Bajusz Klára
A felnőttkori tanulás motivációi
Felnőttkori tanulási képességek
Előadásomban két, a felnőttkori tanulással kapcsolatos kérdéskört, a felnőttkori tanulási képességek és tanulási motivációk néhány megközelítését vizsgálom. Emellett azokat a változásokat, melyek a tanuláshoz szükséges képességek és motivációk kapcsán az ezredforduló társadalmi-gazdasági változásainak hatására történtek, illetve történnek.
A képességek és motivációk vizsgálata a pedagógia mellett az andragógiában, a gyermekkori tanulás mellett a felnőtt- és időskori tanulási folyamatok megértésében, irányításában és hatékonyabbá tételében is kulcsfontosságú. Mivel az andragógia a pedagógiánál fiatalabb tudomány, ezen változók felnőttkori sajátosságainak vizsgálata is csak a múlt század végén kezdődhetett meg1. A felnőttkori tanulási folyamatok megismerése egyre fontosabb számunkra azáltal, hogy a tanulás "kényszere" ma már nem korlátozódik a tankötelezettség korára, illetve a fiatal felnőttkorra, hanem minden életszakaszban jelentkező feladattá, mintegy életformává válik.
A technikai fejlődés felgyorsulásával a munkaerő-piaci helyzetünk megtartására vagy javítására irányuló tanulási folyamatok, így ezek követelményei és a tanulási magatartás is változóban van. Ma már a felnőttkori tanulás, szakképzés célja nem csupán a szakmai előrejutás vagy a hiányzó ismeretek pótlása. Gyakran mindössze munkahelyünk megtartásához elegendő, mintegy elkerülhetetlen kötelezettség, s így komoly szükséglet, hiszen megélhetésünk, létbiztonságunk kulcsa egy-egy sikeresen megszerzett újabb végzettség, tanúsítvány vagy kompetencia. Így az élethosszig tartó - permanens - tanulás következtében kialakuló tanuló társadalom tagjai számára a felnőttkori tanulás is folyamatos, legalább az aktív kor végéig tartó kihívást jelent.
Tanulási képességek
A legtöbb tanuláselméleti rendszer szerint egyénenként változó tanulási képességeinket és kompetenciánkat többtényezős hatásrendszer alakítja ki. Ez a hatásrendszer - a legtöbb felfogás szerint - tartalmaz az egyénből eredeztethető belső, és a környezet hatásától függő külső befolyásoló tényezőket is2.
Ezek közé a változók közé a legtöbb felfogás szerint a következők tartoznak:
Belső, a tanuló személyiségétől függő összetevők
- A tanuláshoz egyéni és társadalmi szinten is elengedhetetlen tanulási kompetencia: nyitottság, alkotóképesség, a változni tudás képessége. Ezek nélkül a képességek nélkül tudatos (formális vagy nonformális) tanulási folyamat nem képzelhető el.
- A megszerzendő tudás hasznosíthatóságának, praktikusságának mértéke. Vagyis az a szubjektív értékítélet, mely a tanultakat értékesnek, semlegesnek vagy fölöslegesnek, hasznosíthatatlannak könyveli el. Ez a szempont a felnőtt életében - a tanulás időszerkezeti helyéből kifolyólag - meghatározó tényező.
- A meglevő tudásszint: előzetes ismereteink, képzettségünk, általános műveltségünk, melyek természetesen megkönnyítik, hiányuk esetén azonban meg is hiúsíthatják a tanulási folyamat sikerét.
- Tanulási képességeinket befolyásolják emellett azok az iskolapadban korábban átélt, előzetes tanulási tapasztalatok, melyek nemcsak az ismeretbefogadás hatékonyságát, a tanulás örömét, hanem a tanulási kedvet, az új képzési folyamatba való bekapcsolódáshoz szükséges belső késztetést is jelentősen befolyásolják. Emiatt is kulcsfontosságú lehet az az élmény, melyet a felnőtt tanuló a számára nyitott oktatási rendszerben szerez. Ha ez a tapasztalat negatív - újabb kudarcélmény, szégyenérzet, az életkornak nem megfelelő oktatási módszerek, a visszacsatolás hiánya -, a tanulásra való hajlandóság teljes megszűnését vonhatja maga után.
Külső tényezők
- Az egyént körülvevő kulturális, társadalmi környezet, mely döntően segítheti, de meg is gátolhatja a tanulási folyamat sikerességét. Ennek a környezetnek része a család is, mely a felnőttkori tanulás egyik legfontosabb hátországa. A közvetlen családi, baráti támogatás és segítség, a tanulás és tudás értékként való kezelése a tanulási folyamat sikerének egyik kulcsa.
