Ember a tankönyv mögött interjúsorozatunkban Hajas Attilával, az EKE-OFI idegennyelvi tankönyveinek főszerkesztőjével beszélgettünk nyelvtanulásról, nyelvkönyvekről, nyelvtanárságról.
Miért választottad a tanári pályát?
Két kedvenc tantárgyam volt a veszprémi Lovasi Gimnáziumban: az angol és a német. Ezért az érettségit követően angol és német szakra jelentkeztem, és már az egyetemi éveim alatt elég sokat tanítottam. Sok magántanítványom volt, tanfolyamokat is tartottam, és megkedveltem a tanítást. Amikor lehetett választani, hogy valaki tanári szakra megy-e, vagy nyelvszakos bölcsész akar-e lenni, igazából nem volt számomra kérdés, hogy tanári szakra fogok jelentkezni, mert volt már tanításból fakadó sikerélményem. Ezt nem is bántam meg, mert ugyan viszonylag régóta nem vagyok aktív nyelvtanár, de még mindig nagyon jó szívvel gondolok vissza azokra az évekre, amikor gimnáziumban tanítottam.
Említetted, hogy már gimnáziumban is kedvenc tantárgyad volt az angol és a német. Mi az, amit a szakmádban, a tantárgyadban különösen szeretsz?
Egyszerűen megfogott a nyelvek világa. A magyar nyelvet is nagyon szeretem. Gyakorta rácsodálkozom egy-egy kifejezésére, a nyelvek gazdagságára, változatosságára, ötletességére. Az angolban és a németben is nagyszerű élmény volt felfedezni és megtanulni új szavakat, kifejezéseket, elolvasni és megérteni egy szöveget. Érdekelt az is, hogyan fejezi ki ezt a német, hogyan az angol, miben különböznek, miben hasonlóak. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nekem az egyik kedvenc olvasmányom az angol és a német szótár volt.
Miket tartasz a nyelvtanítás, illetve a nyelvtanulás legnagyobb kihívásainak?
Ezt nehéz pontokba szedni vagy felsorolni. A nyelv és a nyelvtanulás nagyon komplex dolog. Gondoljunk csak bele: egy pici gyerek néhány hónapos korától kezdve három-négy év alatt képes elsajátítani ösztönösen az anyanyelv nagyon bonyolult rendszerét anélkül, hogy tulajdonképpen elmagyaráznánk azt számára. Amikor az ember egy idegen nyelvet kezd el tanulni, azt a képességet, amivel kisgyerekként még rendelkezett, többnyire már elveszítette. Enélkül kell tehát egy teljesen új rendszert felépítenie a nyelvtanulónak. Egy olyan rendszert, amely hasonlít az anyanyelvhez, de azért a köztük levő különbségek is jelentősek. Ez egy óriási kihívás tanulónak és tanárnak egyaránt; különösen, ha belegondolunk, hogy viszonylag rövid idő alatt kell egy idegen nyelvet megtanulni. Valójában csak heti néhány órát foglalkozunk vele. A nyelvtanítás egyik legnagyobb kihívása is ebben rejlik: ma mindenki mindent gyorsan és könnyen szeretne. A másik nagy kihívás, hogy a nyelvet állandóan és folyamatosan gyakorolni kell. Ez nem olyan, mint a biciklizés, hogy egyszer valaki megtanul biciklizni, és utána már nem felejti el. A nyelvtudást karban kell tartani, hogy ne hagyjuk elveszni a már egyszer – verítékkel – megszerzett készségeinket, képességeinket, tudásunkat. Hogy ez milyen komoly feladat, jelzi az is, hogy legjobb tudomásom szerint még mindig újrakezdő csoportokból van a legtöbb a nyelviskolákban.
Miben különbözik a nyelvtanulás leginkább a többi tantárgytól?
A nyelvtanításnál egy olyan speciális helyzet áll elő, hogy olyan módon kell tanítanunk egy idegen nyelvet, hogy közben a tanítás eszköze is maga az idegen nyelv. Ez – tudtommal – semmilyen más tantárgy esetében nincs így. A történelemnél, biológiánál és például a földrajznál a magyar nyelv a kommunikáció eszköze, amivel mindenki rendelkezik. Itt párhuzamosan zajlik a dolog: úgy tanuljuk az idegen nyelvet, hogy közben azt rögtön használnunk is kell.
