wadmin | 2009. jún. 17.

Brezsnyányszky László tanár úrnak tisztelettel

A fenti cím olvasható a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának kiadványán. A bevezetőből megtudható, hogy elismerésként készült. A magyar és a nemzetközi tudományos élet hagyománya, hogy a tanítványok tanulmánykötettel fejezik ki köszönetüket annak a tanárnak, egyetemi oktatónak, aki a kutatói pályán elindította és segítette őket. Ezt a hagyományt követi ez a kötet is.

Brezsnyányszky László elkötelezetten kezdte pályáját a debreceni egyetem oktatójaként 35 tanévvel ezelőtt. Tanítványainak mintát és példát adott pedagógusi munkásságukhoz és a kutatáshoz. Nyitottságot és újdonságokra való érzékenységet tanulhattak tőle.

A kötet Kozma Tamás Egy paradigma vége című esszéinek gondolataival indul. Az írásban bensőséges hangon emlékezik élete első külföldi, svédországi útjára (1970), a reptéren felejtett poggyászra és arra, hogy nem az időjárásnak megfelelő ruhában érkezett. Vendéglátói Farstában foglaltak részére szállást. Mire megtalálta, felidéződött benne élete egy szomorú időszaka, önálló lakásba költözése és az, ahogyan útlevélhez jutott. Svédországban az első élelmiszert bevásárló útján megkérdezte az eladót – „Hol a kenyér?” Az eladó odavezette az egész falat elfoglaló kenyérsorhoz. Elszégyellte magát korlátozottságáért és hiányos nyelvtudásáért. De végre Svédországban volt. Megállapította, hogy minden tisztább, világosabb, rendezettebb, és minden működik. Kevesebb a rendőr, de szigorúbban intézkednek. Igazság és rend uralkodik. „Látszott, hogy a szocializmust lehet jól is csinálni – állapította meg –, mely az öregek tudománya vagy inkább hite… Kár, hogy nem megy itt sem” – írta. Svédországban népszerűek a brosúrák (nyomtatott anyagok, kis füzetek, képes tájékoztatók, röpiratok, hirdetmények stb.). Mindez a mi 1956-os időszakunkat juttatta eszébe. Vendéglátója 28 éve élt Svédországban, ott a magyarságára, itthon a svéd voltára büszke. Az egyetemi intézet gazdasági igazgatója kínai, aki mintegy 30 éve él Farstában.

A szerző az Erasmus oktatói csereprogramban vett részt, számos érdekességet (személyt, intézetet és életvitelt) ismerhetett meg. Szakmai és emberi barátságot kötött a tudós Torsten Husénnal, aki azt a nemzetközi jelentőségű intézetet megszervezte, amely rendkívüli eredményeket ért el a neveléstudomány terén (iskolai teljesítménymérések, országos eredményvizsgálatok, oktatáspolitikai szakértés). Idéz a Torsten Husénnal készített beszélgetésből: „Az oktatásügy és a neveléstudomány nem vizsgálható azok nélkül a társadalmi összefüggések nélkül, amelyek életre hívják és amelyek között működik…” Megtudjuk, hogy a tudós budapesti látogatásakor is az antikváriumokat bújta, ebből is felhasznált abba a 12 kötetes Enciklopédiába, amelynek „magyar gyökerei” vannak. Husén szerkesztette az első IEA kutatási program beszámolóját. Olvashatunk a huséni álomról. Úgy látta, „eljött a neveléstudomány pillanata”. A Husén-féle enciklopédia 12 kötete mellett a Báthory Zoltán által kezdeményezett magyar lexikon vékonynak tűnik. A három kötet a helyzetünket tükrözi. „Van már lexikonunk, de nincs még pedagógiánk.”

Olof Palme (Husén tanítványa volt) is meglátogatta. Akkoriban a Királyi Oktatásügyi Hivatalban dolgozott, ahol a svéd iskolareform készült. Erről is beszélt Kozma Tamás, de valaki ijedten leintette. „Sok lesz a párhuzamból” – figyelmeztette.

Az 1970-es években járunk. Vajon mit jelenthettek a Svédországban gyakran használt, a svéd fórumokon és kiadványokban következetesen társadalomtervezésnek nevezett kifejezések: tervezés, kutatás, fejlesztés? Ezek a fogalmak a legváratlanabb összefüggésekben szerepeltek (város-, lakás-, család-, oktatástervezés és a többi). S mit kaptunk Graenná-ban? NAT-ot, monitort, IEA-t, PISA-t.

Graennába érve nem tudták, hogy „világméretű vállalkozás” részesei lettek – szól róla Kozma. Graenna még megírásra vár az iskolareformok hazai történetében, és jó lesz sietni vele, mert „mi maradék négyen is jócskán nyugdíjasok lettünk már…” – említi a szerző. Találkozott Postlethwaite-tel, aki segítette programja szervezésében.

