Demokráciára csak demokratikus környezetben lehet nevelni

Interjú Hutai László kuratóriumi taggal

Az iskola esetében melyek azok az elméleti és gyakorlati terepek, ahol szükség van a demokrácia jelenlétére?

Közhely az, hogy az iskola az életre nevel. Én személy szerint valóban hiszek abban (bár az utóbbi időben sok jel mutat ennek az ellenkezőjére), hogy az iskolában legalább annyira fontos, hogy a gyerekek kultúrát, tisztességet, emberséget tanuljanak tanáraiktól, mint az, hogy jól megértsék a matematikát, vagy megismerjék Ady költészetét.

Társadalmi rendünk alapja a demokrácia. Ennek ismerete nem születik együtt az emberrel. Meg kell tanulni elméleti és gyakorlati mesterfogásait, el kell tudni fogadni, ha veszítünk, és tudni kell élni azzal, ami sikerrel kecsegtet. Ennek a tanulásnak ideális terepe az iskola, hiszen a személyiségfejlődés során éppen ebben az időszakban jut el odáig a fiatal, hogy megfogalmazza magában a demokrácia fő kritériumait, megérezze a többség akaratában rejlő erőt, és megtanuljon élni is ezzel.

Persze az iskola ugyanakkor hierarchikus intézmény marad alá-fölérendeltségi viszonyokkal. Ebbe a rendszerbe kell belehelyeznie magát a diáknak, meg kell találnia azokat a fórumokat, kommunikációs csatornákat, ahol hangot adhat a véleményének, és érvényesíteni tudja szavazatát.

A tanulási folyamat első lépcsője az, hogy a gyerek megismerje a „játékszabályok” elméleti alapjait. Nyílt vagy titkos szavazás, jelöltállítás, zárt ülés elrendelése, szavazati jog átadása, egyszerű és abszolút többség, tartózkodások beszámítása, véleményezési, egyetértési jog stb. Ezek mind olyan fogalmak, amelyeknek a jelentését egy civilizált felnőttnek meg kell értenie és tudnia kell alkalmazni.

De ez még csak az első feltétel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a rutin megszerzésétől még számos lépcsőfok vezet odáig, amíg a gyerek megérti, elfogadja, sőt már igényli is azt, hogy részese legyen annak a folyamatnak, amely a döntés demokratikus meghozataláig vezet.

A demokráciára, illetőleg a demokratikus nevelés valóban többlépcsős folyamat. Milyen állomásokat tartalmaz ennek menetrendje?

Demokráciára csak demokratikus környezetben lehet nevelni. Egyszerű példával élve, hiába magyarázunk mi a diákoknak demokráciáról, hiába működtetjük tankönyvbe illő módon a diákjogi fórumokat, ha az igazgató nem áll be az iskolai büfében a gyerekek mögé a sor végére, vagy ha csak a tanári mosdóban van WC-papír és szappan. A tanulók nagyon gyorsan észreveszik az elmélet és a gyakorlat közötti ellentmondásokat, és kíméletlenül rávilágítanak a visszásságokra. Ez így is van rendjén. Ugyanakkor az ésszerű iskolai hierarchiát általában vita nélkül elfogadják a diákok.

A demokrácia rutinjának megismertetése után azt kell elérni, hogy a diák igényelje a párbeszédet, a kulturált vitatkozást és végül a konszenzust konfliktusai megoldásához.

Ehhez ki kell építeni az iskolában a megfelelő demokrácia-keretrendszert, amelyen nem csak a diákönkormányzat vagy az iskolaszék intézményét kell érteni. Fórumot kell biztosítani, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, megfelelő csatornákat kell létrehozni, hogy ez a vélemény eljusson azokhoz, akik döntési helyzetben vannak. Ki kell dolgozni azt a rendszert, amelyben a kritikával fellépő tanulónak nem kell tartania közvetlen vagy közvetett retorziótól. Végül meg kell valósítani a visszacsatolás lehetőségét, vagyis azt, hogy a véleményt megfogalmazónak egyértelműen tudomására jusson, hogy történik előrelépés az ügyében.

