Az előrehozott szakképzésben végzők tanulási útja és jövőtervei

A hazai szakképzés a kilencvenes évektől kezdődően gyökeres átalakuláson ment át, s bár az oktatáshoz való hozzáférés esélye hasonlóan alakul más fejlett országokhoz képest, az oktatás minősége jelentősen eltér az oktatási rendszeren belül, ami tetten érhető az iskolák közötti nagy teljesítménykülönbségekben, illetve a tanulói teljesítményt erősen befolyásoló családi háttér vonatkozásában.

A magyar munkaerőpiacot vizsgáló kutatások rámutatnak arra, hogy bár a magasan képzett, minőségi munkaerő és tudás felértékelődött, a szakképzésben szükséges változások és reform ok csak részben vagy egyáltalán nem valósultak meg (Liskó, 1996; Farkas, 2013; Fehérvári, 2013; Makó–Bárdits, 2013; 2014).

A szakképzés a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése szempontjából, azaz esélyegyenlőségi szempontból problematikus szegmens: a szakiskolai képzésben jelennek meg legkoncentráltabban a közoktatás minőségi problémái. A szakiskolában találhatók meg legnagyobb arányban az alulteljesítő tanulók, a lemorzsolódók, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek (Kertesi–Varga, 2005; Liskó, 2008; OECD, 2008).

Írásunkban a fentebb vázolt kontextuson belül az előrehozott szakképzésben végzők szakmaszerzés utáni terveit vizsgáljuk egy 2014 tavaszán, mintegy 2400 fős országos mintán végzett adatfelvétel alapján.[1]

Fő kérdésünk, hogy a végzés előtt álló szakképzősöknek milyen végzés utáni jövőtervei vannak, illetve, hogy milyen tényezők függnek össze a különböző végzés utáni tervekkel (szemmel tartva azt, hogy a tanulási utak diverzifikációja következtében egy szakma megszerzése nem feltétlenül jelent munkaerőpiacra történő kilépést és elhelyezkedést, illetve azt, hogy a szakmaszerzés és munkaerőpiacra történő kilépés, elhelyezkedés nem az egyetlen fokmérője a szakképzési rendszer eredményességének).

A következők során először a végzősök tanulási útját kíséreljük meg jellemzi, és megpróbálunk különbséget tenni egyrészt a sikeresnek, (esetleg korrekciósnak) másrészt a kudarcosnak tekinthető tanulási utak között. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy milyen elképzelések, jövőtervek körvonalazódnak a végzősök körében, illetve, hogy ezek milyen (szociodemogriáfiai, iskolaválasztási, eredményességi) tényezők mentén differenciálódnak.

A középiskolai tanulói út

A tanulói út vizsgálata során arra próbáltunk rávilágítani, hogy a tanulók iskolaválasztása, szakmaválasztása hogyan történt, illetve, hogy különböző tényezők (családi háttér, iskolai siker/kudarc) szerint mennyiben körvonalazódnak egymástól eltérő tanulási utak.

A tanulók iskolai sikerességét négy szempont szerint próbáltuk körülhatárolni: (1) a bukás, az általános iskolai, illetve középiskolai évismétlés ténye/hiánya alapján, (2) aszerint, hogy a tanuló számára volt-e olyan általános, illetve középiskolai tárgy, amiben kiemelkedő eredményt sikerült elérnie, (3) vizsgáltuk az általános iskola és a középiskola közötti átmenetet (az iskolaválasztás, a képzési típus, valamint a szakma választása szempontjából) és (4) rákérdeztünk arra is, hogy a tanuló mennyire kedveli tanult szakmáját.

Annak érdekében, hogy az előrehozott szakképzésben tanulókat valamelyest pozícionálni tudjuk a hazai képzési rendszeren belül, megpróbáljuk összehasonlítani az adatokat a 2013/2014-es tanévben 9. és 11. évfolyamokon tanulók körében végzett kérdőíves adatfelvétel[2] eredményeivel.

A szakiskola választása

Általános iskola után az előrehozott képzésben tanulók kétharmada első helyen szakiskolába jelentkezett, egyharmaduk pedig más, alapvetően érettségit adó képzési típusban szeretett volna tanulni (5%-uk gimnáziumban, 27%-uk szakközépiskolában, 1%-uk más formában).

