wadmin | 2009. jún. 17.

Mayer József

Bevezetés a III. részhez

Döntés született ez év áprilisában arról, hogy az iskolarendszerű felnőttoktatás számára külön kerettanterv készüljön. A munkálatok augusztus-szeptember során kezdődtek az OKI Felnőttoktatási Központjában.

Az egyes tantárgyi szakanyagok elkészítésére olyan kollégákat kértünk fel, akik élő kapcsolatokkal rendelkeznek mind a felnőttoktatást folytató intézményekkel, mind pedig maguk is tanítottak/tanítanak ezen a területen, ugyanakkor megfelelő tantervfejlesztői gyakorlattal is rendelkeznek.

A konferencia időszakára elkészült a tantervek első változata. Ezt a változatot szeretnénk megismertetni a konferencia résztvevőivel azért, hogy már ebben a fázisban megismerhessük azokat a véleményeket, nézőpontokat, amelyeket a munka további szakaszán eredményesen tudunk majd hasznosítani.

Felkértük az egyes tantárgyak/tantervek szakértőit, hogy egy rövid előadás keretei között mutassák be az általuk létrehozott anyagot.

Amikor a CD-kiadvány elkészült, akkor a kerettantervekkel kapcsolatos helyzet a következő volt:

  • Elkészült a tantervek lektorált változatának a korrekciója,
  • és folyamatban van a kiválasztott 20 intézmény pedagógusai által véleményezett anyagnak a javítása.
  • A legújabb információk a következő helyeken találhatók:

• Magyar Nemzet, 2000.12.05. 6.o. "Pályázatokkal segítik a kerettantervek bevezetését"

• Köznevelés, 2000.09.29. (56. évf. 29. ) Juhász József: Változások az iskolarendszerű felnőttoktatásban

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.