Bóra Ferenc
Az 1848-49-es forradalom
és szabadságharc nevelő hatása
"Két hazája van mindenkinek: a nagyvilág és a szülőföld. ...
Horgony a szülőföld, mely nélkül a tágas
messzi óceánokon sem lehet biztonságosan hajózni."
Tüskés Tibor
|
Történelmünk jeles eseményének 150. évfordulója lehetőséget kínál arra, hogy az iskolában az ünnep keretében, de ne csak egyetlen napon, hanem az oktatás-nevelés során egész évben visszanyúljunk a magyarországi polgári társadalom gyökeréig, hiszen a múlt ismerete önmagunk és jelenünk megértéséhez vezet. |
A nemzeti tudat az elmúlt 150 évben közös tudás eredményeként jött létre, s ma is a nemzet egészének közreműködésével formálódik. Az egyén szempontjából a nemzettudat egyúttal összetartozást is jelent, melynek alapját az átélt élmények (a megélt történelem), a tapasztalatok, az emlékek, az ismeretek, ünnepek stb. adják. A magyar nemzet önazonossága történeti és kulturális termék, melyben kiemelkedő helyet kap az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Közismert a történelem ismeretének hatása a nemzeti tudatra. A 150 éves évforduló cselekvésre készteti a gyerekeket és ifjakat: részt vesznek az ünnepségek programjaiban, információkat dolgoznak fel - adatokat és tényeket csoportosítanak -, állásfoglalásukat megosztják egymással. A nemzettel való azonosulás során az emberek külsőségeket is átvesznek (kokárda, a nemzeti zászló tisztelete, közös éneklés, a címer használata), melyek egyúttal érzelemgazdag viselkedésmódokat feltételeznek. Új magatartási normák, erkölcsi követelmények segítik a nemzet egységesülését, a fiatalok bekapcsolódását a forradalom és szabadságharc értékeinek átvételébe. Sok függ attól, hogy fiataljainkat milyen hatások érik a másfél évszázad távlatából felidézett történelmi esemény kapcsán. Ezt az azonosulást spontán, természetes keretek között a mindennapok biztosítják.
A magyar nemzettudat mint közösségi összetartó erő a rendszerváltás előtti negyven évben a szűkebb hazában is meggyengült, mert az államhatalom visszaszorította, kisajátította vagy más történelmi eseménnyel társította 1848-at. Ugyanakkor a fiatalság a forradalom és szabadságharc eszméit - a szabadság és függetlenség gondolatát - a rendszer elleni demonstrációra használta. Lényeges kérdés, hogy a rendszerváltozás óta - majdnem egy évtized elmúltával - milyen metamorfózis következett be a nemzettudatban. Tudatos nemzeti identitást kíván-e formálni a még régi alapokon működő iskola? Meg tudja-e teremteni a tudatosságot kiváltó feltételeket, a nemzettudat attitűdjeit és tudáskészletét?
Milyen összetevői legyenek a pedagógiai eszközökkel kialakítandó nemzeti tudatnak? Erre a kérdésre a tanulók számára nyújtandó tények adják meg a választ. A 150 éves évforduló változatos tényei biztosíthatják a kívánt és elvárt nevelő hatást.
Az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulóján a nemzeti múltunk hagyományait műveltségi területek szerint integráltan dolgozhatjuk fel iskoláinkban a legeredményesebben. Egy-egy tananyagrészben érvényre juthat a történelem, a helytörténet, a hadtörténet, az irodalom (s benne a népdal, a népi rigmus és a műdal), a néprajz, a pszichológia és a szociálpszichológia stb.
