A holokausztról az iskolában

Tartalom

 A holokauszt tanításának lehetősége egy gyakorló történelemtanár tapasztalatai alapján
 A holokauszt témájának feldolgozása a gimnáziumi oktatásban
 A holokauszt problémakörének tárgyalása a társadalomismeret tantárgy keretében filmek segítségével
 Az előítéletek ellen
 Holokauszt-emlékműsor
 Javaslatok az április 16-i megemlékezéshez

A holokauszt tanításának lehetősége egy gyakorló történelemtanár tapasztalatai alapján

Személyes vallomás a holokausztról

Akárhányszor tartok beszámolót kollégáimnak, vagy szervezek emléktúrát Auschwitzba, mindig megkérdezik tőlem, hogy miért megyek el ötvenedszer és hatvanadszor is. Egyáltalán miért foglalkozom a holokauszttal, biztosan zsidó vagyok. Nem, nem vagyok zsidó, hanem ember, mint ők, mint bárki más.

Hiszem, hogy szembesíteni kell diákjaimat a tegnap szenvedéseivel, hiszem, hogy akik velem voltak, holnap mások lesznek, emberebbek és igazabbak. Lehet, hogy ez csak naiv hit, de hit nélkül nem volna értelme az egésznek. Ha mégis válaszolok a „miért?”-re, a következő gyermekkori emlékeket szoktam felidézni. Bennük van a válasz is.

A hatvanas években voltam gyerek. Ezt az időszakot három csodálatos helyen töltöttem: Kisterenyén, ahol szüleimmel laktunk, Pásztón, a Mátra kapujában, ahol anyai nagyszüleim éltek, és Sátoraljaújhelyen apai nagyszüleimnél. Mindhárom helyszín hozzájárult ahhoz, hogy felnőttként foglalkozzam a holokauszttal. Azt gondolom, hogy a gyermekkor élményei egy életre meghatározóak. Nekem azok voltak.

Az első benyomásaimat Sátoraljaújhelyen szereztem, ahol nagyszüleim a zsidó temetővel szemben laktak. Amíg nem kezdtem el iskolába járni, szinte mindig itt tartózkodtam. Naponta láttam a zsidó temetőt, amelyet egy magas fal vett körül. Titokzatos világnak tűnt furcsa kőtábláival. Mi, gyerekek, sokszor leselkedtünk a falakon, különösen, amikor megjelentek a nagy kalapos, fekete ruhás, nagy pajeszos, szakállas emberek. Gyerekfejjel mindez szokatlan és félelmetes volt. Nem ismertem őket, s félelmemet csak növelte, hogy nagyapám mindig azzal ijesztgetett, ha rosszul viselkedtem, hogy majd jön és elvisz a pajeszos zsidó. De bizony csak nem jött értem, így aztán nem is igen hittem a nagyapámnak. Különösen azután nem, hogy láttam, hányszor beszélget el velük, meg hogy egy ilyen nagy kalapos, szakállas ember gyakran megfordult nálunk, ott ült az asztalunknál. Ha a félelmem el is múlt, a kíváncsiságom annál inkább nőtt: kik ezek az emberek? Nem emlékszem, hogy nagyapámat kérdeztem volna erről, s csak jóval később értettem meg, kik is ők.

A városban volt egy szép, de elhanyagolt zsinagógájuk is, amit, úgy emlékszem, nem használtak, s később, a Kádár-kor derekán elbontották. Ma áruház áll a helyén. Nagyon szép épület volt, mindig megcsodáltam.

Azután elkezdődtek az iskolás évek Kisterenyén. Az iskola épülete mellett egy kis trafik volt. Mi, gyerekek, a szünetekben odajártunk cukorkát venni, s a tanítás után mindenféle apróságot vásárolni, mikor mire futotta. Soha nem fordult elő, hogy a 10-20 fillérünkért ne kaptunk volna valamit. A tulajdonos egy ősz hajú, beesett arcú öregúr volt, aki minden gyereknek tudta a nevét, s mindig kedvesen, mosolyogva szólt hozzánk. Soha nem volt türelmetlen. Ha valami bajunk volt, rögtön észrevette, és segíteni próbált jó tanáccsal és jó szóval. A barátságos arc, a kedves szavak mögött azonban valami nagy-nagy titok rejtőzött. Grósz bácsiról nem tudtunk semmit, csak azt láttuk, hogy miután bezárja trafikját, a kertjében locsolgatja a virágait.

Egy meleg nyári napon hazafelé menet odaálltam a kis trafik pultjához, s harminc filléremért kértem valami finomságot. A pult alól egy maréknyi frutti került elő. Ahogy átnyújtotta a cukorkát, megláttam, hogy a karjára számok vannak tetoválva. Ekkor megijedtem tőle. Arra gondoltam, biztosan valami bűnöző, akit már kiengedtek. Hazarohantam, és rémítő felfedezésemet elújságoltam édesapámnak. Apám arca kissé elkomorult. Leültetett, s elmesélte az „öreg” zsidó tragédiáját, azt, hogy Auschwitzban járt, s ott elveszítette egész családját. Először hallottam erről, s mi tagadás, hihetetlen volt. Hétévesen hallottam először arról, hogy a második világháború idején koncentrációs táborok voltak, s hogy ott emberek millióit kínozták és ölték meg. Felfoghatatlan és borzalmas volt, amikor elképzeltem, hogy a szögesdrótok mögött akár az én szeretteim is ott lehettek volna, ha zsidónak születek. Sírva fakadtam, s ettől kezdve még jobban szerettem Grósz bácsit, de a titkát soha nem árultam el senkinek. Ugyanakkor gyerekként valami furcsa titok maradt előttem, hogy Grósz bácsi zsidó, és mégsem úgy néz ki, mint azok, akiket Újhelyben láttam és ismertem. Nem értettem, de nem firtattam a kérdést. Már középiskolás voltam, amikor megtudtam, hogy viseletben, szokásokban nagy különbségek lehetnek zsidók és zsidók között is.

S aztán jött még egy pásztói élmény. Kamaszodtam, már kiültek a pattanások az arcomra. A Fő utcán volt egy kozmetikus, Gróf néninek hívták. A nagymama tanácsára elmentem hozzá, s ő „ápolgatta” a pattanásaimat. Ő volt a második olyan ember, akinek a karján észrevettem a tetoválást, azt a bizonyos számot. Soha nem kérdeztem tőle, de a nagymamától tudtam, hogy ő is a haláltáborban volt. Mindig nagyon kedves volt velem, ha nincs az a szám, soha nem is sejtettem volna, hogy megjárta a poklot.

Később szüleim tanári fizetéséből futotta arra, hogy kamaszfejjel meglátogassuk Auschwitzot. Ott értettem meg igazán a Grósz bácsi mosolya mögött megbújó örök szomorúságot, arcának mély barázdáit, korán megőszült haját, reszkető kezét. Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy másokat is szembesítenem kell a közelmúlt szörnyűségeivel, a haláltáborokkal.

Történelemtanárként lehetőségem van rá, hogy teljesítsem mindazt, amit első auschwitzi látogatásomkor megfogadtam. Tartozom ezzel önmagamnak, tanítványaimnak, de leginkább Grósz bácsinak, akit úgy szerettem.

Mióta a pályán vagyok, minden évben elviszem tanítványaimat Auschwitz-Birkenauba. Az elmúlt közel 20 év alatt több mint félszázszor jártam be ezt a tábort, s mellette többször Mauthausent, Dachaut, Buchenwaldot. Az így gyűjtött tapasztalatok alapján készítettem el ezt az összeállítást, amely megpróbál segítséget nyújtani kollégáimnak, akik szintén fontosnak tartják, hogy megismertessék tanítványaikat a holokauszt történetével és történelmi-emberi tanulságaival.

Nem tudományos munka ez, csupán néhány fejezet a magam számára összegyűjtött ismeretanyagból, meg annak ismertetése, ahogyan az oktatásban, illetve a holokauszt köré szervezett programokban felhasználtam és továbbadtam ismereteimet. Beszámolok az Auschwitzba diákjaimmal szervezett emléktúrákról, és közlök egy irodalmi összeállítást is a témáról.

Auschwitzi emléktúra

Közel 20 éve rendszeresen viszem 4. osztályos tanítványaimat Auschwitzba. Még kezdő voltam, amikor egy budapesti szakmunkástanuló otthonban kollégiumi nevelőtanárként dolgoztam. Ma Kós Károly Kollégium a neve. Az első látogatásokat itt szerveztem. Meglepő volt számomra, hogy a szakmunkás gyerekek, akik a hétköznapokon sokszor vagányok, nagyszájúak voltak, milyen érdeklődéssel és döbbenettel nézték végig az auschwitzi tábort. Attól kezdve, hogy volt bátorságom elvinni őket, nem voltak többé fegyelmezési gondjaim. Szinte úgy tekintettek rám ezek a vidékről Pestre került gyerekek, mint a pótapjukra, pedig alig voltam idősebb náluk. Már ezek az utak is bebizonyították az ilyen látogatások értelmét. Szembesültek egy bűnnel, és megpróbáltak azonosulni az áldozatokkal. A bokszoló méretű, vasbetonszerelő fiú szemében is megcsillant a könnycsepp.

Budapestről Tatabányára kerülve néhány év általános iskolai tanítás után a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam a tanítást, ahol kezdettől fogva vittem tanítványaimat Auschwitzba. Először csak egy autóbusszal mentünk, aztán egy-két év alatt annyira nagy lett az érdeklődés, hogy meg kellett ismételni az emléktúrát. Ma már elmondhatom, hogy iskolánk tanulóinak 80%-a járt már az auschwitzi táborban. Voltak olyan évfolyamok, ahol 1-2 tanuló kivételével mindenki részt vett. Az iskolavezetés is támogatta és támogatja ezt a programot, amely immár beépült hagyományaink közé Az iskola alapítványa anyagilag is segíti az utazásokat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a tanulók már az első évfolyamtól kezdve várják ezt az utazást.

Az eltelt évek alatt a gyerekek aktív közreműködésével fokozatosan kialakult, hogy miként is látjuk célszerűnek a holokauszt tanítását, s hogy milyen szerep jut ebben az emléktúrának. A tábor meglátogatása tulajdonképpen a csúcsa ennek a folyamatnak. Bizton állíthatom, hogy érdemes elvinni a gyerekeket. A tapasztalataim igazolják, hogy másképpen tekintenek az eseményekre a diákok a tényekkel való szembesülés után. A beszélgetésekkor, a táborlátogatáskor őszintén megnyílnak, hihetőbbé válik számukra ez a szörnyűség, s megerősödik bennük a „soha többé!” elszántsága.

Az emléktúra sikerességét az előkészítés biztosítja, amelynek általam megvalósított menetét az alábbiakban szeretném megosztani kollégáimmal.

Miért éppen Auschwitz?

Mert mintegy 400 0000 magyar veszítette el itt az életét emberhez nem méltó körülmények között. Volt, akinek az útja egyenesen a halálba vezetett, volt, akit előbb halálra dolgoztattak, volt, aki éhen halt, volt, akin kísérleteztek, s abba halt bele, és volt, aki megmenekült. Ők voltak kevesebben.

Auschwitzban megtalálható minden, ami a holokauszthoz és a hozzá vezető úthoz kapcsolódik, hiszen hosszú út vezetett ide mind fizikai, mind filozófiai értelemben. Ugyanakkor minden szinte „életközelben” és „halálközelben” érzékelhető, tanulmányozható: emberi sorsokról mesélnek az épületek, a rajzok, a képek és a tárlók torokszorítóan egyszerű, prózai tárgyai, hajdanán gyerekek, felnőttek, fiatalok és öregek kedves apró-cseprő használati eszközei. Ma már csak néma tanúk.

Az emléktúrát a 4. osztály tantervébe építem be. Oktatási, nevelési célként a tények megismertetését és az emberi felelősség kérdésében való személyes állásfoglalás kialakítását állítom.

A kísérő tanárnak tájékozottnak kell lennie abban, hogy mit érdemes és mit kell megnézni. Ügyelnie kell az időbeosztásra és annak szigorú betartására, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legtöbbet megmutathassa. Számolni kell a tanulók szellemi, érzelmi és fizikai kifáradásával, mindig akkor kell szünetet, pihenőt beiktatni, amikor a fáradtság jelei mutatkozni kezdenek.

Ha nem volt még a tanár a táborban, alaposan tájékozódjon a szakirodalomban, az itthon fellehető múzeumi kalauzokban. Pontosan tudnia kell, hogy mit és miért akar megmutatni. A legszerencsésebb, ha maga is bejárja a tábort, és csak azután visz oda diákokat. Ismernie kell az utazás, a szállás lehetőségeit. Figyelnie kell az időjárási viszonyokra, arra, hogy a gyerekek meleg ruhát, esőkabátot, esernyőt hozzanak magukkal. Errefelé a mocsarak miatt gyakori a köd, a szeles idő.

Előzetes tájékozódás a tanulók ismereteiről

Érdemes egy rövid felmérést készíteni (név nélkül) a tanulók holokauszttal kapcsolatos tájékozottságáról. Mit tudnak a zsidóság történetéről, szokásairól, kultúrájáról, arról a folyamatról, amely a haláltáborokba vezetett? Ismernünk kell véleményüket, felfogásukat az antiszemitizmusról. Jó, ha tudjuk, ha van közöttük olyan, aki szimpatizál ezekkel az eszmékkel. Az ilyen növendékekkel sem szabad erőszakosnak lennünk, hanem a példa és meggyőzés eszközével kell rájuk hatnunk. Erre különösen alkalmas ez a kirándulás Tapasztaltam, hogy még a jobboldali szemléletű diákokra sem marad hatástalan a táborban látottak feldolgozása.

A felmérésnél nem kell bonyolult kérdéseket föltenni. Én a következőket szoktam kérdezni:

• Ismered-e a holokauszt szó jelentését? Mit hallottál róla eddig?
• Hallottad-e már a „haláltábor” vagy a „megsemmisítő tábor” fejezést? Hallottál-e már arról, hogy hány magyar polgártársunk veszítette életét Auschwitzban?
• És polgártársunknak tartod-e őket, éppúgy, mint bármelyik hazánkfiát?
• Mi a véleményed arról a nézetről, miszerint nem is voltak haláltáborok, az egész csak kitaláció?
• Mit hallottál a gettó kifejezésről?
• Van-e reális veszélye ma Magyarországon az antiszemitizmusnak vagy a fajgyűlölet más megnyilvánulásainak?

Szeretnék idézni néhány választ, amelyeket a legutóbb kaptam a kérdésekre. A holokauszt szó magyarázatára a következő válaszok születtek:

Az említett néhány példa is bizonyítja, hogy ismereteik felületesek. A tanulók egynegyede nem hallott még a holokausztról, mindössze egynegyede volt jól tájékozott részben az iskolában hallottak, részben a szülőktől kapott információk alapján. A felmérés eredménye szinte minden évben ugyanaz. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a gyerekek 4-es, 5-ös eredménnyel végezték el az általános iskolát, s a középiskolában is jól tanulnak, érdeklődőek.

A válaszok a többi kérdéssel kapcsolatban is hasonló képet mutatnak. Arra a kérdésre, hogy van-e reális veszélye ma az antiszemitizmusnak vagy a fajgyűlöletnek, egyértelmű igennel felelnek. Válaszuk a fajgyűlölet lehetőségét firtató kérdésre egyértelműen nem a zsidókra, hanem a cigányokra vonatkozik. A baj az, hogy nagyon sok tanuló egyetért a cigányellenes akciókkal és retorziókkal, és kevesen nyilatkoznak úgy, mint az a tanuló, aki szerint: „A szkinhedeknél a fajgyűlölet olyan mértékű, hogy a cigányokat verik, ölik lelkiismeret nélkül. Ez valami agyi baj lehet náluk, hogy csak a fehér ember az ember. Persze megértem, hogy a cigányokat sokan utálják, rászolgáltak.”

A példából látható, hogy még aki alapvetően elítéli a szkinhedeket, az is megértő a cigányok elleni gyűlölettel szemben.

Ezzel kapcsolatban a legmegrendítőbb és leginkább jelzés értékű volt számomra az alábbi gondolatsor, amelyet épp ezért idézek:

A válaszokból kitűnik, hogy a tanuló eléggé tájékozott a témában. A válaszok alapján okunk lett volna feltételezni, hogy elítél majd minden másság iránti gyűlöletet. De meghökkentő módon ezzel a kérdéssel zárta gondolatait: „Kell az ilyen egy normális nemzetbe?” Úgy hiszem, ezt nem kell kommentálni. Fontos figyelmeztetés arra, hogy mennyire fontos a holokauszttal foglalkozni.

Felkészülés az emléktúrára történelem- és irodalomórák keretében

1. óra: Bevezetés a zsidó nép történetébe, kultúrájába

Szerencsésnek tartom, ha ennek az órának a megtartását minden esetben az iskola egyik erre felkészült történelemtanára vállalja magára.

2. óra: Beszélgetés a zsidó, a keresztény, az arab vallási szokásokról, ünnepekről

A témát tanulói kiselőadások segítségével tanácsos feldolgozni. A vallások párhuzamos értelmezésével arra irányítjuk a figyelmet, hogy semmi olyan különlegesség nincs a zsidó vallásban, amely miatt bármit el kellene ítélnünk benne. Minden vallásnak megvannak a maga jellegzetességei, szokásai, ünnepei. Nagyon sok a hasonlóság közöttük.

3. óra: Egy-egy zsidó és egy nem zsidó művész, politikus, feltaláló bemutatása

Egy-egy tanulót kérjünk fel a portrék elkészítésére. Illusztrálják képekkel az előadásukat. Ezzel rámutathatunk arra, hogy mindenki minden pályára alkalmas, nincsenek különbségek zsidó és nem zsidó között.

A következő néhány órára adjunk ki önként vállalkozó kiscsoportoknak feldolgozásra, értelmezésre és kommentálásra törvényeket a szemelvénygyűjteményben találhatók közül. Adhatunk hozzájuk feldolgozási szempontokat. (Lásd a következő két óra ismertetésénél!)

4-5. óra: Törvények tükrében

A 4. óra keretén belül megbeszéljük, miként szorították Magyarországon a zsidókat az értelmiségi, kereskedelmi, pénzügyi pályákra. Dolgozzuk fel az órán az egyes történelmi korszakokban a zsidóságra vonatkozó törvényeket, intézkedéseket (Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond stb. törvényei). Építsünk a tanulók által készített törvényelemzésekre, -értelmezésekre.

Az 5. órán a 20. századi zsidótörvényeket elemezzük a szemelvények alapján. A tanulók (illetve csoportjaik) az előzőleg kiadott feladatok segítségével a törvények alapján felvázolják azt a folyamatot, amelynek során a zsidókat fokozatosan megfosztották elemi állampolgári jogaiktól, közéleti, politikai, egyéni szabadságuktól. Arra kell törekednünk, hogy a diákok önállóan fogalmazzák meg ítéletüket a zsidóság emberi mivoltát is kétségbevonó törvényekről.

A törvények elemzését követően fokozhatjuk a diákoknak a probléma iránti érzékenységét szituációs játékokkal is, amelyek során bizonyos szerepekbe kell belehelyezniük magukat, bizonyos szituációkban kell választ adniuk bizonyos kérdésekre, helyzetekre.

Eljátszathatjuk például, hogy egy parlamenti szavazás alkalmával miként érveltek volna a zsidótörvény(ek) bevezetése ellen. De nem tanácsos olyan parlamentesdit játszani, amelynek során az egyik félnek – akár csak a szimuláció kedvéért is – a zsidótörvények bevezetése mellett kell érvelnie!

Ajánlható az alábbi szituációs játék is, amely egy megtörtént eseten alapszik.

Az osztályt fiú-lány párokra osztom (ha éppen nem stimmel az arány, a játékban a nemek a másik neművel is eljátszhatók), és a következő feladatot adom: Ti egy szerelmespár vagytok Magyarországon, 1942-ben. Egyetemre jártok, mindent közösen végeztek, együtt tanultok, együtt jártok egy egyetemi diákszínpadra. Ágnes keresztény, Péter zsidó származású. Tudjátok, hogy milyen szigorú törvények vannak, ennek ellenére úgy döntötök, hogy összeházasodtok. Ezt közölni kell a lány szüleivel, akik szeretik ugyan Pétert, de félve a retorziótól nemet mondanak a kérésetekre.

A párok azt a feladatot kapják, hogy továbbgondolják a történetet, és valamilyen módon fejezzék is be. A kérdés így hangzik: Hogyan döntötök, milyen megoldás lehetséges?

A párok (vagy néhány pár közösen) elkészítik a maguk verzióját, s aztán bemutatják a diákok egymásnak a választott megoldásokat. Élénk beszélgetés szokott kibontakozni a kivitelezhetőnek vélt, illetve a kockázataival együtt felvállalt megoldásról.

A tanárnak ebben a játékban a játékvezető szerepe jut, aki összefogja, moderálja a beszélgetést. A végén elmesélhetjük a valóságban választott szomorú megoldást: a történet valaha élt „hősei” a közös öngyilkosság mellett döntöttek. Továbbszövi a beszélgetést, ha véleményüket kérjük erről a döntésről. Az általam vezetett beszélgetések során eddig senki sem választotta ezt a megoldást.

6. óra: A magyarországi holokauszt

Tanári bevezető a magyar holokausztról. Előzetes feladatként kapják a tanulók, hogy könyvekből, folyóiratokból képeket gyűjtsenek a vészkorszakról, illetve lakóhelyük zsidó hagyományairól, épületeiről. Ha élnek zsidó családok lakóhelyükön, udvariasan, annak ismertetésével, hogy mire készülnek, kérhetnek kölcsön képeket a családoktól elődeik egykori életéről, netán a holokauszt helyi emlékeiről.

Vigyünk be erre az órára olyan képeket, amelyek a zsidó nép megpróbáltatásait mutatják be 1933-tól az auschwitzi gázkamrákig. Állítsuk össze a halál útját az általunk és a diákok által behozott képekből.

Feladat

Válasszatok ki egyet a képek közül, és mondjatok el mindent, amit a képről gondoltok, mi tükröződik az arcokon, a szemeken!

A következő órára gyűjtsetek versidézeteket a képek alá!

Derítsétek fel a lakóhelyeteken vagy annak környékén található emlékhelyeket!

7-8. óra: Filmvetítés

(Célszerű a tanítás végére tenni, hogy viszonylag korlátlan idő maradjon a film megbeszélésére.)

