megnyert Grundtvig pályázat segítségével történik 114 ezer euro (28.033.000 Ft) összeggel.

A másik demokráciára nevelő program az „Aktív állampolgárság és a nem-formális felnőttoktatás” című projekt, amely szintén az Európai Bizottság „Sokrates-Grundtvig 2000-2002” pályázati rendszerében valósul meg dán, finn, francia partnerszervezetek részvételével. Ez még átfogóbb, mint az előző annyiban, hogy nem három, hanem öt megye érdekelt benne a Mezőföldi Népfőiskolai Társaság, a Zalai Népfőiskolai Egyesület, a Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság, a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság szervezésében. Egy-egy helyen három-három tanár tanít, és ők is részesültek előképzésben. Itt is tapasztalható, hogy ez az elvontabb kérdésekkel foglakozó képzés nem áll meg önállóan a lábán, hanem más, már „bejáratott” tanulási, művelődési programokhoz kell azokat igazítani, amelyeknek tagjai – hála a kitűnő oktatóknak és a játékos, aktivizáló módszereknek – e „műsorváltozásnak” később örülnek. A Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság így a helyi népfőiskolai vezetők továbbképzéséhez kötötte a projektet, a Zala Megyei Népfőiskolai Egyesület a méhészek körében foglalkozott az aktív állampolgárság kérdéseivel, a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség pedig az ifjúsági tagozatának ajánlotta fel a demokratikus jogok gyakorlásának, a közösségszervezésnek ezt a lehetőségét. A Népfőiskolai Társaság és a népfőiskolák az aktív állampolgárság alapkövének tekintik a grundtvigi örökség egyik elemét, a párbeszédet, és igyekeznek ezt a legszélesebb körben meghonosítani és alkalmazni. Nemcsak kifejezetten az állampolgári neveléssel kapcsolatos témakörökben, hanem a mozgalom minden fórumán, a népfőiskolák valamennyi alkalmán, a közgyűléstől a gazdatanfolyamokig. Grundtvig pedagógiai, andragógiai eszmerendszerében a „vekselvirkning”, azaz a párbeszéd a tanítás-tanulás lényegi módszere. Grundtvig dialógus modelljében – a tárgyra való tekintet nélkül – a résztvevőknek egyenlőeknek kell lenniük, még akkor is, ha tanárokról és diákokról van szó, az egyiknek nem szabad elnyomni a másikat. A párbeszédben fontos az eszmék szabad áramlása. Grundtvig ezzel előfutára volt Jürgen Habermasnak, a német filozófusnak, ki a demokrácia meghatározó ismérvének tekintette a „konroll nélküli dialógust”. Ezért a párbeszéd szorosan összefügg az aktív állampolgárságra való neveléssel, amely elvet a népfőiskolák szóban és írásban pedig a Művelődés, Népfőiskola, Társadalom című lap hasábjain igyekeznek követni

Az általános és szakműveltség fejlesztéséért

Tagadhatatlan, hogy a XXI. század első évtizedének műveltségeszménye sokkal pragmatikusabb, mint a korábbi korszakok oktatási, nevelési törekvései. A posztindusztriális, információs társadalom és a globalizáció versenyképes tudást követel, amely nem kedvez az általános kiművelt emberfőnek. Mégis az emberiség fejlődéséért igazán felelősséget érző társadalomtudósok, oktatáspolitikusok és a gondolataikat tükröző nem nemzetközi dokumentumok azt mutatják, hogy a széleskörűen művelt, testi, szellemi és erkölcsi értékekben gazdag embereszmény kezdi visszanyerni létjogosultságát, különösen a szeptember 11-i terrortámadás után. Az Európai Bizottság 1996-ban kiadott Oktatni és tanulni – a tanuló társadalom felé című „Fehér könyvében” ezt olvashatjuk: „Az oktatás alapvető küldetése, hogy segítséget nyújtson mindenkinek tehetsége, képessége kifejlesztéséhez és ahhoz, hogy teljes emberekké váljanak, semhogy csupán eszközei legyenek a gazdaság szolgálatának; az általános műveltség és a szakmai ismeretek megszerzésének kéz a kézben együtt kell haladnia formálva a jellemet, szélesítve a látókört, fejlesztve az egyén társadalom iránti felelősségvállalását.”