Az előrehozott végzősök körében tehát 64% azok aránya, akik szakmunkásképzésre jelentkeztek és oda is vették fel őket, 23% azok aránya, akik érettségit adó képzésre jelentkeztek és erre a képzésre sikeresen felvételt nyertek (és később váltottak/voltak kénytelenek váltani érettségi nélküli szakképzésre). Végül pedig 9% azok aránya, akik bár érettségit adó képzést jelöltek, az érettségit nem adó szakképzésre nyertek felvételt. (Amint a későbbiek során látni fogjuk, ez utóbbiak köréből kerülnek ki azok, akik a leginkább rosszul érzik magukat az iskolában.)

A középiskolai felvételi során a mintába került tanulók 81%-át felvették az általa megjelölt iskolába. A 9. és 11. évfolyamosok esetén a kérdés a következőképpen került megfogalmazásra: „Az általános iskola után milyen képzéstípusra szerettél volna a leginkább járni?”. A válaszadók így tehát különböző képzéstípusokat jelöltek meg, és ennek alapján vált kalkulálhatóvá, hogy felvették-e arra a képzésre, amiben tanulni szeretett volna. E szerint a jelenleg gimnáziumban tanulók 81%-a, a szakközépiskolába járók 79%-a, a szakiskolások 70%-a van azon a képzésen, amelyre eleve járni szeretett volna a 8. évfolyam befejezését követően (lásd 1. táblázat). A felvételi sikeressége tekintetében tehát az előrehozott szakképzésben tanulók az érettségit adó képzésben tanulókhoz állnak közelebb. E mellett, a szakképzésre jelentkezőket meglehetősen nagy, 85%-os arányban vettek fel az első helyen jelölt szakmára. (A 9. és 11. évfolyamosok adatfelvétele erre a kérdésre nem tért ki.)

A jelenleg előrehozott képzésben tanulók közül a felvételin szakképzésre jelentkezők 75%-át vették fel az elsőként megjelölt iskolába és szakra, és a tanulók mintegy 6%-át felvették az elsőként jelölt iskolába, miközben nem vették fel az általuk elsőként jelölt szakra (lásd 2. táblázat). Továbbá egytizedükre jellemző, hogy bár az elsőként jelölt iskolába nem vették fel, felvételt nyertek az elsőként megjelölt szakmára. Mindemellett további egytized azok aránya, akiket sem az elsőként jelölt iskolába, sem az elsőként jelölt szakmára nem vettek fel.

A végzősök valamivel több mint egy negyede, 26%-a menet közben képzéstípust váltott érettségit adó képzésről szakiskolai képzésre, illetve 45% hagyományos szakképzésben kezdte tanulmányait, mielőtt előrehozott képzésre jött volna át. (A 9. és 11. évfolyamos szakiskolás tanulók 21%-a váltott menet közben képzéstípust, és 25%-a váltott szakmát vagy akár szakmacsoportot is.)

Az előrehozott szakképzést az érvényesen válaszolók több mint fele (54%) saját maga választotta (lásd 3. táblázat). (A kérdésnél viszonylag magas, 20% a válaszmegtagadási arány.) Továbbá, a képzéstípust saját maguk választók legtöbben a képzés rövid idejével, azaz a gyorsabb szakmaszerzéssel (72%) indokolták választásukat. E mellett két további – az előzővel valamelyest összecsengő – tényező a korai (9. évfolyamtól kezdődő) gyakorlati lehetőség (7%), illetve a könnyebb szakmaszerzés, vagyis az alacsonyabb közismereti óraszám (7%) is szerepet játszott. Mintegy 6% kényszerűségből választotta az előrehozott szakképzést, a megszerezni kívánt szakma kitanulása ugyanis csak ebben a képzéstípusban volt lehetséges.

Szakmaválasztás

Az eleve szakképzésre jelentkező végzősök 85%-a azt a szakmát tanulja, amelyre jelentkezett, 15%-át tehát nem vették fel az eredetileg választott szakképzésre (lásd 4. táblázat). Továbbá a jelenleg tanult szakmát első helyen jelölők 15%-a eredetileg más szakmát szeretett volna tanulni. Ez az arány a jelenlegi szakmát második helyen jelölők körében 58%.

Szakmát a tanulók 6%-a váltott, és mintegy 20%-a gondolkodott azon, hogy szakmát váltson (lásd 5. táblázat). A könnyűipari (34%) és szolgáltatási (23%) szakmacsoportokba tartozó szakmákat tanulók gondolkodtak a legnagyobb arányban a szakmaváltáson.

