Mayer József

Élettörténetek, mint a kutatás eszközei¹

Bevezetés

A program kapcsán elkészült 60 interjú alkalmat adott egy, a pedagógiai kutatásokban ritkábban használt eszköz alkalmazásához. A szereplők által elmondott élettörténetek, az elbeszélések olyan kulturális szövegekhez juttattak hozzá bennünket, amelyek alkalmasak lehetnek a bennük rejlő információ feldolgozása kapcsán arra, hogy segítségükkel finomítani tudjuk azokat a pedagógiai–szakmai elképzeléseket, amelyeknek a célja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok iskolai sikerességének az elősegítése.

Minden egyes élet(út) egy olyan konstrukció, amely kulturálisan és pszichikai értelemben olyan összefüggésekben határozható meg, mint az egyén önreflexiója, a másokról való gondolkodása, a másokkal kialakított kapcsolata, valamint az életéhez köthető múlt–jelen–jövő idődimenziók egymást követő történéseinek koherens folyamata.

Amikor a történet „megkonstruálásra” került, akkor nem történt más, mint annyi, hogy az egyén elhelyezte magát a múlt és a jelen eseményeiben, illetve igyekezett az önmaga számára mindebből megfogalmazható és értelmezhető elemekből lehetőség szerint önmaga által (is) befolyásolható jövő(képe)t kialakítani.

A szöveg létrejöttét mindezen túl befolyásolta az, hogy minden egyes elbeszélőnek egy előre kialakított kérdésstruktúra által meghatározott, viszonylag szűkre méretezett „játéktérben” kellett a diskurzusban részt venni.

Etnikai identitás

Az életutat bemutató szövegeket bizonyos értelemben könnyű volt „szerkeszteni”, mert a szereplők identitása biztosította az egységességet. Jól látható, hogy minden elbeszélő (és az általa létrehozott szöveg) számára szinte majdnem mindig egyértelmű az adott kulturális közösséghez való tartozás, illetve ennek a tudata. Ahol mégis kételyek merül(het)nek fel, ott módunk van tapasztalni azt, hogy az etnikai identitás adott esetben dinamikus folyamat is lehet, amelynek a „folyamat jellegét” és „határait” a veleszületett jellemzőkön és a szocializáción túl az adott történelmi szituáció, valamint a konkrét társadalmi kontextus is meghatározhatja.²

A szövegek struktúrája

A szövegekből kirajzolódik az egyén identitása, ám jól látható, hogy ennek a ténynek az azonosításához csak részben nyújtanak segítséget az elmesélt, többnyire a kronologikus sorrendiséget mutató történetek, életepizódok. Egyéb esetben a „szöveg mögül” kell kihámozni azokat a rejtett vagy kevésbé tudatos elemeket, amelyek lehetővé teszik az identitásjegyek, az „etnikai határok” pontosabb bemutatását. E közelítéseknek a mi esetünkben a (multi- és inter)kulturális hozadéka lesz fontos, mert lehetőséget nyújt olyan módszerek és eszközök kidolgozására, amelyek hatékonyabbá tehetik a felnőtt(é vált) romák iskolai sikerességének elősegítését.

Az első dimenzióban olvasható életútepizódok

1. dimenzió

1. Születés körülményei
2. Család/szülők
3. Szülők iskolai végzettsége
4. Gyermekkor–neveltetés
5. Iskola
6. Továbbtanulás / munka / házasság
7. Gyereknevelés
8. Pillanatnyi élethelyzet