A népfőiskolák általános és szakműveltséget fejlesztő törekvései és mindennapi gyakorlata megfelel ennek a humanisztikus, de ugyanakkor a valóság talaján álló, a gyorsan változó világunk kihívásaival szembenéző műveltségképnek. Az általános ismeretek megszerzését és elmélyítését elősegítő programokból kiemelkednek a történelmi, honismeretei, hagyományápoló, művészeti előadások, kurzusok, műhelyek, kiadványok, de emellett már több éve kiépült a népfőiskolák számítástechnikai, informatikai oktatási rendszer, és hálózat is létesült. Viszonylag széles kört ölel fel a népfőiskolai programok keretében az idegen – főképpen angol nyelv – oktatása lehetőleg anyanyelvi tanárokkal, és ahol ez megszilárdult, ott versenyképes a nyelviskolákkal szembeni is. A népfőiskolák rétegprogramokat is szerveznek, az időseken kívül kisebbségieknek, nemzetiségieknek, nőknek (családanyáknak), az ifjúságnak, figyelemmel a tehetséggondozásra. Az általános oktatás is kötődik a gyakorlathoz, a helyi tudást erősíti.

A népfőiskolák elsődlegesen nem szakképző intézmények, noha szakképzést előkészítő, megalapozó feladatok is ellátnak. A több évtizedekkel korábbi hagyományok folytatása a mezőgazdasági ismeretterjesztés, a gazdaképzés, kiegészülve környezetvédelmi aspektusokkal, kisvállalkozói ismeretnyújtással. A népfőiskolák, mint általában a közművelődési intézmények jelentős segítséget adnak a közhasznú, jövedelempótló, háztáji, otthoni foglalatosságokhoz (kézművesség, kismesterségek, méhészkedés, szőlő- és gyümölcstermelés). A legerősebb népfőiskolák a munkaügyi központokkal együttműködve részt vesznek a mezőgazdasági munkanélküliek és a településfejlesztő helyi önkormányzati ügyintézők képzésében. A felnőttképzési törvény azonban intézményi akkreditációhoz köti az OKJ-s szakmai képzések szervezését, melynek csak a legfejlettebb népfőiskolák, a táji központok tudnak megfelelni, profiljuktól függően.

Műveltségünk emelésében, a közösségi művelődésben sokat tesznek a kis népfőiskolák, melyeknek hatóköre háromszáz falura terjed ki. Ezek a mozgalom hajszálgyökerei, egyben gerince is, számos helyen művelődési intézményeket pótolnak, vagy velük együttműködve végzik áldozatos, de hasznos munkájukat. Annyiban népfőiskolák, hogy vezetőjük ügyszeretetből, a község művelődése iránti felelősségérzetből áldozza fel szabadidejét, de körülveszi őt egy lelkes, tettre kész csapat, a község minden korosztályát és társadalmi rétegét felölelő művelődési közösség, melynek vezetője. A „kisnépfőiskolák” élén nem minden esetben pedagógus áll. Erőt ad munkájukhoz az, hogy a népfőiskolások nagy családjába tartoznak. Szoros kapcsolatot tartanak táji központjukkal, évenként megjelennek a Társaság közgyűlésén, mert találkozhatnak kollégáikkal. Kiemelkedő példája e sokarcú községi népfőiskoláknak a jászárokszállási Nagy Ignác Népfőiskolai Társaság, ahol a helytörténeti és szakirányú előadássorozatokon kívül az amatőr színjátszás és a néptánc megmozgatja az egész községet, hagyományossá váltak a közös kirándulások bel- és külföldre, rendszeresek a társas összejövetelek, ünnepségek. A Társaság saját bevételből, pályázatokból és önzetlen mecénások támogatásaiból tartja fenn magát. Alapszabályuk értelmében minden évben közgyűlést tartanak, a napi feladatokat hét fős vezetőség irányítja, amely havonta ülésezik. 1993-ban elnyerték az ENSZ Pro Habitat-díját.