A fejlett demokráciákban az oktató-nevelő tevékenységben előtérbe kerül a jelen feladataira való felkészítés és az önálló tanulás. Ez azt jelenti, hogy a tananyagban elsőbbséget kapnak a jelenismereti témák, melyek a szociológia, a politológia, a közgazdaság-tudomány, a kultúrantropológia tudományterületeiből épülnek be az iskolai tantervbe. Az egyén, a sikerekre törekvő polgár, a vállalkozó eredményessége attól függ, hogy az iskolák felkészítik-e a diákokat a mában való eligazodásra, a problémalátásra, a kritikai szemléletre, a pragmatikus cselekvésre. A múlt feltárásának is nagy jelentősége van a jelen oktatásában és a nevelésben. A történelem önmagában is alkalmas a közösségi emlékezet ébrentartására, a hazafias gondolkodás erősítésére, a nemzeti identitástudat kialakítására. A tantárgyon belül a művelődéstörténeti megközelítés előnyösebb a nevelő hatás tekintetében, mint a politikatörténet, és az oktatásban részt kap a régészet, az etnográfia, a technika- és a művészettörténet is. Ez lehetővé teszi a művelődési anyag új igényeknek megfelelő kiszélesítését. A múltban felfedeztethetők a jelenkori problémák gyökerei is.1
Jelenünkben a múlt ismerete önmagunk megértéséhez vezet. "A múlt és jövő funkcionális összekapcsolása elsősorban a jelen kérdéseinek helyes megértésén múlik" - írja Kulcsár Szabó Ernő. A ma élőket megragadja (foglalkoztatja, befolyásolja) az őket megelőző, rajtuk túlfutó tények valósága. Napjaink gondolkodó embere a múlt valóságát értéknek tartja, melyben a történeti tudást, a nem szűnő időbeliségnek a tapasztalatait használja fel az érvényesülésre. Jelenünk a múlt tanulságait használja fel az önmegértés, a társadalom, a gazdasági változás, a kulturális átalakulás érdekében.2
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója lehetőséget kínál arra, hogy az iskolák, a társadalmi intézmények, az egyesületek, az elektronikus és az írott sajtó, a családok, az egyének visszanyúljanak a magyarországi polgári társadalom gyökeréig. Az önismerethez (önmegértéshez) és nemzetismerethez az oktatás a történelmi tények feltárásának új módszereit alkalmazhatja. A gazdasági, társadalmi, kulturális történések horizontális elrendezése a korabeli sajtó, a helytörténeti események, az irodalom, a néprajz, az egyének által készített naplók, a korabeli ponyvaművek, a levelezés, a parlamenti feljegyzések stb. bővítik az ismereteket, színesítik a reformkori előzményekről, a forradalmi eseményekről, a sorsdöntő csatákról, a nagy személyiségekről bennünk élő képet, a korabeli életmód és életvitel tényanyagát. Tanulóink olyan tények, események, információk birtokába juthatnak, melyek összetettségükben és kölcsönhatásukban tartalmazzák a magyar polgári társadalom indulási körülményeit, a polgári átalakulásért tett erőfeszítéseket.
A polgári egyenlőség - az 1848-49 vívmányai által megteremtett szabadság - létrehozta az egyének és közösségek méltóságát, érzelmeken és érdekeken nyugvó azonosulását az új polgári rendszerrel és vezetőivel. A forradalom és szabadságharc nagy tömegek számára biztosította a polgárrá válás lehetőségeit, az alulról szerveződő egyéni, családi, közösségi érvényesülést. Elhárultak az akadályok Magyarországon a polgári átalakulás elől. A metamorfózis kapitalista magatartásmintákat kínált a gazdasági életben, polgári viselkedést igényelt a magánéletben, demokratizmuson nyugvó cselekvést követelt meg a közéletben.
A teljes változás társadalmi, gazdasági, kulturális vonalon nem valósult meg egyszerre. Részben és részleteiben tovább élt a földbirtokosi felsőbbrendűség gőgje és elzárkózottsága. A közéletet - Gerő András szavaival élve - a rendszer sehogy sem tudta polgárosítani. "A díszmagyar mindig többet ért, mint a frakk."3
"Az ember az, ami megtörtént vele s amit megcselekedett. A múlt nem azért múlt, mert másokkal történt meg, hanem mert jelenünk részét alkotja. ... A múlt az azonosság hordozója az emberben. A történelem annak a radikális valóságnak a rendszeres tudománya, melyet úgy hív az ember, hogy az életem. Tehát a legkönyörtelenebb és legaktuálisabb jelen tudománya."4 - állapítja meg Ortega.
Igaz, hamisítatlan tényekre épülhet az a történelem, mely 1848-1849 évfordulójára gyűjteményes formában a tanulók kezébe kerül. A történelem olyan ténytudomány, melyben a törvények helyén az élet (a valóság) áll, a tény az életekre vonatkoztatva nyeri el értelmét.5 Események, tettek szolgálnak alapul az okok keresésében (oknyomozó történelem), a történelem akkor igaz, ha az adotthoz (a valósághoz) tartja magát. Vannak olyan történelmi tények, melyeket látott, átélt, közvetlenül tapasztalt leírások (hírlapok, naplók, visszaemlékezések, emlékiratok) tartalmaznak, vagy néprajzi hagyományok, elbeszélések stb. A szerzők leírják azt, amit megéltek, amiben részt vettek, vagy amit másoktól hallottak. A reflektáló történelemszemléletben a múlt tényeiről a jelenlévők fejtik ki álláspontjukat. A tények, események, cselekvések hitelességét, igazságtartalmát vizsgálja a jelen embere a kritikai reflektálás keretében.6 A XIX. század közepén lezajlott polgári forradalom és nemzeti függetlenségi harc tárgyilagosságot követel a történetíróktól és a történéseket bemutató történelemtanároktól.
