Olvasókör: Az Apró Dolgok Istene
Arundhati Roy Az Apró Dolgok Istene című könyve két éve jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A harminckilenc éves írónő Új-Delhiben él. Építésznek tanult, de főleg forgatókönyvek írásával foglalkozik. Ez az első regénye. A könyv pillanatok alatt világhírű lett. Indiában két hónap alatt öt kiadást ért meg, számos nyelvre lefordították. A beszélgetésben a regény sikerének titkát boncolgatjuk, nem mellőzve a pedagógiai szempontokat sem. |
A beszélgetés résztvevői: Jankovich Andrea, az Új Pedagógiai Szemle internetszerkesztője, Szekszárdi Júlia és Horváth H. Attila, a Veszprémi Egyetem docensei és Kerber Zoltán, a Kritika-figyelő rovat szerkesztője.
- Hosszú idő óta nem éltem át könyvvel kapcsolatban ilyen "furcsa" élményt: kollégáim - a beszélgetés résztvevői - elhozták magukkal a könyvet munkahelyükre, s heteken át, többszöri elolvasás után is izgatottan beszélgettek róla. Már ez elegendő indok lenne arra, hogy szóljunk róla a Kritika-figyelő rovatban. Az is nyilvánvaló volt, hogy szakmai szempontból szintén fontos ez a regény. Az irodalmi élmény mellett milyen pedagógiai vonatkozások keltették fel érdeklődéseteket?
Szekszárdi Júlia: A történet1 több síkon játszódik, amelyek egyikén 7-9 éves gyerekek szemszögéből látjuk az eseményeket. Emellett a szabályok, törvények, normák megtartásának vagy áthágásának kérdése központi szerepet kap a regényben. Olyan kérdések vetődnek fel többek között, hogy mit jelent a nevelésben a szabályok betartatása. Hogyan érvényesülnek a társadalmi szokásrendszerből egy család életébe kerülő szabályok, mennyire szabják meg a család életét, sorsát? Innen pedig könnyen eljutunk a felsőbb szintig: a törvényekig, sőt, ebben a regényben a múltban és a történelem előtti korban működő törvényekig.
Horváth H. Attila: Ennek a könyvnek is, mint általában minden jelentős irodalmi alkotásnak, többféle értelmezése és megközelítése lehetséges. Úgy is beszélhetünk egy műről, hogy elsősorban nem az esztétikai vagy irodalmi értékeket kutatjuk benne, hanem köznapi olvasóként a regényben feltáruló emberi kérdéseket, problémákat, illetve az olvasóra kifejtett hatásukat próbáljuk meg értelmezni. Természetesen ez utóbbiban lehet szerepük esztétikai és irodalmi szempontoknak is, egy irodalmi alkotás több oldalról közelíthető meg, akár pedagógiai nézőpontból is.
Azért is fontos ez a történet, mert számunkra jórészt ismeretlen világba, napjaink Indiájába vezet el bennünket, amelyről szinte csak sztereotípiákat ismerünk. A mienknél sokkal hierarchikusabb, illetve archaikusabb társadalom rajzolódik ki a regényben. Ez olyan hagyományokat, törvényszerűségeket őriz meg, amelyeket mi már nem érzékelünk. Ahol nagy-nagy kiszolgáltatottságban élnek a gyerekek és a nők. Azt hiszem, az a kérdés is felmerül a törvények említésekor, hogy vannak-e egyáltalán kitörési lehetőségek ebben a világban, illetve mi lesz a sorsuk azoknak, akik megpróbálnak kitörni, és megszegik az évszázados törvényeket.
Jankovich Andrea: Indiát abban az időszakban mutatja be a regény, amikor a régi kultúra elemei már kiveszőben vannak, és változó, bizonytalan, értékvesztéses átmenet jött létre. Nevelési szempontból érdekes, hogy a családi hagyományok és a kultúra mely részei tudnak még működni, melyek tűntek el, s melyek zavarodtak össze. Ezek az összezavarodó értékek, s a felnőttek bizonytalansága nehezíti még jobban a gyerekek számára azt, hogy értelmezni tudják viszonyaikat.