Én a Schindler listája című filmet szoktam megnézni a diákokkal, mert ez sok oldalról mutatja be a holokausztot, az azzal kapcsolatos eseményeket. Megfigyelhetők benne a különféle magatartásformák mind a gyilkosok, mind az áldozatok oldalán. Mindazt előzetesen látják, melynek nyomaival Birkenauban szembesülnek majd. A film megtekintését követően beszélgetünk a látott magatartásformákról, jellemekről. Megkérdezem: Schindler személyén kívül melyik szereplővel tudnának leginkább azonosulni? A film melyik jelenete volt a legmegrendítőbb számukra? Miért? Hagyjunk időt a film megbeszélésére. (A film megtekintése Ausztriában a kötelező tananyag része. A Schindler listája mellett a következő filmeket javaslom megtekintésre: Mephisto, Jób lázadása, Szökés Sobiborból, Anna Frank naplója, Egy nő a hajón, Hideg napok. Lásd még e kötetben a Filmajánlat a holokauszt történetének bemutatásához című fejezetet!)

Az emléktúra közvetlen előkészítése (tanórán kívüli foglalkozások)

Rövid beszámoló a tábori látnivalókról. Ezzel igyekszünk megelőzni, hogy a diákokat sokkhatás érje.

1. Jelöljünk ki tanulókat, csoportokat a következő feladatokra:
2. • fényképek készítése a látottak megörökítésére;
   • a látottak, hallottak jegyzetelése (minden barakkról más készítsen írásos beszámolót);
   • emlékműsor összeállítása;
   • videofelvételek készítése, majd egy videofilm összeszerkesztése.
3. Gyakorlati tudnivalók, öltözködés, viselkedés
4. A program ismertetése

A kirándulás tervezete

A kirándulást érdemes négy napra tervezni, mert menet közben is sok a látnivaló, s megismerkedhetnek a határon túli magyar kultúra értékeivel.

Első nap – Budapest-Ipolyság (Sahy)-Selmecbánya-Zólyom-Besztercebánya-Poprád-Zdiar

A történelmi városokban legalább egy-két órát töltsünk el. Selmecbányán és Besztercebányán rengeteg látnivaló van.

A szállás és étkezés lehetősége Zdiarban adott, ahol 120-150 koronáért kapunk szállást és 80 koronáért meleg ételt.

Második nap – Zdiar-Auschwitz-Krakkó-Zdiar

Kora reggel induljunk útnak, mert a lengyel határon kb. egy óra várakozásra kell számítani. A szálláshelytől Auschwitz háromórányira van autóbusszal. Az egész napot zárásig (ami nyáron 17.00 óra, télen 16.00 óra) szánjuk a tábor meglátogatására. A gyerekek bőségesen lássák el magukat útravalóval. Erre a napra ne rendeljünk vacsorát. Szombati napon, ha lehetséges, ne menjünk, mert akkor van Nowy Targban a heti vásár, s előfordulhat, hogy több órát kell a határátkelésre várnunk. A határon az autóbusz után kauciót kell fizetni, ami 2-3 ezer forintnyi összegnek felel meg. Ezt a pénzt be lehet váltani a határon. Számoljunk azzal, hogy Auschwitzban tábori belépő nincs, de a parkolási díj 3000 forint. Ha magyar nyelvű idegenvezetést kérünk, az szintén kb. 5 ezer forint körüli összeg.

A tábor látogatása alatt – mint már említettem – figyeljünk arra, hogy mikor kell pihenőt tartani. A tábor megtekintése után ne sajnáljuk az időt a krakkói vár és az Óváros megtekintésére. A tábor sokkoló élményei után kifejezetten jót tesz egy ilyen, más típusú és sok szépséget tartogató múlttal való ismerekedés.

A szálláshelyre este 11 óra körül érhetünk így vissza. Természetesen hagyjunk időt a gyerekeknek a látottak feldolgozására, ők szólaljanak meg először.

Harmadik nap

Kirándulás a Magas-Tátrában vagy a Hernád völgyének áttörésében. Erre a programra azért is szükség van, mert levezeti az előző napi feszültségeket.

Negyedik nap – Zdiar-Betlér-Krasznahorka-Rozsnyó-Losonc-Salgótarján-Budapest

Az emléktúra és a hozzá kapcsolódó tanulmányi kirándulás egyes szakaszainak, helyszíneinek a bemutatását adjuk ki feladatként a diákoknak. Örömmel vállalják az előzetes felkészülésen alapuló „idegenvezetést”. A Panoráma útikönyvek segítséget nyújtanak nekik ebben.

Útikalauz a tábor bemutatásához

Oswięcim-Auschwitz

Egy város Varsótól 160 km-re, 12 000 lakossal, város, melyet Lengyelországon kívül senki sem ismert. Sík medence, poshadt vizű mocsaras rész, kis tavacskákkal, s örökké köd. Ezt a helyet szemelte ki Himmler a világ egyik legszörnyűbb gaztettének színhelyéül.

A jelenlegi Auschwitz I. tábor helyén hat épület és egy dohánygyár állt. 1940. május 1-jén ide nevezte ki Himmler Franz Ferdinand Rudolf Hösst, hogy megteremtse a rettegés birodalmát.

Rudolf Höss példamutatóan értett a gyilkoláshoz. Az első világháború idején katona, majd 1923-ig schleswig-holsteini gazdaságokban dolgozik. Ekkor személyesen is részt vesz egy gyilkosságban, amiért tíz év börtönre ítélik. Öt év múlva szabadlábra helyezik. 1932-ben csatlakozik a náci párthoz, 1933-ban SS-lovasszázad parancsnoka. Egy szemle alkalmával felfigyel rá Himmler. 1934-ben Dachauba kerül, ahol Blockführer lesz. 1938-ban Sachsenhausenben már segédtiszt a parancsnok mellett. A gyilkolástudományban itt szerzett tapasztalatai alapján nevezi ki Himmler az új tábor parancsnokának. S hogy „megérdemelte” feljebbvalójának figyelmét, azt 1943. december elsejéig sok millió halottal bizonyította. Kevés vigasz az utókor számára, hogy ott akasztották föl, ahol elkövette vétkeit.

Auschwitzban a tábor hóhéra szerint hárommillió ember halt meg. 2,5 millió a kivégzettek létszáma, félmillió az éhen haltaké. Az itt lévő foglyok 70-80 százaléka pusztult el emberhez nem méltó körülmények között. 26 nemzet gyászolja itt halottait. Kik voltak ők? 20 ezer orosz hadifogoly, 100 ezer német, 90 ezer szlovák, 65 ezer görög, 11 ezer francia, 250 ezer lengyel és felső-sziléziai, 20 ezer belga, 90 ezer holland, kb. 400 ezer magyar zsidó, sok ezer a megszállt Európa országaiból.

(Az fenti ismertetés Eduard Frederick Langley Russell: A horogkereszt rémtettei című [Merényi Könyvkiadó, Budapest, 1996, 233. o.] műve alapján készült.)

Auschwitz I.

Tábori utunkat a Főkapunál kezdjük a nyárfa alatt, amelyet a németek ültettek, bizonyítva ezzel természetszeretetüket. A kapu felirata cinikusan hirdeti „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz). Ezen a kapun keresztül kellett minden nap ötös sorokban, énekelve munkára menniük a foglyoknak, miközben a tábori zenekar játszott. A tábori zenekar képe rögtön a kapu mellett a konyhaépület falán található.

A tábor átadásakor 20 épület állt. 14 db földszintes és 6 db emeletes. A földszintes épületekre 1941-42-ben emeletet húztak, valamint 8 újat építettek. Így összesen 28 épületből állt a tábor, nem számítva a konyhát és a gazdasági épületeket. Az első fogolyszállítmányt 1940. június 14-én hozták Auschwitzba, 728 lengyelt a tarnowi börtönből. Ebben a táborban 13-16 ezer fogoly tartózkodott, de 1942-ben a létszám már 20 ezer fő volt. A bejárat mellett a bal oldali épület volt a kaszinó, ahol a tisztek étkeztek, mulatoztak.

Menjünk el a második keresztutcáig, s innen kezdve tekintsük meg a múzeumi barakkokat. A múzeumi épületekben a tábor életét bemutató kiállítást láthatjuk, illetve az egyes nemzetek barakkjait tekinthetjük meg, köztük a magyarokét is.

4. blokk

Földszint

1. terem

Ebben a teremben egy urna található. A maroknyi hamu a meggyilkoltak testének maradványait őrzi.

2. terem

A tárlókban, vitrinekben, az ún. halálozási könyv néhány oldalát láthatjuk fénymásolva. A halál okául mindig beírtak valamit. Természetesen fiktív okokat, amit különösen jól bizonyít, hogy az elhalálozások között sokszor csak néhány perces különbség van. Ebben a teremben található még a foglyok által kilopott nyilvántartó könyvek néhány oldalának fénymásolata is.

3. terem

A teremben lévő hatalmas térképről leolvashatjuk, hogy honnan érkeztek a táborba transzportok. A térkép alapján látható, hogy az idehurcoltak nemegyszer több mint kétezer kilométert utaztak étlen-szomjan, összezsúfolt vagonokban. Sokszor tíz napig is eltartott egy út, amelynek a végén az öregek és a gyerekek között rengeteg volt a halott. Különösen így volt ez a télen szállított foglyok esetében. A pályaudvaron rögtön szelektálták a foglyokat, 70 százalékuk útja egyenesen a gázkamrába vezetett.

A falon erről láthatunk fényképeket. Ezek a képek Birkenaut idézik, s a magyar transzport érkezését mutatják be. Ezen az egy napon engedélyezték a fényképezést. A fényképeket, kb. 200-at, egy német katona készítette.

A terem végében lévő rajzon az auschwitzi halálkombinát látható. Pirossal vannak jelölve a tömeggyilkosságok színhelyei. Az alaprajzon megfigyelhetjük, hogy az anyatáborhoz tartozott még a 3 km-re lévő, legnagyobb méretű, Brzezinka vagy Birkenau (KL Auschwitz II.), amelynek építését 1941-ben kezdték el, valamint a kisebb Monowitz, amelyről Primo Levi emlékezetes könyve az Ember ez? is szól. A KL Auschwitz III-at 1942-ben építették, s 1942-1944 között még 40 altábort kapcsoltak hozzá.

Emelet

4. teremc

Itt látható a gázkamra és a krematórium modellje. Ezek segítségével bemutathatjuk a tömegmészárlás folyamatát. Az embereket egy földalatti helyiségbe vitték, ahol meztelenre kellett vetkőzniük. A pánik megakadályozása végett azt mondták nekik, hogy zuhanyozni mennek. Amikor beterelték a meztelen embereket a zuhanyrózsával felszerelt helyiségbe, bezárták őket, és a felső nyílásokon keresztül beszórták a Ciklon B (Zyklon B) nevű kristályos anyagot, amely a levegővel érintkezve mérgező gázt fejlesztett. A Ciklon B-t növényvédőszerből fejlesztette ki az IG-Farben. A zuhanyzónak nevezett gázkamrába egyszerre kétezer embert hajtottak be. Mivel a gáz lefelé terjedt az emberek egymást agyontaposva próbáltak fölfelé kapaszkodni, hogy levegőhöz jussanak. A halál kb. 15 perc múlva állt be. Ekkor a Sonderkommando (különleges alakulat) tagjai a halottak szájából kitépték az aranyból készült fogakat, leszakították ujjaikról a gyűrűket, kitépték a fülükből a fülbevalókat, levágták a hajukat, majd a földszinten lévő krematóriumba vitték a halottakat elégetni. Ha valaki még élt, azt élve égették el. A „sonderkommandósok” maguk is foglyok voltak, előbb-utóbb ők is a gázkamrába kerültek.

1942-1943-ban 20 000 kg Ciklon B-t használtak fel. 1500 ember meggyilkolásához 5-7 kg kellett. A makettel szemben lévő tárlóban a Ciklon B dobozai találhatók, mellette pedig a kristályos anyag makettje.

A terem falán három megrázó képet találunk, az egyiken nőket hajtanak a gázkamrába, a másikon pedig az élő máglya látható. A máglya nem más, mint egy sor fa között egy sor emberi tetem. Így égették el a szerencsétleneket, amikor a krematórium már nem bírta a terhelést. A képeket titokban készítette egy fogoly 1944-ben.

5. terem

Ebben a teremben döbbenetes látványt nyújt a többmázsányi hajat tartalmazó hosszú vitrin. A hajak egyformán szürkék, ezt a Ciklon B okozta. A hajat zsákokba rakták és eladták. A szovjetek a felszabadításkor kb. 7000 kg hajat találtak zsákokba rakva a raktárakban. A hajból a német cégek szitavásznat készítettek, ez látható a kiállítási vitrinben is. Az aranyfogakat rudakba öntötték, és az SS Legfelső Egészségügyi Hivatalába küldték. A hamvakat folyókba, patakokba szórták, de használták trágyázásra is.

5. blokk

A foglyoktól elszedték valamennyi használati tárgyukat. Ezeket a tárgyakat, elkobzott javakat kiválogatták, s elszállították a Birodalomba, ahol az SS, a Wehrmacht katonái és családtagjaik kapták meg azokat, de részesedtek belőle a tábor német őrei is. A felszabadítás előtt az SS pánikszerűen vagonokba tömve küldte Németországba a használati tárgyakat. Az utolsó pillanatban az ott maradt holmikat felgyújtották, hogy eltüntessék a nyomokat, de ez nem sikerült maradéktalanul. Ez a barakk a megmaradt eszközöket, tárgyakat mutatja be, amelyek egykoron emberekhez kötődtek.

Földszint

1. terem

Az egyik vitrinben szemüvegek, szemüvegkeretek soksága található. A másikban a foglyoktól elvett imakendőket látjuk (ez a tallisz), amelyek gyapjúból készültek, négy sarkukat szimbolikus jelentésű rojtok díszítik. A közös ima alkalmával minden vallásos zsidó talliszt ölt magára.

2. terem

A vitrinben edények és főzéshez használt eszközök találhatók. Az előtérben egy kék színű ceglédi vizes kanna látható.

3. terem

Protézisek és mankók láthatók a vitrinekben. A nyomorék emberek útja egyenesen a halálba vezetett.

Emelet

4. terem

A teremben bőröndök halmaza, rajtuk a címek. Természetesen az is a megtévesztés eszköze volt, hogy a foglyok jól láthatóan írják rá a bőröndjeikre címeiket, hogy később – úgymond – visszakaphassák azokat. A bőröndök feliratai tanúsítják, hogy Európa szinte minden pontjáról kerültek ide foglyok. Magyar feliratú bőröndöt is láthatunk.

A vitrinekben használati tárgyak, gyermek- és csecsemőruhák, játékok, eszközök, valamint fogkefék, cipőkrémek. Itt is láthatunk magyar feliratozású tárgyakat.

6. blokk

Földszint

1. terem

A foglyok ruházatát láthatjuk itt. A ruházatokon jellel tüntették fel a deportálás okát. A vitrin melletti tablón a jelekhez kapcsolódó magyarázatok olvashatók: a zsidók sárga háromszögből és egy másik, a letartóztatás okát jelző háromszögből kombinált jelzést kaptak. Ez a kettős bűn jele lett. Piros háromszöget viseltek a politikai foglyok. Fekete háromszöggel a cigányokat és más társadalomellenes bűnöket elkövető foglyokat jelöltek meg. Lila háromszöget kaptak a vallási szekták tagjai. A homoszexuálisok rózsaszínűt, a köztörvényesek pedig zöld színű háromszöget kaptak.

A vitrinben látható csíkos rabruhák (pasiak) nem védtek a hideg és a nyirkos levegő ellen. Fehérneműt nem mindig kaptak, különösen nem 1943-1944-ben. Azok, akiknek jutott fehérnemű, hetente, de gyakran csak két-három hetente cserélhették azt. A foglyoknak ruhamosásra nem volt lehetőségük. Az első szállítmányok többsége 1940 decemberéig nem kapott lábbelit és sapkát sem. Később a téli időszakban vékony kabátot kaptak és fapapucsot vagy cipőt. Ahogy nőtt a foglyok száma, úgy vált egyre gyakoribbá, hogy a meggyilkolt hadifoglyok és zsidók ruháit adták rájuk. A női foglyok csíkos ruhát és köntöst viseltek. Ritkán mosakodhattak, így gyakori volt a járvány, a kiütéses tífusz, a hastífusz és a rüh.

Ebben a teremben látható a foglyokra írt tetoválás is. A tetoválást 1943-ban vezették be, a bal alsó karra került a szám. Ezt a számozást csak Auschwitzban alkalmazták. Először fémből készült vaspecsételővel bélyegezték meg a foglyokat. Ilyen volt az orosz hadifoglyok pecsétje. A számok 1 cm-es nagyságúak voltak. Később fafogantyúba erősített tűvel végezték. Innentől kezdve az emberek számokká váltak.

2. és 3. terem

A két teremben a tábori élet mindennapjait bemutató képsorozat látható. A személyi adatok felvételét követően a foglyok karanténba kerültek, ahol 6-8 hetet töltöttek el. Ez idő alatt a foglyokat gyakorlatoztatták, és német indulókat taníttattak velük. A karantén célja a foglyok testi-lelki megtörése volt. Mivel nem dolgoztak, a napi élelmiszeradagjuk kevesebb volt, mint a dolgozóké. Azokat, akik túlélték a karantént, valamelyik munkacsapatba osztották be, s a tábor építésén dolgoztatták, majd különféle munkákra, útépítésre, árokásásra vitték őket. Később a munkaképes foglyokat a birodalom belsejébe hurcolták valamelyik ipari üzembe.

A munkát pihenés nélkül, erőltetett tempóban végezték, csekély kalóriájú élelmezés mellett. A foglyok napi adagját a 4. terem makettje mutatja be.

A munka alatt állandóan ütlegelték a rabokat, aminek következtében sokan haldokoltak, mire estére visszahajtották őket. Minden fogolynak vissza kellett térnie a táborba. Még a munkahelyen elhunytaknak is. Őket a társaik cipelték vissza a táborba.

A foglyok hétköznapja a reggeli „Appel”-lel (ez sorakozó volt az erre kijelölt térségen) kezdődött, amikor a létszámot ellenőrizték. Kezdetben napi három alkalommal kellett felsorakozni, reggel, délben és este. Az utolsó időszakban már csak este tartottak Appelt. Ha az Appel normálisan zajlott le, akkor félóráig kellett vigyázban állniuk a foglyoknak. Ez azonban ritkán volt így, mert a létszámellenőrzés többnyire órákon át tartott. Az egyik legszörnyűbb Appel 1940. július 6-án volt, amikor este 19 órától másnap 14 óráig kellett állniuk a foglyoknak. Voltak esetek, amikor órákon át guggolniuk vagy térdepelniük kellett felemelt kézzel. A július 19-i Appelról megrázó vallomást írt Seweryna Szmaglewska volt fogoly.

„Miután a blokk előtt megszámolták az embereket, a szobafelelősök egymás után kivezetik a lázas betegeket és a vérhastól legyengült foglyokat, és a földre vagy zsámolyokra ültetik őket. Ezután kihordják a haldoklókat is, hogy megszámolhassák őket. A nedves földön tehetetlenül heverő alakok, a sárban ázó pokrócok magukhoz bilincselik a nemrég érkezett, még egészséges foglyok pillantását. Még máshová sem lehet nézni, hiszen a többi barakk előtt is ugyanezt látják.

Valaki suttogva, szinte csak önmagának mondja: mégiscsak jó, hogy Auschwitzot titok fedi, és a gyermekek nem tudják, hogyan pusztulnak el édesanyáik.” (Sewerina Szmaglewska: Füst Birkenau felett [Dymy nad Birkenau]. Varsó, 1958, 18. o.)

Az Appel után a munkaképesek reggeltől estig dolgoztak. A munkásokra előjoggal rendelkezett az IG Farbenindustrie-konszern. Ők építették fel Oswięcim mellett a Duna-Werke szintetikus gumi- és benzingyárat, de dolgoztak foglyok kohókban, fegyvergyárakban, bányákban, szénkitermelésben.

Az egyik legnehezebb a hengerrel való munka, melynek a modellje az udvaron látható. A hengert egész nap emberek húzták.

Ezt az erőltetett munkát kevés fogoly bírta sokáig. Ha egy fogoly meghalt, értesítették táviratban a családot, természetesen feltüntetve a hálál „okát”. A nácik cinizmusára jellemző, hogy a táborból a foglyokkal olyan levelet küldettek haza, amelyben közölték, hogy egészségesek. Néhány nap múlva pedig esetleg már ment is a halálhírt vivő távirat. Előfordult, hogy a halált közlő távirat után érkezett meg a jó egészségről tudósító levél.

4. terem

Egy döbbenetes képsort látunk a tábor felszabadítása utáni foglyok állapotáról. 25-30 kg-ra lesoványodott női alakok, akik megélték, de nem élték túl a felszabadítást. A végelgyengülésig lesoványodott foglyokat a táborban muzulmánoknak nevezték. A „muzulmán” csontvázra emlékeztetett. Ők már csak vonszolták testüket, közömbösek voltak minden iránt, teljes apátia jellemezte szellemüket. Ilyen képek maradtak fenn a varsói gettóból is.

A kemény munka mellett hozzájárult ehhez a foglyok alultápláltsága. A napi élelmiszeradag makettjét láthatjuk a teremben lévő vitrinben. A felszabadítottak átlagos súlya 35-40 kg között mozgott. A foglyok reggelije fél liter kávé vagy valamilyen fűből készült tea volt, maximum 5 gramm cukorral. Az ebéd kb. 1 liter leves répából, krumpliból, káposztából állt, természetesen hús nélkül. Ezt a levest gyakran a transzportok által hozott élelmiszerek hulladékaiból főzték. Ezeket a hulladékokat nem rostálták át, így mindenféle apró tárgy, gomb, kapocs tű belekerülhetett. A vacsora 1 liter kávé volt 300 gramm kenyérrel, esetleg 2 dkg kolbásszal, 3 dkg margarinnal, egy evőkanál lekvárral, esetleg 30 gramm túróval. Péntekenként néhány szem tisztítatlan főtt krumplit kaptak.

Így 1300-1700 kalória volt a napi érték, vagyis a fele az emberi szükségletnek. A legnehezebb fizikai munkát végzők néha kaptak pótadagot, s előfordult, hogy valaki a családjától kapott élelmiszercsomagot, amelyhez esetleg hozzá is jutott. A legügyesebbeknek néha sikerült megdézsmálniuk a raktárakat. Ezt nevezeték a tábor nyelvén „szervezésnek”. Ezek nélkül a „szervezések” nélkül csekély volt a túlélés esélye. A terem sarkában a rabokat ábrázoló kis szoborcsoportot látunk.

