Előszó

Harmadik alkalommal adjuk közre az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjában végzett, a magyar iskolák reprezentatív mintájára kiterjedő, rendszeresen ismételt kérdőíves vizsgálatunk eredményeit.¹ A magyar iskolák kilencvenes évek közepe óta folyó rendszeres monitorozásával rendre arra keressük a választ, hogy a decentralizálódó irányítási rendszerben sokféle döntési jogot és felelősséget nyert iskolák igazgatói hogyan élik át az oktatáspolitikai változásokat, hogyan reagálnak rájuk, illetve esetenként miként mennek elébe azoknak.

Mint minden alkalommal, a 2004–2006 között folyó vizsgálatunkban is – amely­nek eredményeit most tárjuk az olvasó elé – körbejártunk egy kiemelt témát.² Jelen kutatásunk azt a kérdést állította a középpontjába, hogy mennyire fontos cél az iskolák számára, hogy eredményesek legyenek, hogy milyen eredményesség­ér­tel­me­zé­sek­kel találkozunk a gyakorlatukban, és hogy a számszerűsíthető eredmények milyen összefüggést mutatnak az iskolák, igazgatóik, tantestületük és diákjaik mért mutatóival. A kutatási koncepció kialakításakor munkahipotézisként azt fogalmaztuk meg, hogy „eredményesnek azt az iskolát tekintjük, ahol a tantestület azon dolgozik, hogy tanulóit minél nagyobb arányban megismerje, és szellemi, lelki és fizikai fejlődésüket lehetőségeikhez képest elősegítse”. Ez a meghatározás a tanulói (és minden egyes tanulói) igény holisztikus megközelítéséből indul ki, és az eredményes iskoláról mint a fejlesztésben együttműködő kollégák műhelyéről gondolkodik. Is­ko­la­igaz­ga­tók megkérdezésén alapuló kérdőíves kutatásunkban tehát az iskolai élet minél szélesebb területeiről próbáltunk tájékozódni, és többféle eredményességmutató kialakítására törekedtünk (a kérdőívet lásd kötetünk Mellékletében). A kérdőív kialakítása során egyaránt támaszkodtunk a nemzetközi kutatások, valamint a saját próbakérdezésünk tapasztalataira és nem utolsósorban hazai szakértők véleményére.

Kérdőíves vizsgálatunkban 1000, plusz (egy kapcsolódó kutatásban – erről bővebben lásd Horn Dániel tanulmányát kötetünkben) 200 iskolaigazgatót kerestünk meg (az iskolák iskola- és településtípus, valamint fenntartó szerint reprezentatív mintáján). A kérdezőbiztosokkal folytatott lekérdezést a TÁRKI végezte.³ Az adatbázishoz egyéb, kutatásunk számára fontos adatokat kapcsoltunk az OM-statisztikákból, a KIFIR adatbázisból és Neuwirth Gábor középiskolai eredményességvizsgálataiból. Kiemelkedő jelentőségűnek tartjuk azt is, hogy Magyarországon először itt történik kísérlet az Országos kompetenciamérés adatainak az intézményi adatokhoz való csatolására és együttes elemzésére.