Az interjúk többsége ezt a sémát követi, ami érthető, hiszen az elbeszélő számára a legfontosabb vezérfonalat a biológiai idővonal előrehaladása biztosítja. Az elbeszélés célja kettős: egyéni siker illetve kudarc-történet bemutatása. A történetek jelentőségét az adja meg, hogy az életút egy kitüntetett pillanatához érkezett. Egy olyan állomásról van szó, amely jobbra fordítja az addigi kudarcokkal teli élet menetét vagy megerősíti az eddig elért eredményeket. E pillanatnyi helyzet kiváltsága (a biztos kereset, a megbecsülést hozó munkahely) alkalmas arra, hogy az egyes epizódokhoz kommentárokat fűzhessenek az elbeszélők. E kommentárok egyúttal értelmezések is, amelyek az adott kulturális kontextushoz viszonyítva fogalmazódnak meg. Meghatározóvá a cigány–magyar, cigány–cigány kapcsolatrendszer elemei válnak, mint külső viszonyítási pontok. Noha itt is megmutatkoznak szinte minden egyes epizódnál az etnikai identitás jegyei, mégis ezt a dimenziót nem ezek az elemek uralják. Sokkal inkább arról az ívről van szó, amely a szülők generációjától indulva az unokákig terjed s jelentőségét a számokban – fokozatokban megmutatható iskolázottsági mutatók jelenléte adja. Jól kivehető az egyes szövegekből az, hogy szinte mindegyik család esetében számottevővé vált az utóbbi évtizedben az iskoláztatás fontosságának a fel- (és el)ismerése, valamint az ehhez szükséges – a társadalom egyéb rétegeiben már régóta meglévő és működtetett – érdekérvényesítő mechanizmusok (utánzás, informálódás, információértékelés) megindítása. Ez a séma – évtizedekkel követve a többségi társadalomban más körülmények és feltételek mellett lejátszódó történést – az alábbi „rétegződést” mutatja:³

a.	Analfabéta – iskolázatlan vagy alacsony iskolázottságú és/vagy korszerűtlen szakmai végzettséggel rendelkező szülők, alacsony értékű munkaerő-piaci vagy munkanélküli vagy (rokkant)nyugdíjas státuszban,
b/1.	Alacsony iskolázottságú és/vagy a munkaerőpiac szempontjából csekély mértékben konvertálható szakmai végzettséggel, valamint életkortól függően csekély vagy jelentősebb munka- és munkanélküli tapasztalatokkal, és
b/2.	középfokú iskolai végzettséggel (érettségi) és egyéb, ehhez kapcsolódó elismerhető tudással (tanfolyamok), valamint életkortól függően csekély vagy jelentősebb munka- és munkanélküli tapasztalatokkal rendelkező elbeszélők.
c.	Kivétel nélkül tanuló (tanulásra orientált) gyerekek (unokák), akik – életkortól függően – szülői nyomásra vagy fel- (és rá)ismerésből, de a többségi társadalom által követett gyakorlatot kívánják folytatni.

A leírtak megerősítik azt a véleményünket, hogy csak azok az oktatási programok lehetnek igazán eredményesek, amelyek a roma gyerekek támogatása mellett – azzal párhuzamosan – a szülők (a legtöbb esetben még mindig fiatal) generációit is támogatásban részesíti.

2. dimenzió

Ebben a dimenzióban nem a kronológia, nem az egymást követően elmesélhető epizódok, hanem az egyes epizódok tartalmi elemei válnak fontossá. Itt jól kirajzolódnak a kollektív identitás jegyei, s emellett jelen vannak azok az egyéni viselkedésben megmutatkozó tartalmak is, amelyek pontosan rögzítik számunkra az egyén azonosulásának, azonosulási lehetőségeinek/igényének módozatait is.

Születés

Az identitás szempontjából meghatározó a születés helye és körülményei. Számos példával lehet a szövegekből igazolni, hogy többségük számára meghatározó jelentőségű volt az azonosulás szempontjából az, hogy például

„…a cigánysoron laktunk itt Köröszakálban…”, de az is, hogy mód és lehetőség kínálkozott abból a közegből elköltözni. Akkor az identitás megerősítését az elhatárolódás jelentette. Így :

„…persze egy szoba-konyhás házban laktunk, de ez sem a cigánysoron volt, az állomás környékén.”

A születés helyével szorosan összefügg – szinte kivétel nélkül – a szülők, a család szegénysége.

„…Az akkori szegény világban ők nem tehették meg, hogy iskolába járjanak, mert sokan voltak testvérek…”

Ez az érzés részint összezár („a többiek is ebben a helyzetben voltak”) a környezetükben élőkkel, részint pedig elválaszt a többségtől.

Szokások

Az etnikai identitás másik legerősebb elemét a mindennapi szokások képezik.

„Én már nem tartom meg a cigány szokásokat, de a mamám igen. Ő a vasárnapi ebédhez punyát csinál. Ez kenyér, csak szegényes. Liszt, tojás, só és kész. Ez szokás, de csak a mamámnál. Magamról nem tudnám eldönteni, hogy hova tartozok. Mi nem olyan cigányok vagyunk.”