A foglyok ellátására a raktárban meghatározott mennyiség állt rendelkezésre, de gyakorlatilag a raktárakat is a német tisztek és katonák használták, ezzel csökkentve a foglyokra szánt élelmiszerkészletet. Maga Rudolf Höss is megdézsmálta a foglyoknak szánt élelmiszert, amikor barátai (pl. Himmler) számára fogadást rendezett.

Erre emlékszik vissza Stanislaw D. volt fogoly, aki kertészként dolgozott Hössnél.

„Kezdetben kosárban szállítottam oda ezeket a cikkeket. Majd kiskocsit kellett használnom erre a célra. Ebből a raktárból cukrot, lisztet, margarint, különféle sütőporokat, fűszerféléket, makarónit, zabpelyhet, kakaót, fahéjat, kását, borsót és egyéb élelmiszereket vittem el Hössék háztartása számára. Hössné kielégíthetetlen volt, állandóan beszélgetésbe elegyedett velem, és közölte, mire van szüksége. Ezeket az élelmiszereket nemcsak saját háztartásában használta fel, hanem egy részüket elküldte Németországban lakó rokonainak. Ugyanígy láttam el Hössék konyháját hússal a tábori vágóhídról, és így szállítottam tejet is. Mindazért, amit a tábori élelmiszerraktárakból és a tábori vágóhídról vittem Hössék konyhájába, a parancsnokék semmit sem fizettek”…

5. terem

A táborban raboskodó festők képeit látjuk a falakon, megörökítik a hétköznapok szenvedéseit. A képek önmagukért beszélnek.

6. terem

A falon fényképek sora, amelyek a nyilvántartásba vételkor készültek. Minden gyerekről három fénykép készült. A rabruhák jelzik, hogy hasonló elbánásban részesültek a felnőttekkel. A képekről riadt szemek tekintenek ránk. Főleg zsidó és cigány gyereket hoztak ide, de voltak oroszok és lengyelek is. A zsidó gyerekek nagyobbik részét azonnal a gázkamrákba vitték. A gyerekeket is szelektálták. 120 cm magasan helyeztek el egy lécet, s amelyik gyerek elérte ezt a magasságot, az tovább élhetett, amelyik nem, az a gázkamrába ment. Ezt a végén már a gyerekek is tudták, így amennyire lehetett felemelték a fejüket, hogy elérhessék a 120 cm-t. A napjuk ugyanúgy telt, mint a felnőtteké. A falon lévő képsor cigány gyerekek megcsonkítását mutatja be. Ezek voltak a híres orvosi „kísérletek”, amelyek Mengele nevéhez fűződtek. A legrosszabb helyzetben az ikrek voltak, akiket minden esetben felhasználtak az orvosi kísérletekhez.

A terem másik végén, a falon óriási kép, amelyen szögesdrótok mögött álló gyerekcsoport látható. Az egyik svájcisapkás fiú egyszer visszatért Auschwitzba, és felismerte magát a képen. A tábor felszabadításakor 200 gyereket találtak itt életben.

7. blokk

A földszinten a foglyok lakókörülményeit láthatjuk az üvegajtókkal elzárt termekben. Az egyik teremben csak földre szórt szalma látható, kezdetben erre fektették a foglyokat. A szalmát nappal középen gúlába rakták. Az ötvenfős teremben 200 fő aludt. Ilyen körülmények között a foglyok éjszakai alvása csak szenvedés volt. Később szalmazsákokat kaptak, de egy zsákon ketten is aludtak, s csak féloldalasan fértek el rajtuk. Ha valamelyik fogolynak ki kellett mennie éjszaka, mire visszajött, már nem volt helye. Később háromszintes fapriccseken aludtak párosával. A fapriccsek szélessége láthatóan egy emberre volt méretezve. A foglyok pokrócot kaptak takarónak, amely általában piszkos, szakadt volt. Itt az anyatáborban téglából épült kőpadlójú blokkokban laktak a rabok, de Birkenauban (Brzezinka) a mocsaras talajra építették a téglabarakkokat, s ott a kétszintes hálóhelyen az alulra került fogoly ki volt téve a patkányok, férgek állandó támadásának és a nedvességnek, amelyet rabruhájuk, takarójuk a vizes földből magába szívott.

Az emeleten képek, modellek mutatják be ezeket a birkenaui barakktípusokat, amelyeket Birkenauban majd alaposan megnézhet a látogató.

Itt, Auschwitz I-ben egy-egy blokkban 700 embert tartottak. Ha sokan voltak, a pincében és a padláson is helyeztek el foglyokat. Minden blokknak megvolt a maga száma, az emeleti szinteket a betűvel jelölték.

Az emelet 7. termében képeket látunk a tábori életről.

10. blokk

Ez volt a hírhedt, kísérletek háza, amelyben dr. Carl Clauberg a szlávok kipusztításának biológiai módszerein dolgozott. Itt folytatta zsidó nőkön a sterilizációs „kísérleteit”. De itt dolgozott a másik hóhér, Josef Mengele is, aki antropológiai és genetikai vizsgálatokat végzett gyerekeken, ikreken, nyomorékokon. Itt próbálta ki élő embereken új „gyógyszereit”. Ezeknek a kísérleteknek semmi közük nem volt a tudományhoz. A kísérletek végigszenvedői pedig megnyomorodtak, vagy belehaltak a sarlatán cselekedetekbe. Sok száz ember vesztette itt az életét. Ez a blokk nem látogatható.

11. blokk: A halálblokk

A halálblokkot és a „kísérletek” blokkját magas fal zárja el a tábor utcájától, egyébként semmiben sem különbözik a többi blokktól. A két blokk által közbezárt udvaron van a halálfal, ahol a 11. blokk elítéltjeit kivégezték.

A 10. blokk ablakait fatáblák fedik, hogy ne lássák a blokkból a kivégzéseket. A halálfalnál több ezer foglyot lőttek agyon az SS-ek. A kivégzettek főleg lengyelek voltak. Az udvaron láthatók még a faoszlopok, ahová hátulról összekötött kézzel felakasztották a foglyokat. Ugyancsak az udvaron végezték el a botozásokat is, a botozópadot az épületben láthatjuk.

Itt, a halálfalnál koszorút helyezünk el, és a diákok egy-egy szál gyertyát gyújtanak, s egyperces néma csenddel emlékezünk azokra, akiknek a vére átitatta a halálfal földjét. Legtöbbször szükségtelen a gyerekeknek mondani, hogy egy néma perccel emlékezzünk a halottakra. Itt mindig nagy a csönd. Sose menjünk be az udvarba, ha egy másik csoport is ott van. Ez íratlan szabály a táborlátogatás során.

Földszint

Itt helyezték el a Gestapo rögtönítélő bíróságára váró foglyokat. A bíróság 2-3 óra alatt hozott 200 ítéletet. Természetesen ilyen esetben szó sem volt igazi bírósági tárgyalásról. Az egész csak komédia volt.

A jobb oldali első helyiségben az ügyeletes SS-katona szobája látható. A következő jobb és bal oldali helyiségekben az ítéletre váró foglyokat helyezték el. A bal oldalon látható a bírósági helyiség. A folyosó közepén a mosdó, ahol le kellett vetkőzniük a foglyoknak. Ha kevés volt az elítélt, ki se vitték őket a falhoz, már a mosdóban agyonlőtték őket. A falakon láthatóak a vérnyomok. A bal oldalon az utolsó teremben egy volt fogoly festményeinek a fényképei láthatók. Wladyslaw Siwek képei a bíróságot, a pincében a szelektálást és a kivégzést mutatják be. Az épületben a földszint végén látható még a hordozható akasztófa.

Pince

A folyosó végén lekanyarodunk a pincékbe, ahol rendkívül szűk a hely, így párosával menjünk egymás mögött. A pincében cellák láthatók, amelyekbe az ajtókon található kukucskálón keresztül pillanthatunk be. De van nyitott ajtajú cella is. A nagyobb cellákba 40 embert zsúfoltak össze. Ide nemcsak a foglyok kerültek, hanem olyanok is, akik megsértették a tábori szabályzatot, vagy olyan civilek, akik segítettek a foglyoknak. Itt a pince egyik nagyobb méretű, negyven személyes cellájában próbálták ki a Ciklon B gázt. Körülbelül 600 szovjet hadifoglyot és a lágerkórház 250 betegét gyilkolták meg itt.

A cella a balra benyúló folyosó végén található, a levegőnyílása az udvarra néz.

A 18-as cellába azokat zárták, akiket éhhalálra ítéltek. Hány napot lehetett így kibírni? Nem lehet erre egyértelmű választ adni, mert azok a foglyok, akiknek már nagyon legyengült volt a szervezete, csak néhány napot bírtak ki. Az erősebb alkatúak akár hetekig haldokoltak.

A 20-as cella sötétzárka, ahol a levegőhiány miatt gyakran megfulladtak a foglyok. A 21-es cella megrázó élmény, mert rajzokat látunk a falra és az ajtóra vésve. Keresztet és Jézus alakját, amelyet egy fogoly a körmével vésett oda. Sajnos itt még mindig nincs vége a pincének, talán a legszörnyűbb a 22-es, ahol négy kis állócella van. 90 x 90 cm-es egy-egy fülke, ahová csak négykézláb lehetett bemászni. Egy ilyen fülkébe négy foglyot zártak be egyszerre, s csak egy 5 x 5 cm-es nyíláson keresztül kaptak levegőt. A foglyok itt nem tudtak még leülni sem, a hideg betonon álltak egymásnak dőlve egész éjjel, akinek sikerült megélnie a másnapot, azt kivitték dolgozni, majd estére újra visszahozták. Ha szökött foglyot zártak ide, akkor sem enni, sem inni nem adtak neki, éhen halt. A négy fülke úgy van folyamatosan lebontva, hogy a látogatók pontosan lássák a nagyságát. Az utolsónál teljesen lebontottak a falak, tehát ki lehetne próbálni, mit jelenthetett itt állni négy embernek. Még sohasem próbálták ki a gyerekeim. Ebben a blokkban sok időt szoktunk tölteni, de nem sürgetjük a gyerekeket, hagyjuk, hogy mindent megnézzenek, és elgondolkodhassanak azon a sok borzalmon, ami itt történt.

A blokk meglátogatását rendszerint néma csend követi. Itt kis időt kell hagyni a pihenésre is, mielőtt tovább indulnánk. Utunkat balra fordulva az első nagy utcában folytatjuk, ahol a nemzetek barakkjai vannak. Nem érdemes minden barakkot végigjárni. A magyar barakkot mégse hagyjuk ki. A kiállítás ugyanolyan anyagból áll, amelyet itthon is megtekinthetünk, a diákok mégis szeretik végignézni, és főleg a fekete alapon a falra írt neveket böngészik át. Gyakori, hogy ismerős nevet találnak. Egy tanítványom is megtalálta a nagypapája nevét, aki Auschwitzban halt meg. A lengyel barakkot nézzük meg, ahol az álló helyzetben lévő rabruhák Radnóti Erőltetett menetét idézik.

Az utca közepén, a konyha előtti téren láthatjuk azt az akasztófát, amelyet 12 fogoly számára ácsoltak 1943. július 19-én. Erre az akasztásra az esti Appel után került sor.

Az utolsó akasztás 1944. december 30-án volt. Három osztrák és két lengyel foglyot végeztek ekkor ki. A bécsi Ludwig Veslynek ez volt az utolsó mondata: „Ma mi, holnap ti.”

Auschwitz I. sétánk utolsó állomása a krematórium és a gázkamra. Ez a táboron kívül található, a Gestapo barakkja előtt. Itt van az az akasztófa, amelyen 1947. április 16-án Rudolf Hössön végrehajtották a halálos ítéletet.

Ahogy belépünk a vasajtón, nagy terembe érünk. Ez volt a halottas kamra, ahonnan a mellette lévő helyiségbe, az égetőbe vitték a halottakat. A halottas kamrát átalakították ideiglenesen gázkamrává, s itt ölték meg 1941-1942-ben a Felső-Sziléziában szervezett gettó zsidó foglyait. A terem tetején láthatjuk azokat a nyílásokat, amelyeken keresztül beszórták a Ciklon B-t. A krematóriumban 24 óra alatt kb. 350 foglyot égettek el. Az égetővasakra két-három tetemet helyeztek egyszerre. Hátulról tüzeltek a kemencében, s az emberi hamvakat is ott szedték ki. Az égetőkemencéket az erfurti Topf und Söhne cég építette, amelyik a birkenaui négy krematórium kemencéit is felszerelte. Itt 1940-1943 között működött a krematórium. A krematóriummal szemben a gestapósok családjai éltek gyerekeikkel. Naponta láthatták a történteket.

Itt fejezzük be utunkat táborban. A csoportunkat vigyük be a főépületbe, ahol képeket, plakátokat vásárolhatnak. A trafik mellett van a pénzváltó, ahol bármilyen pénzt átváltanak. Mindenképpen adjunk itt legalább 40 perc szabadidőt, hogy pihenhessenek mielőtt átmegyünk Brzezinkába, Birkenauba.

Auschwitz II. (Birkenau)

Autóbusszal megyünk tovább. Elhagyva a tábort mintegy két kilométerre, a vasúti sínek feletti hídról megpillanthatjuk a főkaput, amelyet a Schindler listája című filmből is ismernek már a gyerekek, de amelyet számtalan dokumentumfilm elején is látunk. Ezen a hídon állt 1941. március 1-jén Rudolf Höss és Himmler. Együtt választották ki a helyet Brzezinka falu mellett, hogy egykor megismerje a világ Birkenau néven. Az autóbuszból is döbbenetes látványt nyújt, és ahogy közeledünk, egyre kísértetiesebb, ijesztőbb. Az egyik sínpár a kaputól egy családi ház kertjébe fut be. Nyomasztó lehet abban a tudatban élni, hogy ezek a sínpárok emberek ezreit szállították a halálba. Lehet, hogy nem tudják?

Tábori sétánk előtt menjünk fel az őrtoronyba, s onnan nézzünk szét. A torony bejáratánál lévő irodában kérésünkre beteszik a magyar nyelvű kazettát, amelynek alapján a toronyból széttekintve megismerhetjük a tábor történetét, elrendezését. Lehet, hogy várnunk kell, mert sok a csoport, és előfordulhat, hogy fél, esetleg egy óra múlva tudják csak betenni a tájékoztatót. A tábor elrendezését a toronyban egy négynyelvű makett szemlélteti.

Birkenaut 1941 októberében kezdték el építeni az auschwitzi tábor foglyai. A tábor 175 hektárnyi területen fekszik, s ameddig a szem ellát, kémények sorakoznak, a leégett barakkok kéményei. A területen 300 barakk állt. A toronyból kitekintve előttünk a sínpár, ahová a halálvonatok befutottak. Itt kezdődött el a szelektálás. Akinek szerencséje volt, az tovább élhetett, akinek nem, azonnal a gázkamrába vezetett az útja. A gyerekek, aggok eleve odamentek. Ide érkezett meg a magyar transzport is, erről Auschwitz I-ben láttuk a fényképeket. Bal oldalon szinte épen áll 45 téglabarakk. Itt volt a női tábor. A jobb oldalon 22 fabarakk áll, a többinek a helyét a magasba ágaskodó kémények jelzik. Szemben jobb oldalon a 3. utca volt a magyar foglyoké, jobbra a 2. utca pedig a Theresienstadtból ideszállított foglyoké. Ezeket a foglyokat családostul néhány hónapig együtt hagyták, s meglátogathatta őket a vöröskereszt, hogy aztán tanúsítsa, milyen emberségesen bánnak itt a foglyokkal. Néhány hónap múlva aztán ezeket a foglyokat is gázkamrába küldték. A tornyot elhagyva, az első utcába menjünk, és nézzünk be a fabarakkokba. A barakkokban láthatjuk az ágyakat. A diákok arra kíváncsiak, hogy hányan voltak egy barakkban, hányan aludtak egy ágyon. Hihetetlen számukra, hogy ezekben a helyiségekben, amelyek eredetileg 52-52 ló számára készült istállók voltak, ezer foglyot zsúfoltak össze, s hogy egy ágyon négyen feküdtek. A barakk közepén húzódó téglatest biztosította a fűtést. Ezt két oldalról fűtötték. A téglatesten szültek a terhes asszonyok. Az itt született gyermekeket megpróbálták elrejteni, de kevés esélyük volt a túlélésre. Hány fokosra lehetett felfűteni a barakkokat? Hideg időben 6-10 fokra, s mégis a foglyok a hideget jobban elviselték, mint az esős időt, amikor minden ruhájukat, az egész testüket átjárta a nyirkos pára, a nedvesség. Ilyenkor még hevesebben támadtak a falkákba verődött patkányok, kikezdték a legyengülteket, a haldoklókat.

Egy másik barakkban a vécét láthatjuk, egymás mellett sorakoznak az ülőkék, ahová csak reggel és este mehettek a foglyok, s csak megszabott időre.

Utunkat a rámpák mentén folytatjuk az emlékműhöz, amelyet 1967-ben adtak át. Itt egymás mellett sorakoznak az egyes népek saját nyelvű emléktáblái, így a mienk is.

Az emlékmű mellett láthatjuk a krematórium és a gázkamrák maradványait. A krematóriumokat az SS robbantotta be, hogy eltüntessék a nyomokat. A gázkamráktól a víztározók mellett egy kis tó melletti épületegyütteshez jutunk. Ez volt „Kanada”, az a raktár, ahol a meggyilkoltak holmijait tárolták és válogatták ki. Innen a kis tóhoz megyünk, ahová az elégetett emberek hamvait szórták. A tavacskán mindig friss virágok úsznak. A kis tó mellett van még két berobbantott krematórium, amelyek közül a IV.-et 1944. október 7-én zsidó foglyok robbantották fel egy lázadás során. Ha a tó melletti utca végére tekintünk, a tábori parancsnokság épületét láthatjuk, párhuzamosan a főkapuval. Az utcától balra eső területen épült a tábor III. részlege, amely nem készült el. Ezt a rész hívták a tábori zsargonban „Mexikónak”. Itt 10-15 ezer nőt helyeztek el, főként magyarokat.

Innen térjünk vissza az emlékműhöz, és a téglabarakkok mellett folytassuk utunkat. Az első barakksor végén forduljunk be jobbra. Egy zárt udvarba érünk. Ebben a barakkban volt a büntetőosztag. Az osztag a talajvizet a Visztulába vezető csatorna ásásán dolgozott. Az árok neve Königsgraben. A felirat és a büntetőosztagról rajz, amelyet egy fogoly készített, ma is látható a barakk mennyezetén. Akik idekerültek, azok halálra voltak ítélve. A foglyokat ennek a barakknak az udvarán gyilkolták meg. 1942. június 10-én a büntetőosztag fellázadt, kb. 50 fogoly megpróbált elmenekülni. A lázadást a tábor vezetője, Aumeier úgy bosszulta meg, hogy az udvaron kivégeztetett 20 foglyot, a többiek (kb. 320 fogoly) kezét hátul szögesdróttal összekötözték, és a gázkamrába kergették őket.

Birkenau az embertelenség, a kegyetlenség helyszíne volt, ahol unalomból és szórakozásból kutyákat uszítottak védtelen fogoly nőkre. A túlélők szerint a női felügyelők sokszor kegyetlenebbek voltak, mint a férfiak.

Tábori utunkat itt fejezzük be. Az út legalább két, két és fél órát vesz igénybe, s nagyon kimerítő. Volt olyan diákom, aki nem bírta lelkileg, és az első félóra után visszament az autóbuszhoz. Nem ez a jellemző, de azért ez is előfordulhat. Ezért is fontos az alapos előkészítés.

Talán emlékszünk még Adorno jól ismert szavaira: „Auschwitz után nem lehet verset írni.” Inkább azt mondhatjuk: nem lehet ugyanúgy írni. Hiszem, hogy azok a diákok, akik egyszer végigjárják ezt az utat, másképpen gondolkodnak majd, és elhozzák családjukat is, hogy megismerjék ezt a helyet, hogy Auschwitz soha többé ne történhessen meg. Auschwitz intő példa arra, hová képes lesüllyedni az ember.

Összeállította: Mátraházi Ferenc

A holokauszt témájának feldolgozása a gimnáziumi oktatásban

A holokauszt témájával a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium történelemtanáraként sokáig a 12. évfolyamon a második világháború témakörén belül foglalkoztam. Év vége felé közeledve, az érettségire való felkészülés lázában az egyetemes és magyar történelmi résztémán belül egy-egy óra jutott erre a kérdésre, amit mindig is kevésnek éreztem, hiszen a tananyagban mindaddig a zsidóság történetére, a magyar zsidóság helyzetére, az antiszemitizmus kialakulásának körülményeire, annak jellemzőire alig-alig volt utalás. Márpedig ezek nélkül a történeti előzmények nélkül nagyon nehéz a holokausztról beszélni. Voltak természetesen az évek során olyan osztályok is, ahol fontos kérdések hangzottak el, ezekre igyekeztem választ adni, voltak szünetekbe nyúló viták és beszélgetések, de ezek az órák is csak azt az érzést erősítették meg bennem, hogy fontos lenne bővebben foglalkozni a témával: a holokauszthoz vezető út állomásaival, az általa felvetett erkölcsi kérdésekkel.

Egy újságcikk nyomán értesültem azokról a tanári továbbképzésekről, melyeket a Magyar Auschwitz Alapítvány szervez A holocaust feldolgozásának pedagógiai módszerei címmel. 2000 áprilisában magam is részt vettem ezen a programon Pilisborosjenőn. Nemcsak új információkat szereztem a három nap során, de ma is felkavaró és gondolkodásra késztető élményként élnek bennem az előadások, beszélgetések. Hazatérve két programot dolgoztam ki: az egyik a holokauszt témájának osztályfőnöki órán való feldolgozása, a másik annak terve, hogyan emlékezhet meg iskolánk a holokauszt áldozataira a minden évben megrendezendő emléknapon.

A holokauszt témájának feldolgozása osztályfőnöki órán

Elsőként azt fogalmaztam meg, mit is szeretnék e programmal elérni.

Célul tűztem ki, hogy nemcsak a holokauszthoz vezető út állomásaival, annak folyamatával és megrendítő dokumentumaival kívánom megismertetni a tanulókat, hanem szeretnék ízelítőt adni a zsidó kultúra sokszínűségéből is. Szeretném, ha az áldozatokban nem csupán a vagonokban zárt, halálra ítéltetett, arctalan tömeget látnák diákjaink, hanem sorsokat. Olyan embereket, akiknek dalaik, zenéjük, ételeik, ünnepeik, szokásaik, humoruk és számtalan egyéni történetük van. Akárcsak nekünk, akárcsak bárkinek, bárhol a világon. Tudatosítani szeretném azt is, hogy a holokauszt magyar ügy is, magyar tragédia és magyar felelősség is, melyet nem szabad elfelejtenünk, melyre emlékeznünk kell.