A szak kedveltsége összefügg a szakmaválasztás sikerességével: azok között, akik eredetileg is a most tanult szakmát választották, és akik egy mostani szakmaválasztás esetén is ugyanezt a szakmát választanák, a mintaátlaghoz képest felülreprezentált a szakmájukat (jobban) kedvelők aránya (lásd 6. táblázat). Azok aránya, akik az eredeti szándékuk szerinti szakmát választották a vendéglátás és idegenforgalom csoportba tartozó szakmák esetén a legnagyobb (80%). A mintaátlagnál kisebb arányok elsősorban a könnyűipari, majd a szolgáltatási szakmacsoportok esetén figyelhetők meg. Ennél­fogva az eredetileg más szakmát választani (35%), illetve a más típusú képzésben tanulni (12%) szándékozók aránya a könnyűipar esetén mintaátlag feletti.

A tanulók 84%-a – saját bevallás alapján – inkább szereti a jelenleg tanult szakmát, és a fennmaradó 16%-a úgy érzi, hogy inkább nem szereti a jelenleg tanult szakmát (lásd 7. táblázat). Szakmacsoportok viszonylatában legnagyobb arányban az ipari, illetve mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákat tanulók említették azt, hogy inkább kedvelik a jelenleg tanult szakmájukat, legkisebb arányban pedig a szolgáltatási szakmákat tanulók. (Mindezek mellett a felvételi sikeressége nem függ össze a jelenleg tanult szakma kedveltségével.)

A szakma kedveltsége és a sikeres szakmaválasztás összefügg az iskolai közérzettel is: azok között, akik az iskolában jól érzik magukat, átlagon felüli egyrészt a tanult szakmát kedvelők aránya (46%, szemben a 19%-kal, illetve a teljes mintán belül 43%-kal), másrészt azok aránya is, akik eredetileg is az adott szakmát választották, és most sem döntetnénk másképp (54% szemben a 29%-kal, továbbá a teljes minta 51%-ával).

A szakma kedveltsége továbbá szignifikáns összefüggést mutat a szakma értékének megítélésével: a szakmájukat kedvelő tanulók körében nagyobb azok aránya, akik szakmájukat az átlagosnál jobbnak/legjobbnak ítélik meg (65% szemben a 60%-kal. Azok körében, akik nem szeretik a szakmájukat a szakma megítélése lényegesen gyengébb: mindössze 26% ítéli a szakmáját az átlagosnál jobbnak/legjobbnak, miközben 61%-uk átlagosnak, 13%-uk pedig az átlagosnál rosszabbnak/legrosszabbnak.

Iskolai kudarc és sikeresség. Iskolai közérzet

A tanulókat mindkét adatfelvétel kérdezte az általános iskolai, illetve középiskolai tanulmányokat érintő bukásról. Az általános iskolai bukásra vonatkozó adatokat már láthattuk a korábbiak során, ezért ezekre jelen elemzés keretei között immár nem térünk ki (lásd jelen kötet előző tanulmányát).

A középiskolai bukás adatait tekintve az előrehozott szakképzésben végzők (31%‑os általános iskolai bukás mellett) 38%-a bukott a középiskolában (és mintegy 15% bukott mindkét képzési szinten). A gimnáziumi képzésben bukók aránya 18%, a szakközépiskolai képzésben tanulóké 38%, a szakiskolában tanulóké pedig 48%, amelynek a fele évismétlő (lásd 8. táblázat).

Az iskolai kudarc vonatkozásában az előrehozott szakképzésben tanulók a 9. és 11. évfolyamos szakközépiskolások és szakiskolások között helyezkednek el. Az érettségit adó képzési típus, illetve az érettségit nem adó képzési típus közötti különbség a szokásos képzéstípusok közötti diszkrepanciát adja. A 9. és 11. évfolyamos szakképzősök és az előrehozott szakképzésben tanulók közötti különbség értelmezésekor talán akkor járunk legközelebb a valósághoz, ha azt feltételezzük, hogy ez a különbség a lemorzsolódásból adódik (az előrehozott szakképzésben tanuló végzősök köréből vélhetően már lemorzsolódtak a leggyengébb iskolai előmenetelű bukók, akik azonban a 9. és 11. évfolyamos tanulók körében még jelen vannak). Továbbá vélhetően a korábbi szelekció miatt az előrehozott szakképzésben a középiskolai bukás és családi háttérindexek[3] nem mutatnak összefüggést.

