tanulmány

Az iskolarendszeren kívül megszerzett képességek és tudások (kompetenciák) elismerésének (validálásának) kérdése Európa-szerte egyre inkább a figyelem fókuszába kerül. A két évtizede még lassan csordogáló szakmai diskurzus és alkalmi kormányzati kezdeményezések közepette formálódó elismerési próbálkozásokat felértékelte az európai munkaerőpiac folyamatosan növekedő munkaerő-kereslete, valamint az elmúlt 20 év során lefutott kettős migrációs hullám, amelynek során jelentős beáramlás kezdődött Európa nyugati felének munkaerőpiacára előbb a kelet-európai országokból azok uniós csatlakozását követően, majd az utóbbi pár évben Afrika, illetve a Közel-Kelet felől. Mindkét esetben az derült ki, hogy a befogadó országoknak és a szakképzett munkavállalókat kereső munkaadóknak egyaránt az az érdekük, hogy mielőbb szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe irányítsák az újonnan érkezőket. Új felmérések azt mutatták, hogy azok a képzett emberek, akiknek a tudását, képességeit sikerült felmérni, elismerni, felkészültségüknek megfelelő állásokhoz jutottak, mint azok, akik esetében ezt a fajta tudásvalidálást nem sikerült megoldani. Különösen erős ez a hatás a magasan képzett nők esetében. És a munkaerőpiaci integrációban a nyelvismeret mellett a másik legjelentősebb akadályt a származási országban már megszerzett szakképzettség el nem ismerése képezi (Lien - Toleikyte 2015; Tanay - Peschner 2016). Ezért az elmúlt pár évben az európai foglalkoztatáspolitika keretében – összekapcsolódva oktatáspolitikai kezdeményezésekkel – többféle új program is elindult a validációs gyakorlat ösztönzésére, kiterjesztésére.