Mindezek a jellemzők az emberi életkortól függetlenül - a gyermek-, a felnőtt- és az időskori tanulási folyamatokban is - hatnak tanulási képességeinkre. Ebből adódóan tehát nem jelenthető ki egyértelműen, hogy fiatal korban minden esetben egyszerűbb feladat a tanulás, mint idős korban. Minden tanulási szituációban meg kell, hogy vizsgáljuk az egyén tanuláshoz való viszonyát, előzetes tapasztalatait és környezetét is. Vannak természetesen fiatal korban gyorsabban vagy könnyebben elsajátítható képességek, ezek azonban behatárolható körbe tartoznak (pl. mozgással kapcsolatos tanulás: tánc, egyes sportágak, idegen nyelv tanulása).
Tanulási motiváció
A hatékony tanulás feltétele a megfelelő képességek és kompetencia mellett a megfelelő tanulási motiváció. A tanulási motivációk a következők szerint csoportosíthatóak:
- A motiváció tartóssága szerint:
-
- Tartós motiváció: az egész tanulási folyamatra kiterjed, mozgatórugója a tudásvágy, a tanulás öröme.
- Habituális motiváció: a téma iránti, általános érdeklődés, alapvetően a tanulás végcélja (végzettség, bizonyítvány, képesítés) tartja életben.
- Aktuális motiváció: a tanulási folyamat adott részmozzanatában (a foglalkozáson, vitában, csoportmunkában), adott időben való aktív közreműködésre való készség.
- A motivációt kiváltó ok szerint
-
- Primer motiváció: a habituális motivációhoz hasonlóan a hajtóerő a tanulási cél.
- Szekunder motiváció: ahol a téma, az oktató, személyes érintettségünk, vagy a kíváncsiság tartja életben a figyelmünket3.
- A motiváció iránya szerint
-
- Belső motivációk: a felnőtt tanuló személyiségéből fakadnak, vagy érdekeit szolgálják ki.
- Ezek a tudásvágy, mely igen ideális motivációs tényező,
a becsvágy, melynek mozgatóereje lehet egyaránt
a pénz, az elismertség vagy társadalmi pozíció elérése is,
illetve a magány, az a kommunikációs szükséglet, mely leggyakrabban az idősoktatás kapcsán merül fel. Itt elsősorban nem a tanulás célja, hanem a csoporthoz való tartozás igénye hajtja a felnőttet egy-egy tanfolyamon való részvétel felé.
A külső motivációk közül azokat emelem ki, melyek a társadalom, a család, a munkahely hatására felnőttkorban leggyakrabban alakulnak ki.
Kvalifikációs szükséglet hatására tanulunk: azaz munkaerő-piaci helyzetünk javítása vagy munkahelyünk megtartása a tanulás célja. Ma Magyarországon a felnőttképzésben tanulók legtöbb esetben munkaerő-piaci képzésben vagy szakképzésben vesznek részt. (OKJ-s tanfolyamok, nyelvi vagy informatikai képzés, jogosítvány megszerzése, stb.)
Jobb anyagi helyzet elérése motivál: a felnőttkori tanulás révén magasabb pozíció, jobban fizetett munkahely érhető el (intragenerációs társadalmi mobilitás)
Egzisztenciális motiváció hajt minket: a családtól, szűkebb társadalmi környezetből érkező elvárások hatására történő (tovább)tanulás.
A magyar felnőttoktatási rendszer változásai az 1990-es években
A mai felnőttkori tanulási képességek és motivációk vizsgálatához elengedhetetlen a felnőttoktatásban az elmúlt évtizedben történt változások áttekintése is.
Az 1990-es években történt, az ország és a közép-európai régió mindennapjait is meghatározó politikai változások hosszútávon jelentősen befolyásolták a társadalmi, gazdasági folyamatokat is. A rendszerváltást követően a nyugat felé való nyitással, a piacgazdaság kialakulásával együtt járó változások kihatottak az ország oktatási - így természetesen felnőttoktatási rendszerére - is.
A legmeghatározóbb és talán legszembetűnőbb változás, hogy a felnőttoktatás is piaci jellegűvé vált. Az általánosan képző intézmények háttérbe szorulása, a gombamód szaporodó képzési vállalkozások megjelenése mellett jelentős új elemként kialakul a munkaerő-piaci képzési rendszer intézményhálózata és - részben, hiszen a szakma számára talán legfontosabb felnőttoktatási törvény még várat magára - törvényi szabályozása is.