Szekszárdi Júlia: Számomra a kiszolgáltatottságba való tökéletes belenyugvás volt a legmegdöbbentőbb. Az, hogy egy nő sosem juthat el addig, mint egy férfi. Vegyük csak Mammacsi2 példáját. Tehetségesebb volt a férjénél, zenélt, gyárat hozott létre, nyereségesen üzemeltette, mégis nyílt természetességgel rendelte magát alá a férfiaknak, miközben a saját lánya iránt semmiféle megértést nem tanúsított. A másik női főszereplő, az igen furcsa Baby Kocsamma3 is belenyugodott abba, hogy nem teljesítheti be érzelmeit. Lázadni próbál egész, egyre inkább torzuló élete során, de lázadását sosem viszi végig. Az ír szerzetes, Mulligan atya iránti ifjúkori reménytelen szerelméért atyái hitét is elhagyta. Kolostorba vonult, majd amikor magára maradt, belevetette magát a kertépítésbe és kertgondozásba. Innen jutott el a tévéfüggőségig, amikor is a tévészereplők töltötték be az életében azt, amit fiatal korában Mulligan atya. Eközben tökéletes ellentmondásban önnön törekvéseivel tönkreteszi maga körül az embereket, mondván, pusztuljon, aki nem veszi figyelembe a törvényeket. Mammacsi meg sem próbál lázadni, elnézi és elfogadja fiának, Csakónak a nőügyeit, tehetetlenségét és a gyár vezetésére való teljes alkalmatlanságát. Ammu az egyetlen, aki végigviszi a lázadást, és közvetlenül ez okozza a család végső összeomlását.
Jankovich Andrea: Saját, Indiában szerzett tapasztalataim nem egyeznek teljesen a könyvben vázolt képpel. Itt mindenki deviáns, még a konzervgyár is az, mert ott sem azt gyártják, ami a szabványnak megfelel. Mindenki megpróbál a megszokott kulturális kötöttségekből kilépni. Csakó Angliába megy, és egy angol nőt vesz feleségül. Baby Kocsammá történetét Juli röviden vázolta. Ammu otthagyja a férjét, ami teljesen valószínűtlen lépés még a mai Indiában is. Visszatér a családi házba a gyerekeivel együtt. Mindenki visszatér a házba, de mindannyian megbűnhődnek azért, amiért megpróbálták megszegni a törvényeket. Ez a tradíció jelentőségét erősíti, és jellemző az indiai gondolkodásmódra. Az egyéni érdekek, egyéni félelmek, vágyak sohasem lehetnek olyan fontosak, mint a közösségi, a kulturális, a tradicionális értékek.
Horváth H. Attila: Ehhez szorosan kapcsolódik az apró dolgok istenének és a nagy istennek a viszonya. Az apró isten jelentősége mindig elvész a nagy isten árnyékában. Az egyén problémája soha nem lehet akkora, mint a közösségé. Amikor Csakó éppen oxfordi hangulatban van, beszél a gyerekeknek a Történelmi Házról, meg arról, hogy a család "anglofil". Nincs esély arra, hogy ezt a létezési módot folytatni lehessen. Kizárják magukat a hagyományaikból, a történelmükből, miközben a másikhoz nem tudnak kapcsolódni. Ez a lebegés és gyökértelenség előrevetíti már a regény elején, hogy a történet a személyes sorsokkal együtt tragédiába fog torkollni. Csakó nyíltan szembefordul a családi tradícióval, amikor anyja védelmében szembeszáll az apjával. Pappacsi naponta rendszeresen veri a feleségét, Csakó ezt látván megfékezi őt, megszorítja a kezét. (Ettől kezdve az öreg nem veri meg többet az asszonyt, helyette összetöri legkedvesebb karosszékét, de ezzel meg is szűnik a házastársak közötti kapcsolat.) Tehát abban a pillanatban, amikor beleavatkozik valaki egy tradicionális viszonyrendszerbe, tönkre is teszi a kapcsolatot. Csakó is megpróbál idomulni eredeti helyzetéhez, de gyökereihez már nem tud visszatalálni.
Szekszárdi Júlia: A szellem, a történelem és a kultúra elkorcsosulását a kathákalí-táncosok megjelentetésével is érzékelteti a szerző. Az ősi kultúrát, fájdalmat kifejező kathákalí-táncosokból idegenforgalmi látványosság lett, akik előadás előtt "belövik magukat" és reklámfiguraként tűnnek fel a fogyasztói társadalom Indiára is ráhúzódó piacán. A modernizáció mindent bemocskol. A folyó bűzlik a világbanki kölcsönökből vett rovarirtótól, a halak kipusztulnak. Indiában is megjelenik a posztmodern, a nagy narratívák átsodródnak az emberek életén, a tradíciók összekeverednek és sokszor torz formában jelennek meg. Jó példa erre a kereszténység és a kommunizmus egyidejű jelenléte Kéralában.