Dokumentumokban rögzített tényeket tartalmaz az igaz és hiteles történelem és a helytörténet. A valóság az az elem, melyre a 150 évvel ezelőtti történelem támaszkodhat. A valóság elemei: az idő pontos érzékeltetése, a megelőző és a kísérő okok felkutatása, a hamisítások és tévedések kiszűrése, az igazság felismerése. Az évforduló kapcsán a gyerekek elé tárhatók a tárgyi tények, régészeti leletek, írott dokumentumok, hanganyagok, fotók, festmények, szobrok, néphagyományok, ruhák, korabeli illusztrációk, kórusművek, megyegyűlési és országgyűlési beszédek, hírlapi tudósítások stb. A történelemtanításban súlyos hiba az ismeretelsajátítás unalmas volta és egyhangúsága, avagy azok a túlzások, melyek például kész történeti szövegek megtanulásában és felelet útján való visszaadásában nyilvánulnak meg. Hiba, ha a túlzott részletezés miatt áttekinthetetlenné válnak, "nem állnak össze" a történeti tények, vagy a történelemtanítás kevés vizuális élményt nyújt. Ha az élményből hiányzik a képszerűség, a szereplők "arca", az események képi tényei, akkor a történelemtanítás kevés eredménnyel járhat.
A történelmi eseményekből (adatokból, tényekből) következtetéseket vonhatunk le. Követelmény, hogy ezek a következtetések ne legyenek erőltetettek, mellőzzék az ideologizálást és az aktualizálást. A reális és logikus következtetések a problémákra is rámutatnak. Érvényes következtetések elegendő mennyiségű, minőségű, valós (igaz) tények birtokában vonhatók le. W. Humboldt írja: "A történetírónak úgy kell összeállítania az eseményeket, hogy azok magához a valósághoz hasonló módon indítsák meg a lelkeket."7
A történelemből tanulságok vonhatók le. 1848-1849 a polgári társadalmi rend megszületésének időpontja Magyarországon. E két év történetének tanulsága lehet, hogy a tényeket megismerő tanulók eldöntsék, miként vállalják a polgári társadalom új típusú tennivalóit. A történelem arra tanítja a diákokat, mit vitt véghez, hogyan állt helyt a reformkor, a forradalom és szabadságharc embere, majd az önkényuralom magyar polgára. A tanulságok által a tanuló emberismeretre, nemzetismeretre tesz szert. Példát is kaphat a cselekvésre, a vállalkozásra, a helytállásra. Eredménye, haszna van a történelemismeretnek: a tanulók tudáskészletre tesznek szert. Belelátnak a múltba, s ennek segítségével felismerik a jelen eredményeit és hibáit. Mészöly Miklós szerint: "a történelmi valóságnak nem egy ajánlata van" az ember számára. Birtokában sok-sok emberi cselekvést, eseményt, tevékenységet sokféle módon lehet értelmezni. Az az értelmezés demokratikus, mely lehetővé teszi a tanuló számára is, hogy többféle értelmezést ismerjen meg. Lehetőséget kell kapniuk arra, hogy az értelmezéseket a tanár vezetésével, később önállóan is, összevessék. A történelemoktatásnak a történelemszemlélet sokféleségét kell feltárnia, így a tanulók "lecketanulás" helyett eljuthatnak az "optimálisan objektív" történelmi kép kialakításáig, mely fokozatosan eljuttathatja őket az összeszerveződött és átfogó történelmi látásmód kialakulásához.8 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgyilagosan elemzett tényei vezethetik el tanítványainkat a szintézis megfogalmazásához.
