wadmin | 2009. jún. 17.

Drámajáték az iskolában

Vajon mi értelme és haszna van az iskolai színjátszásnak? Egyáltalán: amatőr színjátszásra vagy a tantervbe illesztett drámai nevelésre van szükség? A kérdés – és vele együtt a diákszínjátszás – valószínűleg egyidős az iskolával. Az évszázadok során egész tudomány épült drámapedagógia néven a színfalhasogató diáktréfák és a komolyabb próbálkozások köré, de az alapkérdés újra meg újra visszatér. Mit játsszanak az iskolai színjátszók, és mi a hozadéka az akár tantervbe is illesztett műkedvelő szárnypróbálgatásnak? A recenzens képtelen megállni, hogy a téma kapcsán fel ne idézze, amikor az alkalmi diáktársulat Fényi tanár úr vezetésével és később valóban színésszé lett hírességek közreműködésével állított emléket hazánk felszabadulása huszadik évfordulójának, és – Hamlet szavaival – igyekezett „felmutatni … a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A minden bizonnyal nevelő célzatú „lenyomat” Eörsi Ferenc talán nem teljesen méltatlanul elfeledett műve, a Steinmetz Miklósnak emléket állító A kapitány című dráma volt. Ma már nehéz megállapítani, hogy a produkciónak pedagógiai szempontból milyen eredménye lehetett, milyen hatása volt a társulatra és a közönségre, mennyire segített önmagunk megismerésében és a „felszabadulás” meglehetősen összetett problémájának kibontásában. Mi, résztvevők élveztük a felkészülést, a Kapitány halála többek szerint mesteri volt, az Édesanya szerepében debütáló Hámori Ildikó remekelt, a sutaságokat és néhány összedőlő díszlet okozta kavarodást leszámítva a „produkció” sikerült.

Larry Swartz, aki több mint huszonöt éve tanít irodalmat, drámát és színjátszást Kanada különböző iskoláiban, újabban pedig a torontói egyetemen leendő irodalomtanároknak, nem ilyen típusú színjátszásra gondol. Azt mondja, hogy a dráma szerves része a tanításnak és a tanulásnak. Része az önismeret fejlesztésének, erősíti a csoporthoz tartozás érzését, kialakítja vagy javítja az érzelmek, gondolatok megfogalmazását. Előadni szerinte bármit lehet: irodalmi művet éppúgy, mint tetszőleges szöveget, verset, mondókát, dalt, újságcikket vagy reklámszöveget. Mindent, amivel a diákok képesek kifejezni önmagukat, érzelmeiket, gondolataikat, vágyaikat vagy szorongásaikat. A drámatanítás-tanulás az ő értelmezésében magában foglalja mindazokat az eszközöket és készségeket, amelyek emberi kapcsolatok, egyéni és csoportérzések, gondolatok megjelenítésére alkalmasak: vagyis a szövegmondás vagy a szerepjáték éppúgy, mint a némajáték, a mozgáskultúra, az éneklés vagy a tánc. Játszd el, hogy milyen a kék, javasolja diákjainak a szerző. Énekeld el, hogy félsz! Mutogasd el, hogy mit gondolsz, ha a legjobb barátoddal/ellenségeddel találkozol! Táncold el, hogy földönkívüli vagy!

Hogy pontosabban értsük, mire gondol, mi minden lehet tárgya a drámatanulásnak, érdemes végigfutni a könyv fejezetcímein: A humor, A misztérium, A fantázia, Az állatok, A kapcsolatok, emberi viszonyok, A folklór, A közösség, A múlt, A jövő, Az azonosság és különbözőség. Az egyes fejezetekben példákat, ötleteket, szövegrészleteket és játékokat, tanári útmutatót és értékelő lapokat találunk ahhoz, hogyan lehet kibontani, felhasználni és értékelni egy-egy témát.

