Miután a pedagógusok az oktatási rendszer kulcsszereplői, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatási témái közül kiemelt jelentőségűek a pedagógusvizsgálatok. Európa egyes országaiban, köztük Magyarországon is, egyre nagyobb kihívást jelent a szakpolitika számára a szakképzett és jól felkészült pedagógusok biztosítása. A hazai történeti kutatások is bizonyítják, hogy a pedagóguspálya mindig az alacsonyabb presztízsű értelmiségi szakmák közé tartozott, valamint jellemzően az elsőgenerációs értelmiség gyűjtőhelyéül szolgált. Ugyanakkor azt is kiemelhetjük, hogy a pedagógusok soha nem képeztek egységes csoportot, képzési szintek szerint igen nagy mértékű belső differenciáltságot mutatnak, ami társadalmi hovatartozásukat is meghatározza. Így az óvónők, tanítók, tanárok, középiskolai tanárok vagy éppen a szakoktatók egészen más társadalmi, gazdasági jellemzőkkel bírnak, motivációik, nézeteik, attitűdjeik is eltérők. Ezen különbségek létét elemzéseink is alátámasztják.
A McKinsey-jelentések óta a nemzetközi és hazai fejlesztések körében előtérbe került a pedagógusok munkájának javítása, ami több ponton is tetten érhető. Egyrészt a képzésben, ahol a tartalmi megújítás mellett olyan intézkedéseket vezettek be, melyek vonzóvá teszik a pedagógushivatást a többi értelmiségi foglalkozáshoz képest. Másrészt a pályára állásban, a pályakezdők támogatásával, harmadrészt magán a pályán: a folyamatos szakmai fejlődés támogatásával és a kiszámítható karrierút kiépítésével. Az elmúlt években a magyar szakpolitika is igyekezett mindhárom ponton beavatkozni a pedagóguspolitikába. A pedagógusképzésben a korábbi osztott helyett bevezette az osztatlan képzést, amely egyben a képzési tartalom megújítását is jelentette, illetve meghonosította a pályaalkalmassági vizsgát is. Létrehozta a Klebelsberg-ösztöndíjat, amellyel vonzóvá kívánta tenni a fiatalok számára a tanári pályát. Megnövelte a képzés gyakorlati idejét és a pályakezdő pedagógusok szakmai támogatását is. Bevezetésre került a pedagógus-életpályamodell, amelynek célja egy kiszámítható, egységes minősítő rendszer biztosítása volt. Ugyanakkor ezek a beavatkozások megfelelő előkészítés, kipróbálás és visszacsatolás nélkül zajlottak. Ennek következménye, hogy habár 2011-ben született meg az új törvény, amely a fenti beavatkozásoknak utat nyitott, viszont stabil, kiszámítható rendszerről még ma sem beszélhetünk, a szakpolitika újra és újra finomhangolást emleget.