Pszichológiai tényekként is kezelendők a történelmi, helytörténeti tények, hiszen a történelmi események legfőbb szereplője, tényezője az ember, és az emberi sorsok társadalmi, gazdasági, kulturális közegben teljesednek ki. A cselekvéseket, az elszalasztott lehetőségeket, a tehetetlenséget, a győzelmeket és vereségeket azonban nem lehet banális lélektani közhelyekkel magyarázni, a tényekben és értelmezésekben feltárandók a tettek indítékai.9 A múlt század közepén a magyar forradalomban és szabadságharcban nagy személyiségek mások mellett Kölcsey, Széchenyi, Wesselényi, Kossuth készítették elő a polgári átalakulást. A nemzeti függetlenségi harcokban tehetséges hadvezérek, hősök, önkéntes honvédek - tisztek és közlegények - vettek részt. Meg kell ismertetni a "másik oldalt", a bécsi udvar kulcsfiguráit is, legalább I. Ferenc Józsefet, Windischgrätz-t, Haynaut stb., akik a dinasztia védelmét, a birodalom érdekeit szolgálták teljes meggyőződéssel. Hogyan éltek, milyen intézkedéseket adtak ki, kinek és milyen leveleket írtak, mi volt a magyarokról és a szabadságharcról a véleményük stb.
Horizontális tényfeltáró módszerekkel alapos tudás biztosítható a gyerekek számára. Korabeli napi krónikák azok az újsághírek, melyek 1848-1849-ben nap mint nap megjelentek. A nagy idők eseményeit foglalták magukban ezek a tudósítások, melyek társadalmi, közművelődési, politikai, irodalmi, művészeti, közgazdasági, később forradalmi és harctéri híreket tartalmaztak, melyek összegyűjtve a forradalom és szabadságharc naptárát adják. Számunkra ezek a napi krónikák új - eddig még nem ismert - tényeket tartalmazhatnak. A hírlapokban megjelent "napi történelemben" - Bay Ferenc szavaival élve - "árny és fény, győzelem és vereség egymást váltották. Mindennél fontosabb volt a haza szabadsága. Az érte folyó kemény harc nem állhatott csupán ünnepnapokból... Ma sincs szükségünk a színes illúziók csalóka világára."10
A szabadságharc története levelezéseken keresztül is nyomon követhető. Vidéki és városi családi levéltárak történelmi értékű leveleiben a kor nagy egyéniségeinek gondolatai maradtak ránk, melyek feltárják 1848-49 körülményeit, az események okait, rejtett vagy nyílt összefüggéseit. Azt is papírra vetették, hogyan ítélik meg saját küzdelmüket és a nemzet harcát. A szabadságharc 150. évfordulóján lehetőség nyílik, hogy az érdeklődés kiterjedjen a szabadságharc részleteire is. "Bele kell mindnyájunknak pillantani a nagy idők minisztereinek levelezésébe éppúgy, mint a falusi bíró intézkedésébe - írja Deák Imre. A magyar szabadságharc értékeléséhez, megértéséhez a történelmi fontosságú és értékű levelek nagyobb mértékben járulnak hozzá, mint azok a történeti munkák, amelyeket e korról írtak. ... Az olvasó átéli az eseményeket, a szabadságharc forróságát, a 48-as Magyarország elképzelhetetlenül nehéz és tragikus helyzetét."11
Helytörténeti munkák egy-egy település, megye, régió történetének részleteit dolgozzák fel. Az utóbbi tíz évben megnőtt az érdeklődés a szűkebb pátria története iránt. "A szülőföld szorosabb, kisebb, zártabb világa az eszmélő léleknek alighanem többrétű, valódibb teljességérzetét és követelményét nyújtja, mint a személytelen óriás települések - fogalmazza meg vallomásában Németh G. Béla. Nálunk mindenki tudta, kinek, mikor milyen öröme, reménye, várakozása van, de tudta a bánatot, a szerencsétlenséget, a gyászt is."12 Községekben, városokban 1848-1849 olyan két esztendő volt, mely a szülőföld eseményeit felgyorsította, az emberek életét új és új élményekkel gazdagította. A nagy történelmi változások meghozták a szabadságot, szükségessé tették a harcok vállalását, s megkövetelték a gyász elviselését. A forradalom és szabadságharc helyi történelme a település ma élő lakosságát a polgárosodás szellemében köti lakóhelyéhez. A 48-as elődök változást elősegítő tevékenységéből, vállalkozásaiból erőt meríthetnek, hősi harcuk előtt pedig tisztelettel adóznak. A 150 évvel ezelőtti tettek lokálpatrióta kötődést erősítenek, mely arra készteti az utódokat, hogy átnézzék a padlás féltve őrzött dobozait, melyekből sárguló iratok (móringlevelek, birtokívek, adásvételi szerződések, kokárdák, fegyverek, régi taneszközök, ruhák, nótáskönyvek, bibliák), régi tárgyak kerülnek elő. A családok keresik famíliájuk 150 évvel ezelőtti "nyomait", részvételét a nagy átalakulásban, s büszkék, ha az elődök tettekkel kapcsolódtak a forradalom és szabadságharc eseményeihez. A mai családok név szerint megismerik a felmenőiket, s büszkék lehetnek rájuk.