Célom volt, hogy szembesüljenek a tanulók azzal, mi történhet, ha egy korszak, ha egy társadalom megtagadja azokat az értékeket, melyeket ma magunkénak vallunk: a toleranciát, a szolidaritást, az emberi és politikai szabadságjogokat. De látniuk kell a diákoknak azt is, hogy még ekkor is voltak, nem kevesen, akik példát mutattak helytállásból, emberségből.

Saját szerepemet az órák során a beszélgetések levezetésére, a kérdések megfogalmazására korlátoztam. A bevezető órák egyikén sem tekintettem feladatomnak, hogy az eseményeket értékelő, elemző előadást vagy beszédet tartsak. Arra törekedtem, hogy a diákok előtt saját kutató- és gyűjtőmunkájuk, olvasmány- és filmélményük eredményeképpen táruljanak fel a történelmi tények, s lassan ők maguk mondják ki, fogalmazzák meg azokat a gondolatokat és igazságokat, melyeket mindezek belőlük kiváltottak.

1. óra: az első beszélgetés

Legelőször a Keringő című dalt hallgattuk meg Mácsai Pál Zárójelentés című lemezéről, mely a régi idők fényképeiről szól:

„A múlt idők elsárgult fényképein / a jövőbe néznek az elődeink / Amit ők látnak itt, az a múló jelen, / amit én látok ott, az a történelem” (…) Ahogy szemembe néznek felismerem, / hogy nem hagynak egyedül sohasem / én mindegyik fényképen látom magam, / mert énbennem élnek ők mindannyian.”

• A következő kérdések indították a beszélgetést:
• Miért fontosak a régi képek?
• Családi emlékek csupán vagy többek annál? Mit mondott a dal?
• Vannak-e nálatok otthon régi képek? Melyik a kedvenced?

Miközben újra meghallgattuk a dalt, mindenkinek kiosztottam egy kellőképpen felnagyított, fénymásolt képet. Gondosan beállított műtermi felvétel: rajta egy család. A kép a Népszabadság 2000. szeptember 9-i számában jelent meg Bächer István írásaihoz kapcsolódva. („Egy szép régi kép”)

• A kérdés most a következők voltak:
• Kik lehetnek ezek az emberek?
• Mikor készülhetett a kép? Miből gondolod?
• Mi lehetett a foglalkozásuk?
• Hány évesek lehetnek most ezek az emberek?

Miután abban a legtöbben egyetértettünk, hogy egy családi fotó az, amit látnak, s hogy valamikor a háború előtt készülhetett, hogy a nagyobbik fiú focista is lehetett, hogy a lány elég szép, a kicsi fiú aranyos, és még biztosan élnek ma is, elmondtam, hogy ez a kép egy magyar író családi albumából való, aki le is írta mindazt, ami ezekkel az emberekkel történt. Ezután olvastam fel a képről szóló írást. E család elszenvedte mindazt, amit a sváb és zsidó ősök miatt számára elszenvednie szabott a 20. század történelme: a munkaszolgálatot, a gettót, a haláltábort, később a kitelepítésről szóló parancsot. Nagy hatással volt az osztályra e megrázó családi krónika, nehezen indult az azt követő beszélgetés.

• Ez egy magyar család története a 20. században. Mondhatom-e ezt?
• Lehet-e egy család magyar s ugyanakkor zsidó is, sváb is?
• Van-e erre példa a ti családotokban?

Fontos a beszélgetés ezen része, hiszen most derülhet ki, milyen sokfélék is vagyunk mi mindannyian, milyen sokfélék is családjaink, s hogy ezt a sokféleséget felvállalni talán nem is olyan nehéz. Az óra egyik legmeghittebb pillanata volt, amikor az utolsó kérdés elhangzásakor, jó percnyi csend után valaki megszólalt: „Az én anyukám szlovák”, s utána sorra hallottuk, kiknek a szülei, nagyszülei őrzik még a szlovák (tirpák), sváb ősök nyelvét, hagyományait.

Következő kérésem az volt, gyűjtsük össze a novella segítségével azt, hogy milyen tragédiák érték a családokat Magyarországon a 20. században: a világháborúk, határmódosítás, a holokauszt, kitelepítések, államosítás, a kommunista rendszer üldözései.

Ha valódi beszélgetés alakul ki, megnyílnak a diákok, mint ahogyan ebben az osztályban is történt, és szívesen mesélnek majd saját családjukról is. Arról például, hogyan bánkódott a nagyapa az államosított szeszfőzde miatt, milyen sokáig nem látták a kassai rokonokat, meddig várták haza a frontról a nagyapát.

Ezután tettem fel a kérdést: szeretnének-e többet tudni a tragédiák közül arról, mely nemcsak vagyonuktól, hazájuktól, de életüktől is megfosztott válogatás nélkül nőt és férfit, gyermeket, fiatalt és időset. Szeretnének-e többet tudni a holokausztról?

2. és 3. óra: a Jób lázadása című film megtekintése

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmjét elsősorban három szempont miatt választottam.

• A történet Észak-Magyarországon játszódik, annak egyes jeleneteit Nyíregyházától nem messze, Nagykállóban forgatták.
• A film bepillantást enged egy zsidó közösség életébe.
• A film nem a haláltáborok borzalmait mutatja be (ennek játékfilmes feldolgozhatóságáról egyébként is heves viták folynak), de utolsó jelenete, mikor a szekerek elhagyják a falut, elindulnak a film főszereplőivel az ismeretlenbe, az mindennél erősebben veti fel a kérdést a nézőben: mi fog megszeretett hőseivel történni, s miért kellett ennek így történnie.

Fontos felhívni a figyelmet a film megtekintése előtt arra, hogy különbözőképpen hatnak ránk élmények, azokra eltérően reagálhatunk. Ebben semmi különös nincs, el kell tudni fogadnunk ezt, s ha igazán többek vagyunk már, mint egy osztályba ültetett 38 diák, akkor e közösség előtt nem kell szégyellnünk majd reakcióinkat. S valóban így is történt. Nem szégyellte senki a könnyeit, s senkinek nem jutott eszébe ezt megmosolyogni vagy ezen csodálkozni.

Miután megnéztük a filmet, írásbeli feladatot kaptak a diákok: arra kértem őket, írjanak fel kérdéseket mindarról, amit nem értettek a látottakból vagy amit a film váltott ki belőlük.

4. óra: második beszélgetés

Az óra kezdetén a táblára négy karton került fel, rajtuk a következő feliratok:

• történelem,
• zsidóság,
• a film,
• erkölcsi kérdések.

Felolvastam a diákoktól összegyűjtött kérdéseket, és rendszereztük ezeket a megadott témák szerint. Miközben a kérdéseket a megfelelő kartonra felírtuk, volt jó néhány olyan, melyre rögtön válaszolt az osztály, volt, amelyről vita is kialakult. Ezek elsősorban a film cselekményére vonatkoztak.

5. óra: harmadik beszélgetés

Ezután az osztály falára kerültek a kartonlapok. A feltett kérdésekből pedig feladatok lettek. Sorra vettük a még meg nem válaszoltakat, megbeszélve azt is, hol kereshetnek erre választ a tanulók. Így például:

• Miért nem lehetett a zsidóknak örökbe fogadni? – szólt a kérdés, s tovább kérdeztem.
• Hogyan tilthatták azt meg?
• Törvényekkel – hangzott a válasz.
• Mit kell tehát tennünk?
• Meg kellene keresnünk a zsidókra vonatkozó törvényeket!
• Melyik kérdésre adhat választ még, ha ezeket megtaláljuk?
• Arra is, hogy honnan állapították meg, hogy ki a zsidó.

Máris megszületett hát az első feladat: keressétek meg a magyarországi zsidótörvények szövegét, olvassátok át, és számoljatok be ezekről a többieknek!

Mint ez a fentiekből is kiderült, nem egyszerűen „adminisztratív” feladat volt ez a munka, hanem együtt gondolkodás arról, hogyan és hol keressünk választ egy-egy minket érdeklő kérdésre. Ráadásul újabb kérdések is felmerültek, így például, hogy Nyíregyházán éltek-e zsidók, őket is elhurcolták-e? Ennek kiderítése is a feladatok része lett.

Már ezen az órán örülhettem az első sikernek is, annak tudniillik, hogy sikerült a figyelmet egy fontos témára irányítani, hiszen a diákok maguk vették észre, hogy a televízióban négyrészes dokumentumfilmet vetítenek Shoah címmel. S a késői időpont ellenére néhányan meg is nézték annak első részét. Claude Lanzmann filmje később része lett a holokauszt eseményeit feldolgozó órának.

Mindezek alapján a következő feladatok kerültek hát a falra:

1. Mit jelent az antiszemitizmus fogalma? Milyen történelmi körülmények között alakult ki és erősödött fel időről időre?
2. Szervezzétek meg az osztály látogatását a nyíregyházi zsinagógába, legyetek az osztály idegenvezetői!
3. Keressétek meg, olvassátok el a magyarországi zsidótörvények szövegét!
4. Hogyan zajlott a zsidók elhurcolása? Mi a gettó? Volt-e példa ellenállásra?
5. Gyűjtsetek példát embermentésre! Hogyan emlékezünk ma ezekre az emberekre?
6. Auschwitz.
7. Temetkezési szokások a zsidó vallásban.
8. Mi a „sátoros ünnep” jelentése? Milyen hagyományok kötődnek hozzá?
9. Keressetek példát más fontos zsidó ünnepre és azok jelentésére!
10. A Szól a kakas már című dal.
11. Ki volt a nagykállói csodarabbi? Ma is jönnek-e a sírjához?
12. Jób története a Bibliában.
13. Nézzétek meg a Shoah című dokumentumfilm egy-egy részét, és válasszátok ki ezekből egy-egy olyan részletet, melyet feltétlenül látnia kellene az osztálynak is!

A gyerekeknek ezután egész délelőtt volt lehetőségük arra, hogy a falra tűzött kartonokra felírják nevüket egy-egy témához, feladathoz. A felkészülés során kérhették segítségemet. Fontosnak tartom, hogy minden csoporttal röviden beszéljünk, mielőtt a feldolgozó órára sor kerül, korántsem valamiféle cenzúra miatt, hanem hogy segítsük az előadásban sajnos gyakran járatlan tanulókat mondanivalójuk felépítésében, hogy beszámolójuk a többiek számára is élményt nyújtson.

6. és 7. óra

Ezúttal a diákok által készített rövid előadásokat hallgattuk meg, az iskola klubtermében tartottuk az órát. Érdemes két csoportra osztani az előadásokat. Első alkalommal a zsidóság története, a zsidó hagyományok legyen a téma. Jó a már látott film részleteit is felhasználni (például amikor a sátoros ünnepről mesélnek a tanulók, nézzük meg a Jób lázadása című film idekapcsolódó részletét).

Az órát zenehallgatással tehetjük még élményszerűbbé. A Muzsikás együttes Szól a kakas már című lemeze erdélyi zsidó népzenét szólaltat meg. De ne idegenkedjünk egészen modern feldolgozásoktól sem. Nagy sikerre számíthat például az Anima Sound System Shalom című lemezének egy-egy dala is.

Más hangulatú, ezért külön órát kíván a beszámolók másik csoportja, amely a holokauszt előzményeit és annak eseményeit dolgozza fel. Nagy, súlyos csendekre számíthatunk. Mi ezt a beszélgetést nem is iskolaidőben, hanem órák után egy nyugodt délutáni időpontban tartottuk meg. Amikor nem kellett csengőre figyelni, nem kellett következő órai felelés vagy dolgozat miatt izgulni.

Először a történelem fakultációra járó diákok foglalták össze a zsidóság történetét, egyikük a magyarországi zsidóság történetéről is beszélt. Ezután a zsidótörvényekről hallottunk, majd megismertük a deportálás és a gettó kifejezések jelentését. Külön esett szó a pesti zsidóság sorsáról is.

Ezután az embermentés témakörén belül Raoul Wallenbergről hallottunk rövid előadást. Ha más példa nem hangzik el, fontos beszélgetést indítani arról, hogyan tehetett valaki valamit az elhurcolt emberekért, ha nem is állt módjában, mint a svéd diplomatának menleveleket szerezni. Segítség volt-e egy-egy jó szó, a gettóba juttatott élelem? Mi kellett ahhoz, hogy valaki ezt megtegye?

Az Auschwitzról szóló előadás tényeket sorolt fel, s ezt követően néztük meg a diákok által kiválasztott részleteket Lanzmann már említett filmjéből.

Beszélgetni ezután már nem is tudtunk. Szép csendesen hazaindultunk…

8. óra: az utolsó beszélgetés

Kerüljenek a táblára a diákok által a film után megfogalmazott kérdések, vizsgáljuk meg, választ kaptunk-e rájuk. Most megkísérelhetjük a 4. kérdéscsoport megválaszolását is (erkölcsi kérdések).

Izgalmas volt az utolsó kérdéscsoport számbavétele. A beszélgetés főként a „miért”-ről zajlott, de szó esett arról is, érdemes volt-e a témát feldolgoznunk, s milyen más témakörök feldolgozásához lenne kedvük hasonló formában.

A hallottakat igyekeztem hűen lejegyezni.

Íme néhány vélemény, amely meggyőzött a megelőző hetek munkájának eredményességéről.

„Nem szabad az emberiségnek még egyszer ilyen nagy bűnbe lépnie.”
„Ez volt az emberiség legnagyobb tévedése.”
„Lehet, hogy ezekre a problémákra az iskolapad mögül meg is találják a megoldást?”
„Nemcsak történelmi téma ez, mivel napjainkban is létezik az antiszemitizmus.”
„Szerintem azért kell foglalkozni a témával, mert sokak szemében a holokauszt csak valami történelmi adat, amiről hallottak már, de egyszer sem gondoltak bele a dolgokba.”
„Szerintem arra a kérdésre, hogy miért ölték meg ezeket az embereket, nem lehet választ találni. Én nem látom értelmét, hogy miért? Mit ártottak ők bárkinek is?” – „Nekem akkor sem tudja senki megmagyarázni, hogy miért kellett ez az egész.”
„Minden ember egyforma. Semmi értelme nincs a kiközösítésnek. Ma is kiközösítünk embereket, mondjuk a cigányokat.”
„Az emberek a másságot nehezen fogadják el.”
„Sokan egyetértenek azzal, hogy ami más, az rossz is.”
„Szerintem kell, hogy legyenek tanulságai, mert ha nem, akkor a mai rendszer és úgymond a magyar gondolkodásmód semmivel sem különb az akkorinál. Egyébként az én véleményem sokat változott, mert nem nagyon volt kedvem az elején az egészhez, de amikor a dokumentumfilmet megnéztem, akkor minden megváltozott.”
„Fontos, hogy beszéljünk róla, de a diákokkal ezt nem megtaníttatni kell, hanem előadni. Mert ha erőltetik, mondjuk történelemórán, akkor senkit nem fog érdekelni, és egy idő után elfelejti, amit tanult.”
„Azért fontos ez a téma, mert ha ne adj' isten, bármi hasonló kezdene kibontakozni, akkor már tudjanak az emberek tenni valamit ellene.”
„A legfontosabb, hogy ne engedjük hatalomra az olyan csoportokat, akik bárki ellen gyűlölködnek.”
„Rám a Jób lázadása volt nagy hatással. Nagyon jó film.”
„Engem leginkább a kép érintett, amit nézegettünk az egyik órán.”

És hogy milyen témák lennének azok, amelyekkel a diákok szívesen foglalkoznának még hasonló formában: szóba kerültek nagy történelmi rejtélyek (Mozart halála, a Romanovok sorsa), a vietnami háború, a kommunizmus, az atomerőművek kérdése, a génmanipuláció. Voltak, akik szerint nézzünk meg ismét egy-egy jó filmet, mert „abból úgyis kialakul valami érdekes”.

Ahogyan az a leírtakból kitűnik, nyolc órát vett igénybe ennek a programnak a megvalósítása. Bár az osztálynak nem csupán osztályfőnöke vagyok, hanem történelmet és német nyelvet is tanítok a fiataloknak, mégis az osztályfőnöki órákon foglalkoztunk a holokauszt témakörével. Még a látszatát is el akartam kerülni annak, hogy itt valamiféle bebiflázandó tananyagról van szó, hogy bármilyen megnyilvánulása jeggyel értékelhető „produkció”.

A beszélgetések is igényelték azt a bensőségesebb kapcsolatot, amely egy osztály és osztályfőnöke között a harmadik közös tanévre kialakult, s a közös munkával el is mélyült. De úgy érzem, hogy közelebb kerültek egymáshoz a gyerekek is, amit megerősít az a terv is, hogy osztálykirándulást szervezünk Lengyelországba, az auschwitzi emlékmúzeumba.

Röviden talán így fogalmazhatnék: a holokauszt témakörének feldolgozását a történelemtanár kezdte el, de belőle az osztályfőnök még többet profitált.

A leírt program egy osztály számára teremt lehetőséget a téma feldolgozására. Iskolánk emléknap keretén belül emlékezik a holokauszt áldozataira. Ennek a megemlékezésnek a tervét szeretném a továbbiakban közreadni.

A holokauszt áldozataira emlékezünk a Vasvári Pál Gimnáziumban

A program címe: Jeruzsálem Café

A cél: egy kávéház berendezése és működtetése az emléknapot megelőző öt délutánon. A kávéház, a Jeruzsálem Café a programok kerete, helyszíne és szervezője lehet.

Lehetőséget kínál ez a forma arra, hogy a rendezvények előtt és után egy-egy tea vagy kávé mellett beszélgethessenek, vitatkozhassanak vagy egyszerűen csak üldögéljenek a rendezvény szervezői, illetve annak közönsége.

Könyvek, folyóiratok, fénymásolt anyagok, albumok állnak minden vendég rendelkezésére, biztatva mindenkit egy kis olvasgatásra, lapozgatásra.

Az egyes délutánok megszervezését diákcsoportok vállalnák. A témák és a segítő tanárok neveit az iskola aulájában tesszük közzé, s bárki, érdeklődésének megfelelően, vállalhatja a részvételt valamilyen csoport munkájában. A megadott ötletek, javaslatok csak segítségül szolgálnak. A délután végleges programját a diákcsoport alakítja ki és szervezi meg.

A diákcsoportok feladatai

1. csoport: A kávéház

Cél:

• a Jeruzsálem Café működtetése,
• a berendezés megtervezése,
• étlap és itallap megtervezése,
• a „személyzet” toborozása és beosztása,
• a kávéház és a programok reklámozása (plakátok, szórólapok),
• szponzorok, támogatók felkutatása.

2. csoport: A história napja – az első délután

Cél: bemutatni a zsidóság történetének fő állomásait az ókori királyságtól a diaszpórán át Izrael megalakulásáig.

Ötletek, javaslatok:

• rövid, diaképes előadás,
• vetélkedő.

3. csoport: A hagyományok napja – a második délután

Cél: a zsidó ünnepkörök és az ezekhez kapcsolódó hagyományok, szokások ismertetése.

Ötletek, javaslatok:

• zsidó ételek (édességek) kóstolója,
• zenehallgatás,
• daltanulás,
• vetíthetők filmrészletek olyan játékfilmekből, melyek egy-egy jelenete valamely zsidó hagyományt mutat be.

4. csoport: A betűk napja – a harmadik délután

Cél: megismertetni a tanulókat zsidó szerzők műveivel, a magyar irodalom nagyjaival éppúgy, mint kortárs izraeli szerzőkkel.

Ötletek, javaslatok:

• felolvasás,
• rövid jelenetek bemutatása,
• a művek részletei előtt rövid életrajzi ismertetés.

5. csoport: A mozgókép napja – a negyedik délután

Cél: egy film megtekintése után beszélgetési lehetőséget teremteni magáról a filmről s remélhetőleg az általa felvetett kérdésekről is.

6. csoport: Az emlékezés napja – az ötödik délután

Cél: emlékezés a holokauszt áldozataira.

Ötletek, javaslatok:

• történelmi háttér,
• túlélők visszaemlékezései (irodalom, film, meghívott vendég),
• Jancsó Miklós Elmondták-e már neked? című dokumentumfilmjének megtekintése.

7. csoport: Soha többé – kiállítási anyag rendezése

Cél: egy olyan kiállítási anyag összeállítása, melyet az emléknapon az iskola aulájában helyeznénk el, és amely egyszerre lenne felhívás az emlékezésre, és arra is, hogy ne engedjünk teret olyan eszméknek, melyek veszélyeztetik azokat az értékeket, melyeket magunkénak vallunk: a toleranciát és a szolidaritást.

A plakátok és tablók a Jeruzsálem Café egy sarkában készülnének négy napon keresztül, lehetőséget adva arra, hogy a kávéház vendégei is bekapcsolódjanak annak készítésébe.

Összeállította: Győri Izabella

A holokauszt problémakörének tárgyalása a társadalomismeret tantárgy keretében filmek segítségével

A társadalomismeret tantárgy keretében használom azt a programot, mely filmek felhasználásával segíti a holokauszt problémakörének megvitatását a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 12. évfolyamán, éves szinten 64 óra időtartamban mind a gimnáziumi, mind a szakközépiskolai osztályokban. Mivel a programban kiemelt szerepe van a filmnek, ezt a heti két órát tömbösítve, rendszerint az utolsó, vagyis a 6-7. órában helyezzük el, egyrészt, hogy a 90 percesnél hosszabb filmek vetítése ne zavarja a következő óra rendjét, másrészt, ha a beszélgetések túllépnék az órakeretet, az se okozzon zavart a tanítás menetében. (Nem bizonyult azonban szerencsésnek pénteken az utolsó órákba beiktatni ezt a programot.) Minthogy művészfilmek videotékákból való kölcsönzése – kivált egy kisvárosban – nehézségekbe ütközne, nem beszélve arról, hogy vetítésük még jogdíjproblémákat is felvetne, így saját – hosszú évek során a televízióból felvett – filmekkel dolgozom. Minthogy iskolában, oktatási célból, zárt közösségnek és természetesen „anyagi ellenszolgáltatás” (vagyis belépődíj) nélkül vetítem a filmeket, így ez a tevékenység nem minősül nyilvános vetítésnek és nem jogsértő.

