Kedves látogató! Ön egy olyan tartalmat olvas, amelynek információi a megjelenés idején pontosak voltak, de mára már elavultak lehetnek!
A benyújtás határideje: 
2015. szep. 15. 23:59
Kategória: 

Jelen pályázat azzal a céllal kerül kiírásra, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat működő programjait minél jobban megismerhessék az intézmények, diákok, pedagógusok és szülők.

A fenti cél érdekében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) nyílt pályázatot hirdet Magyarországon, a középfokú iskolákban nappali képzésben 2016. január 1-jét követően érettségi vizsgát tevő tanulók; az iskolai közösségi szolgálat program lebonyolításában részt vevő pedagógusok (például: IKSZ koordinátor, osztályfőnök) számára az iskolai közösségi szolgálat programok széles társadalmi körben való megismertetése céljából.

 

A pályázat szakmai indoklása

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése egy olyan kulcsfontosságú eszköz a felnövekvő generációk nevelésében, amelyben három tényező – oktatás, önkéntesség és társadalmi felelősségvállalás – együttes hatása révén alakulhat ki a másokat segítő attitűd. Fontos cél az élményközpontú pedagógia, illetve a tapasztalati úton történő egymástól való tanulás.

Jelen pályázat keretében olyan eseményekről készült dokumentumokat, alkotásokat kívánunk összegyűjteni és közzétenni, amelyek az iskolák épületein belül és azokon kívül is a közösségi szolgálat keretei között megvalósított tevékenységeket mutatják be.

  1. A pályázat célja

Célunk azokat a – szakmai zsűri által kiválasztott – működő példákat bemutató pályaműveket közzétenni, amelyek elősegítik az iskolai közösségi szolgálat bevezetését és megvalósítását, illetve azok széles társadalmi körben való megismertetését.

A pályázat során összegyűjtött, majd értékelt és közzétett alkotások segítsék megismertetni a közösségi szolgálat alapvető céljait, szemléletét, egyénre és társadalomra gyakorolt hatását.

A pályázat további céljai:

  • minél nagyobb számban legyenek jelen az OFI www.kozossegi.ofi.hu portálon olyan bemutató/bemutatkozó beszámolók, alkotások, hasznos gyakorlati példák, amelyek segítséget jelentenek a közösségi szolgálati tevékenységek szervezésében;
  • minél több szereplő, tevékenység és élmény bemutatási lehetőségének megteremtése;
  • elősegíteni az érintettek között az egymástól való tanulást, a hálózat-építést;
  • minél nagyobb nyilvánosságot kapjon az iskolai közösségi szolgálat programja.

 

  1. A pályázat kategóriái:

 

  1. Diák:

„A” téma: Film az Iskolai Közösségi Szolgálatról

A középfokú iskolákban nappali képzésben tanuló 2016. január 1-je után érettségiző diák(ok) által készített 2-4 perces kisfilm, amely a közösségi szolgálat megvalósítását a film eszközeivel mutatja be. Mobiltelefon felhasználásával készített alkotással is lehet pályázni.

„B” téma: Fotók az Iskolai Közösségi Szolgálatról

A középfokú iskolákban nappali képzésben tanuló diák(ok) által készített digitális fotók, amelyek a közösségi szolgálat megvalósítását a fotóművészet eszközeivel mutatják be. Egy pályázatban minimálisan 3, maximálisan 10 darab fotó nyújtható be. A fotók lehetőleg 300 dpi felbontásban, jó minőségben, nyomtatásra alkalmas méretben készüljenek. A pedagógus segítse a diákot a tevékenység kapcsán és tapasztalatait egy ajánló levélben írja le.

 

  1. Pedagógusok:

A középfokú iskolákban az Iskolai Közösségi Szolgálat programban részt vevő, koordináló pedagógus(ok), osztályfőnök(ök) által a megvalósított (megvalósuló, folyamatban lévő) program bemutatása a törvényben meghatározott nyolc tevékenységi terület valamelyikén. A pályázat kötelező eleme minimum 5 darab, a tevékenységet bemutató megfelelő minőségű és méretű, jogtiszta fotó benyújtása, illetve a tevékenységben résztvevő fogadó intézmény szakmai levele.

