A SZAKKÉPZÉSBEN TANULÓK PÁLYAKÖVETÉSE
A magyar munkaerőpiacot vizsgáló kutatások rámutatnak arra, hogy bár a magasan képzett, minőségi munkaerő és tudás felértékelődött, a szakképzésben szükséges változások és reformok csak részben vagy egyáltalán nem valósultak meg.
A szakképző iskolák és általában a szakképzés rendszere az általános képzés rendszerénél és intézményeinél több szállal kötődik az oktatáson kívüli szférákhoz, így a gazdaság és a mindennapi élet világához. A diákok bekerülése a munkaerőpiacra (vagy kimaradásuk onnan), a megtapasztalt nehézségek vagy a sikerek nemcsak az oktatási rendszer egyéni minősítéseként foghatók fel, de a munkaerőpiac szereplői számára is jelzésértékkel bírnak. Annak érdekében, hogy az oktatás ezen alrendszere fejlődőképes legyen, és adekvát módon el tudja látni a rá háruló feladatokat, a fejlesztést megalapozó kutatások szisztematikus alkalmazása indokolt (vö. Csapó, 2008). Ezt a feladatot többek között – ahogy a felsőoktatásban a Diplomás Pályakövető Rendszer, úgy középfokon is – egy szisztematikus pályakövetési rendszer tudná megvalósítani. Azonban jelenleg Magyarországon ilyen rendszer nem működik, a hiányt kisebb-nagyobb mintán, panelen végzett longitudinális vizsgálatok próbálták, próbálják pótolni.
A kötet, mely információt nyújt az új képzési struktúrát megelőző helyzetről, meglátásunk szerint jó alapot adhat az elmozdulás mérésére, az új struktúra sikerességének későbbi vizsgálatára. Ennélfogva elsősorban a szélesebb szakmai nyilvánosság, a szakképző intézmények, illetve az oktatást irányító szakemberek számára kíván viszszajelzést adni a szakképzésből szakképzettséggel kikerülő diákok további pályafutásáról.