A társadalomismeret tantárgy tematikája természetesen rendkívül széles körű. Kiterjed a globalizáció, a környezetvédelem, a csoportszociológia, a másság és tolerálása, a kisebbségek (köztük roma polgártársaink) problémájára, a magyarországi szegénység megvitatására vagy akár a döntéshozatali mechanizmus kérdéseire. De ha szükséges, más témákat is beemelünk az órák anyagába. A főszerepet mégis az állam-társadalom-egyén viszonyrendszerének vizsgálata képezi. „Az ember a demokráciában” problémakör vizsgálata után kerül sor „Az ember a diktatúrában” kérdéskör megvitatására. Szükséges tisztázni, hogy itt a diktatúra fogalmán a 20. századi totalitárius diktatúrákat értem általában, de kiemelten a náci fasiszta rendszert. (Egyrészt, mert pregnáns és adekvát példa, másrészt, mert alaposan feldolgozott és ismert, harmadrészt pedig, mert meggyőződésem szerint a mai Európában nagyobb veszélyt jelent a neofasizmus, mint egy neokommunista ideológia.) A totális diktatúra fogalmának megértéséhez azonban bevezetőül mégis az 1984 című filmet (rendezte: Michael Radford, 100 perces) használom fel oly módon, hogy megtekintése után a filmbeli diktatúra egyes elemeit beazonosítjuk a létezett szocializmusok valós gyakorlatával. Szerencsés, ha a téma feldolgozása a második félévre esik, amikor a diákok már bizonyos történelmi ismeretekkel rendelkeznek a probléma hátteréről, de a két tantárgyat – társadalomismeretet és történelmet – parallel is lehet e témakörhöz érve tervezni.

A fasiszta diktatúrák kapcsán a holokauszt alapos tárgyalása megkerülhetetlen. Ennek kapcsán olyan fontos kérdéseket lehet és kell érinteni, mint

• I. Az egyén társadalmi viselkedésformái a diktatúrában, „a cselekvés alternatívái”
• kollaborálás;
• kívülállás, passzivitás;
• aktív ellenállás.

Kitérünk annak a megvitatására, hogy mi determinálja a választást, lehetséges-e egyáltalán választás a diktatúra keretei között. Itt utalás történhet a francia egzisztencializmus „szabadságra ítéltetés-választás-felelősség” kategóriáira. Ebből és más szempontból is jó, ha a tanulók ismerik Semprun A nagy utazás című munkáját. Amennyiben még nem találkoztak ezzel a művel, vázolom nekik a Gestapo párizsi börtönében a főhős és a német katona közötti beszélgetést a rács két oldalán a szabadság relatív voltáról és a választás felelősségéről. Ez – tapasztalataim szerint – megérteti a tanulókkal a probléma lényegét, egyúttal átvezet minket a következő problémakörhöz.

• II. A (bármilyen) cselekvésért viselt felelősség felvetése
  Ennek kapcsán azt vizsgáljuk, hogy kit terhel a felelősség a cselekvésért:
• a parancsot végrehajtó személyt, aki „csak parancsra cselekedett”;
• a parancsot kiadó személyt vagy intézményt (akár politikai rendszert);
• a kívülálló szemlélőt, aki „nem csinált semmit”, csak hallgatásával asszisztált.

A felelősség vizsgálatánál kitérünk arra is, hogyan aránylik egymáshoz a jogi és a morális felelősség.

Ehhez kiváló segítség Stanley Milgram kísérleteinek bemutatása, amelyeket a Yale Egyetemen végzett e témakörben. Ezt vagy szóban ismertetem, vagy megtekintjük a kísérlet filmadaptációját az I mint Ikarosz című filmből. (A kb. 120 perces, az 1979-ben Henry Verneuil által rendezett francia filmben mintegy 25 perces az említett betét.) A tanulók bekapcsolhatók közvetve a kísérletbe akár úgy, hogy előzetesen megbecsültetjük velük a kísérlet eredményét az abszolút mértékig engedelmeskedni hajlandók arányát illetően, akár úgy, hogy beleképzeltetjük őket a „tanár” helyébe, hogy vajon ők hány voltos áramütésig mennének el. Visszatérő tapasztalat, hogy magukról dominánsan pozitív énképük van, de az embereket is általában jobbnak feltételezik annál, mint amit a Milgram-kísérlet eredménye mutatott. (Kisebb kísérletek lefolytatására az osztályban is van mód a tanári tekintély vonatkozásában. Ez mindig életszerűbb, hatásosabb és meggyőzőbb, mint bármely más módszer.)

A felvetett kérdések megválaszolásához, egy-egy probléma exponálásához az osztály tanulóival közösen megtekintünk egy-egy filmet, szépirodalmi alkotásokkal (Semprun: A nagy utazás; Száraz György: Egy előítélet nyomában) és a témába vágó szociálpszichológiai szakirodalommal (Erich Fromm: Menekülés a szabadságtól) kiegészítve a filmélményt.

Lássunk néhány konkrét példát!

A táborok emlékezete című dokumentumfilm megfelelő bevezető film, mert 45 perc az időtartama. A vetítés előtt csupán annyit mondok a tanulóknak, hogy azt a filmet nézzük meg, amelyet a nürnbergi perben láthattak a vádlottak, s amelynek anyagát a felszabadított táborokban rögzítették egykor a szövetségesek hadi operatőrei. Közlöm velük, hogy amennyiben tűréshatárukon felül sokkolnák őket a látottak, vetítés közben elhagyhatják a tantermet. A filmet megszakítás nélkül nézzük végig, közben figyelem a reakciókat. A film megtekintése eddig szinte mindig döbbent csendben történt. A 45 perc után szünet következik, majd a második órában feldolgozzuk a filmet. (Variánsként 10 perc helyett egy egész hetet is adtam már a belső feldolgozáshoz, ez esetben sem voltak mások az emóciók, de a beszélgetés könnyebben indult, ha az „élményt” egy hétig hagytam érlelődni a tanulókban.)

A film megtekintését követő órán a következőket beszéljük meg.

Kiderül, hogy a tanulók szinte mindegyike hallott már a náci koncentrációs táborokról – ha másutt nem, hát történelemórákon -, de nagy többségük csak fényképet vagy rövid filmrészleteket látott az ott történtekről. Ilyen élesben és ekkora terjedelemben, ennyire sokkolóan még nem szembesültek a genocidium valóságával.

Tipikus válaszok: döbbenet, fájdalom, részvét, iszonyat, félelem. Mindössze két tanuló esetében tapasztaltam olyan reakciót, hogy a film alatt nevetgéltek, s utána ezt azzal magyarázták, hogy unták a filmet.

A tanulók véleménye rendszerint megoszlik, de a konkrét történelmi példák felsorolása – Sztálintól Pol Potig, ezek sok millió áldozatáig, az örmények század elejei katasztrófájától a média jóvoltából szinte a tanulók szeme előtt lezajlott délszláv háborúk valóságáig – arra a következtetésre juttatja őket, hogy a tömeggyilkosságok nem tűntek el a történelemből. Ezzel kapcsolatban hívom fel a figyelmüket arra, hogy a holokauszt egyedi abban a tekintetben, hogy az emberek egy adott csoportjának írmagostul történő, szisztematikusan megtervezett, gyári módszerekkel, nagyüzemileg végrehajtott kiirtására tett kísérlet volt.

A tanulók rendszerint ösztönösen felismerik a „Vétkesek közt cinkos, aki néma” babitsi igazságát; ez tartalommal telítődik bennük, és érthetővé válik számukra a kívülállás veszélyessége és felelőssége.

Ha a tanulók hajlanak arra, hogy csupán a politikai rendszerben lássák az okot, akkor tovább vizsgálhatjuk a kérdést, hogy ez esetben egyáltalán beszélhetünk-e egyéni felelősségről. Kiindulópont, hogy a náci rendszer vagy akár a koncentrációs táborok vezetői között voltak művelt, intelligens emberek, érző férjek és családapák is, akik reggel 8-tól délután 4-ig ezreket gyilkoltak vagy gyilkoltattak meg, aztán este otthon a zongorán német klasszikusokat játszanak, vagy megsiratják kedvenc háziállatuk pusztulását. Egyikük sem született gyilkosnak, mégis gépies gyilkosként viselkedtek. Hogyan lehetséges ez? Megmagyarázható-e ez racionális érvekkel? E kérdést használom fel, hogy megismertessem a tanulókat a fasizmus néhány, a szakirodalomból ismert magyarázatával.

• Vallásos magyarázat – A fasizmus Isten büntetése a tőle elfordult emberiségre.
• Freudista magyarázat – A fasizmusban az egyén az elfojtott agresszivitását, szexuális aberrációt szabadítja fel.
• Szociológiai magyarázat – A 20. századi modernizáció, a tömegtársadalom patológiája a fasizmus (az integrálatlan társadalom problémája).
• Szociálpszichológiai magyarázat – Az egyén menekülése a szabadságtól, pontosabban a szabadsággal járó felelősségtől, amelyet az egyén a fasiszta államra ruház.

A tanulókkal megvitatjuk a magyarázatokat, s eljutunk odáig, hogy egy-egy tényezővel önmagában nem magyarázható a fasizmus, s ha megváltozott formában is, de az emberben benne rejlik a lehetőség, hogy totalitárius rendszerek engedelmes eszközévé váljék, amely ellen harcolni lehet és kell. Így jutunk el az autonóm személyiség fogalmához, s megbeszéljük, mit jelent ez. Felteszem a kérdést: szerintük az iskola ma mennyiben alkalmas arra, hogy autonóm személyiségeket neveljen?

A kérdés megválaszolásához segítségül hívom Martin Niemöller szállóigévé vált szavait és – ha az idő engedi – Maurice Ogden A Hóhér című versét. (Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal című könyv 204-205. o.) Kivált Niemöller tesz nagy hatást a tanulókra, és gondolkodtatja el őket.

„Amikor a nácik a kommunistákért jöttek Németországban, én nem álltam ki értük, mert nem voltam kommunista. Utána a zsidókért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam zsidó. Utána a szakszervezeti tagokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert nem voltam szakszervezeti tag. Aztán a katolikusokért jöttek, és én nem álltam ki értük, mert protestáns voltam. Aztán értem jöttek, és addigra már senki sem maradt, aki kiálljon értem.”

A tanulók az okok között – az elnyomó gépezet tökéletessége stb. – az eddigiek után többnyire maguk is megjelölik a többségi társadalom szolidaritásának hiányát, ebben pedig a többségi társadalom félelme mellett az antijudaista, antiszemita sztereotípiák, előítéletek szerepét. Ha ez mégsem menne könnyen, felidézném a történelemóráinkon az antiszemitizmus kialakulásáról tanultakat, de – ha látták – a Schindler listája című film záró képsoraira is lehet utalni (rendezte: Steven Spielberg, 1994, amerikai játékfilm, 200 perc): „A maguk helyében én nem mennék Keletre, mert ott nem szeretik magukat” – mondja a „felszabadító” szovjet katona a Schindler-zsidóknak. Felhasználható a válaszkereséséhez Andrzej Wajda Tájkép csata után (lengyel, 1970, 110 perc) és Szabó István A napfény íze (osztrák-kanadai-német-magyar, 1999, 170 perc) című filmje is. Ezek a filmek segítenek megérteni, mi jelentett a zsidók számára a magukra hagyottság a többségi társadalom részéről.

Itt vetődik fel a kívülállók felelőssége. Gondolatébresztőnek idézem Száraz György sorait 1944 tavaszi emlékeiről, a deportált zsidók vagyonának a keresztény magyarok részéről történt széthordásáról.

Kérdésem: Mennyire igazolja és erősíti a rendszert a „Nekik erre már úgy sem lesz szükségük”, „Ne hagyjuk ott a németeknek!”, „Ha mi nem, elviszi más” érvelések ürügyén vagy a hatályos törvények alapján bárki is hozzányúljon a zsidó javakhoz, akár csak egy bútor vagy ruhadarab eltulajdonításának erejéig is? A tanulók rávezethetők annak belátására, hogy egy darab tégla lesz a rendszer falában, aki cselekedetével mintegy legitimálja a rendszert. (Utalni szoktam rá, hogy ilyen aspektusból is nézzék majd az Üzlet a korzón című filmet.) Arra biztatom őket, képzeljék magukat bele abba helyzetbe, hogy zsidó polgártársuk hazatér a deportálásból, s számon kéri rajtuk javait. Letagadnák az eltulajdonítás tényét? Vagy bevallanák, és visszaszolgáltatnák, amit elvittek? A diákok itt rendszerint megértik az ördögi kör bezáródását, azt, hogy ezen a ponton túl morális válasz már nem adható a kérdésre.

Hogy milyen nehéz lehetett annak idején egy döntést meghozni, erre egy szituációs gyakorlattal próbálom rávezetni a tanulókat. Képzeljék magukat – mondom – az amerikai légierő vezérkari főnökének helyébe, akinek arról kell döntenie, hogy az amerikai gépek bombázzák-e Auschwitz berendezéseit vagy sem! (Merthogy erre az amerikai légierőnek 1944 tavaszán már módja lett volna.) Egyfelől a bombázással tönkre lehetett volna tenni a halálgyár berendezéseit, melyek helyreállítására a németeknek már nem lett volna idejük és módjuk, s ezáltal deportáltak százezreinek élete menekülhetett volna meg. (Ne feledjék a tanulók, hogy a magyarországi zsidók deportálása csak 1944 tavasza után következett be!) A kockázat – a légierő vesztesége gépekben és pilótákban – nem lett volna nagyobb, mint bármely más harci bevetésen. Másrészről viszont a bombázással nem csupán a láger berendezéseit és SS-őrségét pusztíthatták volna el, hanem óhatatlanul a táborban őrzött több tízezernyi foglyot is. Bár számszerű mérést nem végeztem, a tanulók nagyobbik részére rendre az a jellemző, hogy nem vállalják a döntést.

[Rendezte: Jan Kadar és Elmar Klos, 1965, csehszlovák játékfilm, 111 perc]

A film megtekintése előtt röviden bemutatom a film keretéül szolgáló fasiszta szlovák bábállamot, és felidézzük (ha már tanultuk) létrejöttének körülményeit. A filmet addig a pontig nézzük meg, amíg a zsidók deportálásának reggele bekövetkezik, ekkor kikapcsolom a videót, s a diákoknak „házi feladatul adom, hogy gondolkodjanak (egy hetük van rá) azon, Brtko úr miként fog cselekedni: vajon elrejti Lautmann nénit vagy elviteti az idős asszonyt. Esetleg kereshetnek más megoldást is.

Egy hét múlva a kérdés megválaszolásával kezdjük az órát, s bármelyik verziót is választja valaki, választását meg kell indokolnia, vagyis azt, hogy mi motiválja a film főhősét, hogy úgy cselekedjék, ahogy a tanuló gondolja, hogy cselekedni fog. Ezt követően megtekintjük a film végét. Rendszerint néhányan mindig megsejtik, hogy Brtko úr tragikus kiúttalanságában az öngyilkosságot választja. A filmbeli megoldást szomorúnak és tragikusnak érzik, néhányan egyszersmind katartikusnak is. A következő kérdésekre keressük még a választ:

• Hol veszítette el a helyes erkölcsi cselekvés útját Brtko úr?
• Végzetszerű-e Brtko úr (s általában a szereplők) sorsa?
• Milyen a hatalom mechanizmusa, amely hálót sző a kisember köré?
• Lehet-e (s ha igen, hogyan) ebből a hálóból szabadulni?
• Ellenállásnak nevezhető-e, amit Brtko úr tett?

Az utolsónak feltett kérdés elvezet bennünket az ellenállás kérdésköréhez és módozataihoz. A probléma tárgyalását Fábri Zoltán kitűnő filmje, Az ötödik pecsét (magyar játékfilm, 1975, 90 perc) köré szervezem.

Visszaidézzük az 1984 című filmet, s felhívom a figyelmet arra, hogy míg Orwell műve egy fiktív diktatúrában vizsgálja az egyén helyzetét, addig jelen esetben csupán a történet fiktív, a kerete nem, 1944 késő őszén, a nyilasok uralta Budapesten játszódik. Kérem a tanulókat, hogy figyeljék a filmbeli szereplők jellemét, csoportosítsák őket aszerint, hogy kik és milyen eszmékkel és magatartással képviselik a hatalmat, kik állnak szemben a hatalommal és kik a passzív kívülállók. A filmet csak addig tekintjük meg, amíg a négy kisembert az agyonkínzott vasöntőmunkás elé állítják, s felszólítják őket, hogy üssék meg. Ekkor kikapcsolom a videót, s a tanulóknak egy hetet adok, hogy gondolkodjanak azon, hogy négyük közül ki üt és ki nem, s bárhogy is cselekszik, miért éppen úgy. A következő órán a válaszokat („szavazatokat”)a film befejezését. Az eredményeket szembesítjük egymással. Rendszerint az derül ki, hogy a diákok nem találták el a „helyes megoldást”, bár Gyuricza úrról többen gondolják, hogy életét az ütés árán azért igyekszik menteni, mert felelős a bújtatott zsidó gyermekekért. Ezt követően a táblán felrajzoljuk a csoportokat. (Hatalom-ellenállók-közéjük szorult, túlélni akaró kisemberek). A film elemzése kapcsán a következőkre keressük a választ.

Az ellenállás kérdésének vizsgálata során mód van arra, hogy példaként az ellenállás sokszínűségét idézzem:

• Oscar Schindler példáját (a tanulók közül sokan látták a filmet, esetleg órán kívül, délután meg is tekinthetjük),
• Maximilian Kolbe atyát,
• Raoul Wallenberget,
• a varsói gettófelkelést,
• a buchenwaldi tábor önfelszabadítását (a tanulók irodalmi tanulmányaikból ismerhetik Semprun művét, A nagy utazást),
• a dán halászok zsidómentő akcióját.

Ez esetben vitára bocsátom azt a kérdést, hogy – annak fényében, hogy a dán halászok ugyanúgy az életüket kockáztatták, hiszen a német hatóságok részéről ugyanaz a megtorlás várt rájuk lebukás esetén – van-e különbség aközött, hogy akciójukat pénzért tették vagy önzetlenül. (Minthogy volt rá precedens, hogy néhányan pénzt kértek a segítségnyújtásért.) A tanulók morális értékítélete rendszerint egyhangú, nevezetesen, hogy van különbség, de arra a kérdésre, hogy ők maguk vajon hogyan viselkedtek volna hasonló választási lehetőség elé állítva, a válaszok már nem egyöntetűek.

Az itt vázolt „blokk” megvalósítása értelemszerűen nem csekély időt vesz igénybe a filmek megtekintésével együtt, a diákok aktivitásától és érdeklődésétől függően rendszerint 12-14 órát az évi 64-ből, de természetesen ez egyik-másik film elhagyásával csökkenthető, vagy további filmek, például a Jób lázadása (magyar játékfilm, Gyöngyössy Imre – Kabay Barna, 1983, 105 perces) vagy a már említett A napfény íze beemelésével növelhető is. Tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy a témára ennyi időt feltétlenül szánni kell, hiszen itt nem egyszerűen a holokauszt kérdéséről, oktatásáról van szó, hanem arról, hogy a történelmi emlékezet fenntartásán túl rádöbbentsük a felnövő nemzedéket önnön felelősségére önmagáért és másokért, egy emberibb világért.

Összeállította: Pintér Zoltán

A zsidóság nyoma Mezőberényben és a környező városokban

A mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium szerencsés helyzetben van: az oktatás két tanítási nyelven folyik, magyarul és németül. Az iskolát Németország és Ausztria is támogatja anyanyelvű vendégtanárok megbízásával; ők nemcsak a nyelvet, a nyelvtanítást, hanem az oktatás és az ismeretszerzés egy náluk már hagyományokkal rendelkező formáját is magukkal hozták: cselekvő, alkotó folyamattal közel vinni a diákokhoz egy témát. Ez a munka csoportokban folyik, és a célja valamilyen bemutató – előadás, tabló, kiállítás, világhálós honlap – készítése.

Az 1999/2000-es tanévben vetődött fel az ötlet, hogy Mezőberény egykori zsidósága felé forduljunk. Láttuk, hogy az itteni zsidó temető nagyon elhanyagolt, tudtuk, hogy már nem élnek zsidók a településen, és a múzeum udvarán láttunk egy emlékkövet, melyet a második világháború idején elhunyt zsidó áldozatoknak emeltek… Mindez azonban kevés lett volna, ha nincs az iskolánkban Lydia Rauter bécsi vendégtanár, akinek tapasztalatai vannak a projektmunkában. További ösztönzést jelentett, hogy a német testvérváros, Münsingen középiskolájának diákcsoportja a helyi zsidó közösségek nyomait keresi. Az ő munkájuk több ország iskoláival (lengyel, francia, olasz) együtt zajlik, innen jött az ötlet, hogy talán iskolánk is e nemzetközi összefogás részesévé válhatrdquo; A testvérváros segítségével bolhapiacot rendeztünk, és a befolyt összegből elkezdhettük a munkát.

A munkacsoport 13 tizedik-tizenegyedik osztályos diákból és 5 pedagógusból állt: Lydia Rauter osztrák vendégtanár, német-történelem szakos, a munka vezetője és koordinátora; Szugyiczkiné Balogh Edit osztályfőnök, kollégiumi nevelő, magyar-orosz szakos; Nagy Csilla és Kovács Márta némettanárok és Csirmaz Sándor történelemtanár, kollégiumi nevelő. A diákok önként vállalták a részvételt, az osztályfőnökök és a szaktanárok hívták fel figyelmüket a lehetőségre.

2000. február 22-én a diákok és a kísérő tanárok előzetes egyeztetés után elutaztak a gyulai megyei levéltárba. Gyakorlatilag megkezdődött a munka, melynek címe: A zsidók Mezőberényben, Békésen és Békéscsabán.

A diákokat három csoportra osztottuk. A feladatuk az volt, hogy a levéltárban található dokumentumok alapján készítsenek írásbeli beszámolót.

1. munkacsoport: 18-19-20. század (a holokausztig)

1. Általános áttekintés a zsidóság történetéről Békés megyében.
2. Mikor kezdődik a betelepülés a városokba? Honnan jönnek az emberek?
3. Mekkora volt a betelepült zsidóság száma? Hány családot jelentett ez a szám? Mi volt a foglalkozásuk? Szegények voltak-e vagy gazdagok?
4. Találhatók-e épületekről – pl. zsinagógákról, lakóházakról, üzletekről, iskolákról – készült fényképek, leírások? Állnak-e még ezek az épületek? Milyen állapotban vannak? Mire használják őket?
5. Mit lehet kiolvasni a dokumentumokból, hogyan vettek részt a zsidó emberek az említett városok életében?
6. • Voltak-e kulturális vagy sportegyesületek, színjátszócsoportok, kórusok, iskolák? Mekkorák voltak, hogy hívták ezeket? Megmaradtak-e okirataik, fényképeik, egyéb feljegyzések működésükről?
   • Hogy alakult a hitélet a nevezett városokban? Vannak-e feljegyzések, beszámolók az ünnepekről, nevezetes napokról, szokásokról? Ki volt a hitközség elnöke?
   • Hogyan alakult a művészeti tevékenység e városokban? Koncertek, festők, zeneszerzők, írók? Föllelhetők-e műalkotások (elbeszélések, zenedarabok, képek stb.)?
   • Hogyan alakult a politikai és gazdasági élet? Voltak-e zsidó vállalkozók e városokban? Milyen szakmában? Részt vettek-e a város politikai életében (képviselő-testületek, közgyűlések)?