Az előzőkben láthattuk, hogy a végzősök közel felére (45%-ára) volt jellemző, hogy az általános iskolában valamelyik tantárgyból sikerült kiemelkedő eredményt elérnie (lásd a kötet előző tanulmányában: Fehérvári, 2015). A középiskola vonatkozásában ez az arány 32%. Továbbá, kiemelkedő középiskolai eredményről nagyobb arányban számolnak be azok, akik érettségit adó képzésre jelentkeztek (37–38%), mint akik szakmunkásképzésre (29%–30%).

A családi háttér nemcsak az általános, hanem a szakiskolai sikerességgel is összefügg. Ahogyan az általános iskolai szinten, úgy középfokú képzési szinten is azon tanulók esetében nagyobb a szülői iskolázottsági, illetve a családi háttérindex, akik említették, hogy volt legalább egy olyan tantárgyuk, amelyből kiemelkedő eredményt értek el (lásd 10. táblázat). (A foglalkozási index esetén az összefüggés nem szignifikáns.)

Amint korábban láttuk, a végzősök 11%-ára jellemző, hogy nem érezték jól magukat az általános iskolában. A középiskolai tanulmányok vonatkozásában ez az arány 13%, és a végzősök 3%-ára jellemző az, hogy sem általános iskolában, sem középiskolában nem érezték jól magukat.

Az iskolai közérzettel sem a bukás, sem az egy adott tantárgyhoz kapcsolódó kiemelkedő eredmény ténye nem függ össze (egyik képzési szinten sem). A felvételi sikeressége és az iskolai közérzet szignifikánsan összefüggnek: a leginkább szembetűnő a rossz közérzetűek magasabb aránya az érettségit adó képzésre jelentkezők, de felvételt csal érettségit nem adó szakképzésre nyertek körébe (lásd 11. táblázat).

Szakmai gyakorlat

A szakmai gyakorlat fontos tényező lehet a későbbi elhelyezkedés szempontjából. A végzősök 85%-a vesz részt iskolán kívüli szakmai gyakorlaton, amiből 35% iskolán belüli szakmai gyakorlaton is részt vesz. Iskolán kívüli szakmai gyakorlaton legnagyobb arányban egyrészt a vendéglátás és idegenforgalom (94%), másrészt a szolgáltatási (92%), harmadrészt pedig az ipari (82%) szakmacsoportba tartozó szakmákat tanulók vesznek részt. Ez utóbbi esetében a legnagyobb azok aránya (60%), akik csak iskolán kívüli szakmai gyakorlaton vannak. A csak iskolában gyakorlatozás elsősorban a könnyűipari (60%), majd az építészeti (32%), illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari (27%) szakmákat tanulókra jellemző.

A tanulók jelentős többsége mind az iskolai, mind az iskolán kívüli gyakorlaton jól érzi magát, az iskolai és a külső helyszín kedveltsége vonatkozásában nem mutatkozik jelentős eltérés (az összefüggés nem szignifikáns).

Jövőtervek

Vizsgálatunkban egy többfeleletes kérdéssel vizsgáltuk a szakmaszerzés utáni elképzeléseket, terveket. A végzettek öt lehetséges válasz közül jelölhették meg, hogy milyen elképzeléseik vannak a szakmaszerzést követően (el szeretnének helyezkedni, vállalkozást szeretnének indítani, tanulni szeretnének, más terveik, elképzeléseik vannak).

A végzősök 76%-a tervez a munkaerőpiacra lépni (62% tervez elhelyezkedni egy munkahelyen, 4%-a vállalkozást szeretne indítani, 9% mindkét lehetőséget tervezi/szeretné). Mindemellett a tanulók igen nagy arányban jelezték a (tovább) tanulási szándékukat. A tanulók mintegy 63%-a tervez/szeretne valamilyen formában továbbtanulni. Végül 24% azok aránya, akik csak (tovább) tanulást terveznek (lásd 1. ábra).

A tanulni szándékozók esetén a vizsgálat részletesen rákérdezett a tanulási tervekre (lásd 2. ábra). E szerint a végzősök 71%-a szeretne érettségiért tanulni, és mintegy 61%-a jelezte, hogy másik szakmát szeretne szerezni. A két kategória közötti átfedés (vagyis, akik mindkét tanulási irányban érdekeltek) 36%.