„A”téma: Intézményen belüli tevékenység leírása: Ebben az esetben nincs szükség a fogadó intézmény támogató levelére, csak abban az esetben, ha valamilyen szervezeten keresztül iskolán kívüli segítettek vonódnak be a programba.

„B”téma: Intézményen kívüli tevékenység egy fogadó intézménynél: Ebben az esetben a fogadó intézmény támogató levele szükséges.

Jelen pályázati felhívásra egy pályázó több kategóriában pályázhat, de egy kategóriában egy pályázatot adhat be.

 

  1. A pályázat szakmai követelményei

A bemutatott pályaművekben (kiemelten a 2. kategória A), B) kapjanak szerepet az alábbi szakmai elvek:

  • Felkészítés – tevékenység − feldolgozás bemutatása.

·         Szociális kompetenciák fejlesztésének megvalósulása tapasztalati tanulás útján.

·         A kettős cél elve: egyszerre kell a szolgálatjellegnek és az élménypedagógia alapú tanulásnak megvalósulnia.

·         A kölcsönösség elve: A segítő és a segítségre szoruló között partnerség, együttműködés, elfogadás teljesül, adott esetben a helyi közösség tagjaival való közös tevékenység során is.

·         Szabad választás elve: A diákok – a szülőkkel, tanárokkal való egyeztetés alapján – maguk választhatják ki az általuk végzendő tevékenységeket. 

 

  1. A pályamunkák díjazása

A szakmai értékelésen legmagasabb pontszámot elért pályamunkák (kategóriánként maximum 1–5 pályázat, azaz összesen legfeljebb 15 pályázat) a kiíró által a pályázat összes díjazottja számára felajánlott 300 000 forint összértékű díjakat nyerhetik meg.

Nem részesülhet díjazásban az a pályázó, aki valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett.

Nem részesülhet díjazásban az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósításának módja vagy eredménye

  • alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sérthet;
  • a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével járhat, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik;
  • nem áll összhangban a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvényben, továbbá a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltakkal.

 

  1. A pályázatok benyújtásának módja és helye

A pályamunkákat valamennyi kategória esetén elektronikus formában kell benyújtani, „Segítő diákok 2015.” jelige feltüntetésével az e-mail tárgyában.

1. kategória esetén (diákok)

„A” Film: A Pályázati adatlapot, illetve a Nyilatkozatokat aláírva, PDF formátumban és Word formátumban (aláírás nélkül) kell beküldeni, a pályamunkákat pedig mp4 formátumú fájlban a pályázó nevén (vezetéknév­, keresztnév, kategória) mentve kell e-mailben elküldeni (határidő és cím: lásd a VI. pontban). Rövidfilm és videoklip esetében, amennyiben a beadott pályamű tartalmaz bármilyen nem a pályázó által készített művet vagy annak részletét (zene, film, fotó), akkor a pályamunkához csatolni kell a felhasznált mű készítőinek (kiadó, illetve jogtulajdonos) írásos beleegyezését. Szabadon felhasználható zeneművek érhetőek el az alábbi oldalon: http://freemusicarchive.org

„B” Fotók: A Pályázati adatlapot, illetve a Nyilatkozatot aláírva, PDF formátumban és Word formátumban (aláírás nélkül) kell beküldeni, a pályamunkákat pedig a pályázó nevén (vezetéknév­, keresztnév, kategória) mentve kell e-mailben elküldeni (határidő és cím: lásd a VI. pontban).

 

2. kategória esetén (pedagógusok és fogadóintézmények)

Az „A és B”témához pályázati adatlapot, illetve a Nyilatkozatot aláírva, PDF formátumban és Word formátumban (aláírás nélkül) kell beküldeni (határidő és cím lásd a VI. pontban), illetve a kapcsolódó képi dokumentációt az elektronikus levélhez csatoltan kérjük eljuttatni. A csatolt dokumentumok együttes mérete ne haladja meg a 10MB-ot.