Az államszocializmus negyven évének családpolitikájára a paternalisztikus gondoskodás, a bővebb kezű anyagi támogatás volt a jellemző, amely ugyanakkor elfedte a családban rejlő feszültségeket, ellenmondásokat. A rendszerváltás után ezek a problémák felszínre kerültek és a családnak, mint a társadalom legapróbb sejtjeinek szembe kellett nézniük a piacgazdaság, a kapitalista verseny nem egyszer fájdalmas körülményeivel, kihívásaival. A demokratikus magyar jogállam a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekhez jobban alkalmazkodó családpolitikával és támogatási rendszerrel segíti a családok védelmét, megerősítését.

A magyar népfőiskolai mozgalom és a népfőiskolák, létüknél és emberközelségüknél fogva, megkülönböztetett felelősséget éreznek a családok iránt és előadássorozatokkal, tanfolyamokkal, projektekkel, tanácsadó szolgáltatásokkal segítik a szülői jártasság fejlesztését, a kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb családi életet. Ebben a munkájukban különös gondot fordítanak a nehezen élő családok, a bajba jutott szülők, a nevelőszülők nem anyagi, hanem erkölcsi, szellemi megerősítésére, nevelésükre, együttműködve családpedagógusokkal, pszichológusokkal, a családsegítő központokkal. A legerősebb táji központok képzéseket, tréningeket szerveznek az önkormányzati és egyesületi család- és gyermekvédelmi szervezetek hivatásos és önkéntes munkatársai számára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság 2000. július 10. és 17. között bentlakásos tanfolyamot rendezett családtámogató munkatársai számára a dobogókői Manréza konferencia központban. Magát a képzést a londoni Wyn Fostering Services családügyi szervezet szakemberei végezték, akik cselekedtető módszerekkel, szituációs játékokkal, „családrajzokkal” vezették rá a tanfolyam résztvevőit a legcélszerűbb konfliktuskezelési eljárásokra. (A szigetország multikulturális politikájának szellemében az országos hatókörű szervezet munkatársai színes bőrű szakemberekből, illetve nőkből állnak.)

A magyar egészségügyi kormányzat nagyszabású egészségügyi programot hirdetett meg, amelynek megvalósításában a civil szervezetek segítségét kérte. Ebbe értelemszerűen a népfőiskolák is beletartoznak, és szívesen tesznek eleget a felhívásnak, annál is inkább, mert mint a közművelődés többi intézményei, szervezetei fontos feladatuknak tekintik a fiatalok és felnőttek egészséges életre történő nevelését. Az egészségügyi felvilágosítást támogató népfőiskolák egyike a Heves Megyei Életreform Népfőiskola, mint kiemelten közhasznú szervezet, melynek fő tevékenysége az egészség megőrzésében végzendő ismeretterjesztő munka. A népfőiskolai egyesület ilyen értelemben egy nemformális központja az egészségnevelésnek, szakmai-módszertani segítséget nyújt az egészségügyi felvilágosítással foglalkozó civilszervezeteknek, közművelődési intézményeknek. Számos előadást, tanfolyamot, bemutató foglalkozást tart a felnőttek különböző csoportjainak; gyermekeknek vetélkedőt rendez az egészséges életmódról, a betegségek megelőzéséről. Tudatosan előnyben részesíti a természetes életmódra való nevelést, a természetes gyógymódok alkalmazását, törekedve a testi-lelki egyensúly megteremtése. Munkájában együttműködik orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel.