Az általánosabb tervek és a konkrétabb továbbtanulási irányok összefüggnek: a csak tanulást jelölők körében magasabb az érettségiért (is) tanulni tervezők aránya (lásd 12. táblázat). Azok körében, akik munkavállalást és tanulást jelölték, magasabb a másik szakmát szerezni tervezők aránya.

Elemzésünk szempontjából a különböző válaszlehetőségeket három fő kategóriába vontuk össze (lásd 13. táblázat). Az egyik csoportba azok kerültek, akik csak a munkaerőpiacra való kilépést tervezik (elhelyezkedés, vállalkozást szeretnének indítani: 36%), a második csoportba azok kerültek, akik valamilyen formában tanulni szeretnének, és nem terveznek kilépni a munkaerőpiacra (24%). Végül a harmadik kategóriába azok kerültek, akik munkaerő-piaci kilépést és (tovább) tanulást is terveznek (40%). (Egy negyedik – 0,6%-ot kitevő – kategóriát képeznek, akiknek egyéb tervük, elképzelésük van.)

Szociodemográfiai tényezők és jövőtervek

A nemek tekintetében a fiúk felülreprezentáltak a csak munkaerő-piaci tevékenységet jelölők körében, a tanulást és tanulás/munkaerő-piaci tevékenységet jelölők körében pedig a mintaátlaghoz képest a lányok aránya nagyobb (lásd 14. táblázat).

A lakóhely szerinti településtípus alapján a munkaerő-piaci kilépést jelölők aránya magasabb a kisebb településeken (kisvárosban, községben) élők körében. A terveik között tanulást (is) jelzők aránya a nagyobb városokban, illetve a fővárosban élők körében magasabb.

A régiók viszonylatában az egyszerre elhelyezkedni és tanulni szándékozók a legnagyobb arányban a közép-magyarországi régióban vannak jelen, de az észak-magyarországi, észak-alföldi, nyugat-dunántúli régiókban is magasabb az arányuk a mintaátlaghoz képest. A tanulni szándékozók aránya szintén az észak-magyarországi és észak-alföldi, továbbá a kelet-dunántúli régiókban magasabb. A csak munkaerő-piaci tevékenységet tervezők legnagyobb arányban a dél-dunántúli és dél-alföldi régiókban élnek.

A csak az elhelyezkedést/vállalkozás indítását tervezők esetén mind a három háttérindex mintaátlag alatti. A csak az elhelyezkedést/vállalkozás indítását elsősorban az alacsonyabb státusú családból származók választják. (A jövőtervek és CSH-index között nincs szignifikáns összefüggés.)

Tanulási út és jövőtervek

Az iskolai út tényezői közül az egy adott tárgyhoz kapcsolódó sikeresség, a bukás, a tanult szakmához való viszony, illetve a képzési típus, valamint a szakmaváltás függnek össze a jövőtervekkel. A következők során e tényezők szerint vizsgáljuk a jövőterveket.

Felvételi sikeressége

A jövőtervek kialakulása szempontjából relevánsnak mutatkozik a középiskolai felvételin elsőként jelölt képzési típus: az érettségit adó képzésre jelentkezők körében valamelyest mintaátlag feletti a tanulást és munkaerő-piaci tevékenységet tervezők aránya (46% szemben a 40%-kal), a szakképzésben kezdők között pedig gyakorlatilag a csak munkaerő-piaci elhelyezkedést/vállalkozás indítását jelölők aránya (39% szemben a 36%-kal) magasabb az átlagosnál (lásd 15. táblázat). A különbségek azonban kismértékűek, az érettségit adó képzésre jelentkezők tehát nem szeretnének számottevően nagyobb arányban továbbtanulni a szakmunkásképzőben kezdőkhöz képest.

Az előző trend árnyaltabban válik megfigyelhetővé, ha a terveket a jelentkezés és a tényleges felvétel alapján létrehozott kombinált változó alapján vizsgáljuk (lásd 16. táblázat). E szerint az érettségit adó képzésre jelentkezők esetén továbbra is a legmagasabb a munkavállalást és tanulást egyaránt megjelölők aránya, viszont azok körében, akik érettségit adó képzésre felvételiztek, de nem sikerült felvételt nyerniük (minden más kategóriához, illetve a mintaátlaghoz képest) magasabb a csak (tovább) tanulást tervezők aránya.