Minden fejezet azonos módon épül: a bevezetés összegzi a fejezet témáját és azt, hogy az adott témakör milyen tanulási lehetőségeket rejt magában. Ezután bemelegítő, ráhangoló játékok következnek: egyénileg vagy csoportosan előadható mondókák, rövid szerepjátékok, dalok, gesztus- és mimikai játékok, amelyek a téma mélyebb kibontását készítik elő. A következő rész a dráma-„exploráció,” ahol az osztály verbális és nem verbális tevékenységekkel bontja ki az adott szövegrészben, ötletben rejlő drámai elemeket, fejleszti szerepjátszói vagy improvizációs készségét. Ezután következik egy rövid irodalmi szövegrész: vers, jelenet egy drámából, részlet egy újságcikkből, meséből, regényből vagy beszédből, amelyet a diákok előadhatnak, elemezhetnek, lerajzolhatnak vagy továbbgondolhatnak. A választott részlet általában nem „remekmű”, hanem olyan szövegelemekből áll, amelyek pontosan illusztrálják a fejezetben választott érzést vagy gondolatot, élethelyzetet. Minden fejezetben ügyel a szerző a drámán túli lehetőségek kiaknázására: az írás- és olvasáskészség fejlesztésére, a művészeti nevelésre, a testi és érzelmi készségek kibontására. Az egységek végén található értékelő lapokon a tanár vagy a diák újragondolhatja és „osztályozhatja”, hogy az adott téma mennyire nyerte (vagy nem nyerte) meg a tetszését, mit tanult belőle. Végül részletes forrásjegyzék zárja a fejezetet, amely a témával kapcsolatban további olvasnivalót kínál, és az idevonatkozó szakmunkákat közli.

„Tanárként azt akarjuk, hogy az óráink megmaradjanak a gyerekek fejében és a szívében, és segítsék őket a későbbi döntések meghozatalában és a problémamegoldásban” – idézi Swartz az egyik drámapedagógust. Hogy milyen döntésekről, megoldásokról van szó? Kicsinek érzem magam a nagyok közösségében; nagy vagyok a kisebbek között; fiú vagyok lányok/fiúk között, lány vagyok fiúk/lányok között; más akarok lenni, mint ők, vagy szeretnék olyan lenni, mint ők; idegennek érzem magam egy közösségben, vagy egy közösség tagjaként szeretnék befogadni egy idegent. Folytatható a sor, de lássuk inkább, hogy ezekre a naponta felbukkanó kérdésekre milyen drámajátékokat kínál Larry Swartz!

„A kapcsolatok, viszonyok” című fejezet a kiszolgáltatottságról, az együttműködésről, a vészhelyzet kezeléséről, a bizalomról szól. Azáltal, hogy a diákok megteremtik és kibontják egy biztonságos helyre vágyó, képzeletbeli szereplő identitását és dilemmáit, jobban meg fogják érteni saját életük kapcsolatait és viszonyait. A téma lehetőséget ad, hogy a különböző helyzetekben a diákok felismerjék saját érzelmeiket és reakcióikat, és összevessék őket az eljátszott figura viselkedésével. A fejezet bemelegítő játékai között például ilyeneket találunk: a „Hová tartozom?” című sorjátékban a diákok nagyság vagy születési idő, cipőméret vagy testsúly, lakcím vagy keresztnév szerinti libasorba állnak. Az „Újságriport”-ban kivágnak egy fotót az újságból, az osztály egyik fele a riporter, a másik a fotó alapján elképzelt riportalany: a riporter faggatja a fénykép tulajdonosát, az illető válaszol, majd cserélnek. A fejezet következő feladatai és a választott irodalmi szövegrészlet azt a kérdést járják körül, hogy kiből lesz támadó és kiből áldozat, hogyan lehet „kipukkasztani” egy nagyszájú hőzöngőt, hogyan lehet elejét venni a zaklatásnak, hogyan lehet kimászni egy szorult helyzetből. Az egyik gyakorlat például a „Tudat-sétány vagy a hangok folyosója”: a diákok két sorban állnak, elindul köztük valaki, aki szeretne kiszabadulni egy megalázó helyzetből. A sorban állók az áldozat hangosan megfogalmazott gondolatai, a kétségek és javaslatok, érvek és ellenérvek megszólaltatói. Mire az illető végigért a soron, mindenki megfogalmazta, hogy hasonló helyzetben mit tenne, mire vigyázna, hogyan próbálná kikerülni a megalázó szituációt. Az érveket, tanácsokat le is lehet írni: képzeld el, hogy egy újság diákrovatában adsz tanácsokat, írd le egy hasonló élményedet, írj használati útmutatót, hogyan kezeljük az utcai támadókat, a folyosói hőzöngőket. Vagy: képzeld magad a támadó helyébe, és írj bocsánatkérő levelet; próbálj magyarázatot adni, miért voltál olyan agresszív.

