wadmin | 2009. jún. 17.

Székely Lászlóné – dr. Takács Ilona

A tanulási siker kialakításának eszközei, módszerei a hátrányos helyzetű tanulóknál a felnőttoktatás tükrében

Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest

1. Bevezetés

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium a főváros XIII. kerületében, az egykori angyalföldi, nagy gyárnegyedben létesült éppen ötven éve. Eredetileg szakmunkásképzés folyt itt, az akkori MTH (Munkaerő Tartalékok Hivatala) hívta életre a nagyüzemek szakmai igényeinek kielégítése céljából. A fejlődés hamarosan új igényt támasztott: az érettségizett szakemberek képzését, ennek nyomán 35 évvel ezelőtt léptek ki iskolánkból az első érettségizett szakmunkások.

Iskolánk vezetésének filozófiája: Az iskola az életre nevel, de az iskolának kell az élet változásaihoz alkalmazkodnia. Ezzel az elvvel hozható összefüggésbe a fúzió, ami a kerület egyik kvalifikált közgazdasági középiskolájával történt, továbbá a gimnáziumi osztályok megindításával bővült. Úgyszintén hagyománya van iskolánkban a felnőttoktatásnak is, immár közel 20 éve vállalkozunk erre a feladatra. A felnőttoktatásban tanulók többsége eleve hátrányos helyzetűnek tekinthető, ha őket a nappali képzésben részesülőkkel hasonlítjuk össze.1

Ezt a megállapítást azokra a tapasztalatokra építjük, amelyet a középiskolában folytatott gyakorlati munkánk, illetve a 2001–2002. tanévben 243 felnőtt tanuló által kitöltött anonim kérdőívek alapján összegeztük a magunk számára:

A felnőttoktatás iránti érdeklődést jellemzően bizonyítják az alábbi adatok:
Tanév Év eleji létszám Év végi létszám
1998–1999 486 fő 432 fő
1999–2000 571 fő 509 fő
2000–2001 710 fő 628 fő

 

Ebben a tanévben 24 osztályban folyik felnőttoktatás, 754 tanuló folytatja itt a középiskolai tanulmányait. Az utóbbi tíz évben a felnőttoktatás önálló tagozatként működik iskolánkon belül, a felnőttoktatási igazgatóhelyettes vezetésével.

A felnőttoktatás keretében 14 főállású és 6 részállású tanár végez oktató-nevelő munkát. A pedagógiai tevékenységet iskolapszichológus, könyvtáros, informatikus és gondnok segíti. A tanárok egy kivételével középiskolai tanári végzettséggel, néhányan több diplomával, doktori fokozattal, pszichológusi képzettséggel is rendelkeznek. A tanári kar nagyobb része az idősebb korosztályhoz tartozik, többen nyugdíj mellett tanítanak, szinte valamennyien évtizedes felnőttoktatási gyakorlattal rendelkeznek. E sajátos körülmény összefügg a munka objektív és szubjektív jellegével. A felnőtt tanulók az idősebb tanártól jobban elfogadják az oktatást, sőt az intelmeket is, kevésbé restelkednek a hiányos tudásuk miatt. A deresedő fejű, a munka és a család gondjaival birkózó tanuló könnyebben kommunikál és őszintébben nyílik meg egy korban hozzá közelebb álló tanár előtt. Erre utal az e tanévben végzett felmérés: az anonim kérdőívek válaszadói között jelentős arányban szerepelnek olyanok, akik tanulási gondjaikkal, sőt családi nehézségeikkel is az osztályfőnökhöz, tanáraikhoz fordulnak.