Melyek azok az értékek, amelyek a demokratikus és a demokráciára nevelésben szükségszerűek, de a jelenlegi gyakorlatban kevésbé vannak képviselve?

A beérkezett pályázatok alapján bizton állítható, hogy fontos szerepet kap az asszertív konfliktuskezelési technikák elsajátítása, az információs és kommunikációs rendszerek működtetése (újság, rádió, számítógépes rendszer, fórumok stb.), készség a másokkal való együttműködésre és megértésre, felelősségteljes cselekvésre nevelés, a türelem gyakorlata, az egyéni kezdeményezőkészség, az esélyegyenlőség, az emberi jogok figyelembevétele és az ökológiai tudatosság. Már észlelhető, de kisebb mértékben az erkölcsi kódok kidolgozása és az önálló vélemény képviseletének felvállalása.

A társadalomismeret tantárgyszerű oktatása is jelentősen hozzájárulhat a tanulók körében a társadalmi jogok és kötelességek felismeréséhez, aminek várható következménye lesz az egyre tudatosabb civil lét, a pedagógusok pedig sokrétű szerepükön belül gyakorolhatják, alkalmazhatják, működtethetik demokratikus jogaikat és kötelességeiket, akárcsak a tanulók szülei.

Az említett folyamatok azon változó társadalmi és szociokulturális tényezőknek is tulajdoníthatók, melyek az iskolai gyakorlatot is meghatározzák. Milyen fontosabb változások érhetők tetten az oktatási rendszerben, melyekre csak a demokratikus folyamatok működtetése lehet érdemleges válasz?

A rendszerváltozás, ahogy a társadalom más intézményeiben, az iskolában is komoly változásokat hozott. Ahogy a többi demokratikus intézmény, az iskola is ki volt, illetve mondhatjuk, hogy folyamatosan ki van téve egy érési folyamatnak, amelynek során tanuló és tanár, iskolaigazgató és szülő megtanulja, hogy milyen jogokkal és kötelezettségekkel kell számolnia ebben a megváltozott környezetben. Az egyik legfontosabb ilyen változás az volt, hogy először a szülők, rajtuk keresztül a gyerekek, majd az iskola maga is ráébredt, hogy az oktatási intézmény szolgáltatás, amelyet bizonyos szempontból a piaci tényezők irányítanak. Az adófizető állampolgárok ráébredtek arra, hogy az iskolákat többnyire az ő forintjaikból finanszírozza az állam, és beleszólást kértek az ügyekbe. A sok évtizeden át megszokott beidegződések, a poroszos oktatási rendszer és a szinte katonás struktúra természetesen nem hajlik meg könnyen az ilyen igények előtt. Szerencsére a közoktatás-irányítás is segített megtörni a jeget. Az iskolaszékek kötelezővé tétele, a szabad iskolaválasztás intézménye, az országos diákparlament megszervezése, a minőségbiztosítás kiterjesztése az iskolákra, a diákönkormányzatok jogainak törvénybe foglalása mind olyan tényezők, amelyek a demokratizálódás irányába hatnak.

Mi volt a pályázat szándéka?

A közoktatás „anyahajóját” nem lehet néhány evezőcsapással hirtelen más irányba téríteni. A változásokhoz idő kell, sok ötlet, munka, lelkesedés. Hitem szerint jelentős számban vannak próbálkozások az országban. A pályázat célja a jó ötleteket felkutatni, az innovatív iskolákat, kollektívákat ösztönözni és a munkájukat megismertetni a többiekkel.