Az elmúlt évtizedben az ország oktatáspolitikáját is láthatóan befolyásolta az Európai Unióhoz való csatlakozás szándéka, a Nyugat-Európából hullámzó hatások, az új "játékszabályok" elfogadása.
Mindennapos használatú kifejezéssé lépett elő a humán tőke fogalma. Az emberi erőforrás-gazdálkodás gyakorlata is kezd elfogadottá, a munkáltatók talán egyre tágabb körében gyakorlattá válni. A felgyorsuló technikai fejlődés, a globalizáció és a munkaerőpiacon való versenyképesség megőrzésének kényszere az élethosszig tartó tanulás magvalósulásával Magyarországon is előrevetíti a tanuló társadalom képét.4
A legutolsó, hamburgi felnőttoktatási világkonferencia jelmondata: A tanulás - kulcs a XXI. századhoz. A felnőttkori tanulás több, mint jog - lehetőség arra, hogy lépést tartva a világ fejlődésének felgyorsult ütemével, beléphessünk a következő évszázadba. A hamburgi konferencia megfogalmazza a funkcionális analfabetizmus XXI. századi definícióját: az ezredforduló funkcionális analfabétája az, aki nem beszél legalább egy közvetítő idegen nyelvet, és nem rendelkezik alapvető informatikai ismeretekkel, hiszen ezek a fejlett országok közötti kommunikációnak és munkaerő-áramlásnak ma már alapvető feltételei.
Jelentősen csökkent a felnőttoktatás korábban alapvetőnek tartott feladata: a kulturális javak közvetítése, a közművelődés minél szélesebb társadalmi rétegekre való kiterjesztése. Ezzel együtt megszűnt a felnőttoktatási rendszer központi szabályozása, - valamint az ezzel együtt járó finanszírozási struktúra is -, s az állam fokozatosan kivonult a felnőttoktatás bizonyos területeiről. A 90-es években drasztikusan visszaszorult az általánosan képző, közművelődési, valamint alapfokú iskolarendszerű felnőttoktatási intézmények aránya, kialakult és meghatározóvá vált azonban a - Magyarországon korábban ebben a formában nem működő - munkaerő-piaci képzés struktúrája5.
A felnőttoktatási piacon a multinacionális vállalatok hazai megjelenése is "vérfrissítést" jelentett, hiszen többek között az új német, angol-szász, japán és francia tulajdonosok az általuk irányított vállalatoknál belső munkaerőképző rendszerüket is meghonosították. Ezek egyrészt hatottak egyéb hazai módszerek fejlődésére is, másrészt átalakultak a helyi sajátosságoknak megfelelően. Szintén az elmúlt évtizedben - ismét nyugati példára - kellett, hogy megjelenjen a hazai vállalatoknál a megváltozott helyzetnek megfelelő, munkaerő-gazdálkodással, felnőttoktatással foglalkozó szakértőgárda: a humánpolitikára, ezen belül is a képzésekre egye nagyobb hangsúly helyeződik.
A magyar felnőttoktatás történetében az 1990-es évtized tehát alapvető változásokat hozott. Új fogalmakkal, intézménytípusokkal, finanszírozási formákkal és képzési követelményekkel kellett megismerkednie mindazoknak, aki ebbe a rendszerbe felnőttoktatóként vagy felnőtt tanulóként beléptek.
A tanulásról vallott felfogásunk gyökeresen változott meg a kényszerítő technikai és informatikai fejlődés hatására. Az élethosszig tartó tanulás koncepciója, a "lifelong learning" felfogás alapjaiban változtatja meg a tanulás életünkben betöltött szerepét. Az egy életúton belül akár 3-4 alkalommal történő szakmaváltás, az idegen nyelv- és a számítástechnikai ismeretek alapkövetelményként való megjelenése, az egyes tudományterületeken belüli, hatványozódva gyorsuló fejlődés és az ezzel való lépéstartás kényszere mind-mind arra ösztönöz bennünket, hogy életünk egyre nagyobb részét töltsük a formális, illetve a non-formális oktatási rendszerekben.
Mindennek megfelelően természetesen a felnőttkori tanulási magatartás kapcsán megváltozott elvárások bővítették a szükséges tanulási képességek és motivációk körét és jellegét is.