Iskolai kudarc és sikeresség

Mind az általános, mind pedig a középiskolai bukás szignifikánsan összefügg a végzősök jövőterveivel (lásd 17. táblázat). A munkaerőpiacra kilépni tervezők között néhány százalékkal felülreprezentáltak azok, akik buktak valamilyen formában. A csak tanulni vagy dolgozni és tanulni tervezők között a bukók aránya mintaátlaghoz közeli vagy mintaátlag alatti.

Az iskolai sikeresség (olyan tantárgy említése, amelyben a tanulónak kiemelkedő teljesítményt sikerült elérnie) inkább jellemző azokra, akik tanulni szeretnének, szemben azokkal, akik csak az elhelyezkedést és/vagy vállalkozás indítását jelölték meg (lásd 18. táblázat).

A jövőtervek és a tanult szakma közötti összefüggések

Azok körében, akik jövőterveik között a munkaerő-piaci tevékenységet (is) jelölték, nagyobb arányt képviselnek a szakmájukat kedvelők, egyrészt a mintaátlaghoz képest, másrészt a tervként csak tanulást jelzőkhöz képest (lásd 19. táblázat).

Természetesen a szakma értékének megítélése is releváns a jövőtervek szempontjából (lásd 20. táblázat). A csak munkaerő-piaci tevékenységet tervezők körében valamelyest nagyobb azok aránya, akik a tanult szakmát az átlagosnál jobbra értékelik (64%). A tanulást tervezők körében ezek aránya a mintaátlaghoz képest alacsonyabb (50%).

A szakmacsoportok vonatkozásában elsősorban az ipari, építészeti és mezőgazdasági szakmát tanulók tervezik nagyobb arányban az elhelyezkedést (lásd 21. táblázat). Továbbtanulást leginkább a szolgáltatási szakmát tanulók terveznek. A munkavállalás/vállalkozás és továbbtanulás összekapcsolása legnagyobb arányban a vendéglátói, idegenforgalmi szakmákat tanulókra jellemző.

A tanulási tervek és szakmacsoportok viszonylatában érettségiért leginkább szolgáltatási szakmacsoporton belüliek tanulnának (lásd 22. táblázat). Másik szakmát az építészeti és a könnyűipari szakmák tanulói szereznének a legszívesebben. Mindkét továbbtanulási irányt legnagyobb arányban a vendéglátással, idegenforgalommal kapcsolatos szakmát tanulók tervezik választani.

A jövőtervek az iskolai szakmai gyakorlat kedveltségével nem függnek össze, azonban összefüggnek az iskolán kívüli szakmai gyakorlat kedveltségével (lásd 23. táblázat). E szerint a csak az iskolán kívüli szakmai gyakorlatot kedvelők aránya a munkaerő-piaci tevékenységet tervezők között a mintaátlaghoz (86%) képest nagyobb (90%), a csak tanulást tervezők között pedig kisebb (81%).

Jövőtervek az elérni kívánt legmagasabb iskolai végzettség szempontjából

A jövőtervekhez továbbá hozzátartoznak a távlati továbbtanulási tervek és elképzelések, vagyis az a legmagasabb iskolai végzettség, amit a tanulók életük során el szeretnének érni. A végzősök közel fele nem akar a szakmunkásdiplománál magasabb végzettséget, közel 40% az érettségit látja a számára legmagasabb iskolai végzettségként, 17% pedig úgy gondolja, hogy felsőfokú végzettséget szerez majd valamikor (lásd 24. táblázat).

A tervek vonatkozásában a csak munkaerő-piaci kilépést választók között a mintaátlaghoz képest számottevően felülreprezentált a szakmunkás végzettséget legmagasabb elérni remélt iskolai végzettségként megjelölők aránya (77%), és alulreprezentált az érettségi vagy felsőfokú végzettséget megjelölők aránya. A terveik között tanulást (is) jelölők esetén felülreprezentált az érettségit és felsőfokú végzettséget jelölők arány, és alulreprezentált a szakmunkás végzettséget jelölőké. Míg a kizárólag tanulni akarók, illetve tanulni is akarók csoportjánál az érettségit jelölők aránya egymáshoz közeli (51% és 50%), addig a legmagasabb elérni vágyott végzettségként a felsőfokút jelölők aránya a terveik között csak tanulást jelölők körében magasabb (28%) a tanulást és munkaerő-piaci tevékenységet jelölőkhöz képest (20%).

