
A kötetet Loránd Ferenc és Tiszóczi Tamás állította össze.
A történelemben számos népirtásnak lehettünk tanúi. Olyan genocídiumra azonban, amelynek során egy állam - egy másik hatalom katonai nyomására – maga járult hozzá állampolgárai egy csoportjának fizikai megsemmisítéséhez, a holokauszt előtt még sohasem akadt példa. A magyar holokauszt hatszázezer áldozata nemcsak a hazai zsidóság és cigányság örök gyásza, hanem egyben nemzeti sors-tragédia is, mivel őrült, aljas, emberellenes eszmék következtében a magyar nemzet vesztette el polgárait, magyar emberek váltak származásuk miatt jogfosztottá, emberi méltóságukban megalázottá.
Ez a kötet abban kíván segítséget nyújtani, hogy a felnövő nemzedékek megismerjék a magyar történelem egyik leg-szörnyűbb korszakának történetét, megértsék a holokauszt lényegét, bízva abban, hogy mindez hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen az emberellenes, kirekesztő eszmék befolyása.
Tartalom
- Előszó • (Loránd Ferenc)
- Szöveggyűjtemény a holokauszt történetének feldolgozásához • (Tiszóczi Tamás)
- Válogatott tematikus bibliográfia • (Tiszóczi Tamás)
- Annotált szépirodalmi bibliográfia • (Tiszóczi Tamás)
- Filmajánlat a holokauszt történetének bemutatásához • (Surányi Vera)
- Szemelvények a magyarországi zsidóság életét korlátozó törvényekből és rendeletekből • (Mátraházi Ferenc)
- A holokausztról az iskolában