A kérdőívekből nyert információk alapján úgy láttuk, hogy a számok alátámasztották azokat a problémákat, amelyekkel a közvetlen gyakorlatunk során is találkozunk. Igen eltérő a hallgató életkora: 28 százalék a 30–40 év közötti, sőt 4,5 százalékuk 40 évnél idősebb, 57,6 százalékuk viszont a 20 év feletti, de 30 év alatti korosztályhoz tartozik. A válaszadók 22,6 százaléka munkanélküli, azért akarja megszerezni az érettségi bizonyítványt, hogy el tudjon helyezkedni. 14,4 százalékuk a jelenlegi munkahelyét így reméli megtartani.2

A felnőttek tanulását még az is nehezíti, hogy a munkahelyek kevésbé támogatják őket. A megkérdezettek 37,4 százaléka szerint közömbösek, nem akadályozzák, de nem is segítik, viszont 8,6 százalékuk esetében kifejezetten nem jó szemmel nézik a továbbtanulást. A hiányzások okai 32,9 százalékban visszavezethetők arra, hogy nem engedik el a munkából az iskolába őket. Az év végi zárások, szezonális munkák, leltározások szembetűnően megmutatkoznak a tanórák látogatottságában.

Az életkori különbségek, az eltérő társadalmi környezet és családi körülmények összhatásaképpen a tanulók mintegy fele azzal a hátránnyal indul, hogy tíz évnél is több ideje nem tanult rendszeresen, sőt 4,5 százalékuknál ez meghaladja a húsz évet is, 38 százalékuk az, aki öt és tizenöt év távlatában részesült rendszeres képzésben.

Az élet más módon is beleszól az iskola működésébe, illetve a továbbtanulás szempontjából hátrányos helyzetet teremt a tanulók számára. A legjellemzőbb gondot a családi körülmények jelentik: a hallgatóink csaknem 40 százaléka családos, közülük 4,5 százalék egyedül neveli gyermekét, és miután 52 százalékuk nő, a családi terhek még nagyobb súllyal jelentkeznek.

Minden tanévben többen is szülnek a hallgatók közül, de általában az utolsó napokig bejárnak az órákra. Az elmúlt évben történt, hogy a szóbeli érettségi előtti napokban szült az egyik tanítványunk. A kórházból hozta ki a férje a vizsgára, majd annak sikeres letétele után vitte vissza az újszülött gyermekéhez. Évfolyamtársaival együtt sikerült érettségiznie!

A munka és a család melletti tanulást tovább nehezíti, hogy a tanulóink 30 százaléka Budapesten kívül lakik. Noha iskolánknak földrajzi elhelyezkedése révén előnyös a közlekedése, alkalmas az agglomerációban élők számára, de így is este 8 óra – azaz a foglalkozások – után legkevesebb még egy óra utazás vár rájuk. Legtöbben a főváros északi vonzáskörzetéből járnak be, de vannak tanulóink Pest megye távolabbi településeiről, sőt más megyékből is.

Nemcsak az életkor, hanem a szakmák, illetve a munkahelyek tekintetében is nagy a heterogenitás. A férfi hallgatók zöme gépipari, nehézipari, építőipari szakmával rendelkezik, a nőknél gyakoribb a gyors- és gépíró, kereskedelmi, szolgáltatói, vendéglátó-ipari, nyomdaipari előképzettség. A munkahelyek is jelentős szóródást mutatnak, vannak, akik közhivatalokban, egészségügyben állnak alkalmazásban, őrző-védő szolgáltatást látnak el, a többség azonban kereskedelmi üzletláncoknál, közép- és kisvállalkozásoknál dolgozik. A munkanélküli tanulóknál gyakori, hogy alkalmi munkát vállalnak vagy a feketegazdaságban találnak megélhetést.