2. munkacsoport: a második világháború

1. Milyen törvények, határozatok, rendelkezések diszkriminálták a zsidó lakosságot? (Kibocsátás időpontja, szöveg vagy tartalom.)
2. Gyűjtsetek antiszemita tartalmú újságcikkeket, beszámolókat! (Példák, cím, dátum, tartalom.)
3. Hogyan reagált a lakosság a törvényekre, rendeletekre? Van-e erre utalás valahol?
4. Mikor kezdődött a zsidók deportálása a nevezett városokból? Hová, mely koncentrációs táborokba? Ki rendelte el a deportálásokat, ki volt érte a felelős? Hány embert deportáltak?

3. munkacsoport: a háborútól napjainkig

1. Mely könyvek, újságok, folyóiratok számolnak be a zsidók helyzetéről a második világháború után? Figyeljetek az Új Élet, a Szombat és a Múlt és Jövő című folyóiratokra!
2. Írjátok ki az érdekesebb témákat, készítsetek listát!
3. Írjatok minden témához példát, foglaljátok össze a cikk tartalmát!
4. Van-e adat arról, hányan élték túl a pusztítást? Visszaköltöztek-e otthonaikba, vagy elhagyták azokat? Hová költöztek?
5. Visszakapták-e a túlélők vagy hozzátartozóik vagyonukat, tulajdonukat, vagy kaptak-e ezért kárpótlást?
6. Vannak-e emlékművek a városokban azoknak az emlékére, akiket koncentrációs táborokban öltek meg? Ki állíttatta ezeket?
7. Hogyan ápolják a zsinagógákat, temetőket és a zsidó élet színtereit? Ki gondozza ezeket?
8. Vannak-e a zsidó életnek tárgyi emlékei a városi múzeumokban vagy egyéb történeti gyűjteményekben?

Utasítások a munkához

1. Minden feljegyzésnél pontosan írjátok fel, honnan szereztétek az információt (szerző, cím megjelenés helye, oldalszám)!
2. Ha szó szerint írtok ki részeket könyvekből, idézőjelbe kell tenni, ezeket nevezzük idézetnek.
3. A munkanap végére írjátok fel az összes felhasznált könyvcímet egy külön listára! Írjatok egész mondatokban, érthetően.¹

Nagyon sok anyagot találtunk a feltett kérdésekre, így a diákok egy hónap leforgása alatt négy teljes munkanapot a levéltárban töltötték. Csendben, fegyelmezetten dolgoztak, a levéltári dolgozók pedig mindenben készségesen segítettek nekik. Költséget jelentett az utazás (buszt béreltünk) és a diákok ebédje. Erről a már említett bolhapiac bevételéből tudtunk gondoskodni. Problémát jelentett még, hogy nem mindig volt teljes a létszám, a diákok egy része dolgozatíráskor nem hiányozhatott. Mindebből látszik, hogy nagyon fontos az információ. Időben kell szólni, hogy ki mikor hiányzik, a kollégákkal beszélgetni, hogy ne legyen ellenséges a közhangulat, kevesebb legyen az összeütközés. Fontos azt is előre tisztázni, mennyire támogatja munkánkat az iskolavezetés.

A tanulók megismerkedhettek a megsárgult, nehezen olvasható, régies kézírással kitöltött népszámlálási kérdőívekkel, régi térképekkel, egyesületi alapszabályokkal. Volt, aki mikrofilmen rögzített múlt századi újságot olvasott a tiszaeszlári per mezőberényi visszhangjáról. Estére nagyon elfáradtunk, mégis mindenki élvezte az adatgyűjtést, a diákok érezhették, hogy munkájuknak tétje van, komolyan veszik őket. Talán ezek a különleges élmények kárpótolták őket, hiszen nem kevés pluszterhet vállaltak azzal, hogy minden beszámolót németre is le kellett fordítaniuk.

Még kora tavasszal látogatást tettünk a budapesti Dohány utcai zsinagógában és a zsidó múzeumban. Korábban nagyon kevés diák látta közülük, nagyon érdeklődők voltak, sok újat tudhattak meg a zsidó kultúráról, szokásokról, ünnepekről, hagyományokról és a holokausztról. A projekt résztvevőinek nem kellett kifizetniük az útiköltség és a belépő árát.

Ezután a munkának új, előre nem látható állomása következett. A levéltári munka közben több diák említette, hogy nagyszüleik, rokonaik mesélni tudnának a holokauszt eseményeiről. Így akadtunk egy idős házaspár nyomára, akik túlélték Auschwitzot. Velük beszélgetett Sánta Zsófia, aki az interjút írásban is összefoglalta. Ezt a házaspárt meghívtuk egy találkozóra a csoport többi tagjával.

Tavasszal a zsidó húsvét (pészah) idején személyesen sikerült megismerkednünk a zsidó szokásokkal. Ismerősök segítségével felvettük a kapcsolatot a szegedi hitközséggel. Részt vehettünk az istentiszteleten, és sokat beszélgettünk a kántorral, aki ünnep idején betartotta a vallási előírásokat. Ez azt is jelentette, hogy nem nyúlhatott pénzhez, így nem tudtunk tőle képeslapokat vásárolni. Elmondta például, hogyan készül a kóser tokaji bor, beszélt a zsinagóga történetéről, a holokauszt utáni és előtti hitközségi életről. Arról is mesélt, hogyan tért vissza 17 évesen Auschwitzból. Akkor 30 kilogramm volt, és az egyik fülére süket az ütlegelésektől. Egy budapesti szanatóriumban gyógykezelték. Néhány évvel ezelőtt kellett előkeresnie az orvosi papírokat, mert a német állam ennek alapján kártérítést fizetett neki. A diákoknak és tanároknak e közvetlen beszélgetések legalább annyira izgalmasak voltak, mint a levéltári munka.

Az idő melegebbre fordultával délutánonként kirándulásokat tettünk a környező városokba, Békésre, Békéscsabára. Békéscsabán az ottani hitközség két tagjának vezetésével körbejártuk a temetőt. Elmondták, hogy gyakoriak a temetőrongálások. Megnéztük a 20-as években épült szeretetotthont, amely ma is szociális otthonként működik. A hajdani zsinagóga bútorraktárként várja sorsának jobbrafordulását. Minden kirándulásunkat fotókkal dokumentáltuk. Előtte megbeszéléseket tartottunk, kiosztottuk a feladatokat: ki fényképez, ki jegyzetel, ki ír összefoglalást az útról.

Békésen szintén a temetővel kezdtük a látogatást, majd megnéztük a hajdani zsinagógát, amelyet felújítottak, és jelenleg üzletek vannak benne. Békésen a második világháborús emlékoszlopon a zsidó deportáltak nevei is szerepelnek a háború többi áldozatának nevével együtt.

Mezőberényi munkánkhoz a városháza segítségét is próbáltuk megnyerni. Az épület folyosóit régi mezőberényi képeslapok kinagyított reprodukciói díszítik. Arról érdeklődtünk, hogy ezek eredetije hol található, illetve esetleges holokauszt-túlélőkről vagy velük kapcsolatban álló személyekről. Az önkormányzat egyik munkatársa érdeklődésünkre dühösen és számonkérően reagált: kioktatott a helyzet politikai veszélyeiről, és arra próbált felszólítani, hogy sürgősen hagyjuk abba a diákokkal e kényes kérdés további feszegetését. Ezután persze meglepő volt, hogy akkor, amikor hivatalos levéllel is megkereste az iskola az önkormányzatot, készséges és segítőkész választ kaptunk. Megtudtuk, hogy él Ausztráliában egy mezőberényi származású orvos, dr. Szegő György, aki túlélte Auschwitz poklát. Az ő önéletrajzi regénye mezőberényi nyomkeresésünk vezérfonala lett. Láttuk és lefényképeztük a zsinagóga helyén épült és külsőleg rá hasonlító lakóházat, a régi zsidó temetőt, amelyet évente egyszer kaszálnak, hogy az úthoz közelebb fekvő sírok megközelíthetőek legyenek. Az új zsidó temetőt pedig birtokába vette egy népes család, amely a temetőőr házában él. Egy 94 éves bácsival, aki jól ismerte a zsidó hitközség tagjait, végigjártuk a várost, fényképalbumot készítettünk lakóházakról, hajdan zsidó tulajdonú épületekről. Nem volt mindennapi, amikor a téglagyár használaton kívüli épületei közül azonosítani próbáltuk azt a csarnokot, a gettót, ahol a zsidók több mint hat hétig éltek deportálásukat megelőzően… Úgy hisszük, tanítványaink ma már talán másként gondolkodnak, ha a zsidó szót hallják, mint korábban.

Összeállította: Csirmaz Sándor

Az előítéletek ellen

Programunk nem a holokausztról való iskolai megemlékezés jegyében született, hanem abból a célból, hogy az elkövetkezendő évszázadban, évezredben ne kelljen újabb, az emlékezetet ébren tartó előadásokat tartani ismételten bekövetkezendő népirtások miatt.

Ki ne találkozott volna napjainkban saját iskolájában horogkeresztes fal-(iskolapad-, szék-) firkával, ki ne hallott volna cigányozó vagy éppen zsidózó fiatalokat, felnőtteket iskolában vagy iskolán kívül? Átalakuló társadalmunkban a mindennapok részévé vált az előítélet, a tolerancia hiánya, a másság el nem fogadása, az erőszak. Ezek a jelenségek fokozottan jelennek meg olyan heterogén ifjúsági közösségekben, mint a középiskolai kollégiumok, illetve szakiskolák és szakközépiskolák. Felfogásunk szerint ezek a megnyilvánulások többnyire a tájékozatlanságból, hiányos ismeretekből, tudatlanságból erednek és táplálkoznak.

Az előítéletekből fakadó cigányozás és zsidózás, oláhozás és tótozás, a másság el nem fogadása és a durvaság szinte mindennapos jelensége a kollégiumi létformának. Ennek mérséklése érdekében kívánatosnak tartottuk egy olyan komplex program megvalósítását, amely pótolni igyekszik a hiányos ismereteket, megkísérli eloszlatni a tévítéleteket.

1998-ban részt vettünk a Hannah Arendt Egyesület által szervezett képzésen, melynek címe Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal volt. A foglalkozások témái voltak: a diszkrimináció, a másság, a másság elfogadása, a tolerancia, az identitás, az idegengyűlölet, a csoporthoz tartozás.

Ez a képzés nemcsak tárgyi ismereteinket gyarapította, hanem megerősített bennünket abban, hogy rendkívül fontos tanulóinkban a megfelelő szemlélet kialakítása és a tévítéletek eloszlatása ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Ennek megvalósításához hasznos módszertani ötleteket is adott a képzés.

Kollégiumunk/iskolánk tanulói összetétele igen változatos. Ebből adódik, hogy intézményünkben fokozottan jelennek meg azok a negatív magatartási módok, amelyek országosan is jellemzik ifjúságunkat, és amelyek néhány esetben konfliktusok forrásává is válhatnak, illetve válnak. A családi háttér sajnos sokszor nem alakít ki a gyerekekben objektív szemléletet a körülöttünk lévő világról. Előfordul, hogy a nem megfelelő háttérinformációk miatt a tanulók eleve téves és/vagy helytelen következtésekre jutnak, előítéletek alakulnak ki bennünk. Célunk tehát az volt, hogy a diákok életkori sajátosságainak, a csoportok összetételének megfelelően kidolgozott program alapján:

• késztessük a diákokat a kreatív és kritikus gondolkodásra;
• ösztönözzük őket a reális énkép kialakítására;
• lehetővé tegyük, hogy a foglalkozásokon beleéljék magukat mások helyzetébe, és ezáltal egyéni véleményt alakítsanak ki;
• elgondolkodtassuk őket identitásukról, hovatartozásukról, társadalmunkról;
• rámutassunk arra, hogy nemcsak magunkat, hanem embertársainkat is meg kell tanulnunk megérteni;
• kialakuljon bennük a másfajta értékek iránti tolerancia;
• felhívjuk a figyelmet a közösség veszélyeire;
• fejlődjön vitakultúrájuk.

Bíztunk abban, hogy az általunk kitűzött célok közül minél többet sikerül megvalósítani, és a foglalkozások eredményeképpen a résztvevők érzékenyen reagálnak majd a társadalmi igazságtalanságokra, nemcsak észreveszik azokat, hanem próbálnak is tenni ellenük. Józan cselekedeteikkel jó irányba befolyásolják társaik viselkedését.

Hogyan valósítottuk meg a pályázatunkban megfogalmazott programot?

Csoportszervezés

A kollégiumban 7 tanulócsoport van, ezekből 14 munkacsoportot alakítottunk ki. A szervezésnél döntő tényező volt, hogy eleve heterogén csoportokkal akartunk dolgozni, mivel el szerettük volna kerülni azt, hogy egymást jól ismerők, egymást kedvelők kerüljenek egy csoportba. A konkrét szervezőmunkát az egyes csoportok nevelőtanárai végezték egymással egyeztetve.

A foglalkozások bemutatása

Az első foglalkozások témája a program megbeszélése volt, illetve ismerkedés, bemutatkozás. Az általunk felkínált programot a tanulók igényei szerint bővítettük.

Ezt követően jutottunk el az identitás fogalmának értelmezéséhez. A Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal című könyv idevonatkozó szemelvényének (A medve, aki nem volt az) elemzése után mindannyian elkészítettük saját identitásábránkat, és részletesen megvitattuk az előforduló azonosságokat és különbségeket („Ki kicsoda?”).

A következő foglalkozások témája a csoport fogalma volt. Bemelegítésképpen bizalomjátékokat játszottunk, melyekben a csoportok tagjai közelebb kerültek egymáshoz, erősödött egymás iránti bizalmuk.

A csoporttagok párt választottak valamilyen közös tulajdonság alapján (azonos hajszín, lábméret, kedvenc ételek stb.) Ezután a pároknak egy székekből épített „labirintuson” kellett átkelniük oly módon, hogy egyikük szeme csukva volt, s a másiknak kellett átvezetnie őt az útvesztőn. Beszélniük nem volt szabad, a „vezető” csak a vállakon keresztül közvetített jelzésekkel irányíthatott.

A következő játékhoz a párválasztás szemkontaktussal történt; ezután a pár egyik tagja háttal állt a másiknak. A háttal álló gyerek merev testtel hátradőlt, a mögötte álló társa pedig megállította őt a dőlésben. Ezt többször megismételték, s közben a párok közötti távolság egy kicsit mindig nagyobb lett; majd szerepet cseréltek.

A játékok után határoztuk meg a csoport fogalmát, a csoporthoz tartozás kritériumait (választható és nem választható csoport). Személyes példák említésével illusztráltuk a „jó” és „rossz” csoportba való tartozást; az ebből való ki-, illetve bekerülés lehetőségeit. A foglalkozás végére megpróbáltuk közösen megalkotni a csoport működésének szabályait – konkrétan a mi csoportunkra vonatkozóan -, melyeket idővel bővíthetőnek minősítettünk. A szabályok elfogadása után megállapodtunk, hogy mindenki igyekszik betartani a „szabályzatot”.

A továbbiakban a csoportok közti kapcsolatokra tértünk át. Olyan fogalmak kerültek elő, mint tolerancia, diszkrimináció, sztereotípia, melyeket közösen próbáltunk tisztázni, megvilágítani. Színesítettük a fogalommagyarázatot egyéni történetek említésével és elemzésével. (Kivel fordult már elő olyan eset, amikor úgy érezte, hogy ő diszkrimináció áldozata? Ki mit tett volna adott esetben a másik, illetve mások helyett?

Körülírtuk a kisebbség, nemzetiség, nemzet fogalmát. Ehhez felhasználtuk Az állam kinevezett ellenségei: az örmények, valamint A nyulak a bűnösök című szemelvényeket. A következő kérdésekre kerestük a választ: Mikor válik és miért egy közösség kisebbséggé? Hátránya vagy előnye származik ebből? Milyen lehetőségeik vannak identitástudatuk megőrzésére? Milyen kihívásokkal kell szembesülniük?

Ezután áttértünk a nevek témakörére: megbeszéltük, hogy a csoport tagjai által viselt nevek mit jelentenek. Mindenki elmondta véleményét a nevéről. Rámutattunk arra, hogy mennyire kifejező lehet egy név, milyen információkhoz juthatunk egy név alapján, anélkül, hogy az illetőt ismernénk, és ez milyen pozitív és negagív előítéletekhez vezethet. A tanulók figyelmébe ajánlottunk néhány olyan kiadványt, amelyből a személynevekkel kapcsolatosan értékes információkhoz juthatnak.

Az ötödik alkalom egyfajta ismétlő, rendszerező foglalkozás volt. Ekkor azt próbáltuk „vizsgálni”, hogy a már egy csoportba tartozók mennyire ismerték meg egymást az együtt töltött idő alatt. A feladat az volt, hogy mindenki írjon a többiekről egy pozitív tulajdonságot. Újra előkerült a csoport mint család, baráti kör, magyarság, nemzet, európaiság; szóba kerültek a pozitív és negatív tulajdonságok,”előítéletek, a különböző értékrendek és az ebből fakadó elvárások. Körüljártuk azokat a kérdéseket, hogy „Mi az, amit elvársz másoktól?”, „Mit teszel, ha nem felel meg az elvárásaidnak valaki?”, vagy „Mit csinálsz, ha te nem tudsz megfelelni a veled szemben támasztott elvárásoknak?” (Idekapcsolódott a Saját csoport című szemelvény.) Mennyire befolyásolják az első találkozások az egyénről, csoportról kialakult véleményünket? Miért a különbségekre és nem a hasonlóságokra koncentrálnak az emberek az első találkozásukkor?

A következő alkalmat a tradíció fogalmának szenteltük. Mennyire befolyásolja a nemzeti identitástudat kialakulását a hagyomány, annak tisztelete, ápolása vagy éppen kritikus vizsgálata, megítélése. A vizsgálódást a családi tradíciókkal kezdtük. A következő kérdések merültek fel: Mi befolyásolja vagy határozza meg a családi tradíciók kialakulását? Egyetértesz-e a tradíciókkal? Melyikkel vagy elégedett, elégedetlen? Miért?

A későbbiekben a Hegedűs a háztetőn című film részletein keresztül bővítettük ismereteinket. Előzetes szempontok, kérdések ismertetése után néztük meg a kiválasztott részleteket, majd megbeszéltük, megvitattuk őket. Ilyen kérdések szerepeltek többek között: Határozd meg a filmrészlet alapján a tradíció fogalmát! Mi az apa, anya, fiú, lány feladata, szerepe a családban? Más kultúra modelljét megismerve összehasonlítottuk a mi családjainkban kialakult tradíciókkal, jellemző tevékenységekkel, feladatokkal. Azt a következtetést vonták, le, hogy a magyar családoknál is ez a modell volt valamikor érvényes, de mára túlidealizált lett. Vagy az adott családi helyzet, vagy az anyagiak nem teszik lehetővé, hogy az ideális modellnek megfelelően alakuljanak napjainkban a családon belüli szerepek kapcsolatok (pl.: csonka családok).”Eljutottunk a szülők, nagyszülők viszonyáig, illetve a klasszikus generációs problémákig, melyek nem csak napjainkat jellemzik.

Majd olyan kérdésekre kerestük a választ, mint: Ha egy másik kultúra (pl.: zsidó, cigány) értékrendje, hagyománya más, el lehet-e ítélni vagy meg lehet-e ítélni emiatt embereket, csoportokat, népeket? Különböző hagyományokkal és értékrendekkel rendelkező csoportok hogyan lehetnek egyazon ország állampolgárai? Mit jelent állampolgárnak lenni? A kisebbséghez tartozni hogyan befolyásolja elvben és a valóságban az állampolgárok jogait?

A következő foglalkozások témája az egyes nemzetek szimbólumai voltak. Az alábbi kérdésekkel foglalkoztunk: Lehetnek-e büszkék a nemzeti szimbólumaikra az egyes nemzetek? Az esetleges túlzott büszkeség vezethet-e konfliktusokhoz? Mekkora sértés más nemzet szimbólumának kevesebb jelentőséget tulajdonítani, figyelmen kívül hagyni, esetleg gyalázni? Mennyire befolyásolják az állami, nemzeti jelképek az állampolgárok énképét? Ezt követően még egyszer visszatértünk az előítéletekhez, az általánosító címkékhez, és megpróbáltuk megfogalmazni, hogy sértő, félrevezető vagy helyes, ha egy ember egyedi mivoltát egy-egy általánosító címkével intézzük el.

Ezután jutottunk el ahhoz a problémához, hogy ezeket az „általános címkéket”, a propaganda hogyan tudja alakítani és kihasználni bizonyos csoportérdekek megvalósításakor. Ehhez különböző filmrészleteket, újságcikkeket, plakátokat néztünk meg (Bob Fosse: Kabaré, Ray Müller: A képek hatalma), és a következő kérdéseket igyekeztünk megválaszolni: Hogyan lehet az egyéneket manipulálni? (Ehhez a problémához néhány pszichológiai kísérletet is megismertünk, megbeszéltünk. Programunkban az alábbi filmeket, illetve filmekből részleteket használtuk föl: Jane Elliot: Blue Eyed; Phil Zimbardo: Börtönkísérlet. Mi a szerepe a propagandának? Milyen eszközei vannak? Hogyan kapcsolódhat össze a propaganda az oktatással, illetve a művészetekkel?

Az utolsó foglalkozásokon értékeltük a csoportok munkáját, eredményességét.

A foglalkozások programterve

1. foglalkozás

• Ismerkedés, csoportszervezés (bemutatkozás, egymás bemutatása, érintés, tenyérméret, nevek tanulása – csak újonnan szerveződő csoport esetén).
• Jancsó Miklós: Elmondták-e? című filmjének megtekintése.
• Fogalommagyarázat. (Húzz egy szót, és magyarázd meg!)
• Kiemeljük az identitás fogalmát.
• Feldolgozás: A medve, aki nem volt az című olvasmány.