Az intézményi eredményesség kvantitatív elemzése mellett az iskolák egy szűk körében „mélyfúrásokat” is kívántunk végezni, ezért terepmunkára is vállalkoztunk. E terepmunkát komoly módszertani alapozás előzte meg, ahol a kutatók féléven át önképzőkörszerű keretekben ismerkedtek a kvalitatív elemzés legújabb megközelítéseivel, módszereivel. A kvalitatív módszerek használatát nem egyszerűen kiegészítő módszerként alkalmaztuk, hiszen a kétféle (kvantitatív és kvalitatív) módszertan különbsége nem csupán a technikai eszközök eltéréseiben mutatkozik, de kicsit más kérdésfeltevések, más szemlélet is jellemzi a két megközelítést, és az eredmények is kicsit másról szólnak.⁴ Míg az adatok nagy mennyiségét használó kvantitatív kutatás ok-okozati összefüggések, tendenciák feltárására, előzetes hipotézisek igazolására (vagy elvetésére) alkalmas, elméleti alapfeltevésekre épül és támaszkodik, a kvalitatív megközelítés az egyedi és sajátos jelenségeket vizsgálja, a „hogyan történik?” megismerési szándékával. Olyan induktív kutatói megközelítésről van szó ez esetben, amely nem alkalmas általánosításra, inkább arra, hogy az egyedi megfigyelésekből hipotéziseket fogalmazzunk meg, amelyekből aztán kibonthatók az elméleti megállapítások. Kutatásunkban arra törekedtünk, hogy a kétféle megközelítés egymás mellett, egymástól tanulva építkezzen. Bár kötetünk szerkezetileg egymástól elkülönítve mutatja be a kétféle megközelítésben született eredményeket, ezek – reményeink szerint – sokszor összecsengenek, egymást kiegészítik.

A kvalitatív kutatás során kilenc – az Országos kompetenciamérés⁵ adatai alapján a tanulói háttér hatásának kiküszöbölésével és az intézménytípus figyelembevételével – átlagon felül eredményes, illetve eredménytelen középiskolákban készítettünk interjúkat iskolaigazgatókkal, tanárokkal, diákokkal, esetenként fenntartóval és szülővel is. Egy következő szakaszban három – a fentiekből választott – középiskolában folytattunk intenzív terepmunkát, amelyben változatos technikákat alkalmaztunk (osztálytermi, órai megfigyelések, fényképek készítése, elemzése, dokumentum- és interjúelemzések stb.) Az intenzív terepmunka segítségével azt próbáltuk meg feltárni, hogy „hogyan” működnek a vizsgált iskolák, s hogy az egyediségükben, mélységükben feltárt esetek, gondolkodás- és viselkedésmódok alapján hogyan kerülhetnénk közelebb az iskolai eredményesség szövevényes összefüggéseinek leírásához. A kutatásnak ebben a szakaszában együttműködtünk PhD-hallgatókkal, pedagógusképzésben dolgozó oktatókkal is, és megtettük első lépéseinket egy olyan kutatási irányban, amely a többféle szereplő (kutató, tanárképzésben oktató és iskolában dolgozó tanár) együttműködésén alapul, s amely a gyakorlatból, a mindennapi tapasztalatok világából kiindulva, a tudományos reflexió segítségével jut el egyrészt a mélyebb összefüggések feltárásához, másrészt a gyakorlat fejlesztéséhez szolgáló javaslatok megfogalmazásához.

Kötetünk ennek a több szálon folyó vizsgálatnak a bemutatása, amelyben – reményeink szerint – maga a megtett út, kérdéseink és tévedéseink is tanulságokkal szolgálhatnak, s amelyben a mai magyar iskolák eredményességéről a szakmai közéletben lassan formálódó vitákhoz is értelmezhető eredményekkel szolgálunk.