Kulcsképességek
A klasszikus tanulási képességek mellé új, a munkaerőpiacon ma már nélkülözhetetlen készségek, az úgynevezett kulcsképességek társultak. Ezek olyan általános, a szakmai ismeretektől független képességek, melyek minden munkakör betöltését megkönnyíthetik számunkra. A jó kommunikációs készség, a csoportmunkára való készség, a rugalmasság, a kreativitás, a stressztűrő képesség, a nyitottság, a kompromisszumkészség, sőt az idegennyelv-ismeret is ma már elengedhetetlen munkavállalói sajátosságok. A kulcsképességek tehát a szakképzési folyamatoktól függetlenül célirányosan is fejleszthető, sőt kialakítható készségeink, melyek nagyban elősegíthetik munkaerő-piaci elhelyezkedésünket, munkahelyünk megtartását. A felsoroltakból következően az egyik legfontosabb kulcsképesség az egész életen át tartó tanulás mint életforma felé való nyitottság. Az a - ma már permanensen jelentkező - munkáltatói elvárás, miszerint szakmai és általános ismereteink körének folyamatos bővítésével és "szinten tartásával" nyílik meg számunkra a társadalmi mobilitás lehetősége.
Mindez pedig új munkavállalói magatartásra kényszerít bennünket. A tanuló társadalom megvalósulásával az élethosszig tartó tanulás szükségessége a társadalom minden rétegét érinti. Mivel a felnőttkorban vállalt tanulás nem csupán mobilitási lehetőség, hanem egyre gyakrabban munkahelyünk megtartásának feltétele, azok, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a felnőttoktatásba bekapcsolódni, egyre inkább leszakadnak a társadalom tanulni tudó vagy akaró rétegeitől.
A felnőttkori tanulás motivációinak hiánya a hátrányos helyzetű csoportok körében
Információs társadalom, globalizáció, technikai fejlődés, élethosszig tartó tanulás. Olyan fogalmak tehát, melyek ugyan már közhelyek, de ténylegesen átszövik mindennapjainkat. A társadalomban és a munkaerőpiacon való boldogulás alapfeltétele az információk gyors feldolgozása, alkalmazása és az a szelektálási képesség, mellyel a minket elárasztó új ismeretek közül képesek vagyunk kiválasztani azokat, melyek fontosak, hasznosíthatóak számunkra. Minél több forrásból kapjuk az információkat, ez annál nehezebb feladattá válik.
Azok számára, akik ebben a versenyben eleve hátrányos pozícióból indulnak, a lemaradás ma már szinte elkerülhetetlen. Az így keletkező ellentétek erősen polarizálják, megosztják a társadalmat. Részben a felnőttoktatásé a feladat, hogy ezeket a különbségeket csökkentse, optimális esetben meg is szüntesse, újratermelődésüket megakadályozza. Az elmúlt évtizedben jelentős mértékben diverzifikálódott, sokszínűvé vált hazai felnőttoktatási rendszer azonban ezt a funkcióját gyakran nem tudja betölteni. A 90-es években történt átalakuláshoz szükséges szabad, pluralista felfogás azonban azzal, hogy szabaddá tette a rendszer átformálását, megváltoztatta elemeinek elérhetőségét is, növelve ezáltal a társadalomban korábban is jelentős különbségeket okozó esélyegyenlőtlenséget.
A felnőttkori tanulás az egyén önálló, szabad akaratból történő döntésének eredménye. A megfelelő tanfolyam, képzési forma, képzőintézmény kiválasztása is az egyén feladata, mindehhez azonban a már felsorolt tanulási kompetenciák mellett megfelelő információra, döntési képességre, anyagi háttérre és természetesen megfelelően erős motivációra van szüksége. Az ismereteket, szaktudást azonban nem elég megszereznünk, hasznosítanunk is kell, azaz el kell, hogy tudjuk "adni" magunkat a munkaerőpiacon. Mindezek a feltételek legkevésbé azok számára adottak, akiknek legégetőbb szükségük lenne a tanulásra: az alapvégzettséget meg nem szerzetteknek, halmozottan hátrányos helyzetűeknek, sérülteknek, elítélteknek, szakképzetleneknek. Arányuk a társadalomban igen magas, s körükben a funkcionális analfabetizmus is - mely a tanulási képességek kialakulását illetve fejlesztését alapvetően gátolhatja - gyakori.