A szerzőnek a kisiskolák az elesettség és az elmaradás szimbólumait jelentették; Goodlad-től tanulta meg, mennyire modernek lehetnek, és nem kell siettetni a fölszámolásukat. Időközben részt vett egy végzős hallgató diplomamunkájának a védésén is, továbbá feljegyzést készített egy felsőoktatási rendezvényről. Mindezek alapján megismerhetők az ottani elvárások, fokozatok, kreditek. Ám szól piacról, igényekről, szolgáltatásokról is. Megemlíti, hogy valaki Humboldtot dicsérte, akit a reformjai után eltemettek, de aki ma is köztünk él.

Holik Ildikó A gyakorlati tanárképzés pedagógiai műhelyei címmel írt tanulmányt a kötetbe. A bolognai folyamat hatására előtérbe került a tanárképzés, az elméleti és gyakorlati stúdiumok megfelelő arányának átgondolása, a tanárjelölt hallgatók professzionális, kompetencia alapú képzésének követelménye. Mindezt az 1997. évi 111-es kormányrendelet alapján határozták meg, amely egységes képesítési követelményeivel jelentősen hozzájárult a tanári szakma professzionalizálódásához. Hangsúlyozta az elmélet alkalmazását a gyakorlatban. Szólt a gyakorlóiskolák jelentőségéről, amelynek gondolatát az 1872-ben alapított Magyar Királyi Középtanodai Tanárképezde teremtette meg, majd az 1933 és 1944 között működő szegedi Cselekvés Iskola valósította meg.

A 19–20. század fordulójának sok neves pedagógusáról olvashatunk, de több ismert személy mellett a napjainkban élőkről is tudomást szerezhetünk. Szó esik arról, hogy az iskola általában egyensúlyt teremt [ez lenne kívánatos – L. K.] a társadalom elvárásai és a gyerekek szükségletei között, azaz törekszik a pedagógiai minőség javítására. Elemzi a szerző, hogy milyen szerepet tölt be az oktatásban a laboratóriumi, az egyetemi és a gyakorlóiskola. Vajon mintaként, modellként, pedagógiai műhelyként működnek? Milyen elvárásokban különböztethető meg a „minta”, a „műhely” (vagy a gyakorló-) és a „hagyományos” iskola? Hogyan készítik fel ezekben a leendő pedagógusokat, és miként vállalják a hallgatók személyiségének fejlesztését?

Ugrai János Politikai szocializáció vagy szakmódszertan? című tanulmányában egy 200 éves „regionális toposz” nyomában egy „sokak számára” közismert (?) személyről, Kövy Sándor jogászprofesszorról szól, aki az 1800-as évek kezdetén létrehozta a Páncél vármegyét és annak ifjúsági szervezetét. Vajon hány pataki diák hallott az önszerveződő egyesületről Sárospatakon, amelynek saját pecsétje és pénze volt? A szervezet rendszeresen tartott közgyűléseket, ezekről jegyzőkönyvet vezetett és tisztviselőket választott. A hallgatók a mulasztásokért pénzbüntetést fizettek.

A bevezetett szabályok alapján a jogásztanulók leendő szakmájuk napi gyakorlatával ismerkedhettek. A hallgatóktól beszedett pénzt a bibliotéka gazdagítására, a jogi képzésben használt kötetek vásárlására fordították. A vállalkozás azonban szemet szúrt a központi kormányzatnak, és betiltották a diákok szerveződését. Ez nem tett jót az egyházkerületnek, a kollégiumnak, de Kövy Sándornak sem, aki idővel elzárkózott az egyre radikálisabb ifjak mozgalmától. A szervezkedésben a korszak számos meghatározó személyisége is részt vett. A Páncél vármegye puszta létének köszönhető, hogy a sokat emlegetett „pataki diákszellemiség” politikai tartalommal egészült ki.

A tanulmány írója egyebek mellett bemutatja Kövy Sándort, aki rövid időn belül országos hírnévre tett szert. Népszerűsége, örökös főispánsága és anyagi biztonsága mellett elérte a tudományos megbecsülést. Tankönyvszerzőként szakírói és a hazai jogtudomány fejlődésében értékes kutatói munkásságot fejtett ki. Tudományos és tanári eredményeinek elismeréseként az 1820-as évek második felében felkérést kapott az akkoriban induló Akadémia szervezési munkálataiban való részvételre, de a megtiszteltetés későn érte. A pataki professzor 1829 júniusában meghalt.

Kövy Sándor politikai felfogása című fejezetrész a szerző személyiségét, tanári-tudósi tevékenységét tekinti át, sajnálatosan nem közvetlen adatok alapján. Olvashatunk Páncél vármegye létéről és Kövy személyiségéről, radikalizmusáról, bátor politizálásáról, a korszak értelmiségi vitáiban kifejtett álláspontjáról, a nyelvújításról, amely esetenként politikai megfontolásokkal egészült ki. A mozgalom képviselői kulturális programot hirdettek. Kövy felfogásában konzervativizmusa, a tradíciókhoz való kötődése mutatkozott meg, de a pataki kollégium tanügyi kulcsfigurájaként vált ismertté. Érdemes megismerkedni életével és működésével, amelyből az is kitűnik, hogy a polgári fejlődésben nem volt érdekelt. Közel álltak hozzá a módszertani kísérletezések, újítások és a gyakorlat szervezése, az életszerűséget szolgálta. Új volt a Páncél vármegye szervezése, benne reformpedagógiai módszertani újítása, a diákság aktív, kooperatív közreműködése, a tananyag élményszerűvé tétele. A tanulás-tanítás módszere példátlan koncepciót sugallt, amelyre eddig kevéssé figyeltünk. Ezeknek a tényezőknek köszönhető, hogy Kövy professzor tevékenysége „regionális toposszá” érett.

