Györgyi Zoltán
Középfokú iskolák a skandináv országokban
Bevezetés
Ebben a fejezetben négy, egymással már régóta szoros kapcsolatot ápoló ország oktatatási rendszerének sajátosságairól lesz szó. Négy olyan országéról, amelyeket sokszor emlegetnek együtt, s amelyek oktatása komoly eredményeket tud felmutatni. Bár képzési rendszerük környezeti feltételei jelentősen eltérnek a hazaitól, az OECD-felmérés1 tükrében érdemes részletesebben is szemügyre venni néhány olyan tényezőt, ami hozzájárulhatott sikereikhez, s ami támpontot adhat a magyarországi oktatás fejlesztéséhez is.
A skandináv országok oktatási szerkezete, irányítási rendszere szakmai körökben viszonylag jól ismert, akárcsak azok az eredmények, amelyek oktatásukat jellemzik. Annak ellenére, hogy programszerűen nem hangolják össze képzési rendszerüket, gyakran felbukkan a szakirodalomban a skandináv modell fogalma. E kifejezés arra utal, hogy a közös történelmi gyökerek és a szoros gazdasági és kulturális kapcsolatok egymáshoz sok tekintetben hasonló iskolarendszert eredményeztek. Legjellegzetesebb megnyilvánulása ennek a közoktatás szerkezete, amely hosszú (de tagolt) alapképzésre épülő, viszonylag rövid idejű felső középfokú oktatással jellemezhető, de a fenntartásban, a finanszírozásban, a képzési tartalmak kialakításában is sok a közös vonás. Természetesen vannak különbségek is, s nem is jelentéktelenek. Ha csak a felső középfokú oktatás nézőpontjából vizsgáljuk ezeket, jól látható, hogy más szelekciós mechanizmusok működnek a beiskolázásnál, és mások a felsőfokra történő továbblépés lehetőségei is. Eltérő az iskolaszerkezet, különböző szervezeti megoldások jellemzik az iskolák belső életét is. Hogy az oktatási rendszer egésze, eredményessége szempontjából melyek a legfontosabb tényezők, s ezek közül melyek egybeesése esetén beszélhetünk az egész oktatási rendszerre vonatkozóan skandináv modellről, nem tudjuk pontosan megmondani. Nem tudjuk az OECD-felmérés nélkül, s – előrebocsátjuk a konklúziót – az OECD középfokú oktatásra kiterjedő vizsgálata adatainak elemzése után sem. Nem is vállalkoztunk erre a feladatra – legfeljebb titkon reméltük, hogy feltárul a modell a maga teljes egészében –, csak arra, hogy legalább árnyalt képet kapjunk a négy ország felső középfokú oktatásáról, s ez alapján utaljunk a közös és az egymástól eltérő jellegzetességekre, ezek hatására, s egyáltalán arra: mire helyeznek nagy hangsúlyt az oktatásban az érintett országok, s mi az, ami kevésbé fontos számukra. Hazai szemmel nézve ennek akkor is komoly hozadéka lehet, ha tudjuk, mindezek alapján nem rajzolható meg egyértelműen a magyar oktatás jövője. A jó megoldások azonban iránymutatást jelenthetnek a hazai oktatáspolitikával foglalkozó szakemberek számára.