A „Közösség” című fejezet a különböző emberi közösségek problémáit járja körül. A diákok egy maguk rajzolta térkép alapján képzeletbeli társadalmat építenek föl, ennek a múltját, jelenét és jövőjét vizsgálják drámai szituációkban. Játsszátok el, hogy egy falusi iskola diákjaiként a városba látogattok. Hogyan utaztok, mit esztek, kivel találkoztok, mit néztek meg? Most azt játsszátok el, hogy a városi iskolások kirándulnak falura. Képzeljétek el, hogy a város központjában le akarnak bontani egy környezetszennyező gyárat! Tartsatok közmeghallgatást: valaki legyen polgármester, egyesek érveljenek a gyár védelmében, mások ellene! Képzeljétek és játsszátok el, milyen lehetett itt az élet száz évvel ezelőtt, amikor ez a „modern” gyár megépült, aztán hogy milyen lesz száz év múlva a múzeummá vált egykori nevezetesség!

„A múlt” című fejezet középpontjában a bevándorlás problémája, az „idegenek” és a „tősgyökeresek” ellentéte, a kérdések lehetséges feloldása áll. Képzeld el, hogy most érkeztél egy messzi országból: mondd el, miért jöttél el, mire számítasz, mihez akarsz kezdeni! Játszd el, hogy te vagy a bevándorlási tiszt, egy segélyszervezet alkalmazottja vagy egy falu elöljárója, akinek fogadnia kell a betelepülőket! Hogyan érteted meg magad az új környezetben? Hogyan beszélsz az idegenekkel? Mit javasolsz nekik, mire figyelmezteted őket? Próbáld eljátszani a bevándorlók álmait a megérkezés előtt és a letelepedés után! Írd meg egy bevándorló naplóját! Készíts riportot egy újonnan érkezővel! Fogalmazz meg egy petíciót a bevándorlók – vagy az őslakók – nevében. (Ugye, nem gondolja a hazai etnikai és kisebbségi problémákat valamelyest ismerő olvasó, hogy ezek a kérdések csak Kanadában érdekesek?)

Az „Azonosság és különbözőség” drámajátékai a nemek, fajok, kultúrák és vélemények hasonlóságára és különbségeire világítanak rá. A „vallatószék”-ben helyet foglaló diák egy híres ember vagy egy ismert regényhős, filmszereplő maszkját ölti magára, a többiek pedig faggatni kezdik. Aztán csere: most ketten vagy hárman alkotnak csoportot és ültetik „vallatószékbe” a többieket; például sztrájkot, útelzárást vagy tiltakozó akciót szerveznek, és meg kell győzniük a gyár, a falu, a környék lakóit, dolgozóit vagy egy ország közvéleményét a maguk igazáról.

A csere arra ad alkalmat, hogy lehetőleg minden szituációban mindenki megtapasztalja a szerepek viszonylagosságát, a helyzetek színét és visszáját. Larry Swartz könyve ennyiben újszerű: azt mondja, hogy a dráma toleranciára, önmagunk és mások megismerésére, érzelmeink és gondolataink kifejezésére, a csoportban való együttműködésre, a bennünk lakó azonosságok és különbségek felismerésére nevel. A dráma – mondja a szerző – mindenkié. S ha föntebb egy elmúlt kor drámapedagógiai elképzeléséhez Hamlet szavait idéztük, Larry Swartz könyvét elolvasva inkább az Ahogy tetszik sorai jutnak eszünkbe: „Színház az egész világ, … s mindenkit sok szerep vár életében…” Ezekre a szerepekre készítenek fel a könyv ötletei.

(Larry Swartz: The New Dramathemes.
3. kiadás, Canada, Ontario, 2002, Pembroke Publishers Ltd., 160 p.)

Benedek Mihály

 

Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.