A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tanulási esélyeiről tanácskozunk s az én feladatom az, hogy a roma fiatalok továbbtanulási esélyeiről szóljak ebben az órában.
Amint azt már a szakemberek és a többségi lakosság szinte minden tagja tudja, hazánk legnagyobb lélekszámú kisebbségéről van szó akkor, amikor a cigányokról, vagy ahogyan azt ma szokás mondani, a romákról beszélünk. S hogy a gondolataimnak, most rögtön meg adjam a kezdő hangulatát, engedjék meg, hogy egy kis nyelvészettel kezdjem.
A cigány nyelvben a roma a rom szóból ered, melynek jelentése, ember. Rom som, ember vagyok. Ezt azért tartottam fontosnak jelezni, mert manapság azt lehet tapasztalni, hogy romák és nem romák egyaránt, nyilatkoznak a cigányság nevében s csak egy dolog felejtődik ki ebből az egész "aktusból" - a cigányság, mint emberek csoportja, a cigány, mint öreg, a cigány mint tanuló, a cigány mint anya stb.
A magyarországi cigányság lélekszáma az 19931-as becsült adatok szerint 450-500 ezer főre volt tehető. Ugyanezen felmérés szerint 1971 és 1993 között a cigány lakosság létszámában több mint 50%-os növekedés tapasztalható.
Itt kívánnám megjegyezni, hogy az 1990-es hivatalos népszámlálás adatai szerint a roma lakosság létszáma jóval kevesebb, mint akár az 1971-es adat. Ez a különbség abból adódik, hogy a számlálóbiztosok ránézésre állapították meg, hogy ki a cigány s a jobb szociális helyzetben lévő családokat magyaroknak regisztrálták.
Egy 1971-es tanulmány szerint a 350 ezres 14 éven felüli roma lakosság 39%-a volt analfabéta. Ezt a százalékot akkor érezzük még riasztóbbnak, ha hozzá tesszük azt, hogy a nem roma lakosság körében már nem vagy csak alig-alig voltak írástudatlanok. Ez az arány jóval kedvezőbb képet mutat 1993-ban, hiszen a 4 osztály járt romák körében mindössze 15% lett az írni, olvasni nem tudók aránya. A leggyengébb olvasási készséggel az 50 - 64 év közöttiek rendelkeznek.
Ezt azért látom fontosnak hangsúlyozni, mert a roma lakosság felnőttoktatási esélyeit latolgatva figyelembe kell venni azt az egészen nem szokványos helyzetet, melyet a gyenge írás-olvasási készségek teremtenek. Feltétlenül szeretném megjegyezni azt, hogy a nem magyar anyanyelvű romák körében a magasabb arányban találhatók írástudatlanok, mint a magyar anyanyelvűeknél, amit persze nem a szocio-kulturális elmaradottság okoz, hanem az, hogy az iskolai esélyei jóval rosszabbak a nem magyar anyanyelvűeknél, ami feltétlenül azt mutatja, hogy a közoktatásnak komoly hiányosságai vannak, nincsenek felkészülve az idegen kultúra tolerálására és az idegen nyelv fogadására.
Az 1971-es reprezentatív felmérés szerint 20 - 29 éves romák 26-27 %-a végezte el az általános iskola 8. osztályát, vagyis több mint 70%-uk valamilyen okból kifolyólag még az alapfokú képzettséggel sem rendelkezett. Elegendő okunk van feltételezni azt, hogy e vizsgált csoport jelentős százaléka vagy teljesen, vagy funkcionálisan analfabéta, melyet alátámaszt az a 1993-as statisztika, mely azt mutatja, hogy a leggyengébb olvasási készséggel az 50 - 64 év közötti életkorúak rendelkeznek.
Míg a 14 - 19 éves korú fiatalok 49,8 %-a rendelkezik általános iskolai végbizonyítvánnyal, addig a 20 - 24 éveseknek 20,8 %-uk szerez szakmunkás bizonyítványt, gimnáziumi végzettséget 1,2 %, felsőfokú képzettséget pedig 0.3 %. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a roma lakosság igen kis százaléka részben, nagy százaléka pedig teljesen képzetlen.