A népfőiskolák nemcsak „kifelé”, főképpen vidéken, a kulturális centrumoktól távol eső településeken terjesztik a szakmai-tudományos kultúrát, hanem nagy gondot fordítanak saját aktivistáinak, tagjainak elméleti-módszertani felkészítésére, tájékoztatására is. Ezt a célt szolgálják a Magyar Népfőiskolai Társaság által megrendezett országos konferenciák, műhelymunka megbeszélések (pl. Hogyan foglalkozzanak a népfőiskolák a nők helyzetével?), a gödöllői Szent István Egyetem megrendezett szakmai fórumok (pl. a helyi együttműködésről, a kistérségi oktatásról) és az évenként sorra kerülő közgyűlések, amelyek egyben a községek és a táji központok népfőiskola szervezőinek igen intenzív, aktív továbbképzési alkalmai. Mikor pedig országosan vagy a megyékben új szakbizottságok, szakfelelősök felállítása, megbízatása válik időszerűvé, a Társaság többnapos, egyhetes bentlakásos tanfolyamot szervez az új feladatok elméleti és gyakorlati tudnivalóiról (pl. ifjúsági tanácsadók, nemzetközi szakreferensek oktatása). A képzés egyetemi-főiskolai szintje a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán bevezetett „Nem-formális szervezetek menedzsmentje” szak, ahol a népfőiskolák, civil szervezetek felnőttoktatási, közművelődési szakembereinek szociológiai, andragógiai, jogi, üzleti szervezetelméleti felkészítése történik.

A mozgalom sajtóorgánuma a Művelődés, Népfőiskola, Társadalom című negyedévenként megjelenő szaklap. Az 1500 példányban előállított újság nagymértékben hozzájárul a népfőiskolai mozgalom eszmei, szervezeti egységéhez, az összetartozás érzésének erősítéshez. A lap rendszeresen közreadja az Európai Bizottság felnőttoktatásra vonatkozó legújabb irányelveit, dokumentumait, kiegészítve a magyarországi adaptációjukra vonatkozó javaslatokkal, megjegyzésekkel. Ezen kívül foglalkozik a „jó gyakorlat” kimagasló példáival, hírt ad a tagszervezetek életéből, beszámol az időközben megrendezett konferenciákról, képzésekről. Szemléletmódjára az új iránti fogékonyság és a széles körű partnerségi, együttműködési készség a jellemző (egyházak, közművelődési intézmények, kormányhivatalok, tudományos központok, médiák) mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban.

Népfőiskola határok nélkül

Alighogy a kelet-közép-európai társadalmi, politikai rendszerváltás befejeződött, de már korábban is, csengett a telefon, érkeztek a levelek, jöttek a küldöttek a Magyar Népfőiskolai Társaság könyvtárhelységből kialakított főhadiszállására. A skandináv népfőiskolai testvérintézmények, német, holland, angol, amerikai felnőttoktatási, közművelődési szervezetek – hivatalosak és nem állami intézmények – voltak kíváncsiak, hogy mi történik Magyarországon, hogyan kel életre Közép-Európa talán egyetlen népfőiskolai mozgalma. Megjelent Jakob Horn, a Német Népfőiskolai Szövetség 1991-ben Budapesten felállított irodájának igazgatója, aki a tanácsadás mellett anyagi támogatást is biztosított a magyar testvérszervezetnek.