Jankovich Andrea: A keresztény és kommunista dogmatizmus meghatározza a család helyzetét. A hinduizmussal szemben mindkét eszmeiség hihetetlenül radikális, és megnehezíti az alkalmazkodóképességet. Személytelenül, eszmei síkon jelennek meg, és ez ellentmondásban van a hinduizmus elfogadó szemléletével. Mindenki megtalálhatja azt a neki megfelelő figurát a hindu mítoszokban, akihez ragaszkodhat, akit imádhat. Abban a pillanatban, mikor kereszténnyé vagy marxistává válik valaki, elvész az a hagyományokhoz történő alkalmazkodás lehetősége, egyirányúvá és ijesztővé válik az új eszmével kialakított viszonyrendszere.
Horváth H. Attila: A hinduizmus vallási elveinek humánuma megjelenik a kathákalí-táncosoknál és jó néhány apró történetben is. A társadalom oldaláról viszont más képet mutat a könyv. Kereszténységtől és marxizmustól függetlenül keményen létezik a kasztrendszer. Ez a két nagy eszme megjelenése meg sem rezzenti. Szétverik a hindu kultúra értékeit, de nem adnak helyette semmifajta emberi értéket, csak elvont elvárásokat, ezekkel pedig nincs mit kezdeni.
Szekszárdi Júlia: A regényben a kereszténység és a marxizmus egyformán elvont, az adott szövegben szervetlenül felbukkanó ideológia. Helyettesítsük be a megfelelőket - a mennyországot az osztály nélküli társadalommal -, lényegét tekintve ugyanoda jutunk.
Jankovich Andrea: Kérala ebből a szempontból speciális hely, ez az egész probléma sokkal intenzívebb itt, mint India egészében. Az első fejezet végén utal arra az író, hogy a történet kezdete arra az időre nyúlik vissza, amikor a szeretet törvényeit meghozták. Amikor kialakult annak a rendje, hogy ki hová tartozik és ki kit szerethet. Sem a marxizmus, sem a kereszténység nem ad táplálékot az indiai léleknek, viszont fölkorbácsol valami távoli, rejtőző dühöt. Bizonyos helyzetekben például nem veszik fel a szemkontaktust a szereplők. Jó példa erre az, amikor a kocsiban ülnek, és körülöttük a tüntetők áradata vonul el. Baby Kocsammá lefelé néz a padlóra, retteg attól, hogy elveszíthet mindent, ami az övé. A másik oldalon pedig a tüntetők üvöltöznek, szeretnének valamit, aminek valójában sem egyénileg, sem tömegesen nincs súlya.
Horváth H. Attila: Velutá apja például amiatt retteg, hogy milyen egyenesen, önérzetesen jár a fia. Nem azzal van baja, amit tesz, vagy amit mond, hanem ahogy teszi, ahogy mondja. Hogy nem alázkodik meg, hogy a saját feje után megy, és nem hallja meg, ha esetleg valaki valamit javasol neki. Ő már kikezdte kasztja határait. Származása alapján még asztalos sem lehetne, egész léte megkérdőjelezett. Hogy jött ő ahhoz, hogy mindezt elérte? Az előítéleteknek olyan sűrű hálójával találkozunk Velutával kapcsolatban - egész életében és a halálában is -, ami nem vonatkoztatható el a kasztrendszertől.
Szekszárdi Júlia: Velutá valóban viszonyítási pont, hiszen a többi szereplő vele kialakított kapcsolata sok mindent elárul. Pillai elvtársat még neve hallatára is kiveri a hideg. Mammacsi viszont elfogadó vele, segíti tanulni, beengedi a házba, egészen addig a pontig, amíg el nem követi azt a felháborító tettet, hogy szerelmi viszonyba kerül a lányával. Mammacsi nem ismeri a szerelmet - Baby Kocsammá, Ammu és Csakó szerelmes a történetben -, de van benne valami fenséges nagyság. El is mondják róla többször, hogy gyönyörű volt a kis fehér kontyával, hegedült, szemmel láthatólag okosabb, tehetségesebb volt a környezeténél. A lázadás nála talán éppen a Velutával való kapcsolatban érhető leginkább tetten. Ösztönös emberismerettől indíttatva ad lehetőséget a fiúnak, és nem vár hálát ezért. Felismeri, hogyha nem paravánnak születik, még mérnök is lehetett volna belőle. Ameddig a kulturális kötöttségek lehetővé teszik, enged. Az indulatok akkor szabadulnak el, amikor Velutá átlépi a határt.
