MEGFELEZHETTÉK KONGÓ LAKOSSÁGÁT II. LIPÓT GYARMATOSÍTÁSRÓL SZŐTT ÁLMAI

(A HÉT ESEMÉNYE - 2018. 47. HÉT)

Ha a múltban elkövetett népirtások gondolunk, akkor valószínűleg nem a napjainkban leginkább a söreiről híres Belgium fog eszünkbe jutni elsőre. Pedig a kis nyugat-európai ország – és méginkább annak néhai uralkodója, II. Lipót – nevéhez kötődik a gyarmatosítások történetének egyik legsötétebb fejezete: Kongó brutális kizsákmányolása.

---

A személyes gyarmat

Kezdetben semmi nem utalt arra, hogy a belga király egykor majd több millió ember haláláért lesz felelős. II. Lipót fiatalkorában magas színvonalú nevelést kapott és miután apja halála után, 1865-ben megörökölte a trónt, a korszellemnek megfelelően viszonylag ritkán szólt bele a kormányzás kérdéseibe. Hosszú, 44 évig tartó uralkodása során Belgiumban bevezették az általános választójogot, felléptek a gyermekmunka ellen és jelentősen fejlődött az oktatási rendszer.

Mindazonáltal Lipót határozott politikai elképzelésekkel bírt, és ha ritkán is, de tett kísérleteket arra, hogy az általa helyesnek vélt irányba fordítsa Belgiumot. Ezek a kísérletek azonban jellemzően nem vezettek sikerre. Kudarcot vallott például a király azon törekvése, hogy az uralkodói jogokat kibővítve vétójogot szerezzen magának a megválasztott kormánnyal szemben és a belga semlegességet garantálni hivatott, a király által egész életében sürgetett hadseregreformra is csak Lipót uralkodásának legvégén került sor.

---

Volt azonban egy terület, ahol kétségtelenül sikerült megvalósítania elképzeléseit. A királynak meggyőződése volt, hogy Belgium csak akkor válhat igazán erős országgá, ha más európai államokhoz hasonlóan gyarmatokat szerez magának. Lipót erre a célra elsőként az akkor spanyol gyarmatnak számító Fülöp-szigeteket nézte ki, és előrehaladott tárgyalásokat is folytatott erről a spanyol királynővel. II. Izabellát azonban 1868-ban megfosztották trónjától, így Lipót terve is sírba szállt.

A belga király figyelme ekkor fordult Afrika felé. Megalapította a Nemzetközi Afrika-szövetséget, amely deklarált célja az afrikai felfedezések támogatása és különféle humanitárius tevékenységek végzése volt, a valóságban azonban egy magánvállalatról beszélhetünk, amely a Kongó-folyó menti területek megszállását célozta. A társaságon keresztül II. Lipót komoly támogatásban részesítette az Afrika akkor még feltáratlan szívébe induló Henry Stanley és Dr. David Livingstone vezette expedíciót is.

---

A belga király terve ettől kezdve a tervek szerint haladt és egyre inkább felépítette maga körül az Afrikába civilizációs fejlődést hozó emberbarát képét a nemzetközi közvélemény szemében. Ezzel párhuzamosan a hatalmas kiterjedésű Kongó egyre inkább a nemzetközi politikai célkeresztjébe került. Az utolsó, még nem gyarmatosított afrikai terület (ha a függetlenségét ekkor még megőrizni képes Etiópiát nem számítjuk) számos nagyhatalom érdeklődését is felkeltette, elsősorban Portugália, Franciaország és – részben a francia törekvésekre válaszul – a Brit Birodalom is igyekezett érvényt szerezni területi követeléseinek.

A feszültségek békés rendezésére 1885-ben összegyűlt berlini konferencia során a házigazda Németország játszotta a főszerepet. Bismarck igyekezett kijátszani egymással szemben a rivális nagyhatalmakat, érdekei pedig rövidesen találkoztak II. Lipót törekvéseivel: a konferencia egy salamoni döntéssel egyik nagyhatalom javára sem ítélt, hanem létrehozta a Kongói Szabadállamot, amelyet a Nemzetközi Afrika-szövetség – ténylegesen pedig annak „többségi tulajdonosa”, II. Lipót – felügyelete alá helyezte.

A Szabadállamtól Belga Kongóig

A Kongói Szabadállam tehát nem egy szokványos gyarmat volt abban az értelemben, hogy az nem Belgiumhoz tartozott, hanem II. Lipót magántulajdonának számított. A király pedig igyekezett is megmutatni, hogy ki az úr a házban. A terület, amely a mai Kongói Demokratikus Köztársaságnak feleltethető meg, ekkor még nagyrészt csak jogilag állt európai fennhatóság alatt. Néhány telepet leszámítva mindenhol a helyi törzsek uralkodtak és a sűrű őserdő szó szerint egy nagy fehér folt volt még a térképen.