A KOMA-pályázatok feladata általában az, hogy az országban területileg szétszórt, elszigetelt kezdeményezéseket felszínre hozza, bátorítsa, támogassa, és megismertesse azokkal, akik nyitottak az ilyen irányú kezdeményezésekre, csak ötletek vagy kellő motiváció híján maguk még nem kezdtek bele ebbe a munkába.

Amennyiben elértük azt, hogy pár – eddig rejtett vagy nem eléggé közismert – modellértékű ötletet felfedeztünk és anyagi, erkölcsi támogatással segítünk, akkor az egyik célunk már meg is valósult. Az lesz a következő lépcső, ha ezeknek a díjazott gondolatoknak a segítségével hasonló vagy ezekből kiinduló kezdeményezések szökkennek szárba országszerte.

Az elmúlt tizenkét évben kialakult gyakorlatot kellett bemutatni a pályázatokban. Kevésnek találja a beérkezett pályázatokat?

Az 55 sikeres pályázatot nem nevezném kevésnek. Természetesen jobban örültünk volna, ha nagyságrendekkel több érkezik be, de az annak a jele is lenne, hogy az adott pályázati téma már nyitott kapukat dönget. Ebben az esetben pedig mi szükség lenne a KOMA közreműködésére az ügyben? A KOMA szerepe a közoktatás modernizációjában kicsit olyan, mint az élesztőé a tésztában. Keveset elég hozzátenni, a többit elvégzi a természet.

Akkor járunk el helyesen, ha most a legjobb pályaműveket minél szélesebb körben publikáljuk közkinccsé téve azokat az ötleteket, amelyek így pezsdítőleg hathatnak a téma iránt érdeklődő iskolák életére.

Természetesen a kuratórium minden pályázati kör után elemzi, hogy a beérkezett pályamunkák száma és minősége mennyiben felelt meg az előzetes elvárásoknak. Minden esetben megpróbáljuk megfogalmazni a tanulságokat, és a következő kiírások alkalmával igyekszünk hasznosítani a tapasztalatokat.

A demokratikus működés felkészültséget igényel a pedagógusoktól, a diákoktól, a szülőktől és a vezetőktől egyaránt. A magyar közoktatás mennyire felkészült demokráciából?

Úgy látom – nemcsak a pályázatok alapján, hanem gyakorlati tapasztalataimból is –, hogy nagyon vegyes a kép. Vannak iskolák, ahol mintaszerű demokratikus intézményeket működtetnek, és ahol a tanulók valóban demokratikus közegben érezhetik magukat. Természetesen van példa mindennek az ellenkezőjére is. A közoktatás vezetése évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a helyzet javítására. Sok olyan szabály, rendelet született, maga a közoktatási törvény is sok helyen tartalmaz biztosítékokat arra, hogy bizonyos alapszintű demokratikus formákat ne lehessen megkerülni. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenhol működik is mindaz, amit a törvényalkotó megálmodott.

Sajnálatos módon a demokratikus intézmények iránti igény inkább azokban az esetekben jelentkezik az iskolákban, amikor már valami sérelmet, vélt vagy valós jogtalanságot kívánnak orvosolni a gyerekek. Ekkor előkerülnek a diákjogi kézikönyvek, röpködnek a paragrafus- és rendeletszámok. A napi rutin során, amikor „csak” az iskolai diákbizottság elnökét kellene megválasztani, mert lejárt a mandátuma, vagy el kellene fogadni a törvény által előírt módon az iskolai SzMSz-t, akkor üresen konganak a széksorok. Abban nincs semmi izgalmas.

Itt is, mint olyan sok iskolai aktivitásnál, az szokta felkavarni az állóvizet, ha van egy lelkes, karizmatikus felnőtt (akár tanár, akár szülő), aki komolyan veszi a demokráciát, és be tudja indítani az ifjúság fantáziáját azzal, hogy motiválni tudja a gyerekeket.

A beérkezett pályázatok alapján milyennek látja a demokrácia magyar gyakorlóterepét, az iskolát?