Amellett, hogy kicsi annak az esélye, hogy az említett célcsoportokhoz tartozók felnőttoktatásban vegyenek részt, ha ez mégis megtörténik, a tanulni tudás és a megfelelő alapismeretek hiánya gyakran kudarcélményt, sikertelenséget okoz. Az itt felvázolt társadalmi problémák ugyan nem a rendszerváltás után alakultak ki, a profitorientált, csak látszólag mindenki számára elérhető oktatási rendszer azonban - már a közoktatástól kezdve - kiélezi, rögzíti, sőt növeli az egyes rétegek közötti különbségeket azzal, hogy a tudásátadást piaci alapokra helyezi.
Ma Magyarországon az aktív korú magyar lakosság közel 40 %-a legfeljebb 8 osztályos végzettséggel rendelkezik. Mivel a felnőttoktatásba való bekapcsolódás mindig önkéntes alapú, gyakran azok a célcsoportok érhetőek el legnehezebben, akik számára a hiányzó ismeretek pótlása alapvető lenne. Képzettség és iskolázottság terén jelentős mértékű javulás az utóbbi években az aktív keresőknél történt: aki nem tudott képzettséget szerezni (hátrányos helyzet, újratermelődő esélyegyenlőtlenség, képzőintézmény hiánya, tanulási képességek hiánya, stb. miatt), kikerült a munkaerőpiacról, általában tartós munkanélkülivé vált. Továbblépésének feltétele szakmai végzettség megszerzése lenne. Azonban az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmáknak csupán 3%-a sajátítható el általános iskolai végzettség nélkül, a nyolc osztályos bizonyítványhoz szükséges tudásanyagot pedig az amúgy is hátrányos helyzetű célcsoport az egyre csökkenő számú általános iskolákban sajátíthatja csak el. A problémát fokozza, hogy a munkaerőpiacon való érvényesülés és a versenyképesség megőrzésének feltételévé mára már nem is az általános iskolai végzettség, hanem az érettségi és az erre épülő szakma vált.
A szükséges iskolai végzettség és szaktudás megszerzésének alapvető feltételei között pedig ott szerepel a megfelelő, tartós motiváció hajtóereje. Az alapvégzettséget meg nem szerzett vagy alulképzett felnőttek esetében jellemző motivációhiány oka legtöbb esetben a korábbi rossz iskolai tapasztalatokban, az ezzel szoros kapcsolatban lévő tanulási kudarcélményekben keresendő, valamint abban, hogy családjuk, környezetük, s így önmaguk számára sem érték a tudás, illetve a tudásszerzés folyamata. Környezetükben nem jelenik meg mintaként az az életforma, mely természetes folyamatként kezeli akár az iskolai, akár az iskolarendszeren kívüli tanulás felnőttkori megjelenését. Mivel munkaerő-piaci helyzetük is labilis, a külső motivációs tényezők hatására sem ülnek vissza az iskolapadba. Munkáltatójuk számára kifizetődőbb megfizetni egy új, szakképzett munkaerőt ahelyett, hogy továbbképzésükről gondoskodna. Az alulképzettek nagy része vagy a szürke - illetve a feketegazdaságban dolgozik, így sem kerülve szembe a tanulás kényszerével, vagy munkanélküli, s az állam által biztosított passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökből tartja fenn magát (pl. munkanélküli járadék, szociális segély). Így nem alakul ki az a motiváció, melynek hatására létrejöhetne a tanuláshoz szükséges anyagi fedezetet, a családban a tanuló felnőtt segítését szolgáló munkamegosztást és nyugodt érzelmi hátteret megteremtő attitűd.
A piaci alapokon nyugvó oktatási rendszer veszélyei közé tartozik a "tudást pénzért" felfogás előtérbe kerülése, minek következtében a rosszabb anyagi körülmények között élő, nehezebben tanuló, eleve hátrányos helyzetű társadalmi rétegek tanulási esélyei rohamosan csökkennek. Ez a hátrány egyrészt halmozódik (alacsony iskolázottság hatására előnytelen pozíció a munkaerőpiacon), másrészt könyörtelenül újratermelődik.
A felnőttoktatás legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy ezeket a társadalmi, s ezáltal tudásbeli különbségeket megfelelő intézményrendszer és oktatási módszerek biztosításával - ha megszüntetni nem is tudja - minél inkább mérsékelje, azaz megteremtse a társadalmi mobilitás lehetőségét. Minden felnőttkorban megkezdett tanulási folyamat tiszteletet érdemel. Azzal, hogy a felnőttkori tanulási képességek és motivációs tényezők sajátosságait jobban megismerjük, segíthetünk abban, hogy a felnőttkori tanulási folyamatok mind sikeresebbek - s ezáltal egy életúton belül is minél gyakoribbak - legyenek.