Horváth H. Attila: Fontos, hogy Mammacsi csak akkor engedi be a házba Velutát, amikor valamit meg kell javítani. Velutá segítségével működik igazából a gyár, az ő munkája nyomán működik a ház, hiszen mindenféle herkentyűt meg tud javítani, ha kell, még bútorokat is készít. Velutával kapcsolatos érzelmei nem is tudatosulnak Mammacsiban. Annyira rajongva szereti a fiát, Csakót, hogy nem hajlandó észrevenni a hibáit. Velutá kiegészíti Csakó hiányosságait, benne megvalósul mindaz, amit Mammacsi elvár ebben a vonatkozásban a férfiaktól. Ez persze nem változtat Velutá sorsán.
Szekszárdi Júlia: Mammacsi központi figura, pszichológiailag is nagyon izgalmas, ahogy a kognitív disszonanciákat föloldja. A fia, Csakó, tökéletes. Ha rosszul csinál valamit, ő helyrehozza. A férjével nem lehetett túl jó kapcsolata, de engedelmes volt, elsiratta és gyászolta, csak szépen engedett beszélni róla. Amikor Csakó félrelép, gyűlölni kezdi az elvált angol feleséget. A nőügyeket azzal intézi el, hogy ezek férfias dolgok, a férfias igények kielégítése. Margaretet, a menyét is csak úgy tudja elfogadni, mint egyet a férfias igények kielégítői között. Pénzt csempész a ruhájába (amit közben ellopnak, de ennek nincs is jelentősége), hogy ez a véleménye hangsúlyt kapjon. A lényeg az, hogy Mammacsi fejében helyreálljon a világ rendje. Ugyanezt jelzi az is, hogy csak akkor döbbennek rá a három kisgyerek eltünésére, amikor nem jönnek meginni a szokásos pohár tejüket. Az ugyanis a világ rendje, hogy a nap meghatározott percében a gyerekeknek meg kell inniuk a hideg tejet. Ha ez elmarad, akkor gond van. Emberi tartalmak azonban nincsenek ezekben a kapcsolatokban, még a gyerekek iránti gondoskodásban sem.
Jankovich Andrea: Indiában másképp kezelik az érzelmeket, mint Európában. A gyermekek személyiségével nem szabad különösképpen foglalkozni, egyéni érzéseik, vágyaik nem jelentősek. Ezért érthető, hogy felszínesen ismerik a gyerekeket. Ez ki is derül a könyvből. Beletaposnak érzéseikbe, kapcsolataikba, és hányszor megtörténik, hogy meg is alázzák őket. Nem akarják bántani őket, csak nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mi mozog bennük. Az érzéseket általában hihetetlenül elfojtják. A szerelemmel kapcsolatban ugyanez a helyzet. A mai napig a szülők választják ki a feleséget vagy a férjet a legmagasabb kasztokban is. Soha nem érdekes az, hogy tetszenek-e egymásnak vagy nem, meg sem kérdezik erről a fiatalokat. Veszélyhelyzetet jelent a család számára az, ha egyik tagjuk szerelmes lesz. Nem kezelhető a hagyományokkal, elszabadulnak az indulatok, és a tekintélyre, a szülőkre ilyenkor már nem hallgatnak a fiatalok. Az a fiatal pár, amelyik szerelemből házasodik - ez nagyon ritka -, hihetetlenül rossz kulturális helyzetbe kerül, mert mindenki lenézi őket a kettőjük között kialakult tisztátalan érzés, kontrollálhatatlan indulat miatt.
- Térjünk rá a gyerekek sorsára, hiszen a regény középpontjában az ikerpár története áll! Az ő sorsuk hogyan kapcsolódik mindahhoz, amiről eddig beszéltünk?