Miért a népfőiskolai társasághoz fordultak az érdeklődők? Elsősorban azért, mert itt „első kézből” kaphattak hírt, követhették nyomon a magyarországi rendszerváltás létrejöttét, kibontakozását és győzelmét, nemcsak a felnőttoktatásban és közművelődésben, hanem a társadalmi, politikai élet más területein is, hiszen maga a Magyar Népfőiskolai Társaság is a megszületendő új világ terméke, vívmánya volt. A másik ok ennél sokkal „szakmaibb”. A Társaság ugyanis más keretek között szerzett tapasztalatai révén, valamint a témához való hozzáértését tekintve megbízható garanciát nyújtott ahhoz, hogy ezt a nagyfokú várakozást és érdeklődést mindkét fél számára kielégítse. A magyar népfőiskolák erre a kezdeti lendületre alapozva építették ki közel másfél évtizedes nemzetközi tevékenységüket, és vált a Magyar Népfőiskolai Társaság a hazai felnőttoktatás és közművelődés európai, sőt világfórumokon is elismert és méltányolt képviselőjévé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Társaság ügyvezető elnöke tagja a torontói székhelyű Felnőttoktatási Nemzetközi Tanács elnökségének, mely 86 ország 106 szakmai szervezetét foglalja magába.

A Társaságnak, a táji központoknak és a legerősebb népfőiskoláknak ezt az igen átfogó nemzetközi diplomáciáját jelzi a közel száz külföldi konferencián való részvétel és aktív közreműködés, az egyéni és csoportos tanulmányutak sokaságai, a külföldi szakemberek közreműködésével megtartott hazai kurzusok, hallgatói létszáma meghaladja az ezret, valamint partnerintézményekkel közösen végrehajtott projektek száma is jelentős. Lényegében a Magyar Népfőiskolai Társaság minden számottevő közművelődési, felnőttoktatási és valamennyi országos és nemzetközi népfőiskolai szervezettel munkakapcsolatban áll Európában. A közel húszéves múltra visszatekintő magyar-holland együttműködés keretében jött létre az Európai Szimpozium Az Öntevékeny Szervezetekért nemzetközi alapítványa (ESVA), melynek évente-kétévente megrendezendő konferenciáin 50-60 kutató, egyetemi tanár, civil szervezeti képviselő vesz részt Európából és Amerikából. Az ESVA a civil szerződés tapasztalatainak egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma, melynek aktív szereplői a magyar népfőiskolák és azok vezetői.

Tartalmát tekintve – a társadalom-, gazdaság- és kulturális fejlesztés, az Európa-tanulmányok tág keretein belül – e „határok nélküli nemzetközi népfőiskolának” fő tantárgyai a következők: demokráciafejlesztés, a jogállamiság megteremtése és megerősítése; a civil társadalom szerepe és rendszere a modern társadalomban; a hátrányos helyzet és kirekesztettség felszámolása a felnőttoktatásban, közművelődésben; kisebbségek jogai és kötelességei; az ifjúság nevelésének kérdései, családnevelési programok és még folytathatnánk a sort tovább. Ahogy az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz közeledünk, úgy erősödik a konferenciák, tanfolyamok programjában az Európa-tanulmányok különböző dimenziói. Jelentősen növeli a „nemzetközi népfőiskola” hatásfokát, hogy a táji központokkal kiépült a külföldi kapcsolatok többlépcsős rendszere.

A Magyar Népfőiskolai Társaság és a népfőiskolák igen aktív szakmai és tapasztalatcsere tevékenységet folytatnak a szomszédos országok magyar közösségeinek körében, és baráti segítséget nyújtanak a magyar nemzetiségi népfőiskolai mozgalmak tartalmi, módszertani gazdagításához. Hazai és nemzetközi programjain részt vesznek az RMDSZ, a CSEMADOK, valamint a többi szomszédos ország magyar nemzetiségi kulturális, közművelődési szervezeteinek képviselői, és ezzel az anyaországi népfőiskolák megosztják a határainkon túl élő magyar kollégáikkal mindazt az erkölcsi és tudásbeli hasznot, amivel kiterjedt nemzetközi kapcsolataik révén rendelkeznek. A „határok nélküli népfőiskolának” van egy külön tagozata is: a közép-európai országok „asztaltársasága”, amelynek „eurokonformmá” tételének közös gondjait vitatják meg, amelyben a magyar népfőiskolák már bizonyos jártasságokra, készségekre tettek szert.