2-3. foglalkozás

Ahhoz a kérdéshez térünk vissza, hogy „hogyan befolyásolja cselekedeteinket az a vágy, hogy egy csoport tagjának valljuk magunkat?”

• A csoporttudat meghatározása.
• A konformitás, identitás, diszkrimináció, sztereotípia, előítélet fogalmak meghatározása.
• Beszélgetés arról, hogy milyen csoportba tartozik, melyek a választható és nem választható csoportok, milyen hagyományok és normák határozzák meg az egyes csoportok értékét, mivel fejezhetjük ki egy adott csoportokhoz való tartozásunkat.

A saját csoport és a Konformitás és identitás című olvasmányok feldolgozása.

4. foglalkozás

Visszatérés a diszkrimináció és a sztereotípia fogalmakhoz. Kérdés: Te mikor és kit diszkrimináltál, illetve Téged ki és mikor diszkriminált? (Egyéni példák említése.)

rdquo;Az állam kinevezése ellenségei: az örmények és A nyulak a bűnösök című olvasmányok feldolgozása.

5. foglalkozás

Mit fejez ki a név?

Örökség és hagyomány

• A megbélyegzés és a megbélyegzettség fogalmának újbóli kiemelése.
• A „bűnbak” kifejezés eredetének ismertetése, a régi héber szokás felidézése.
• Beszélgetés a becenevekről, ragadványnevekről és azok személyiségalakító hatásáról.

6. foglalkozás

A cigányság problémája hazánkban.
A cigányság Magyarországon.

• Gyűjtőmunka: Milyen – a cigányok sérelmére elkövetett – bűncselekmények játszódtak le a közelmúltban Magyarországon?

7. foglalkozás

A vallással kapcsolatos sztereotípiák (antijudaizmus, a zsidók kérdése).
A hátrányos megkülönböztetés egy változata: antijudaizmus.

8. foglalkozás

Antiszemitizmus
Zsidó válaszok

9. foglalkozás

A kompromisszum fogalmának megbeszélése.
A Hóhér című vers közös elemzése.
Sodródó emberek, sodródó társadalom.
A kompromisszum elutasítása.

10. foglalkozás

A propaganda szó jelentése.
A Kabaré című film egy részlete.

Propaganda és sport.
Művészek és propaganda.
Propaganda és oktatás.

• a metakommunikáció fogalmának meghatározása.
• 
  ” (Felhívni a figyelmet arra, hogy a vélemények befolyásolása nem nyelvi eszközökkel is megvalósítható.)

11. foglalkozás

A holokauszt fogalma.
Vissza a gettóba.
A „végső megoldás” kidolgozása.
Feladat: Rajzold le spirálisan, hogyan jut el az ember a nyugodt, hétköznapi életből a gettóba!

12. foglalkozás

Terezin (film, előadás).
Önálló munka készítése: hulladékanyagból, csupán ragasztó felhasználásával (de olló nélkül) műalkotások készítése, ahogyan Terezinben alkottak a gyerekek.

13. foglalkozás

Az altruizmus fogalma.
Akik a mentést választották.
Egyetlen láncszem.
A Schindler listája című film részletei.
Egy ember, akinek küldetése van (Raoul Wallenberg).

14. foglalkozás

Az amnézia fogalma.
Amnézia Magyarországon.

15. foglalkozás

Értékelés (értékelőlapok kitöltésével).
Alkalmazott módszereink:”

• beszélgetés
• szerepjátékok
• szóasszociáció
• vita
• csoportmunka
• előadás
• filmnézés, -elemzés (Kabaré, Schindler listája, Jób lázadása, Elmondták-e?, Az élet szép, Holt költők társasága)
• élőkép alkotása
• forráselemzés (Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal című szöveggyűjtemény felhasználásával)
• fogalommagyarázat
• rajzkészítés
• gyűjtőmunka
• szépirodalmi alkotások részleteinek elemzése, megbeszélése

(Ottlik Géza: Iskola a határon; Orwell: Állatfarm; 1984; Golding: A legyek ura; Radnóti Miklós; Bálint György: Beszélgetés egy borjúval; Biblia - Az irgalmas szamaritánus története)

Összegzés, tapasztalatok

A kollégium lakóinak heterogenitása miatt a foglalkozásokon részt vevő diákok korukat és előismereteiket tekintve is nagyon különbözőek voltak. Ez a későbbiekben tulajdonképpen nem hátrányként jelent meg, sőt bizonyos foglalkozásokon az idősebb, tapasztaltabb tanulók szinte észrevétlenül is tanították fiatalabb társaikat a feladatok, szituációs játékok gyakorlása közben.

A csoportok a kollégiumon belüli szokásos képet mutatták kezdetben. A tanulók viselkedéséből pontosan kiderült, hogy a kollégiumi hierarchián belül ki milyen helyet foglal el: ki az, aki „zöldfülű” és ki az, aki „tapasztalt rókának” számít. A két kategórián belül is voltak fokozatok. Az ezek közötti eltérések már valóban abból adódtak, hogy ki milyen családi környezetből, illetve társadalmi háttérrel érkezett a kollégiumba. A célunk tehát mindenképpen az volt, hogy rámutassunk: az egyének közötti különbségek nem feltétlenül kell hogy hátrányt jelentsenek, nem arról van szó, hogy a különbségek miatt vannak értékes vagy kevésbé értékes emberek, ellenkezőleg, egy közösség annál „működőképesebb”, minél színesebb egyéniségek alkotják.

A foglalkozások során sikerült elérniük azt, hogy a kezdeti éles különbségek – bár nem tűntek el teljesen – jelentősen tompultak. Bátrabban vállalták azokat a vonásaikat, amelyek arra utalnak, hogy milyen csoporthoz tartoznak – akár családi, akár nemzeti hovatartozást illetően. Az is előfordult, hogy olyan diák, aki származását, illetve születési vagy lakóhelyét tekintve teljes közönyösséggel érkezett, a foglalkozások végére rádöbbent azok fontosságára és értékeire. Voltak témakörök, amelyek a korábbiakban az ismeret szintjén éltek a diákokban, de különösebb közösségformáló vagy összetartó jelentőséget nem tulajdonítottak nekik. Például nem feltétlenül értették meg a nemzeti szimbólumok, jelképek – amelyek közül néhánnyal nemzeti ünnepek vagy más ünnepélyes, jeles alkalmakkor találkoztak – jelentéshordozó szerepét. Máskor saját életükből hozott példákon keresztül bizonyos dolgok kézzelfoghatóvá, életszerűvé váltak azok számára is, akik esetleg korábban hasonló jelenséggel személyesen még nem szembesültek. (Pl.: kiközösítés vagy megfenyegetés amiatt, hogy az illető szemmel láthatóan más, mint az épp akkor körülötte lévők.)

A pályázatban kitűzött célokat nagyrészt sikerült elérnünk. Többek között eredménynek könyvelhetjük el, hogy a diákok reálisabb képet alkottak magukról és a körülöttük lévő, adott esetben tőlük különböző csoportokról; fejlődött a másság iránti toleranciájuk; véleményalkotásuk, állásfoglalásuk a korábbi közönyösségből való kizökkenésüket tükrözte; erősödött a magyarság és az európaiság tudatos vállalása.

A program egészét, illetve egyes elemeit eredményesen használjuk iskolánkbanaz osztályfőnöki órákon, illetve a társadalomismeret tantárgy foglalkozásain is.

[A foglalkozások során használt Szemtől szemben a történelemmel és önmagunkkal című szöveggyűjtemény, valamint a filmrészleteket tartalmazó tematikus videokazetta beszerezhető: a Hannah Arendt Egyesület, Jókai Mór Gimnázium, 2900 Komárom, Táncsics M. út 32.]

Összeállította: Fazekas György

Holokauszt-emlékműsor

Az általam készített irodalmi összeállítás valódi eseményeken alapszik. A szemtanúk visszaemlékezéseit természetesen bővítve, átírva használtam fel.

Mindenütt jeleztem, hogy milyen módon tartom szerencsésnek az összeállítás előadását. Tudom, nem egyformák a színpadi lehetőségek, de a fényjáték kivételével az előadás bárhol megoldható. A szereplők száma és a szövegek hossza változtatható. A zenei betétek helyett is használhatunk mást. Én ezeket a számokat szeretem, hangulatukban, mondanivalójukban odaillőnek érzem őket. Az összeállítással arra törekedtem, hogy érzelmileg minél közelebb vigyem tanítványaimhoz ezt a szörnyűséget. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy ne csak megismerjék, hanem át is érezzék a történteket.

„És elhagyatnak akkor mindenek”

A színpad szélén, a jobb oldalon egy ócska széken vagy padon ül az egyik szereplő, aki Radnótit személyesíti meg. A színpad hátsó része üres. A műsor elején a színpad sötét. A jobb oldalon ülő alakra halvány fény vetődik, de megvilágíthatja gyertyaláng is. A Hetedik ecloga című Radnóti vers részletei köré épül az előadás. A költő a lágerből felidézi a múltat.

Radnóti:
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barak oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

A szereplő szakadt ruhában vagy rabruhában ül, és úgy írja a levelet. A versszak végén a Kék Duna keringő dallama szólal meg halkan, majd egyre erősebben, és kivilágosodik a színpad. A színpadon tetszés szerint 3-4 pár táncol a keringő dallamára. A szereplők egyszerű, szolid, a harmincas évekhez illő ruhában vannak. Hirtelen félbeszakad a zene, minden pár abban a pózban marad, amiben éppen volt. A színpad két szélén egy fiú és egy lány előrefordul a pózból, és rövid játékos párbeszédet folytat.

Lány: Szép vagyok?
Fiú: Szép.
Lány: Igazán?
Fiú: Gyönyörű.
Lány: Te tudod?
Fiú: Tudom én
Százszor szép vagy! és
hívó kiáltás
szigorú téli
erdőn, amikor
fröccsen a napfény!

A párbeszéd végén újra megszólal a zene, mindenki kitáncol, csak az előbbi két szereplő marad középen, leül két székre, és kifelé néz, mintha hangversenyen lenne. Lassan bejönnek a többiek is, és köréjük ülnek. Úgy néz ki a színpad, mint egy nézőtér. Lassan elsötétedik a színpad, és megint Radnóti alakjára vetődik a fény, aki folytatja az írást:

Radnóti:
Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek ” Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Ismét visszatér az előző kép, idillikus állapot. Halkan szól az LGT Álomarcú lány című száma. A szereplők ugyanott: a fiú ül, a lány a vállára hajtja a fejét. A fiú elkezdi az Október, délután című vers részletét mondani:

Fiú:
Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését.

[”]

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsímit a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

[”]

Az utolsó versszaknál, miközben még mindig szól halkan a dal, hirtelen behallatszik Hitler hangja és a tömeg fanatikus kiabálása. Az eddig nyugodtan ülők hirtelen felkelnek a székekről, maguk mögé helyezik, mint egy kordont, ezzel is jelezve az elzártságot, s rémülten próbálnak kifutni ebből a körből, de nem lehet. Hirtelen vált a zene, s mindenki döbbenten megáll ott, ahol az adott pillanatban van. Zenei betétnek bejátszhatjuk Beethoven V. (Sors) szimfóniájának néhány taktusát, de az Edda együttes Keselyű című számnak a részletét is.

Zenei betét

Félek, hogy eljön a nap, gazdagra, szegényre, soványra, kövérre,
Jóra és gonoszra és minden bolondra, eljön a nap, eljön a nap,
eljön a vérnek éjszakája. (Edda)

Ha azt szeretnénk, hogy jobban figyeljenek, ne féljünk a korosztályuknak megfelelő zenétől, csak arra ügyeljünk, hogy hangulata a történéshez illő legyen. A zenét követően az addig a Fiút játszó szereplő előrelép, és elmondja Radnóti Mint a bika című versének első versszakát. A mellette álló 5-6 szereplő is megszólal, egy-egy részletet mondanak el azokból a versekből, amelyek visszatükrözik e kor szörnyűségeit. A versek alatt halkan szólhat például Mendelssohn ismert hegedűversenyének egy részlete. Választható más hasonló hangulatú zene is. Lehet élő hegedűszóval, esetleg orgonával vagy gitárral kísérni a verseket.

Fiú:
Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul szarván a sűrü,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.

S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; s elgondolja, ha megjön az óra, kűzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda -
és lassan, szomorun bőg a kövér levegőben.
Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.

1. szereplő:
Surranva kell most élned itt, sötét
vadmacskaként, ki néma hittel ugrik
és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;
ki hogyha alszik, félig alszik és
szembehasal a vésszel akkor is,
s villanva eltünik, ha fáj a küzdelem.

2. szereplő:
Járkálj csak, halálraitélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.

3. szereplő:
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.

4. szereplő:
Ó, költő tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.

5. szereplő:
S oly keményen is , mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.

A részleteket előadó szereplők a versrészletek elhangzását követően elhagyják az előteret, a székek mögé mennek. A Radnótit játszó fiú és Fanni marad csak a színen, s mint egy párbeszédet, úgy mondják el a Két karodban című verset.

Lány:
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Fiú: Két karomban ringatózol
csöndesen.
Lány: Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Fiú: Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Lány: Két karoddal átölelsz te,
ha félek.

Fiú: Két karommal átölellek,
s nem félek.
Lány: Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Fiú: Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

A vers végén ismét visszatérünk a sarokban író Radnóti alakjához.

Radnóti:
Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megújul, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok újra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Újból az előző kép, ahol továbbra is csak a fiú és a lány áll.

Lány:
A barátaink szereztek neked útlevelet. Nem tudhatjuk, hogy mi lesz még, menjünk el innen, majd visszajövünk, ha véget ér ez a rémálom.
Fiú:
Nem megyek, nem hiszem el, hogy bármi nagy baj legyen, nézd meg, mindenhonnan hozzánk menekülnek.
1. szereplő (bejön, a fiúhoz megy):
El kell menned innen, Németországból szörnyű híreket hallani táborokról, ahová elviszik az embereket, zsidókat, nem számít, hogy gyerek, férfi, nő.
Fiú:
Látom, nem értitek, én magyar vagyok, itt születtem, és nem lehet, hogy ebben az országban, Magyarországon egy magyarnak bántódása legyen.
(A Radnóti életét bemutató művekben többször is olvashatunk utalást arra, hogy lehetősége lett volna elhagyni az országot. Egy televíziós megemlékezésben Vas István is megemlékezett erről. A fiktív párbeszéd erre épül.)

Elkezdi mondani a verset, majd a többiek is csatlakoznak, jelezve ezzel egyetértésüket.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ebbe bekapcsolódik a színen lévő két másik szereplő is.

Lány:
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
Fiú:
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
Lány:
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
Fiú:
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
1. szereplő:
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
Fiú és lány együtt:
(Megfogják egymás kezét, és egészen előre, a színpad szélére sétálnak.)
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

A fiú, a lány, az 1. szereplő és a levelet író költő együtt mondja:
(Az 1. szereplő a fiú és a lány mellé áll. Meg kell próbálni bevonni a közönséget is, hogy mindenki mondja.)
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol, és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra ujból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Néhány pillanat csönd. A Radnótit játszóról lemegy a fény, a többiek maradnak. A csöndet egy újságos töri meg, aki csak végighalad a színen, és egy-egy újságot ad az 1. szereplőnek, a fiúnak és a lánynak.

Újságos:

Megjelent az újág. Az országgyűlés elfogadta a zsidókra vonatkozó intézkedéseket. Itt a hírlap.

(A háttérből egyesével bejönnek a szereplők, most rabruha van rajtuk. Minden bejövő szereplő elmond egy-egy tiltó rendelkezést. Az első szereplő és a lány elhagyják a játékteret. Ezt követően a Radnótit játszó szereplő elmondja az utolsó versszakot, és odaáll a többi rabruhás mellé.)

2. szereplő:
„Az egyetemek és a főiskolák első évfolyamára zsidót csak olyan arányban lehet felvenni, hogy a zsidó hallgatók (növendékek) száma az egyetem vagy főiskola illető karára (osztályára) felvett összes hallgatók (növendékek) számának hat százalékát ne haladja meg.” (1939. IV. tc. 7. §)

szereplő:
„Italmérésre, italeladásra és árusításra jogosító engedélyt zsidónak nem lehet adni.” (Rendeletek Tára, 1939. II. köt. 1832-39. o.)

szereplő:
„Zsidót egyházi hatóság alatt álló tanintézeteknél nem lehet alkalmazni, közszolgálati alkalmazásra pályázónak igazolnia kell, hogy az 1939: IV. tc. 1. §-a értelmében nem zsidó.” (Rendeletek Tára, 1940. I. köt. 807-811. o. IV. tc. 5. §)

szereplő:
„Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos. [”] Az a magyar honos nem zsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki a magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el, és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntethető.” (Rendeletek Tára, 1941. IV. köt. 3486. o. 1941. XV. tc. 9. § és 14. §)

szereplő:
„Tisztviselőként, vagy egyéb alkalmazottként zsidó nem léphet kereskedelmi és iparkamarák szolgálatába, az ott dolgozók szolgálati viszonyát a rendelet hatálybalépésének napjától számított 3 hónap alatt meg kell szüntetni,” (Rendeletek Tára, 1942. I. köt. 2. o.)

szereplő:
„Zsidó hadkötelesek sem a honvédség, sem a csendőrség kötelékében fegyveres szolgálatot nem teljesíthetnek.

A zsidókat a leventekötelezettség helyett a kisegítő szolgálatra való előképzés terheli.” (1942. XIV. tc. 3. § és 4. §)

2. szereplő:
„Zsidó orvos csak zsidó személyt gyógykezelhet – ez nem vonatkozik az elsősegélynyújtás esetére és a honvédelmi munkakötelezettség címén igénybevett zsidó orvos orvosi tevékenységére – köteles névtábláját sárga csillaggal megjelölni, az orvosi kamarába zsidót felvenni nem szabad, a már bejegyzettek kamarai tisztséget nem viselhetnek és kamarai választójogot nem gyakorolhatnak.” (Rendeletek Tára, 1944. II. köt. 1059-1060. o.)

3. szereplő:
„A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődően minden 6. életévét betöltött zsidó személy – nemre való tekintet nélkül – köteles házon kívül felső ruhadarabjának bal mellrészén, jól láthatóan – varrással 10–10 cm átmérőjű szövet-, selyem- vagy bársonyanyagból készült, „kanárisárga” színű hatágú csillagot viselni.” (Rendeletek Tára, 1944. I. köt. 263-264. o.)

(Most mindenki elővesz egy sárga csillagot, és feltűzi magának.)

4. szereplő:
„Megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett sem közlekedés, sem szállítás céljára személygépjárművet nem használhat, írásbeli engedély nélkül sem közforgalmú vagy korlátolt közforgalmú vasúton, sem közforgalomra berendezett személyszállító hajón, sem közhasználatú társasgépkocsin nem utazhat.” (1.270. M. E. rendelete, Rendeletek Tára, 1944. I. köt. 412-414. o.)

5. szereplő:
„rádiókészülékeket tulajdonosaik a postahivatalokba kötelesek beszolgáltatni, ahol a becsérték megjelölésével az átvételről elismervényt kapnak.” (Rendeletek Tára, 1944. I. köt. 602-603. o.)

6. szereplő:
„A zsidó lakosságot a magyar élelmiszerkészletből az alábbi fejadagok illetik meg. Fejenként és hetenként 10 dkg hús, havonként 30 dkg cukor és 30 dkg olaj, esetenként és kisgyermekeknek napi 5 dl tej. Zsidó nehéztesti munkások pótadagra nem tarthatnak igényt.” (108. 500. K. M. sz. rendelete, Rendeletek Tára, 1944. I. köt. 679-682. o.)

7. szereplő (a fekete ruhás szereplő a színpad Radnótival ellentétes oldalán lép be, és ott mondja el a szöveget):
„A magyar királyi kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani.” (6163/18944. B. M., Országos Levéltár. M. K 6/100.)

Radnóti (most elhagyja a színpad szélén lévő helyét, és beáll a többiek közé):
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Két feketébe öltözött fiú egy szál szögesdrótot feszít ki a színpad székek által határolt tere előtt.

2. szereplő:

„Azon a reggelen vagonokba zsúfoltak minket, szerencsénkre az egész család együtt maradhatott. Azt hittük, így lesz. Két napig hagyták állni a vagonokat, bezárva minket, mint az állatokat. Nem kaptunk vizet, s nem üríthettük ki az éjjeli vödröt sem. Rettenetesen meleg volt. Félelem, bűz és halál. Az éjszaka többen megfulladtak. Harmadnapon indítottak el, akkor kaptunk egy vödör vizet, és kiüríthettük a küblit is. A végtelennek tűnő utazást követően egyszer csak megállt a vagon, kinyitották az ajtókat, eszméletlen ordítozás, mindenütt német vezényszavak 'schnell, schnell', és hajtottak minket, alig láttunk valamit, mert szemünket elvakította az iszonyatos fény, hangunkat elnyomta a kutyák ugatása. Azután mezítelenül elhajtottak egy orvos előtt, később tudtam meg, hogy Mengelének hívták, s mire mindez lezajlott, már egyedül voltam. Láttam a füstöt, és nem hittem el, hogy az egész családom ott száll majd fölfelé. Ha elhittem volna, én sem élnék.” (Egy pásztói túlélő: Neuhauser Irén visszaemlékezése. Az én lejegyzésem: M. F.)

3. szereplő:

„1944 májusában marhavagonba zsúfolva vittek bennünket Jugoszlávia felé. Eszék, Nis, Zajecár, Bor. A bori állomáson sorba állítottak minket, majd hatórás gyalogút után érkeztünk meg a bori lágerbe. Kemény munkát végeztünk, német őrökkel és magyar keretlegényekkel a hátunk mögött. A legkisebb vétekért is kikötés járt. Az elítélt kezeit hátul összekötötték, és magasra húzták, a láb húsz centire volt a föld felett. A kikötés általában 2 x 2 óra volt. Ha elájult a fogoly, fellocsolták, és folytatták a kínzásokat.” (Mementó 1944. Bp., 1975, 125-139. o. Palásti László visszaemlékezése alapján.)

4. szereplő:

„A lágert körülveszi a mélységes német éjszaka. A halálfélelem éjszakája. Csönd van. Csak az őr bakancsa cuppog néha a sárban, ha az SS-katona megunja az ácsorgást, és lép néhányat jobbra vagy balra a két őrtorony között.” (Mementó 1944. Bp., 1975, 190-201. o. Vadász Ferenc visszaemlékezése alapján.)