Szekszárdi Júlia: Már a születésük mozzanata is többször előkerül a regényben. A gyerekek egy kicsit neheztelnek szüleikre, mert ha a buszon születhettek volna meg, akkor elképzelésük szerint örökös ingyenjegyük lett volna. Miután édesanyjuk a hosszú buszozás után megszülte gyermekeit, és meglátta, hogy egy nagy gyerek helyett két kicsi született, megnézte, hogy minden rendben van-e, megszámolta az ujjakat, orrokat stb., megnyugodott és elaludt. Egyet nem vett észre: az ikrek összenőtt sziámi lelkét. Ennek az összenőtt iker léleknek a sorsát kísérhetjük végig a regényben. Nem véletlen, hogy egy fiú-lány ikerpár történetét ismerjük meg, mert állandóan érzékeljük az egymást kiegészítő két oldalt. Ők ettől még kiszolgáltatottabbak, elveszik tőlük a "mi" tudatukat. Pedig még az álmaik is közösek. Szétszakításukkal ezt is elveszik tőlük.
Horváth H. Attila: Annak ellenére, hogy Indiában játszódik a történet, nekem visszaköszönnek a magyar és az európai viszonyok. Kiszolgáltatottak a mi kis embereink is. Rendre-másra elszaladunk sajátos, egyéni érzéseik mellett. Egy apró példa a regényből. A család kocsija beszorult a tömegben, lezárták a sorompót, jönnek a sztrájkolók. A kisfiú megfigyeli a falu bolondját, aki ott ül az út kövén, és észreveszi, hogy háromféle szőrzete van. Aztán azon töri a fejét, vajon kitől tudná ezt megkérdezni. Ráhel észreveszi, milyen egyenes csíkokban vannak a buszon a hányásnyomok, és ő is azon töri a fejét, hogy kitől tudná ezt megkérdezni. Folyton visszaerősítő utalás a regényben, hogy nincs kivel megbeszélni a dolgokat. A tragédia bekövetkezte után a szétválasztott ikrek sorsában ez még erősebben jelenik meg. Pedig ők a regényben az apró dolgok tudói.
Jankovich Andrea: Az Angliából érkező Sophie Mól is hasonló problémákon rágódik, mint Esztáék. Ő is választ szeretne kapni gyermeki kérdéseire. Ebben a vonatkozásban jól látszik, hogy a gyerekek helyzete mindenhol hasonló.
Szekszárdi Júlia: A gyerekek számára fontos dolgok a felnőttek számára nem nem jelentenek semmit. Ilyen például Eszta Elvis-frizurája. Amikor a felnőttek a legjobbat akarják, például megsimogatják a gyerekek buksiját, észre sem veszik, hogy a gyerek számára oly fontos Elvis-frizurát tették tönkre. Érdekes Ammu és a gyerekei kapcsolata. Ammu jó anya, szereti a gyerekeit, és valóban mindentől meg akarja óvni őket, ugyanakkor fiatal nő, akinek néha terhére van, hogy a gyerekei miatt sok mindenről le kell már mondania. A gyerekek hol csodának látják az anyjukat, hol pedig olyan valakinek, aki nem hagyja őket békén, még akkor is büntet és szid, amikor nem kellene. Nagyon szép az a kép, amikor a szerelmi kibontakozás előtti utolsó délutánon anya és gyermekei egy darabig meghitten összebújnak, majd Ammu lerázza magáról őket, mint kutya a kölykeit. Bezárkózik a fürdőszobába, rácsodálkozik saját testére, és eldönti, hogy elmegy Velutához. Érdekes az is, hogy Esztára egy "igazi férfi" szerepe hárul végig a történetben. Vigyáz az anyjára, több ponton bölcsebb, meggondoltabb és érzékenyebb nála.
- Érdemes két szakaszra bontani a gyerekek sorsát. Kisgyerekként élik meg azt a két hetet, amely a család összeomlását okozza, utána eltelik 25 év, s ebből a távolságból ismerkedünk meg sorsukkal. Rengeteg apró forgácsot megtudunk az életükből, mégis mindent az a két hét határoz meg. Egyik napról a másikra minden megváltozhat - ahogy az író mondja. Ez a gondolat vissza-visszatér a regényben. A két gyerek, az ikerpár sorsa a legtragikusabb: csöndesség és üresség lesz belőlük, olyanok, mint amikor két kanál egymáshoz simul. Elemezzük részletesebben a tragédiát és annak körülményeit!