Az elérni kívánt legmagasabb iskolai végzettség és a családi háttér vonatkozásában a klasszikus összefüggés látszik érvényesülni: a magasabb továbbtanulási szinttel magasabb családi státus jár együtt (lásd 25. táblázat).

Oksági elemzés: magyarázó modellek

A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy a relevánsnak mutatkozó tényezők hatásait egy-egy magyarázó modellt becsülve összevessük. Elemzésünkben egy-egy binomiális regressziós modellt becsülünk az egyes szakmaszervezés utáni (tervezett) kimenetekre. Az első modell függő változója a munkaerő-piaci tevékenység valószínűségét becsli az egyéb, nem munkaerő-piaci valószínűségéhez képest, a második modell függőváltozója a továbbtanulás valószínűségét becsli más, nem tanulási tervek valószínűségéhez képest, a harmadik modell pedig a tanulást és munkaerőpiacot választók valószínűségét becsüli azokhoz képest, akik jövőterveik között nem jelölték meg egyszerre a tanulást és munkaerőpiacot.

A modellekbe magyarázó változókként az elemzés során vizsgált változókat emeltük be: nem, családi háttér (szülők iskolázottsága és foglalkozása), iskolaválasztás és szakmaválasztás sikeressége, középiskolai kudarc és sikeresség, szakmai gyakorlathoz való viszonyulás, szakmacsoportok, a tanuló lakóhelyének településtípusa, az iskola régiója.

A három becsült modell magyarázó hányada viszonylag alacsonynak mondható. Az első modell esetében a magyarázott 8,4%, a második modell esetén 10,1%, a harmadik esetén pedig 5,6%. Az elemzésbe bevont változók tehát jobban magyarázzák egy ta­nuló jövőtervét, ha az csak munkaerő-piaci tevékenység, vagy csak (tovább)tanulási terv.

A munkaerő-piaci tevékenységet tervként jelölők esetén a nem, továbbá a szülők iskolázottságának és foglalkozásának egyes kategóriái, a középiskolai bukás ténye, a tanult szakma, illetve az iskolán kívüli szakmai gyakorlathoz kedveltsége, illetve a régió egyik kategóriája mutatkozott szignifikánsnak (lásd 26. táblázat).

E szerint a tanulók nagyobb eséllyel jelölték a munkaerő-piaci tevékenységet (ahhoz képest, hogy nem jelölték), ha a tanulók fiúk (1,61), szüleik alacsonyan iskolázottak (szülő iskolázottsága legfennebb 8 általános – 1,66), vállalkozók (és nem inaktívak – 0,59 vagy alkalmazottak – 0,65), buktak a középiskolában (1,46), kedvelik a tanult szakmát (2,17), és kisebb eséllyel (0,64), ha nem szeretik az iskolán kívüli gyakorlatot (azokhoz képest, akik csak iskolai gyakorlaton vesznek részt). A régiók szempontjából a referencia-kategóriát jelentő dél-dunántúliakhoz képest az észak-alföldiek kisebb eséllyel választják a munkaerő-piaci tevékenységet (0,72). Egyéb vonatkozásban a régió nem mutat szignifikáns hatásokat.

A tanulás jelölési valószínűségét becslő modell esetén szignifikánsnak mutatkozott a nem, a szülők iskolázottsága, az, hogy a tanulót felvették-e az elsőként jelölt iskolába, az iskolai kudarc (középiskolai bukás) és siker (kiemelkedő teljesítmény) ténye, a tanulmányok közbeni szak(ma)váltás, a szakmai gyakorlathoz való viszonyulás, a tanult szakma szakmacsoportos besorolása, és (az előző modellhez képest) több vonatkozásban a régió.

A tanulást nagyobb eséllyel jelölték a lányok (a fiúkhoz képest – 0,70), a felsőfokú iskolázottságú szülőkkel rendelkezők (a legfeljebb nyolc általános – 0,44, illetve szakiskolai – 0,525 végzettségű szülőkkel rendelkezőkhöz képest), azok, akiket nem vettek fel az első helyen megjelölt iskolába (szemben azokkal, akiket felvettek – 0,71), akiknek középiskolai tanulmányaik során legalább egy tantárgyból kiemelkedő teljesítményük volt (1,35), akik menet közben szakmát váltottak (1,58), továbbá azok, akik iskolán kívüli szakmai gyakorlatra járnak és kedvelik azt (2,18). A mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmacsoportokhoz tartozó szakmákhoz képest a könnyűipari szakmacsoport kivételével bármelyik szakmacsoporthoz való tartozása esetén nagyobb a valószínűsége annak, hogy a végzős a tanulást jelöli meg. A régiót tekintve a referencia-kategóriához képest a dél-alföldi régió kivételével mindenik régióban nagyobb eséllyel választják célként a tanulást.