A kötetet Lannert Judit két tanulmánya vezeti be. Az első a téma igen bőséges nemzetközi szakirodalmáról nyújt áttekintést, bemutatva az oktatásszociológiai gyökereket és az eredményes iskolák kutatási irányzatának néhány tanulságát. Ráirányítja a figyelmet néhány kiemelten vizsgált terület (az iskolai infrastruktúra, az iskolavezetés, a pedagógusi munka, a tanítás-/tanulásszervezési jellemzők) vizsgálatában elért eredményekre és ellentmondásokra, és kitér néhány módszertani megfontolás bemutatására is. A tanulmány gazdag irodalomjegyzéke az érdeklődő olvasót segítheti a további tájékozódásban. Lannert Judit második tanulmánya nyitja meg a hazai kérdőíves vizsgálat adatainak elemzésével készült tanulmányok sorát. Az általános iskolák eredményességének összetevőit kutató elemzése az iskolavezetés, az iskolai munka és a tanulók mért eredményessége közti összefüggések bemutatása mellett oktatáspolitikai dilemmákat is megfogalmaz. Horn Dániel írása a középiskolák világába vezet bennünket. Az eredetinél egy kiegészítő kutatási támogatás segítségével megnövelt, nagyobb minta adatainak elemzésével azt mutatja be, hogy az iskolavezetés céltudatos tevékenysége (például a konzekvens célkövetés, vagy az igazgató mérhető figyelme a tanári munkavégzés iránt) összefüggésbe hozható a tanulók eredményességével. Sinka Edit tanulmánya részletesebben kitér a többi elemző tanulmányban is felhasznált Országos kompetenciamérés bemutatására, és azt a kérdést járja körül, hogy mit kezdenek az iskolák ezekkel az adatokkal, mennyire használják vagy nem használják őket a saját munkájuk megismerésére és javítására, illetve hogy ez a tevékenységük (vagy annak hiánya) milyen összefüggést mutat magával az eredményességgel. Garami Erika munkája azt kutatja, hogy az iskolai fejlesztő célú foglalkozások (összefoglaló elnevezés a tanulói munkát segítő iskolai szolgáltatásokra) jelenléte vagy hiánya az iskolákban összefüggésbe hozható-e a tanulók mért eredményeivel. Sági Matild tanulmánya az iskolák tanárpolitikája, a tanárok értékelése, valamint a tanulói eredményesség közti kapcsolatokat kutatja, azaz azt – a mai nemzetközi kutatásokban is bőven tárgyalt – kérdéskört, hogy számítanak-e a tanárok, számít-e a munkájuk abban, hogy tanulóik eredményesek vagy éppen eredménytelenek.

A kvalitatív módszerrel készült tanulmányok sorát Nagy Mária írása nyitja meg, amely tematikájában kapcsolódik az előző íráshoz. A tanárok „hangjának”, illetve egy adott terepen megfigyelt tanóráknak az elemzésével az iskolai élet néhány kevésbé feltárt dimenziójára irányítja a figyelmet. Békési Kálmán néhány fókuszcsoportos diákinterjú elemzésével a diákok által észlelt tanulási környezetről fogalmaz meg fontos összefüggéseket, amelyeket egy elméleti modell segítségével értelmez is. A kötetet három esettanulmány zárja, amelyek három eltérő környezetben, az iskolai szintű mikrotörténések elemzésével, dokumentumok és interjúk feldolgozásának segítségével vizsgálják az iskolai eredményesség/eredménytelenség finom mintázatait. Imre Anna tanulmánya egy jó hírű nagyvárosi gyakorlóiskolába vezeti el az olvasót, ahol a tanulók eredményessége szinte „kódolva” van. Az elemzés ennek néhány összetevőjére és néhány ellentmondására is rávilágít. Keller Magdolna írása egy középvárosi, kötelező beiskolázással működő szakmai képző iskolát vesz górcső alá, ahol a tanórai, tanórán kívüli helyzetek bemutatásával érzékletes közelségbe hozza az olvasó számára a tanárok és a tanulók világát átlengő, önmagát erősítő eredménytelenségérzés számtalan összetevőjét. A kötetet Balázs Éva és Vágó Irén tanulmánya zárja, amely az előző intézmény körülményeihez nagyon hasonló környezetben működő iskolában átélt hitelességgel mutatja be a tantestület küzdelmét az eredmény­telenség ellen.

Kötetünket azoknak ajánljuk, akik figyelemmel és érdeklődéssel kísérik a magyar iskolák átalakulását, és akik maguk is befolyással lehetnek arra, hogy az iskolák, tanulóik és tanáraik eredményesebbek legyenek: oktatáspolitikusoknak, pedagó­gus­képzéssel foglalkozó szakembereknek, a társadalomtudományban dolgozó kollégáknak, pedagógusoknak, szülőknek, a téma iránt érdeklődő szélesebb szakmai közvéleménynek.

A szerkesztők