Horváth H. Attila: Nemcsak az a nevezetes két hét okozza a tragédiát, hanem az is, hogy az ikerpárt szétszakítják, elvágnak két összenőtt lelket. Ebből magyarázható meg igazán, miért lett üresség az egyik és csend a másik oldalon. Csak a két testvér tudott volna erről egymással beszélni, de szétszakításuk után ez lehetetlenné vált. Ettől kezdve mindenki menekült. Eszta háztartási munkát végez, és némán jár a piacra bevásárolni, amit először furcsállnak az emberek. Soha senkivel nem alkudozik, de soha senki nem csapja be. Miután elveszti egyetlen társát, a kutyáját, hosszú magányos sétákra indul. Először ezzel is feltűnést kelt, de aztán megszokják az emberek. Olyan, mint egy öreg halász a nagyvárosban, akinek nagy tudása, nagy tapasztalata van, és még többnek is látszik, mint ami a valóságban. Ezt elfogadják, nem bolygatják. Abban a pillanatban megváltozik benne minden, ahogy megjelenik újra az ikertestvére.
Jankovich Andrea: Annak megértéséhez, hogy miért vonulnak ennyire vissza és némulnak meg a gyerekek, fontos hangsúlyozni: a halálesetek némítják el őket. Ezekről nem lehetett beszélni. A könyvben megjelenik az a mozzanat, hogy a halál gyakran fontosabb, mint az élet maga.
Szekszárdi Júlia: A két lélek szétszedése valóban borzasztó hatású. Esztánál még talán ennél is nagyobb erejű sokk elszakítása az anyjától. Fontos szimbólum, hogy Ammu A dzsungel könyvét olvassa fel gyerekeinek: egy angol könyvét Indiáról.
A testvéreknek az anyjukkal való együttlét segíthetett volna életük iszonyatos sokkoló élményének a feldolgozásban, de ez is elmaradt. Ráhel hiába találkozik később az anyjával, Ammu már nem ugyanaz az ember, mint korábban. Velutával együtt valójában Ammu is meghalt. Valódi halála is borzalmas, kegyetlenül üres.
Jankovich Andrea: Mi lehetett az oka Eszta megnémulásának? A szeretet mindig feltételekhez van kötve. Ammu ki is mondja, amikor Ráhelt figyelmezteti: tudod, mit okozol akkor, amikor megbántasz valakit? Azt, hogy kevésbé szeret. Itt térhetünk vissza a gyermeki lélekhez: nem elég, hogy a többszörös halál miatt felelősnek érezhette magát Eszta és Ráhel is, még az anyjukat is elvesztik. Hihetetlen mennyiségű feldolgozhatatlan bűntudat gyülemlik fel bennük.
- Baby Kocsammának ebben nagy szerepe van, ő a nagy machinátor a családban.
Horváth H. Attila: Ő a belső machinátor, Pillai elvtárs pedig a külső. Velutá sorsának alakulásában neki is óriási szerepe van.
- Hol kezdődik a tragédiához vezető eseménysor?
Szekszárdi Júlia: Szerintem az Abhilás moziban történtekkel. Megrázó és megalázó dolgot művel az üdítőital-árus Esztával, amit a kisfiú nem tud elmondani senkinek. Igaz, Ráhel megérzi, hogy valami szörnyű dolog történt a testvérével. Ekkor jönnek rá a gyerekek arra, hogy bárkivel bármi megtörténhet, egyik napról a másikra minden megváltozhat, ezért résen kell lenni. Ettől kezdve folyton "résen vannak".
- Történhetett volna másképp? Mennyire volt a tragédia véletlenek összejátszása, vagy mennyire volt determinálva?
Szekszárdi Júlia: Nem történhetett volna másképp. Az apró dolgok véletlenszerűek voltak, de a tragédia törvényszerű. Ilyen erős törvényeket nem lehet büntetlenül megszegni, óhatatlanul vezetett az összeomláshoz, be kellett következnie a sorstragédiának. Akár minden szereplő szemszögéből végig lehet vinni, hogy Eszta például nem tud mit kezdeni a moziban történtekkel, úgy érzi, menekülnie kell. Innen ered az első nagy bűntudata, ami aztán folytatódik Sophie Mól vízbe fulladásával - Baby Kocsammá is erősíti ezt bennük: nem szerettétek, megöltétek! -, majd kiteljesedik azzal, hogy a Történelmi Házban tanúi lesznek Velutá agyonverésének, ráadásul Esztának tanúskodnia kell anyja mellett és Velutá ellen. Velutá megtagadása - aki a gyerekek számára szinte az apa szerepét töltötte be - tetőzi be Eszta sorsát és bűntudatát.