Kérjük, hogy a pályázati anyagot szíveskedjenek megőrizni. A bírálat szempontjából kizárólag az aláírt, és PDF formátumban megküldött pályázati anyagokat tudjuk figyelembe venni. A Word a győztesek esetén segíti a jó gyakorlat Közösségi Szolgálat Portálon való bemutatását.

 

  1. A pályázatok benyújtásának módja és határideje

Beküldési cím: kozossegi.szolgalat@ofi.hu

A pályázatokat 2015. szeptember 15. 24.00 óráig lehet benyújtani, elektronikus formátumban (lásd jelen felhívás, V. pont).

A határidőn túl, vagy nem megfelelő formátumban érkezett pályázat szakmai bírálat nélkül elutasításra kerül.

 

  1. Hiánypótlás

A pályázat során hiánypótlásra határidőn túl nincs lehetőség.

 

  1. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere

A pályázatok értékelését az OFI által kijelölt szakmai értékelők végzik. A bírálati szempontrendszer/bírálati lap a honlapon megtekinthető.

 

  1. A Pályázók döntést követő kiértesítése

Az OFI és a pályázó közötti teljes kapcsolattartás a pályázatban megadott e-mail címen történik, ezért kérjük, olyan e-mail címet adjon meg, amelyet valóban használ, illetve amelyet a pályázatok elbírálása idején rendszeresen ellenőriz. Az OFI az értesítő levelek kiküldését követően 7 nappal a leveleket elolvasottnak tekinti, hacsak a levelezési rendszerek hibaüzenetet nem küldenek. Ebben az esetben az értesítést a pályázó postacímére, tértivevényes, ajánlott levél formájában is kiküldjük.

A pályázat kapcsán az OFI a következő értesítéseket küldi ki a pályázónak:

  • A pályázat beérkezésének visszaigazolása.
  • A formailag meg nem felelt pályázatokról értesítés, miszerint a pályázat kizárásra került. Kizáró okok: hiányosan kitöltött adatlap; nyilatkozatok hiánya; nem, vagy nem megfelelő formátumban csatolt kötelező mellékletek. Hiánypótlásra határidőn túl nincs lehetőség.
  • A szakmai értékelést követően a formailag megfelelt pályázatokat benyújtókat értesítjük a szakmai bírálat eredményéről. 

A szakmai értékelést követően 15 munkanapon belül a díjazott pályázók listáját az OFI közzéteszi az Iskolai Közösségi Szolgálat hivatalos honlapján (http://kozossegi.ofi.hu), továbbá e-mailben értesíti azokat a pályázókat, akiknek pályamunkái publikálásra kerülnek.

Az eredményhirdetés várható időpontja: 2015. október 15.

 

  1. A pályázati felhívás jogi háttere

„Jelen pályázati felhívás, illetve pályázatok tekintetében elsősorban a 2011. évi CXC tv. (Nemzeti köznevelésről szóló törvény), a 20/2012. EMMI rend. (nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról), az 1999. évi LXXVI tv. (szerzői jogról szóló törvény), az 1959. évi IV. tv. (Ptk.), a 2011. évi CXII. tv. (információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) rendelkezései az irányadóak."

A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a benyújtott szakmai programjukat, valamint annak részét képező vizuális, audiovizuális dokumentációjukat – további pályázók hasonló dokumentációjával együtt – az OFI felhasználhassa, továbbá azokat jó példaként bármely adathordozón közzétegye (terjessze, a nyilvánossághoz közvetítse), valamint bemutassa a pályázóknak nyújtott külön ellenszolgáltatás nélkül.

 

  1. A pályázattal kapcsolatosan további információkat az alábbi elérhetőségen kaphatnak:

– http://kozossegi.ofi.hu

– kozossegi.szolgalat@ofi.hu

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.