Végül, azok körében, akik a munkaerő-piaci tevékenységet és tanulást is megjelöltek (szemben azokkal, akik csak munkaerő-piaci tevékenységet, vagy csak tanulási szándékot jelöltek tervként) szignifikáns hatás a szakiskolai végzettséggel rendelkező szülő, az iskolai teljesítmény, a tanult szakma kedveltsége, a szakmai gyakorlat kedveltsége, egyes szakmacsoportok, és egyes régiók esetén volt megfigyelhető.

Mindkét tevékenységet azok jelölték nagyobb eséllyel, akik kiemelkedő teljesítményről számoltak be (1,23), ugyanekkor kedvelik a tanult szakmát (1,81), járnak iskolán kívüli szakmai gyakorlatra és kedvelik azt (1,54), továbbá pedig a szolgáltatási (1,76), vagy vendéglátó-idegenforgalom (1,79) szakmacsoportba tartozó szakmát tanulnak, és az észak-magyarországi, vagy közép-magyarországi régióban járnak iskolába.

Összegzés

Elemzésünk során egyrészt az előrehozott szakképzést végzők iskolai útját próbáltuk felvázolni különböző tényezők (a felvételi sikeressége, a szakmaválasztás, az iskolai kudarc, sikeresség) segítségével, másrészt a végzősök jövőterveit vizsgáltuk különböző szociodemográfiai ismérvek, a tanulási út tényezői szerint. E tekintetben arra próbáltunk választ találni, hogy a szakmaszerzés utáni tervekre különböző (szociodemográfiai és középiskolai tanulmányokkal kapcsolatos) tényezők milyen hatással vannak, hogy az iskolai utat befolyásoló családi háttér tényezők hatása mennyiben mutatható ki direkt módon is a szakmaszerzés utáni tervek vonatkozásában.

A tanulási út vonatkozásában láttuk, hogy egy viszonylag jelentős arányt képviselő szegmens egyrészt a sikertelen felvételi, másrészt a tanulmányi kudarc (pl. bukás) miatt kerül a szakképzésbe. Noha ezek a tanulók valamelyest sikeresebbek a szakképzésben, az ő körükben nagyobb arányban vannak jelen azok, akik elégedetlenek az iskolájukkal, rossz az iskolai közérzetük. Úgy tűnik azonban, hogy a tanult szakma kedveltsége tekintetében nem maradnak alul a többi szegmenshez képest.

A végzősök egy része csak (tovább) tanulást, egy másik része csak munkaerő-piaci tevékenységet, egy harmadik része pedig az előző kettő szakmaszerzés utáni társítását tervezte. A végzősök körében meglehetősen magas továbbtanulási arányt figyelhettünk meg: közel kétharmaduk tervezett valamilyen formában tanulmányokat folytatni, ami majdnem akkora arányt jelent, mint amekkora a munkaerő-piaci tevékenységet tervezők aránya. A továbbtanulás célja elsősorban az érettségi, de egy másik szakma kitanulási szándéka is markánsan jelen van.

A jövővel kapcsolatos tervek számos tényezővel összefüggnek, többek között a nemmel, a lakóhely szerinti település típusával, a régióval és nem utolsósorban a családi háttérrel. Elhelyezkedni a inkább a fiúk, tanulni inkább a lányok szeretnének. Továbbá nagyobb arányban szeretnének elhelyezkedni a kisebb településen, illetve a Dél-Dunántúlon, Dél-Alföldön élők. Az alacsonyabb családi státussal rendelkezők esetén is inkább a munkaerő-piaci elhelyezkedés a jellemző. Az átlagnál valamelyest magasabb CSH-index elsősorban a tanulást és munkaerő-piaci elhelyezkedést egy­aránt tervezőkre jellemző.

 

Ez a tanulmány az Tanulási utak - pályautak A szakképzésben tanulók pályakövetése című kiadványunkban is szerepel. A teljes kiadványt, amely további hasonló írásokat is tartalmaz, itt érheti el.