- Sophie Mól érkezése és jelenléte is beleszólt a tragédia kialakulásába. Baby Kocsammá kihasználja a szerencsétlen kislány tragédiáját a gyerekek bűntudatának megerősítéséhez. Azt mondja nekik, hogy nem szerettétek, szándékosan öltétek meg, gyilkosok vagytok, és külön börtönbe fogtok kerülni.
Jankovich Andrea: Ezt a bűntudatot csak erősítette az, hogy az ikrek valóban féltékenyek voltak Sophie Mólra. Minden alapjuk meg is volt erre, hiszen a felnőttek végig "bezzeg" szerepben áradoztak róla. A legdrámaibb elem ebben éppen az, hogy Baby Kocsammá azt mondja ki, ami lelkük mélyén ténylegesen élt, hiszen letagadhatatlan, hogy volt bennük indulat és ellenérzés Sophie-val kapcsolatban.
Horváth H. Attila: Egy héten át minden arról szólt, hogy mi lesz minderről Sophie Mól véleménye. Vigyázniuk kellett a helyes kiejtésre, arra, hogy jól énekeljék a megtanult ájtatos dalt.
@ELŐTTE = Szekszárdi Júlia: Baby Kocsammá nemcsak az ájtatos énekeket énekelteti, hanem van egy kedvenc része a Szentivánéji álomból, azzal szeretne dicsekedni Sophie Mól előtt, hogy a gyerekek ismerik a drámarészlet folytatását. Sophie Mól pedig nem is ismeri a művet. Hiába jobbak az angoloknál, az a döbbenetes, hogy nagyon meg akarnak felelni, és nem megy. Katartikus élmény viszont, ahogy a három gyerek összebarátkozik.
- Sophie Mól bekéredzkedve a csónakba, ravasz érveket sorol fel Esztáéknak arról, hogy miért kell neki is feltétlenül velük mennie. Így még erősebb a tragédia, hiszen ha nem vitték volna magukkal, életben marad.
Horváth H. Attila: A felnőtt- és a gyerekvilág kettéválását mutatja maga a barátkozás ténye is. A gyerekek ugyanis itt is áttörik a felnőttek által épített falakat, hiszen ők érintkeznek egymással, kifejezik érzelmeiket, szavakat váltanak, megtalálják egymáshoz az utat.
Szekszárdi Júlia: Velutá az egyetlen ember, aki fenntartás nélkül el tudja fogadni gyermeki világukat, mégpedig erőltetettség nélkül.
Horváth H. Attila: Azáltal, hogy belép a gyermekvilágba, még nagyobb megdöbbenést vált ki a felnőttek társadalmából, még inkább megbélyegzik. Például hagyja, hogy újdonsült kis barátai a játék során vörösre fessék a körmét, s ennek következtében újabb előítélet áldozatává válik. Tragikus módon a vörös körmök is közrejátszanak sorsa végső beteljesülésében.
- Szinte minden szereplő deviáns a regényben. A család minden tagja szabályszegő. "Mindannyian megszegték a szabályokat. Mindannyian tiltott területre tévedtek. Mindannyian megmásították azokat a törvényeket, amelyek előírták, kit kell szeretni és hogyan. És mennyire." - írja a szerző a regény elején. Egy kicsit később pedig: "Olyan idők voltak ezek, amikor az elgondolhatatlan elgondolhatóvá lett, és a lehetetlen tényleg megtörtént."
Horváth H. Attila: Nem mindig a szó szoros értelmében vett törvényszegésről van szó. Csakó például megpróbál a gyerekekkel közvetlen kapcsolatot kialakítani, egy picit apjuk lenni az apjuk helyett. Átcsúszik ebbe a szerepbe, de nem vállalja föl. Ő nem hágja át a törvényt.