A jelenlegi helyzet tehát azt mutatja, hogy Magyarország legnagyobb számú kisebbsége, melynek történelmi hagyományai szervesen összekapcsolódnak a magyar történelemmel, mely kulturálisan más, de az alkotmányban rögzített jogállása szerint a magyar nemzet része, iskolázatlan, képzetlen, felkészületlen és esélytelen a politikai rendszerváltás által bekövetkezett piacgazdaság kihívásaival szemben. A feladat nem lehet kizárólag az, hogy kormányprogramban rögzítjük elkötelezettségünket a szegényekkel és a cigányokkal kapcsolatban, bár ennél nem lehet kevesebb sem.
A feladat az, hogy haladéktalanul ki kell deríteni, hogy melyek azok az okok, melyek idáig vezettek, és melyek azok a módszerek, melyeknek alkalmazásával javítani lehet a romák iskolai integrációját illetve a re-integrációját.
Az már egészen bizonyos, hogy a roma fiatalok iskolai szereplését nem övezi siker. A folyamatos kudarcok elviselésére pedig nem elég erős az a fiatal, akinek a tanulási tradíciói nem eléggé erősek, akinek a szülei hasonló élményekkel és emlékekkel rendelkeznek az iskolát illetően, akiknek szülei, nagyszülei a kudarcok elszenvedése után kimaradt a közoktatás rendszeréből.
A szülői minta követése teszi legitimmé az általános iskola idő előtti elhagyását. Ezt a tendenciát "segíti" az, hogy az általános iskolák család ideálja az a polgári közeg, ahol a lakásban kézikönyvek, lexikonok, audio és video eszközök vannak, ahol a szülő partnere a pedagógusnak a tanulás-rásegítő és az ismereteket elmélyítő folyamatban, ahol a szülőknek van elég pénzük arra, hogy a korrepetálásokat, a nyelvórákat a szükségleteknek és az igényeknek megfelelően megvásárolhassák.
E háttérrel nem rendelkeznek a roma családok, s ha képesek is az együttműködésre az iskolával, a partnerség nem változik át még alkalmilag sem a megrendelői státuszra.
A szülők és a fiatalok tehát nem megrendelők a közoktatásban, hanem elszenvedők. Sok minden mellett ennek is köszönhető az, hogy idő előtt, minden különösebb siker nélkül, a tanulási szokások és motivációk teljes hiányában hagyják el az általános iskolát 100 roma gyermekből 50-en lesznek fiatalon munkanélküliek és teljesen reménytelenek, tizenévesen marginalizáltak. 100 fiatal közül 50 nem élvezheti a középiskolás kor szépségeit, a diáklét boldogságát, azt, amiről mi olyan gyakran mesélünk gyermekeinknek, barátainknak.
Hölgyeim és Uraim! Ezért a helyzetért nem csak a roma családok és nem csak a roma tanulók hibáztathatók.
Itt kérem valami baj van a rendszerben, s hogy mi ez a gond, s hogyan lehet ezt korrigálni, azt az ismereteim és ismereteink jelenlegi állapota mellett nagyon nehéz megmondani.
Egy azonban biztos. Kizárólag kormányprogramokkal és középtávú intézkedési tervekkel nem lehet komoly és maradandó eredményeket elérni.
Itt kanyarodnék vissza az előadásom elején elhangzott utalásomra. Rom som. Ember vagyok, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy társadalmi összefogás, személyre szóló emberbaráti támogatás, szülői - tanári személyes kapcsolat partnerség nélkül nem lehetünk eredményesek. Talán nem veszik túlzottan populárisnak, vagyis közhelynek azt, ha Kern Andrást és Garas Dezsőt idézem az általam oly nagyon szeretett filmből. Egyedül nem megy!