A tanárnak mintát kell nyújtania demokráciából, hiszen nemegyszer dönt naponta, érveket mérlegel, megvitatja és megbeszéli mások ötleteit, vannak ötletei magának is, melyeket elvethet és újakkal állhat elő. A tanulók sokfélesége ideális terep a demokrácia gyakorlására. Bár a pedagógusok és a diákok, intézményfenntartók és szülők véleménye általában megegyezik abban, hogy az iskolának demokratikusan kell működnie, az elképzelések és a valóság között néhol még nagy a távolság. Ez annak tulajdonítható, hogy nincs közös viszonyítási pont, közös világkép, úgy is mondhatjuk, hogy nincs világnézeti viszony a résztvevők között. Ennek kialakítása teszi lehetővé a nevelést és a nevelődést. Ez nem az egyéni szabadság korlátozását jelenti, hanem azt, hogy a mai értékválságos állapotok között ne véletlenszerű vagy manipulált választás eredménye legyen az egyéni világkép kialakítása. Az a cél, hogy a többség akaratának és javának figyelembevételével, a saját felelősség tudatában az egyén békében élhessen jogainak gyakorlása és kötelességeinek teljesítése által.

Az oktatási rendszer vagy az iskola mely területein figyelhető meg jelentős demokratizálódás?

Bár vannak bizonyos szerveződések és tevékenységtípusok, jóval átfogóbb elveket kell kidolgozni, amelyek áthatják az egész iskolai életet. Az iskolai demokrácia sem statikus állapot, hanem folyamat, melynek során az alapelvek szélesedhetnek, fejlődhetnek, újabb és újabb problémák adódhatnak. Ezek megoldásához a következőkre van szükség: közös megegyezés alapján meg kell határozni azokat az értékeket, melyeket mindannyian vállalnak az eredményes munka érdekében; figyelembe kell venni az intézmény és a résztvevők sajátosságait, tapasztalatait, hagyományait, meg kell teremteni a demokratikus működés feltételeit, majd mindezeket következetesen be kell tartani. Leginkább a diákönkormányzatok működésében figyelhetők meg ezek a folyamatok.

Modernizálódik az iskola. A résztvevők (tanítók, tanítványok, szülők, önkormányzatok, állam) szándéka nem kétséges: demokratikus folyamatai segítségével az iskola biztosítsa a fejlődés maximális lehetőségét, teremtsen esélyt arra, hogy felnőttként a tanuló másokat tiszteletben tartva érvényesítse önmagát. Mit kell tenni, hogy ezt az elhatározást megfelelő ütemű folyamat kövesse?

A demokrácia a szabadság kiszélesítésére törekszik. Ezt az iskola szintjén úgy értelmezem, hogy az iskolai fokozatok előrehaladásával a tanulónak egyre nagyobb szabadságot biztosít a pedagógus a szociokulturális fejlődésben. Önállóan is tájékozódhat (például az interneten keresztül), ismereteket szerezhet, tökéletesítheti képességeit a széleskörűen (társadalom, család, iskola) támogatott célok és értékek mentén, a szellemi, fizikai és anyagi jólét elérése érdekében. Az iskola lehet pluralista értékhordozó, és az egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a fiatalokat eligazodni az értékek között, hogy felépíthessék saját életszemléletüket. Az iskola is mintázza az életet, a résztvevők együttműködve próbálják megoldani a problémákat, kezelni a konfliktusokat, az érdekütközéseket. Ezért úgy gondolom, hogy az iskola a megfelelő irányelvek mentén szervezett, hiteles és termékeny tevékenysége révén a demokratizálódás menetének fontos állomása. És minél kevesebben élnek csak a „jus murmurandi”-val (a morgás joga), annál többen fognak cselekedni annak érdekében, hogy helyi szinten akár elvi, akár gyakorlati terepen aktívan hozzájáruljanak a demokratikus folyamatok működéséhez.