Szekszárdi Júlia: A gyerekekkel kialakított kapcsolatában nem, de egyébként ő is megszegi a törvényeket. Angol nőt szeret, mégpedig európai értelemben vett szerelemmel. A Csakó és Margaret közti kapcsolat nem emlékeztet a Mammacsi és a férje közötti férfi-nő viszonyra. Ő elhagyta anyját, kultúráját, és visszatérte után is úgy érzi, hogy eljött a saját világából. A lányát, Sophie-t imádja, sőt isteníti, "Szoficskának" becézi a repülőtéren. Margaret a maga világában átlagos nő, Csakó számára azonban leghőbb vágyait testesíti meg, akire még akkor is büszke, miután elhagyja. Ehhez képest Esztáékkal nem törődik igazán. Testvérével, anyjával, unokaöccsével nem törődik, de az angliai családját imádja.
Horváth H. Attila: Csakó is egyre lejjebb csúszik. Miután visszatér Oxfordból, emlékei is egyre inkább halványodnak. Olyan, mint Baby Kocsammá kertje: egyre inkább elburjánzik benne a gaz. Nincsenek már elvei, elveszítette a tartását, evezésben megerősödött izmos karja is már csak a múlté.
Jankovich Andrea: A nők erősebbek a regényben, mint a férfiak.
Szekszárdi Júlia: Pappacsi és a molylepke története is ezt bizonyítja. A molylepke egyébként is árnyékként vetül az egész család sorsára. A férfiak Velutá kivételével lényegesen silányabbak a nőknél. Velutá igazi férfi, aki felvállalja saját magát, sőt mer lázadni kijelölt sorsa ellen. Ezért is találnak egymásra Ammuval.
Pappacsi Mammacsihoz képest hitvány ember, aki élete végéig gyászolja azt, hogy az általa felfedezett molylepke nem az ő nevét viseli. Ezt a frusztrációt agresszivitásban éli ki, veri a feleségét, akinek legnagyobb bűne az, hogy tehetségesebb a nála.
Jankovich Andrea: Furcsa oka van annak, hogy a férfiak miért gyengék, a nők pedig miért erősek Indiában. A férfiak születésüktől fogva magasabb rendűek Indiában (egyébként máshol is), a nőknek mindig fel kell mutatniuk valamit, meg kell küzdeniük azért, hogy kiteljesíthessék magukat. A férfiaktól ezt nem várják el. Nemük kulturális és társadalmi következménye az, hogy úgy bánhatnak a nőkkel, ahogy akarnak. A nőknek sokkal többet kell dolgozniuk ahhoz, hogy valami egyénit, valami személyeset hozhassanak létre.
Szekszárdi Júlia: Nem lényegtelen, hogy ezt a regényt egy indiai nő írta. Lehet, hogy a könyv óriási sikeréhez ez is hozzájárult.
- Indiai sikerében szerepe lehetett ennek is?
Jankovich Andrea: A regény sikerének szerintem több oka van. Az egyik fontos oka politikai természetű. Erős politikai szándék ma Indiában az, hogy a nők szerepét erősítsék az élet minden területén. Ezért is karoltak fel éppen egy olyan jelentős könyvet, amelyet nő írt. A mindennapi életben viszont azt látjuk, hogy a nőket még mindig elnyomják, és születésüktől fogva sokkal nehezebb a helyzetük, mint a férfiaké. Egy lány születése még mindig valódi katasztrófa a családban. A fiú születésének sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. A regény mégis azt bizonyítja, hogy valójában rosszat tesznek a fiúknak azzal, hogy kivételezettségüket hangsúlyozzák, mert látszik, hogy sokszor gyengébb akaratúak lesznek, nem tudják kiteljesíteni magukat, s az életük legnagyobb történése olykor az lesz, ha eléjük pottyan egy molylepke. A nők ugyanakkor elnyomott helyzetükön felülemelkedve kreatív módokon próbálják kibontakoztatni tehetségüket. Arundhati Roy könyve hihetetlenül pontosan írja le az indiai viszonyokat, ezeket a folyamatokat, és jól érzékelteti a modernizálódó indiai társadalom ellentmondásait, folyamatos változását.
- Remélem, sikerült felkeltenünk az érdeklődést Arundhati Roy érdekfeszítő könyve iránt. Beszélgetésünkben számos dologról nem beszéltünk, de annyi fontos "aprósággal" telített a könyv (akár egy óriási puzzle), hogy akár órákig folytathatnánk boncolgatását.
ARUNDHATI ROY: Az Apró Dolgok Istene. Budapest, 1998, Európa Könyvkiadó, 386 p.
Szerkesztette: Kerber Zoltán