Helytörténeti olvasókönyvek lokális tényanyagot gyűjtenek össze, melyben megtalálhatók egy község vagy város, tájegység, régió dokumentumai, múltbéli kulturális emlékei. Regionális integrációk helytörténete az olvasókönyvek adatait a történelmileg létrejött határokig tágítja, melyekben érvényre jutnak a gazdasági, kulturális, néprajzi, kereskedelmi, szomszédsági-baráti érdekek. Ezek az integrációk esetenként átnyúlnak az országhatárokon, s más országok értékeinek átvételére ösztönöznek. Érvényesülnek a szülőföld lényeges sajátosságai, és "kiépül a híd" Európa felé. A történelmi olvasókönyvekben levéltári iratok, hivatalos dokumentumok, magánlevelek, néprajzi lejegyzések, versek, napilapok cikkei, beszédek stb. találhatók. A gazdag tényanyag alkalmas a nagyobb egység analitikus és szintetikus megközelítésére, "a részekből összerakható az egész, vagy az egészben elhelyezhető a rész"13, 1848-1849 sok-sok ténye alapján a tanulók tudásában kiépíthető a forradalom és szabadságharc "egységbe foglalása", azaz a helytörténeti anyag beépítendő a nemzeti történelembe. Az évfordulóra az iskolák a történelem és a helytörténet felhasználásával készíthetik el a megemlékezések és a korra utaló tények feldolgozásának programját (a helyi tantervben). Szerepet kapnak a múzeumlátogatások, a helytörténeti séták, a levéltári órák, a honismereti munkák, az iskolai kiállítások, a vetélkedők, a műsoros estek, a hangversenyek, az ünnepségek, a 48-as emlékművek gondozása stb.
Néprajzi produktumokból, évszázadokon át őrzött hagyományrendszerekből kiolvasható a magyarság története és lelkülete. Korok szemlélete, világlátása, gondolatvilága, művészete található meg a népi alkotásokban, melyek egyúttal nemzeti értéket is képviselnek. Pedagógiai szempontból fontos, hogy a hatalmas néprajzi adathalmazból a helyi tantervekbe bekerüljenek 1848-1849 megismerését szolgáló tények. A néprajz lehetőséget biztosít - már kisdiákkortól kezdődően - az élményszerzésre, a cselekedtetésre, a tanulói tevékenységre.
A gyerekek bevonásával és részvételével szervezhetők a forradalom és szabadságharc ünnepélyei. A megbeszélés, a vita, a problémakeresés, a vetélkedő, a népdaléneklő és mesemondó versenyek olyan szervezeti keretek, melyek alkalmazásával összekapcsolhatók a történelmi, helytörténeti, társadalom-néprajzi ismeretek. A tanulóifjúság aktívan átélheti a 150 éve létrejött alkotásokat, s a bennük foglaltakkal azonosulhat.
A népköltészetből értékes információk szerezhetők az 1848-49-es magyar forradalomról és szabadságharcról. A néprajz történeti tudomány, a hagyományos népi műveltség nemzedékek során át tartó történeti folyamat eredménye. A történeti események benne foglaltatnak a népdalokban és a népies műdalokban. Belőlük olyan tények ismerhetők meg, amelyeket a történelemtudomány nem tud feltárni. Népismeretre tehet szert, aki a történelmet összekapcsolja a népköltészeti alkotásokkal. Áttekintheti a nép történelmi eseményekhez kapcsolódó naiv gyermeteg világképét. Népköltészeti alkotásokba kódoltan a parasztemberek a maguk természetes módján vallanak a forradalom és szabadságharc dicsőséges és szenvedésekkel motivált időszakairól. Tanújelét adják jókedvüknek (humoruknak), szomorúságuknak, vágyaiknak, jövőszemléletüknek. A világkép "meseszerűségét" ellensúlyozza a népköltészet stílusa, mely egyszerű, világos, természetes, nyers, tiszta és álszemérem nélküli, s a korabeli emberek élményeiről is tanúskodnak.
