Az Ember a tankönyv mögött című cikksorozatunk keretében Fenyődi Andreával, az Újgenerációs etikakönyvek alkotó szerkesztőjével beszélgettünk többek között a gyerekek erkölcsi érzékéről, a játékok tanításban betöltött szerepéről, az etikatanítás céljáról.
Az etika az egyik legfiatalabb tantárgy. Össze tudnád foglalni azok számára, akik korábban jártak iskolába és nem tanulták ezt a tárgyat, hogy mi fán terem az etika és miért érdemes tanulni?
Először is, ugyan most etikának hívjuk ezt a tantárgyat, de amikor megszületett, erkölcstan néven került be az oktatásba. Felmenő rendszerben vezették be, 2013-ban 1. és 5. évfolyamon kezdtük tanítani. Valóban nagyon friss volt a tantárgy, ezért sok bizonytalanság övezte. Különösen az elnevezése miatt, mivel nem lehetett tudni, mit is takar majd az erkölcstan. Volt egyfajta félelem a társadalomban attól, hogy a tantárgy direkt erkölcsi közléseket akar behozni a közoktatásba. Ehhez képest már a Nat és a kerettanterv is szélesebb, az erkölcsön túlmutató, világ- és emberismereti tartalmakat határozott meg. Tanításelméleti szempontból pedig mindkét dokumentum a kérdéseket, dilemmákat, az egyéni tapasztalatokat helyezte a középpontba.
Az erkölcsről úgy gondolkodunk, mint a társadalmat összefogó, a közösséget működtető szabályok összességéről. Emellett minden embernek van morális gondolkodási képessége, és sajátos erkölcsi tudása, ami csak az övé, és mi ezt állítottuk az erkölcstan-etika tanításának központjába. Morális tudással a gyerekek már kicsi korukban rendelkeznek – ezt már Piaget is vizsgálta, a 20. század második felének fejlődéslélektani kutatásai megerősítik, sőt az evolúciós pszichológia a moralitás elemeit velünk születettnek feltételezi. A fejlesztés során – a konstruktivista pedagógiának megfelelően – ezzel a tudással kell foglalkoznunk. Emiatt az etika-erkölcstan tanításának módszertanát nem az jellemzi, hogy a tanár kiáll, és megosztja a kicsikkel azokat a bölcsességeket, amelyeket még ők nem tudhatnak, hanem azt gondoljuk, hogy a gyerekek is nap mint nap megtapasztalják ezeket a szabályozókat, a dilemmákat, a vívódásokat, és mi erről szeretnénk velük sokat beszélgetni. Nem gondoljuk azt, hogy a szülők vagy a tanárok az egyedüli okos emberek számukra, hanem azt, hogy ők maguk is tapasztalatokat gyűjtenek, értelmezik ezeket, mi, felnőttek pedig ebben a feldolgozásban igyekszünk segíteni. Ehhez persze megmutatunk nekik többféle szempontot, információt, és a gyerekek egymástól is tanulnak. Azt gondolom, hogy ez egy viszonylag új dolog, nem azért, mert ezt más tantárgynál nem lehet megtenni, hanem mert ennek a tantárgynak ez a lényege.
Milyen összefüggésben áll az etika más tantárgyakkal, vagy az osztályfőnöki órákkal?
Gyakran mondják a tanárok, hogy az etika tulajdonképpen olyan, mint egy jobbfajta osztályfőnöki óra. Azok a kérdések, hogy hogyan éljünk együtt, hogyan viselkedjünk, melyik cselekvésnek mi a következménye, jó esetben megjelennek más tantárgyakban is, csak kevesebb idő jut rá, mert a többi tantárgynak karakteresebb tananyagtartalma van, és nyilván inkább azzal kell foglalkozni a tanórákon. Az etika egyébként alapvetően a más tantárgyakban tanult ismeretekre épít, és persze, ahogy említettem, a mindennapi tapasztalatokra, viszont olyan ismeretek is előkerülhetnek nálunk, amelyek kimaradnak a tantárgyi felosztásból. Ilyenek például az ember viselkedésére vonatkozó, mondhatjuk, hogy a pszichológiához köthető tartalmak.