Mivel a társadalmi háttér is nagyon eltérő, a hallgatók egy része olyan családból származik, ahol a tanulás kevésbé érték, kevésbé szorgalmazzák, hogy a gyermek tanuljon. Meglehetősen nehéz kitörni ebből a légkörből.3

A felnőttoktatásban objektíven ható gátló tényező az időhiány. Igaz, a megkérdezett tanulók 85 százaléka azt vallja, hogy a tanulmányai folytatásában családja segítőkész és támogató, csak néhányan válaszoltak úgy, hogy otthon sem nézik jó szemmel a tanulást, kis részükkel szemben közömbösek a hozzátartozók. Ezek ellenére több mint 45 százalékuk csak este és hétvégeken tud időt szakítani a tanulásra. Az éjszakába nyúló tanulásról ad számot a kérdőívet kitöltők 21 százaléka: csak amikor a család lefeküdt, akkor tudják elővenni a könyveiket. Figyelembe véve, hogy ez már a napi munka után történik, nagy erőfeszítést igényel és csekély a hatásfoka. Heti bontásban az egyéni tanulásra szánt időt a hallgatók több mint 77 százaléka 5-10 órában jelöli meg.

Iskolánkban a felnőttoktatás keretében az esti tagozaton heti három alkalommal folyik oktatás, így három év alatt szerezhető meg a középiskolai végzettség. A levelező tagozaton heti két alkalommal vannak foglalkozások, ezért fokozottan az egyéni tanulásra szükséges építeni. Úgyszintén ez vonatkozik az intenzív oktatási formákra is, amelyek szintén szakmunkás előképzettségre épülnek, módot adnak arra, hogy a hallgatók két év alatt felkészülhessenek az érettségi vizsgára. Valójában az iskolánkban folyó felnőttoktatás felfogható egyfajta intézményesített magántanulásként is. Nyilván ez a magyarázata annak, hogy a beiskolázásoknál évek óta a legnagyobb érdeklődés e lehetőségek iránt mutatkozik meg. Van olyan nézet – hozzátehetjük, nem alaptalan –, hogy a felnőttoktatás iránti tömegigény az oktatás színvonalának csökkenésével jár. Néhány körülményt érdemes lenne mérlegelni. Ezek egyike a szakmunkások esetében, hogy az oktatás nem pusztán az általános iskolára épül, hiszen közismereti tárgyakat a szakmunkásképző intézményekben is tanítanak. A másik körülmény, hogy a tanulók hosszabb-rövidebb ideje már dolgoznak, élettapasztalattal rendelkeznek, a munka során bővültek az ismereteik, szélesebb a látókörük. Nem mellékes az a tény sem, hogy a felnőttek tanulásában az érdek és az érdeklődés is motiváló szerepet tölt be. A felnőttség egyik jellemzője a praktikusan gondolkodás, vagyis a felnőtt többnyire olyasmivel foglalkozik, aminek hasznát látja.

Iskolánkban – bár erre pontos adataink nincsenek – legalább 5–6 százalékos a többszörösen hátrányos helyzetű, cigány származású tanulók aránya. Az utóbbi években 10–15 cigány hallgató tesz érettségi vizsgát.4

A fenti eset többek között arra mutat, hogy a felnőttek oktatásánál a társadalmi gondok, ellentmondások megsokszorozódva jelennek meg az iskola falai között. A tanulók a családi nehézségeik mellett szinte mindazokat a gondokat behozzák, amelyek korunk hétköznapjaiban nyomon követhetők.