Noha kimondásra kerül, hogy itt szinte rítusszerű, a kultúra folyamatosságára ügyelő cigány szokásról van szó, a szöveg (a beszélő) rejtett dimenziója érezteti az olvasóval, hogy az elbeszélő számára már nem vállalható „szegénykultúra” termékéről van szó.

Iskola

Az iskola, az iskolába járás, noha a nyelvhasználatban nem tudatosul, számos olyan problémának lehet a forrása, amelynek egy része az etnicitáshoz kötődik. Az iskolai kudarcot egyszerre kell szegényként és romaként átélni. Az iskolai évekből hirtelen történik az átlépés a „munkás évekbe.” Az adott közegben ez mással nem fordul elő, csak a cigány családokból érkezőkkel.

„Nem tudtam befejezni a 8 osztályt, mert nekem kellett otthon segíteni.”

Másfajta élmény, ami akár egyéni sikerként is elkönyvelhető, annak az átélése, hogy a többiek, a „többi cigány” kimaradt vagy a hivatalos szóhasználattal lemorzsolódott az osztályból. Problémák forrását jelenti az a tény, hogy valaki egy olyan közösség tagjává válik, ahol mindenki más a többségi társadalomhoz tartozik.

„Az osztályban nagyon sokan voltunk romák, de nyolcadikra már csak én maradtam közülük…”

Munka(végzés)

Kulcsfontosságú, hogy az elbeszélők most vannak abban a helyzetben, hogy jelen munkahelyüknek nem kell/lehet etnikai vonatkoztatást tulajdonítani. Ám minden, ami a múltra vonatkozik, az azzal összefüggő cselekvések, élethelyzetek az elbeszélők esetében szinte kivétel nélkül kevéssé vonzó, bár szükségszerű képletet mutatnak. A munkalehetőség – ha egyáltalán adódott – nehéz és rosszul fizetett. Az alacsony presztízsű, „piszkos” munkahelyeknek etnikai jellege van számukra. Más – ebből a nézőpontból megítélve – már nem végzi el ezt a munkát.

„Segédmunkás lettem, majd a derecskei téglagyárban dolgoztam nyolc hónapot. Ez nagyon kemény fizikai munka volt, nehezen bírtam.” (férfi)

„Egy időben én is a postán dolgoztam, mint csomagraktáros. Ez nem volt könnyű munka, de szerettem.” (nő)

„Nem volt könnyű munka, mert az orsókon elszakadt cérnákat kellett összekötni. Sokszor leégett a kezem.” (nő)

Sérelmek

Az elszenvedett sérelmek többségénél az elbeszélők számára egyértelmű az ok, még akkor is, ha a nyelv ezt nem közvetíti.

„Amikor én elmentem megkérni a feleségem kezét, az apja nem engedett be, aztán kitagadta lányát.”

A sérelmek – mint láttuk az elbeszélésekben – a vegyes házasságok egy részében oldódnak, különösen akkor, ha az a kapcsolat tartóssá válik. Néhány esetben ezek a helyzetek az etnikai identitás lazulásához vezethetnek.

Nehezen élhető meg kirekesztettség, ha az érinti az egzisztenciális dimenziót. A versenyhelyzet elvesztése – például 1989 után a munkaerő-piac vonatkozásában – nem csak az egyes személyeket, hanem generációkat érint. Ennek következtében a szegénység nem az egyenlőtlenség fogalmával leírható problémaként jelenik meg, hanem integrációs kérdésként.

„Nem az volt a baj, hogy felszámolták a gyárat, hanem az, hogy külföldi – osztrák – tulajdonba került. Ők nem vesznek fel romákat.”

Befejezés

E rövid összegzés alkalmat adott arra, hogy néhány jegyet, amely az etnikai identitásra vonatkoztatható, a szövegek segítségével azonosítsunk. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy eljuthassunk azokhoz a problémákhoz is, amelyek már pedagógiai eszközökkel nem kezelhetőek. Megoldatlanságuk jelentős mértékben csökkenti a pedagógia hatékonyságát.

Noha itt most nincs mód és lehetőség tovább boncolgatni ezt a problémát, mindenképpen fontosnak tarjuk jelezni, hogy a megoldást az együtt élő közösségek kultúráinak, az identitásjegyek közös és különböző jegyeinek feltárásában és lehetőség szerint megértésében látjuk.