II. Lipót hatalmának legfőbb riválisa a hírhedt zanzibári rabszolgakereskedő, Tippu Tip volt, aki haramiáival egy kvázi önálló államot építettek ki a terület északkeleti részein. A király igyekezett megegyezni vele és még az egyik tervezett közigazgatási körzet kormányzójává is kinevezte Tipput. A nemzetközi közvélemény azonban felháborodott azon, hogy az afrikai rabszolgaság eltörlésével „kampányoló” Lipót, a rabszolgakereskedelmet kormányzóként is folytató Tippuval üzletel, ezért a belga uralkodó kénytelen volt fegyverrel pontot tenni az ügy végére.

---

A Tippuval vívott háború korántsem volt szokványos, ugyanis Lipót azt nem saját zsoldosaival vívatta meg, hanem a Kongó-folyó felső vidékén élő törzseket fegyverezte fel és indította harcba a Tippu oldalán álló törzsek ellen. Az 1894-ig folyó véres csatározások így több tízezer afrikai életét követelték a régióban, mire végül sikerült kiűzni Tippu erőit.

Az ily módon ténylegesen is egyeduralkodóvá váló Lipótot ettől kezdve már semmi sem akadályozta, hogy elkezdje learatni vállalkozásának nyereségét. Kongót körzetek osztotta fel, az egyes körzetek élére pedig teljhatalmú kormányzókat nevezett ki, akiket járadékos rendszerben fizetett, ezzel személyesen is érdekeltté téve őket a természeti erőforrások kiaknázásában. A kormányzók pedig „hibátlan” munkát végeztek.

---

A rabszolgasorba kényszerített őslakosok kimeríthetetlen munkaerőállománynak bizonyultak az egyre csak gyarapodó ültetvények és az értékes drágaköveket nyújtó bányák számára. A mezőgazdasági termelés fokozása érdekében gyakori eljárásnak számított, hogy egész településeket számoltak fel, az ott élőket egyszerűen kivetve otthonaikból.

Lipót uralma a vadvilágban is komoly károkat okozott, ugyanis mindenféle megkötés nélkül szabad volt a vadászat, így európaiak tömegei utaztak ide, elsősorban az értékes elefántcsont reményében, másodsorban az egyszerű szórakozásért.

---

A bevételek lehető legnagyobb kiaknázása érdekében II. Lipót elrendelte azt is, hogy a Szabadállam valamennyi lakója meghatározott mértékű beszolgáltatási kötelezettséggel tartozik, jellemzően elefántcsontban, gumiban, aranyban vagy egyéb nyersanyagban. Aki pedig nem teljesítette az előírt kvótát, kegyetlen büntetésre számíthatott. Akár egyetlen mulasztásért is kéz- vagy láblevágás járt, és ha valakinek szüksége volt mindkét kezére az általa végzett munkához, akkor Lipót emberei a csonkítást az illető feleségén vagy gyermekein hajtották végre.

---

Bár a világ ekkor még javában a gyarmatbirodalmak korát élte, a Kongói Szabadállam embertelen rendszere hatalmas feháborodást váltott ki. A nemzetközi nyomás 1908-ban odáig fokozódott, hogy II. Lipót kénytelen volt lemondani személyes gyarmatáról és azt a belga állam vette át. Az ekkor megalakult Belga Kongó természetesen nem hozott radikális változást a korábbi évtizedekhez képest, a terület kizsákmányolása és a lakosságot érő atrocitások továbbra is folytatódtak. Jól mutatja ezt, hogy 1919-1921 között egy komoly lázadással is szembe kellett nézniük a belga gyarmati hatóságoknak. Bár később a helyzet kissé javult a Szabadállam korszakához képest, a kongóiak még az 1950-es években sem rendelkeztek politikai jogokkal.

A területen végzett első népszámlálás 1924-ben 10 millió ember talált itt. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyien éltek Kongóban 1885-ben, de a becslések jellemzően ennek a duplájára helyezik a Szabadállam kezdeti lakosságát. Minthogy a környékbeli országokban nem tudunk jelentős menekültáradatról a korszakban, a kutatók úgy becsülik, hogy a kegyetlenekedések, az embertelen munkakörülmények, valamint az éhínségek és járványok akár 10 millió ember életét is követelhették.