Virág Irén Mesterek és főrangú tanítványok a 19. század kezdetén – betekintés a magyar arisztokrácia neveltetési hagyományaiba című írása tájékoztat a mester és a tanítvány szakmai együttműködéséről, a pálya alakulásáról. Olvashatunk a nevelők és tanítványok személyes kapcsolatáról. A nemesi származású katolikus családok tanárt fogadtak a gyerekeik mellé, akik segítették őket a tanulásban, műveltségük alakításában, nyelvtudást nyújtottak nekik, így számos területre felkészítettek.

A szerző sok neves személyt megemlít, akik a tanulmányi időszakra szerződést kötöttek. A házitanítói megbízatás általában csak átmenetileg biztosított megélhetési forrást, többeknek azonban életpályát adott. A tanulmány történelmi adalékot nyújt, amelyből számos ismert és kevéssé ismert történeti személyre figyelhetünk fel.

Vincze Tamás Portrék a magyar evangélikus pedagógia XX. századi történetéből című tanulmányában mára feledésbe merült tanároknak, meghatározó pedagógusegyéniségeknek kívánt emléket állítani. Az evangélikus neveléstudomány virágkora az 1920-as, 1930-as években bontakozott ki. Mikonya György foglalkozott behatóan az evangélikus tanüggyel, elemezte a korszak szervezeti és tartalmi kérdéseit, de kevéssé írt a kiemelkedő pedagógusokról. A szerző a Mikonya által írottak kiegészítésére és elmélyítésére vállalkozik.

Felidézi Podmaniczky Pál jellemét, valamint pécsi és soproni munkásságát. A pedagógia professzora a magyar neveléstudomány élvonalába tartozott, de akkoriban még nem rendeződött a pedagógiai képzés helyzete. A teológiai akadémia soproni székhellyel a pécsi egyetem részeként működött, a teológia oktatásához egyetemi professzor kellett. Schneller Istvánra gondoltak, ám ő idős korára hivatkozással nem vállalta. Így lett két másik személy (Prőhle Károly és Payr Sándor) óraadó, majd az álláshelyet pályázaton Podmaniczky Pál nyerte el. Podmaniczky tanárként is jó emléket hagyott maga után.

Az 1920-as évek vége felé létrejött Protestáns Tanügyi Szemle folyóiratból több neves személyt is megismerhetünk. Közülük a szerző Szigethy Lajos evangélikus tanárt említi. Róla eddig nemigen szólt a neveléstörténet.

Kézi Erzsébet A tanulói rekrutáció különbözőségének okai Sárospatakon a két világháború között címmel írta tanulmányát. A címben jelzett körülményt három tanév – 1925/26, 1935/36 és 1938/39 – alapján elemezte. Ekkor jelentős változások történtek a pataki tanítóképzőben. A szerző tanulmányában az érintett időszakban a lakhely, a felekezet és a szociális helyzet vizsgálatával foglalkozik. A folyamat elemzését négy lépésben végzi: 1. A gimnázium és a tanítóképző adatainak összehasonlítása. 2. Változások a képzésben az egyház irányítására. 3. Profilváltás a gimnáziumban az 1938/39-es tanévben. 4. A tanítóképző két évfolyamának összehasonlítása az 1925/26-os és 1938/39-es tanév adatai alapján. Érdekes képet mutat a tanulók származás szerinti összehasonlítása. Színesíti annak iskolatípusonkénti összevetése megyénként és a szülők foglalkozása szerint (ez utóbbi adataiból táblázatot is készített). Végül a szerző számba veszi és Sárospatak vonatkozásában értelmezi a tanulók szociális helyzetét. Jelentős megállapításokat tesz a képzés feltételeiről, körülményeiről és sajátosságairól.

A tanulmányban foglaltakat érdemes megismerniük a tanítóképzésben érdekelteknek is.

A recenzens érdeklődéssel tanulmányozta a kiadványt. Több új adatot, történeti tényeket és személyeket ismert meg belőle. Sajnálatosan több sajtóhiba is előfordul a könyvben. Ennek ellenére élvezetes olvasmányt kapott ajándékul Brezsnyánszky László, és érdeklődéssel olvashatják mindazok, akik kézbe veszik a kiadványt. (Megjelenésének anyagi fedezetét Hegedűs László kari főigazgató biztosította.)

Brezsnyánszky László tanár úrnak tisztelettel. Szerkesztette: Kézi Erzsébet. A Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar kiadványa, Budapest, 2006.
Lányi Katalin
Tags: 
Prefix: 

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.