Az elmondottakból is kitűnik, hogy a Magyar Népfőiskolai Társaságnak és táji központjainak nemzetközi hálózata rendkívül széles és olyan erős „kapcsolati tőkével” rendelkezik, amelyet kamatoztatni tud nemcsak a maga javára, hanem az egész hazai felnőttoktatás és közművelődés hasznára is. Erre a felzárkóztató, kapcsolatépítő politikára igen nagy szükségünk van az Európai Házban történő belépésünk idején. De nem elhanyagolható az sem, hogy a jó hírnevet a forrásfejlesztésben, szponzorok megnyerésében; Phare-Lien, Szókratész, Leonardo da Vinci, Arion, TROBADA (spanyolországi program, melynek keretében a Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság mongol textilipari vendégmunkásokat tanít magyar nyelvre Högyészen) stb. támogatások biztosításában jó eséllyel lehet sikerre vinni. Ezt azonban előtte megbízható, sok apró munkával először ki kell érdemelni, mint ahogy ezt tették a magyarországi népfőiskolák most már több mint tizenöt éven át kitartó szorgalmukkal, célirányos cselekvésükkel.

A világ felnőttoktatási és népfőiskolai mozgalma európaibb és globálisabb, mint valaha. Politikusait, szervezőit, tudósait, tanárait és diákjait egyaránt összetartja az egymás iránt érzett szolidaritás és együttműködési szándék, a közösség erejére épülő tanulási, művelődési szolgálat.

Összegzés

A magyar felnőttoktatás és közművelődés rendszerében sajátos és fontos szerepet töltenek be a népfőiskolák. Hatásuk, kisugárzó erejük túlnő számszerű eredményeiken; hagyományaiknak megfelelően segítik az egyén, a társadalom fejlődését, rugalmasan alkalmazkodva változó világunkhoz. A népfőiskola ma is: „iskola az életnek”, mint százötven évvel ezelőtt, Grundtvig korában.

A XXI. század a tanuló társadalom víziója, és mindinkább e felé haladunk. A jelszó a foglalkoztathatóság és a cselekvő állampolgár. Van azonban egy „nem tanuló társadalom” is, vannak, akik helyzetüknél és személyes gyöngeségüknél fogva lemaradnak. Ő értük sokat tesz és tehet a népfőiskola. Az iskolahagyottakért, a munkából kimaradtakért, a távolban lakókért, a cigányokért, az öregekért, a szegényekért. Felkeltve érdeklődésüket, megmozgatva gondolkodásukat, választ adva kérdéseikre, kételyeikre.

A népfőiskolát a tanulni akaró fiatalok és idősebbek nem kapják, hanem saját maguk csinálják, hozzák létre. A maguk örömére, a maguk „szája íze” szerint. A népfőiskola civil kezdeményezés, annak minden örömével és nyomorúságával együtt. Modern, mert „non-formális” léténél fogva flexibilis, reflexív, dinamikus, gyorsan ad választ a kihívásokra. Mint belülről, „alulról” jövő szabad kezdeményezés a legteljesebb összhangban van az igényekkel, szükségletekkel. Tanulóközpontú tanulás.

A magyarországi népfőiskoláknak különös sajátossága és értéke az európaiság és nyitottság. Olyan egyedi mozgalom és hálózat a magyar felnőttoktatási és közművelődési rendszerben (ha van ilyen rendszer), amelynek hajszálgyökerei az egyszerű kis népfőiskolák a legeldugottabb helyeken, koronája pedig Brüsszelig, Strassburgig és New-York-i ENSZ-palotáig ér. Ezen a népfőiskolai közvetítő rendszeren keresztül pedig olyan eszmék és gondolatok áramlanak felénk, amelyekkel meg kell ismerkednünk, melyek befolyásolják nemcsak felnőttoktatásunkat, művelődésünket, hanem mindennapi életünket, jövőnket is. A hajszálgyökerek felől pedig mi gazdagítjuk más népek kultúráját e nemzetközi népfőiskola párbeszédei útján.