2. A módszerekről

A felnőttek körében elsődleges feladatunk, hogy előmozdítsuk a tanulás iránti pozitív beállítódást, amelynek következtében fokozatosan válhatnak eredménycentrikussá és sikerorientálttá a tanulók. Utalhatunk arra, hogy a sikert nagymértékben elősegítheti, ha az oktató-nevelő munka személyre szólóan szerveződik. Ez a tanárok részéről empátiát, szociális érzékenységet, nagyobb figyelmet igényel. Mindezt esetükben nehezíti a tanulók eltérő kora, különféle képzettsége, a társadalomban betöltött helyük, szerepük differenciáltsága. Segítheti a sikert az is, ha megtaláljuk azt a tárgyat, amely a transzferhatás révén áttevődik a többi tananyagra is. Figyelmet kell fordítanunk az önbizalmuk erősítésére, a magabiztosságra, nyíltabb befogadókészségre. Tapasztalatunk szerint az első évfolyamok kezdeti heteiben és hónapjaiban alapjában kétfajta reagálással találjuk szembe magunkat. Az első foglalkozások nyomán és a tankönyvek láttán főleg az idősebbek megtorpannak, félnek, ilyenféle panaszok hangzanak el: „nekem már nem megy a tanulás”, „ezzel nem tudok megbirkózni”. Akadnak, akik e kritikus időszakban kimaradnak. A másik jellegzetes reagálás az, hogy kezdenek barátkozni a tanulással: „megpróbálom, ha másnak sikerült, nekem is fog” hozzáállással igyekeznek beilleszkedni az iskola, a tanulás kereteibe. Az új hallgatók egy kisebb részénél, főleg a fiataloknál és azoknál, akik még kevésbé ismerték fel saját érdeküket, érződik egyfajta túlzott önbizalom vagy annak a látszata – mert valójában kisebbrendűségi érzés is meghúzódik mögötte. Úgy képzelik, alig kell erőfeszítést tenniük, máris kezükben az érettségi bizonyítvány. Magatartásuk sokszor kirívó, az órákon zavarják a tanári munkát, akadályozzák a társaikat a tanulásban. Viselkedésükkel gyakran megsértik a tanáraikat, konfliktusok keletkeznek, nehezítik az osztályközösség kialakulását, demoralizálóan hatnak. Ők többnyire az első beszámolóknál, a sikertelen dolgozatnál ébrednek rá, hogy túlbecsülték saját képességüket és alulértékelték a középiskola követelményeit. Ezek is sokszor hátat fordítanak az iskolának, ám közülük gyakran 2–3 év múlva ismét beiratkoznak és sikeresen elvégzik a középiskolát.

Elsősorban az osztályfőnökök, de a szaktanárok is sokat segíthetnek az első időszakokban azzal, hogy megismertetik azokat a követelményeket, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres munkához. Fontos tisztázni a tanulói jogviszony értelmezését, az oktatási intézmény, illetve a hallgató jogait és kötelezettségeit, az állami törvények, rendeletek betartásának kötelező érvényét a felnőttek képzésében.

Szintén az első időszak feladatai közé tartozik azoknak a viselkedési normáknak, magatartási követelményeknek a tisztázása és elvárhatósága, amely az együttműködés érdekében szükséges. A kölcsönös tiszteleten alapuló tanár–tanuló kapcsolat nélkülözhetetlen. A felnőtt tanulók joggal elvárják, hogy a tanár tartsa tiszteletben a személyiségüket, ne tekintse őket gyermeknek, hiba, ha ez előfordul. Ám a tanárt mint dolgozót megilleti a tisztelet, és joggal elvárható, hogy egyes tanulók ne zavarják, akadályozzák hivatása teljesítésében. Az emberi együttélés alapelvei, írott és íratlan szabályai az iskolai életben is kifejezésre kell, hogy jussanak. Miután a felnőtt tanulók a társadalom különböző rétegeiből kerülnek az iskolában, szükségszerűen foglalkoznunk kell bizonyos alapvető illemszabályokkal, a kulturált viselkedés igényével. Sajnos gyakran elemi szinten is gond van e társadalmi normákkal, főleg a kezdeti periódusokban.

Szintén a tanulmányi idő első heteiben kell ráébresztenünk a tanulóinkat arra, hogy a továbbtanulás a megszokott életvitelük és életmódjuk megváltoztatásával jár. A felnőttek tanulása a szabadidő, a szórakozás, a családi élet terhére történik, akarva-akaratlanul lemondással jár. Igaz, ennek ellenértéke az anyagi előny, a társadalmi presztízs és státusz emelkedése, a pénzben nem mérhető szellemi értékek gyarapodása, ami a családon belül is pozitívabb szerep betöltését jelentheti. A rendszeres tanulás új időbeosztást követel, ez komoly nehézség. A megkérdezett tanulók 57 százaléka a régi időbeosztáson nehezen tud változtatni. Az idővel való ésszerű gazdálkodásra célszerű idejekorán figyelmeztetnünk a tanulóinkat. A jó időbeosztással, a fontossági sorrend betartásával enyhül ez a stresszállapot, ami különösen az első időszakban megfutamodáshoz vezet. A sikeres tanulás nemcsak az akaraton, a szándékon, a pozitív hozzáálláson múlik, hanem a hatékony tanulási módszerek megismerésén és elsajátításán is. Ebben az osztályfőnökök és a szaktanárok együttműködése, összehangolt tevékenysége elengedhetetlen tényező.