5. szereplő:

„Iszonyatos ordítozásra ébredtünk: 'Auf, auf!' S a szokásosnál korábban elkezdődött a hajnali Appel, az egész tábornak ki kellett állnia a sorakozó térre, ki kellett hoznunk a betegeket, félholtakat és a halottakat is. Több órán át magasba tartott kézzel térdepeltünk a késő őszi szakadó esőben, a végtelen sárban. Mellettem egy asszony feküdt, alig 30 kiló lehetett. Rettenetes látvány volt. Én valahogy bírtam, s magamban csak azt gondoltam, milyen jó is, hogy nem látják a gyerekeink, hogyan alázzák meg anyukáikat.” (Egy auschwitzi fogoly visszaemlékezése.)

6. szereplő:

„1944. szeptember 17-én 3600-an elindultunk a bori pokolból. Az első éjszakát Lager Heidenauban töltöttük. Kegyetlen hideg volt. Másnap folytattuk tovább az utat a München nevű táborig erőltetett menetben.” (Mementó 1944. Bp., 1975, 125-139. o. Palásti László visszaemlékezése alapján.)

(A szereplők a vánszorgás ritmusát érzékeltetve mondják a verset.)
Bolond, ki földre rogyván, fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.

A többiek abbahagyják, csak a Radnótit megszemélyesítő szereplő lép előre a szögesdróthoz, és ott folytatja.

Radnóti:
Ó hogyha hinni tudnám: nem csak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon,
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
(Bor, 1944. szeptember 15.)

7. szereplő:
„Hajdú barátom, a Shell vállalat igazgatója nem bírta tovább a futólépést. Elköszönt tőlem és azt mondta: „Ha Pestre érsz, mondd meg a feleségemnek, hogy utoljára is rá gondoltam. Leülök.” Nem engedtük, mert tudtuk, hogy aki kilóg a sorból, vagy leül, azt azonnal agyonlövik. Tudta ezt ő is, azért akart leülni. Intettem egy társamnak, és ketten közrefogtuk Hajdút, úgy cipeltük tovább. Egy SS közeledett felénk, s ő utolsó erejét összeszedve kiszakította magát a kezünk közül és leült. Az SS két lövéssel végzett vele, mi tovább szaladtunk.” (Mementó 1944. Bp., 1975, 125-139. o. Palásti László visszaemlékezése alapján.)

8. szereplő:
„A menetünk Belgrádon és Pancsován keresztül Újvidékre érkezett. Itt egy emberséges városparancsnok fogadott bennünket, pihenhettünk, és meleg ételt kaptunk. Felcsillant a remény, hátha mégis lehet. Nem tudtuk, hogy ez volt az utolsó nyugodt néhány óránk.” (Pomogáts Béla: Radnóti Miklós. Gondolat Kiadó, Bp., 1977, 222. o.)

2. szereplő:
Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.
(Cservenka, 1944. október 6.)

4. szereplő:
„Egy bácskai falu felé közeledtünk, végtelennek tűnő vonalban vánszorogtunk. Estére betereltek bennünket a hatalmas cservenkai téglagyárba. Enni nem kaptunk. Felfedeztünk egy szőlőpréselőt a téglagyár szélén, és megpróbáltuk a kipréselt szőlőfürtökön maradt bogyókat szopogatni. A csoport egy részét, köztük Radnótit és barátját, Lorsi Miklós hegedűművészt elindították. Mi ott maradtunk, mert 5-600 fős csoportokban küldték tovább a foglyokat. Azon az éjszakán az őrök húszasával végezték ki a rabokat. A téglagyár sarában feküdtünk, s akinek a hátára ütöttek, mennie kellett. Nekem is többször a hátamra ütöttek, de nem keltem fel. Élni akartam, és szerencsém volt. A gyilkolás hajnalig tartott. Akkor abbahagyták, mert jöttek a téglagyári munkások. Minket, akik életben maradtunk, mintegy kétezren, továbbhajtottak.” (Radnótitól-Radnótiról. Bp., 1985, 335. o.)

5. szereplő:
„Menetünk haladt tovább. Ószivácon az SS-ek vérfürdőt rendeztek. Lorsi Miklós magával hozta végig hegedűjét, a hóna alatt volt. Ez tartotta benne az életet, hogy majd újra megszólaltathatja a húrokat otthon, Pesten. De Ószivácon egy SS elvette a hegedűjét, eltörte és rálőtt. Miklós összeesett, de még mozgott. ťDer springt noch aufŤ Ez még él – mondta az SS, és egy újabb lövéssel kioltotta az életét.” (Radnótitól-Radnótiról. Bp., 1985, 335. o.)

6. szereplő:
Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
(Mohács, 1944. október 24.)

7. szereplő:
„Mohácson marhavagonokba zsúfoltak bennünket, s azzal szállítottak Szentkirályszabadjáig. Amikor Szentkirályszabadján kinyitották a vagon ajtaját, előttünk álltak a cservenkai gyilkosok. Innen hajtottak tovább minket.

Pannonhalma, Győrszentmárton. Győrszentmártonnál 22 járóképtelent kocsira raktak, hogy kórházba visznek. A győri kórházakban nem fogadtak bennünket, s azután elindult a halálmenet Abda felé, Auschwitz, Dachau, Mauthausen felé.

Mindegy, merre, mert mindenütt csak a halál fogadott.”

8. szereplő:
„Velük megásatták a sírjukat, s belelőtték őket. Volt, akiket vagonokban zsúfoltak össze, és távol Magyarországtól nyugszanak hamvaik, s ha igaz a mondás, a lelkük felszállt az égbe és újra egyesült, mert a holtak újra énekelnek, s a gyilkosok lelkét nem hagyják nyugodni, s nem hagyják nyugodni a miénket, hogy megjegyezzük: soha többé.”

Zene.

Az emlékezések elmondása alatt már folyamatosan szól Bach d-moll toccata és fúgája. A színpad elsötétül, a zene halkan szól, és egymás után jönnek a szereplők a színpad közepére, kezükben egy-egy szál virág, amit a színpad közepén elhelyezett vázába tesznek. Minden közreműködő szerepének elmondása után jobbra és balra, a színpad szélére megy.

1. szereplő (gyerekzsivaj hallatszik a háttérből):
„Kis naplóm. Az első körzetet tegnap elvitték. Pedig kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül csak én maradhatnék itt. Csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!”
(Leteszi a virágot.)

Narrátor:

Zsolt Éva 13 éves volt, meghalt Auschwitzban. A szemtanúk szerint Mengele lökte föl arra az autóra, amelyik a gázkamra bejáratához vitte.

2. szereplő:
Itt születtem íme Pesten
És e városnak költője vagyok,
Itt éltem mindig, s megvan a reményem,
Hogy meghalni is majd itt halok.
(Fenyő László)

Narrátor:

Fenyő László költő. 1945. március 26-án az SS-ek Rohoncon meztelenre vetkőztették, agyonlőtték és gödörbe dobták. Halála előtt nem sokkal írta.
Csak ezt hagyjátok meg nekünk:
ingünk alatt a meztelen bőrt,
a bordák puszta rácsait,
a légszomjas mellkosarat-
irgalmas-irgalmatlanok.
(Fenyő László)

3. szereplő (háttérszöveg: Madách Imre Az ember tragédiájának egy részlete; az Úr hangja az első szín elejéről: „Be van fejezve a nagy mű”):
„1900. november 25-én születtem. Színházi rendezőként a Nemzeti Színházban dolgoztam 1935-ig. Aztán feleségemmel, Neményi Lilivel a debreceni Csokonai Színházat igazgattuk. Később visszakerültem Pestre, és a Vígszínház főrendezője lettem 1944-ig. S aztán elvittek.”

Narrátor:

Horváth Árpádot 1945. január 8-án Harkán ölték meg.

4. szereplő (felhangzik egy cirkuszi nyitány):
„Emlékeztek még rám, milyen jókat kacagtatok a mutatványaimon. Sokáig a londoni Olympia cirkuszba” léptem fel, de haza akartam jönni. Az volt az igazi, amikor ti mondtátok, hogy de jópofa ez a kisember, mert biztosan tudjátok, hogy én voltam a világ legkisebb cirkuszművésze, hiszen alig értem el az egy métert.”

Narrátor:

Zoli bohócnak hívták. Auschwitzban miután kigúnyolták, megalázták, a gázkamrába küldték. Ha Londonban marad, lehet, hogy még élne.

5. szereplő (sportközvetítés hallatszik a háttérből):
„Mindenem volt a sport, igyekeztem is a klubom elnökeként mindent megtenni, hogy sikeresek legyünk. Főleg a labdarúgásban és a birkózásban sikerült eredményes munkát végeznem.”

Narrátor:

Brüll Alfréd az MTK elnöke volt. Mielőtt Mengele a gázkamrába küldte, még kioktatta őt. A halálosztó kedvenc szokása volt, hogy Shakespeare-idézeteket mondott a szelektáláskor. Amikor Brüll elhaladt előtte, akkor is ezt tette, de pontatlanul. Brüll még visszaszólt neki: „Bocsánat, ez így nem pontos.” S azután felemelt fejjel besétált a gázkamrába. Mindenki tudta róla, hogy számtalan Shakespeare-drámát tud kívülről.

[A meghalt személyekre vonatkozó fenti utalások a következő két műben olvashatók:
Mementó 1944. Bp., 1975, 240-265. o. és Szilágyi György: Komédia nagyban és kicsinyben. Bp., é. n. 151. o.]

Az összes szereplő kijön előre, odateszi a virágot, és megszólal a zene. Ezt akár énekelhetik is. Szép befejezés Presser Gábor: Mondj egy dalt azokért! vagy Demjén Ferenc: Elveszett gyémántok című dala.

Zene

Csak sötétség jut a fél világra
Boldogság nincs a hazugságra,
Nagyobb az árnyék, mint a fény,
Hallgass, mert valaki kér.
Refr. Mondj egy dalt azokért, akik nincsenek itt,
Mondj egy dalt azokért, akik várják!
(Presser Gábor)

Hol vannak ők, kiket nem láttunk rég,
Itt benn, a szívünk múzeummá vált.
(Demjén Ferenc)

Felhasznált irodalom

Elinor J. Becher: Schindler hagyatéka. Esély Kiadó, Bp., 1995.
Burton C. Andrus: A nürnbergi huszonkettő. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1981.
Ember Mária: 100 kép. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1984.
Emberirtás, embermentés: svéd követjelentések 1944-ből. Az Auschwitzi Jegyzőkönyv. Katalizátor Iroda, Bp., 1994.
Erényi Tibor: A zsidók története Magyarországon. Útmutató Kiadó, Bp., é. n.
Gecse Gusztáv: Vallástörténet. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1980, 42-59., 134-137. o.
Hahn István: Zsidó ünnepek és szokások. Makkabi Kiadó, Bp., 1997. 87. o.
Fernando Joannes: A zsidó vallás. Gondolat Kiadó, Bp., 1990.
Haraszti György: Két világ határán. Múlt és Jövő, 1993.2. sz. 15-16. o.
Hitler hatvannyolc tárgyalása. Magvető Könyvkiadó, Bp., I. kötet, 471. o., II. kötet, 463. o.
Kohn Sámuel: Héber kútforrások és adatok Magyarország történetéhez. Bp., 1881, 208-232. o.
Magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1938-1945. Összeállította: Vértes Róbert. PolgArt, Bp, 2002.
Magyar Zsidó Levéltári Füzetek. Bp., 1977. 20-34. o.
Magyar Zsidó Oklevéltár. 1-15. kötet.
Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat Kiadó, Bp., 1984, 338. o.
Molitor Ferenc: II. József. Gondolat Kiadó, Bp., 1987, 414. o.
Pomogáts Béla: Radnóti Miklós. Gondolat Kiadó, Bp., 1977, 222. o.
Rencsényi Tibor: Élő vallások. Útmutató Kiadó, Bp., é. n., 124. o.
Rozsnyói Ágnes: A Szálasi-puccs. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1977, 104. o.
Edward Frederick Langley Russell: A horogkereszt rémtettei. Merényi Könyvkiadó, Bp., 1996, 348. o. (Újabb kiadás: Black & White Kiadó, Debrecen, 1997.)
Szimonidesz Lajos: A világ vallásai. Könyvértékesítő Vállalat, Bp., 1988, 723. o.
Törvények, rendeletek. (Corpus Juris Hungarici. 1000-1948)
Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon. Századok, 1992. 1. sz. 59-79. o.
Szita Szabolcs (szerk.): Magyarország, 1944. Üldöztetés-embermentés. Nemzeti Tankönyvkiadó-Pro Homine-1944 Emlékbizottság, Bp., 1994, 278. o.

Munkámban felhasználtam a haláltáborokban tett tanulmányi útjaimon látottakat, gyűjtötteket, túlélőkkel folytatott személyes beszélgetéseimet, a jeruzsálemi Yad Vasemben szerzett ismereteimet, Hava Baruch módszertani javaslatait, szüleim és kortársaik visszaemlékezéseit. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik megnyíltak előttem, és feltárták megrázó élményeiket.

Összeállította: Mátraházi Ferenc

Javaslatok az április 16-i megemlékezéshez

I.

Előkészület

A megemlékezés megrendezéséért felelős tanár megír egy rövid emlékeztető szöveget, vagy választ egyet a bibliográfiában szereplő versekből. Ezt a megemlékezés reggelére annyi példányban sokszorosítja, ahány tanuló és tanár van az iskolában. Amennyiben anyagilag megoldható, be lehet szerezni ugyanennyi szál virágot is. Az előcsarnok, aula közepére egy nagy csokor virág vagy több váza, virágtartó helyezhető; a teret kihangosított zene tölti meg (például Mozart Requiemje). Pontos menetrend kell az aula díszítéséhez, a szövegek válogatásához, a fénymásoláshoz. Ki kell választani a „fogadó” diákokat, akik csendben kézbe adják a cédulát/virágot.

• Példák a cédulák szövegére (1 db A4-es lapra 8 fér):
• Ma, a holokauszt emléknapján emlékezzünk arra a sok százezer zsidóra, cigányra, ellenállóra, aki életével vagy szabadságával fizetett egy ördögi rendszer létezéséért.
• Ma, a holokauszt emléknapján emlékezzünk a második világháború pusztításának legkiszolgáltatottabb áldozataira, a megsemmisítő táborokba hurcolt zsidókra, cigányokra.
• Pilinszky János: Költemény

Nem föld a föld.
Nem szám a szám.
Nem betű a betű.
Nem mondat a mondat.
Isten az Isten.
Virág a virág.
Daganat a daganat.
Tél a tél.
Gyűjtőtábor a körülhatárolt
Bizonytalan formájú terület.

A holokauszt napján tanuld meg e verset, vagy készíts hozzá illusztrációt!

A bibliográfiából természetesen más, ennél egyértelműbb szövegű vers is választható (pl. egy Razglednica Radnóti Bori noteszéből). Mindenképpen legyen aznap idő arra, hogy valamelyik órán beszélni lehessen a választott versről! Erre a tanároknak föl kell készülniük. A fent idézett Pilinszky-vershez ajánlhatjuk a költemény eredeti, a véglegesnél jóval egyértelműbb változatát. Egyszerű megoldást, kézenfekvő értelmezést egyik vers sem kínál. Talán e vers borzongató titokzatossága is segíthet megsejteni valamit abból, amit Adorno, a német filozófus lakonikus tömörséggel (bár szövegkörnyezetéből kiszakítva) úgy mond, hogy „Auschwitz után nem lehet verset írni”. Hogy másképp, másnak látszik a világ a holokauszt után, mint előtte – talán ez lehet az emléknap egyik legfontosabb üzenete. Hogy a II. világháború nem pusztán nagyobb, kegyetlenebb, tömegesebb minden korábbi iszonyatnál, hanem botrány, amelyben az Ember (kulturált európai) a haladásba vetett hitével, a fejlődés „vallásával” kényszerült szembesülni, illetve lemondani arról. Ami után nincs szó, nincs fogalom a „gyűjtőtáboron” kívül, mely ne vesztette volna el azt a jelenségét, amit a hagyományos szótárak kínálnak. Tagadás (kontradikció) és állítás (tautológia) ugyanazt jelentik, ugyanaz a funkciójuk, ha haláltáborban kerülnek mérlegre. Ne logikát keressünk e versben!

Lebonyolítás

Reggel 7 és 8 óra között (vagy amikor az iskolába érkezni szoktak) az épület előtt vagy az épülethez futó utcák torkolatánál diákok várják az érkezőket, és mindenkinek a kezébe adnak egy példányt a fénymásolt szövegből és egy szál virágot. A beérkezőknek semmi más dolguk nincs, mint a kezükbe kapott szöveg elolvasása, a virág elhelyezése az egyik tartóban és (elkerülhetetlen) áthaladás az aulán. Esetleg egy sor mécses szegélyezheti az emeletre, osztálytermekbe vezető utat.

II.

Előkészület

Egy osztály, diákcsoport vagy szakkör tanulói összegyűjtik a település (nagyobb városok esetén a városrész vagy a került) elhurcolt, megölt áldozatainak neveit. Ehhez segítséget kaphatnak a helyi könyvtár, a polgármesteri hivatal vagy a MAZSIHISZ illetékeseitől. Készítsenek továbbá plakátot a következő (vagy ehhez hasonló) szöveggel: Emlékezzünk a város/falu/megye zsidó és cigány áldozataira a holokauszt emléknapján! A plakátot helyezzék el az épületnek egy olyan részén, ahol mindenkinek át kell haladnia. Ez a rész lehetőség szerint legyen elsötétítve, illetve gyertyával, mécsessel megvilágítva.

Lebonyolítás

Hasonló ahhoz, ahogy 1989. június 16-án a Hősök terén történt, vagy ahogy a jeruzsálemi Jad Vasem intézetben folyik: a névsorba szedett listát folyamatosan felolvassa néhány gyerek mikrofonba vagy előre fölvéve, kihangosítva.

III.

Előkészület

Példák a választható szövegekre: kései Radnóti-versek, Pilinszky lágerversei, részletek Kertész Imre Sorstalanság című regényéből, részletek Anna Frank naplójából, részletek Márai Sándor Fölszabadulás című regényéből, Paul Celan versei (esetleg németül és magyarul), Székely Magda versei; a bőséges bibliográfiából hosszan folytatható a válaszható művek sora.

Lebonyolítás

Az emlékezés reggelén válasszon mindenki egy fénymásolt lapot a bejárat közelében elhelyezett asztalról. Erre plakát hívja föl a figyelmet. Az asztalnál álló tanárok/diákok biztassák arra a belépőket, hogy válogassanak: próbáljanak olyan szöveget találni maguknak, amelyik valamiért közel áll hozzájuk. Egy (pl. magyar- vagy osztályfőnöki) órán meg lehet beszélni, hogy ki miért választotta azt; rá lehet mutatni, hogy szöveg és olvasója alkalmasint egymást választják; hogy a választott szöveg olvasása, megértése jóval túlmutat az alkalmon; hogy az egy osztályon belül választott szövegeket mi fűzi össze.

IV.

Egynapos kiállítás (Győri János ötlete nyomán)

Egy osztály, csoport kiállítást szervez az emlékezés napjára: kora reggel vagy előző délután fölállítják, aznap délután/este leszedik. Terv: az épület egy központi (a közlekedést nem akadályozó) pontját körbekerítik szögesdróttal úgy, hogy egy helyen be lehessen lépni. Belül a drótokra korabeli fényképek lógathatók, illetve tárlón, asztalon, széken fényképek, újságcikkek, plakátok (másolatok), tárgyak (pl. sárgacsillag, kenyérjegy, menlevél, tábori képeslap, halálozásról szóló értesítés, törvény) helyezhetők el. A tér tárlatvezetésre, azaz óra megtartására is alkalmas lehet, ha a pedagógusok jó előre tudják, miket fog tartalmazni a kiállítás. Nem fölösleges a szervező tanárnak előre „órát” tartania kollégái számára.

A szervezőknek jó előre, alaposan föl kell készülniük. Először tisztázni kell, hogy mit is akarnak, és hogy honnan szerzik be a kiállításra szánt tárgyakat, anyagokat. Majd pontos munkatervet kell készíteni, hogy kinek mi a feladata: könyvekben, múzeumokban keresgélni; fénymásolni; helyet találni; elrendezni; szögesdrótot keríteni. Feltétlenül legyenek olyan idegenvezető diákok, akik pontosan tudják, melyik tárgy micsoda. És ha szükséges, a rendet és csendet is fönntartják. Ha elég sok fényképet tudnak a szervezők összegyűjteni, arra is biztathatók a „látogatók”, hogy egy-egy fénykép mögé képzeljenek el emberi sorsokat, írják meg a látható, de ismeretlen emberek történetét. Ha a szervezők karikatúrához is jutnak, külön feladat/megbeszélés tárgya lehet, hogy miként fordul az egyébként jószándékú vagy nevelő humoros műfaj önmaga ellentétébe; hol a határ nevetés és kegyetlenség között; milyen körülmények között van/lehet szerepe a viccnek.

V.

Emléknap

Minden szünet (vagy az órák eleje) másik osztályé, az egész iskola jelenlétében. Például az egyik osztály neveket sorol (megöltekét), a másik Radnóti-verseket mond, a harmadik volt táborlakók visszaemlékezéseiből olvas, a negyedik Anna Frank naplójából olvas, az ötödik Wallenberg életéről beszél, egy a cigányokra emlékszik, egy másik törvénycikkelyeket citál, valakik a gettósítás parancsait olvassák stb. A szünetben történteket az azt követő órán megbeszélik. A tanároknak persze megint csak előre kell készülniük, azaz pontosan ismerniük kell a fölhangzó szövegeket, és tudniuk kell valamit róluk. Ehhez is található segítség, pl. a bibliográfiában. Ha a tantestület bizonytalan, a tanároknak külön „óra” tartható a fölhangzó szövegekről a szervezők, szövegválogatók segítségével; illetve a tanárok külön, előre megbeszélhetik, hogy mit akarnak mondani. Ha az órarend engedi, a tanárok választhatnak maguknak szöveget, s arról beszélhetnek egy-egy osztályban, ami nekik fontos, ami őket megszólítja.

VI.

Film

Sok szempontból a legegyszerűbbnek és legkevesebb munkát igénylőnek egy film közös megtekintése látszik. DE: a filmet nagy körültekintéssel kell kiválasztani, az iskola diákjainak igényéhez (kor, műveltség, helyi problémák stb.) mérve; és feltétlenül kell találni alkalmat a megbeszélésre; ez azonban csak kisebb csoportokban történjék, maximum osztálykeretben. A beszélgetést vezető tanárok ne csak egyszer lássák a filmet, és próbáljanak a szakirodalomból is készülni.

Összeállította: Schiller Mariann