Nagyon lényeges a nyelvtanulásnál, hogy az idegen nyelv alapvetően készségtárgy. Emiatt is sok gyakorlásra, rendszerességre van szükség. Nem tanácsos kihagyni hosszabb időszakokat, szükség van a folyamatosságra. Nehéz bepótolni azt, amit egy korábbi időszakban kellett volna megtanulni. Fontos az is, hogy mely életkorban mire helyezzük a hangsúlyt. A helyes kiejtést például kisgyerekkorban lehet leghatékonyabban fejleszteni.
Az elmondottakból az derül ki számomra, hogy a nyelvtanulás nem éppen csak játék és kacagás. Jól látom?
Azt gondolom, hogy nincsen hatékony tanulás erőfeszítés nélkül. Az marad meg, amibe energiát és időt is belefektetünk. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a tanulás ne legyen érdekes, izgalmas, játékos. De ne váljanak öncélúvá ezek a szempontok.
Tudjuk, hogy egy tanáron nagyon sok múlik abból a szempontból, hogy a diák mennyire lesz motivált, de egy nyelvkönyv tud-e segíteni abban, hogy a tanulót ösztönözze?
Feltétlenül. Az, hogy a tananyag motiváló legyen, alapvető módszertani kérdés. Ide nagyon sok minden beletartozik, például az, hogy a tananyag legyen az életkornak megfelelő, érdekes, változatos, szépen illusztrált, a feladatok ösztönözzenek arra, hogy legyen kedvük a tanulóknak ezekkel foglalkozni. Egy-egy lecke felépítése nagyon gondos, sok-sok hetes munka, gyötrődés eredménye, míg végül elérjük azt, hogy amikor egy tanuló megtanulta az adott leckét, akkor úgy érezze, hogy ő most egy kicsivel többet tud a korábbiakhoz képest.
De a tankönyv önmagában nem elég a motivációhoz, mindenképpen tanári segítségre is szükség van, és ma már a nyomtatott tankönyvhöz kapcsolódóan kiemelt szerepet kapnak a digitális eszközök nyújtotta szolgáltatások. A tankönyvszerző vagy a szerkesztő nem találkozik a konkrét tanulóval; a tanár az, aki az adott csoportnál vagy tanulónál eldönti, mi az üdvözítő módszer.
Mitől függ a nyelvtanulás hatékonysága?
Rengeteg kiváló módszer van. A jó tankönyv, a jó tanár megpróbál többféle módszert is felkínálni a tanulónak. De minden diák különböző, és minden tanulónak előbb vagy utóbb saját magának kell kialakítania az egyéni tanulási stratégiáit. Szerintem ez a kulcsa a hatékonyságnak. Kisgyerekkorban ez még nehezebben megy, de ahogy haladunk az időben – és ez nem kizárólag nyelvtanulási probléma –, önálló tanulóvá kell válnia mindenkinek. A tanár, a tankönyv, a szülő feladata, hogy ebben a folyamatban segítse a diákokat.
Mire vagy a legbüszkébb az idegen nyelvi tankönyvekkel kapcsolatban?
Az elmúlt két évtizedből számtalan dolgot említhetnék. Több száz kiadvány készült a szerkesztőség munkatársai gondozásában azóta, hogy itt dolgozom. Angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol, latin nyelvkönyvek, de japán tankönyvet és török szótárt is kiadtunk. Szinte mindenféle korosztálynak fejlesztettünk nyelvkönyveket. Ebből a szempontból minden bizonnyal egyedülállók vagyunk Magyarországon. Szerkesztőtársaimmal megpróbáltunk mindig olyan tankönyveket létrehozni, melyek egyrészt korszerűek (ez nem könnyű, mert mindig mást tekintünk korszerűnek), másrészt a magyar viszonyokhoz is alkalmazkodnak. Rengeteg nyelvkönyv jelent meg: ez egy óriási terület, nagyon komoly kiadók foglalkoznak nyelvkönyvkészítéssel, és rengeteget lehet tőlük tanulni. Mi is próbáltunk sok mindent átvenni, ami jó, és hozzátenni azt a kis pluszt, ami ezekből a könyvekből − véleményünk szerint − a magyar viszonyokat figyelembe véve leginkább hiányzik. Remélem, sikerült.
Ha csak egy tanácsot adhatnál (a saját tapasztalataidra építve) egy nyelvtanárnak, mi lenne az?
Talán azt mondanám, hogy egy kezdő nyelvtanár próbáljon meg azonosulni a nyelvtanuló helyzetével. Próbáljon visszaemlékezni arra, hogy neki milyen nehézségei voltak. A legfontosabb szerintem az, hogy egy nyelvtanár tudjon a tanuló fejével is gondolkodni.