Tapasztaljuk, de a kitöltött kérdőívek válaszai között is hangsúllyal szerepel, hogy a tanulóink legnagyobb problémája: a nehéznek és soknak tartott tananyag feldolgozása. A tanári munka arra irányul, hogy legtöbbjüket meg kell tanítani tanulni. Az életvitel tantárgy, illetve a magyar nyelv és irodalom keretében „Tanuljunk meg tanulni” címmel beiktathatunk pár előadást és gyakorlatot. A vázlatkészítéssel feltétlenül szükséges foglalkozni, felmérésünk is arra mutat, hogy a hallgatók alig fele tanul összefoglaló vázlatot készítve. Csupán 30 százalék azoknak az aránya is, akik képesek szelektálni a fontosabb anyagrészekben. A tankönyvek használatánál is nehézségek tapasztalhatók, vannak, akik nem tudnak megbirkózni a tudományos jellegű szakszöveggel, olvassák, de nem értik a leírtakat. A megkérdezettek több mint fele ismételt, hangos felolvasással, „magolással” tanul. Nehezen vehetők rá, hogy tollal, színes ceruzával olvassák a tankönyvet, húzzák alá a kiemelkedő, fontos részeket, a lapszélre írják le a megjegyzéseiket. Némelyik tanulónak szinte „érintetlen” a tankönyve. Sokan csupán a tanári magyarázat alapján, az órán készített jegyzetekből tanulnak. Kétségtelen, a felnőttoktatásban nagy hangsúlyt kap a tanári magyarázat vázlatszerű rögzítése, ezért erre nagy gondot kell fordítanunk. Ezzel sikerül rávezetni a tanulókat arra, hogy képes legyenek a lényeget megragadni, a fontossági sorrendet felismerni. Az egyéni tanulásukban az volna az optimális, ha az iskolai vázlat és a kijegyzetelt tankönyv alapján készülnének fel. A felmérésünk arról árulkodik, hogy a hallgatók majdnem 70 százaléka szívesen venné, ha a tanulási technikai kérdésekről, módszerekről alaposabb felkészítés lenne még az első év elején.

A modern iskola alapkövetelményének a felnőttoktatásban még inkább érvényesülnie kell a tanári szemléletben: valamivel kevesebb legyen a lexikális tudás igénye, ám váljék erősebbé az alkalmazás képessége, az ismeretanyag legyen szorosabb kapcsolatban a mindennapi élettel. Az irodalmi nevelésben inkább az olvasás megszerettetésére, az anyanyelvi műveltség, a kommunikációs készség, a képességek fejlesztésére törekedjünk intenzívebben. Fontosnak tartjuk a beszédkészség javítását, a szókincs gazdagodásának segítését, ám ennek ellenében hat, hogy a tanulók szóbeli megnyilvánulásai jórészt a beszámolókra szorítkoznak. Mégis az a tapasztalat, hogy hallgatóink beszédkultúrája a tanulmányi idő alatt szembetűnően javul.

A felnőttoktatásban működő tanárok számára az egyik legnagyobb tapasztalatot igénylő feladat az egységes követelményrendszer kialakítása, a hallgatók tudásának reális értékelése. A túlzottan elnéző minősítések, csakúgy mint a szélsőségesen szigorú osztályzatok, egyaránt károsak. Az érdemjegyek terén nagy a szóródás az egyes tárgyak között. Szembetűnő például, hogy a legtöbb elégtelent történelemből kapják. Miután ez a jelenség nemcsak iskolánkban, hanem országosan is jellemző, érdemes lenne alaposan tanulmányozni az okokat. Feltételezhető, hogy nem a szaktanárokban van a hiba, hanem objektív tényezők játszhatnak közre. Felnőttekről lévén szó, jó lenne, ha történelemszemléletüket helyes irányba fejleszthetnénk, fogékonyabbá tehetnénk őket korunk történelmi folyamatai megértésére is. A negatív tapasztalataik azonban ennek ellenében hatnak.

A közösségformálás a siker szempontjából a felnőttek továbbtanulásában is jelentős tényező. A gyakorlatban az osztályok a tanulmányi idő alatt összekovácsolódnak. A hallgatók több mint 41 százaléka szerint valóságos osztályközösség alakult ki, 34 százalék úgy véli, csak osztálytársakról van szó. Hosszú évtizedes felnőttoktatási gyakorlatunk viszont arra a következtetésre késztet, hogy a felnőttek között egymás segítése intenzívebb, mint a nappali tanulóknál. A magyarázatot többek között az adja, hogy a felnőttek érdekközössége erősebb, mint a tízenéves fiataloké. Kevésbé mutatkozik körükben a rivalizálás, ezzel szemben erősebb a szolidaritás. Aki munkahelyi vagy családi okok, betegség miatt nem tud bejönni a foglalkozásokra, annak átadják a jegyzeteiket. Az érettségi tételek kidolgozásában többnyire fokozott a kollektivitás. Gyakran segítik társaikat abban, hogy sikertelenség estén se hagyják abba a tanulást. Az osztályfőnökök, szaktanárok szerepe sem mellékes körülmény e kis közösségek létrejöttében és hatékonyságában. A közösségi kötődésre utal, hogy sok egykori tanítványunk visszajár az iskolába, a végzettek egymás közötti kapcsolatai sem szakadtak meg, élő emberi, baráti nexusok jöttek létre és maradtak fenn.

Tapasztalatainkat összegezve elsősorban azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy társadalmi viszonyaink közepette ma olyan helyzet alakult ki, ami sok felnőttet tanulásra késztet. Van, aki hiányokat pótol, van, aki munkája megtartására, illetve előbbre jutása érdekében tanul, és vannak, akiket életmódjuk, törekvéseik, igényszintjük ösztönöz a tanulásra. A felnőttoktatásban szerepet játszó motívumok igen összetettek és a tanulás bonyolult bázisát képezik. Működnek olyan motívumok, amelyek elindítják a tanulást, vagyis megérlelik azt az elhatározást, hogy az illető felnőttként kezdjen tanulni. Azonban olyan motivációk is szerepet játszanak, amelyek a tanulás folyamatában bontakoznak ki és elsősorban itt hatnak. Természetesen a tanulást elindító motívumok végigkísérik a tanulás egész folyamatát. E motívumokra épít, illetve kialakulásukat segíti az iskola, szolgálja a tanári élettapasztalat és szakértelem.

Az iskolában alkalmazott, a tanulási sikerekhez és az iskolai kudarcok leküzdéséhez vezető megoldások, módszerek összefoglalása
Sorszám Program Rövid (módszertani) leírás
1. Tanulás tanítása program alkalmazása A nagyszámú korai iskolai kudarcot, iskolaelhagyást (kimaradást) csökkentő programok, amelyek alkalmasak felnőttkori tanulási technikák kialakítására és azon túl elősegítik az újbóli akklimatizálódást a tanulás világához.
2. A terület iránt elkötelezett pedagógusok alkalmazása A tudatos intézményi szintű „policy-nek ”két meghatározó eleme van: 1. az andragógiai tudással és elkötelzettséggel rendelkező pedagógusok kiválasztása a tantestületből e speciális feladatra, 2. a területen dolgozó pedagógusok továbbképzésének folyamatos biztosítása.

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.