Ehhez kapcsolódóan egyébként gyakran felmerül egy dilemma a pedagógusok részéről. Egyrészt azt kérdezik, minek egy külön tantárgy, ami még jobban leterheli a tanulókat, hiszen ezeket a tartalmakat tanítjuk más tantárgyak kereteiben. Ugyanakkor azt is mondják, hogy igen, erre annyira szükség van, és jó lenne még több idő, hogy a gyerekekkel lehessen beszélgetni mindarról, amit megélnek és amiről mesélni vagy kérdezni szeretnének.
Ha jól tudom, az etikaoktatás eléggé projektalapú is. A gyerekek sok mindent maguknak fedeznek fel a társas együttélés szabályaiból. Milyen módszertani újdonságokat tartalmaznak a Te általad szerkesztett könyvek? Persze, tudom, hogy történeti összehasonlításra nincs mód, mint más tantárgyaknál, hiszen valóban új tantárgyról beszélünk, mégis kíváncsi lennék az Etika könyvek módszertani sajátosságaira.
Hadd kezdjem azzal, hogy mit változtattunk a kísérleti tankönyvekhez képest. Például ott minden leckének része volt egy úgy nevezett törzsszöveg: a kulcsgondolatok és a kulcsfogalmak gyűjtőhelye, egy frappánsan, tömören megfogalmazott szöveg. Viszont sok kolléga azt feltételezte, hogy ez a "törzsanyag", a könyvnek az a része, amit a tanulóknak tudniuk kell, vagy legalábbis alaposan át kell beszélni. Azért, hogy ne legyen ennyire domináns része a leckének, ezeket a szövegeket megszüntettük, különösen ha úgy gondoltuk, hogy a lényegüket a gyerekek józan gondolkodásukkal, tapasztalataik alapján maguk is meg tudják fogalmazni. Mondok egy példát. Semmi szükség nincs arra – és erre már az alsós könyveknél is figyelünk –, hogy leírjuk nekik, mi a barátság. Minden kisgyereknek 3-4 éves korától kezdve van tudása arról, hogy mi az. Lehet, hogy nem könnyen megfogalmazza meg – ez talán még nekünk felnőtteknek sem könnyű. De ha odateszünk egy definíciót, azzal az ő gondolkodását visszafogjuk. A törzsszövegek egy részét pedig úgynevezett információs szövegekké alakítottuk, amikor úgy éreztük, hogy egy adott témában a gyerekek számára is újat mondunk, de ilyenkor is közösen értelmezzük, gyakran pedig vitára bocsátjuk az állításokat.
Az etika épít a többi tantárgy tartalmára is, sokszor a kollégák is mondják, hogy ez egyfajta szintetizáló tantárgy. A szintézis része, hogy a gyerekek saját reflexióit sokkal jobban be tudjuk építeni.
Ha már említetted a projektet, én kiemelném a rugalmasság elvét, amely a módszertani megközelítés alapja. A tankönyvi leckék mindig egy vagy több központi fogalom köré épülnek, és a feladatok ezt járják körül minél sokoldalúbban, de a tanárok szabadságot kapnak abban, hogy az órákat részint saját elképzeléseik szerint, részint a diákok igényei szerint szervezzék és vezessék. A tanulók maguk is vethetnek fel témát, és meg is tervezhetik a projektet, azaz az ő gondolkodásuk mentén haladhat a tanítás. A csoport az, ami előhoz valamiféle közös gondolatot, ez szervezi tulajdonképpen a tanítást.
Mit szeretsz leginkább az etika tankönyvekben?
Nagyon élveztem, hogy szerkesztés közben azt érezhettem, nincsenek kanonizált tartalmak. Tehát ha úgy gondoltuk, hogy egy adott témához egy bizonyos anyag illeszkedik – legyen egy kortárs vagy klasszikus irodalmi mű, egy történelmi életút vagy akár egy bulvárhír a médiából – akkor szabadságunkban állt a tananyagba beilleszteni. Szándékosan törekedtünk is erre a műfaji változatosságra, éppen azért, hogy a gyerekek azt szokják meg, hogy bármiről, amivel találkoznak, erkölcsi szempontok szerint is lehet gondolkodni. És mivel találkozhatnak? Nyilván sokféle internetes vagy médiatartalommal, de egy klasszikus irodalmi művet is elkezdhetnek ilyen szemmel nézni, ami lehet, hogy az irodalom tantárgyat is segíti. Egy leckében egymás mellé kerülhet Janikovszky Éva és egy blogger szövege. Én úgy látom, hogy így sokkal jobban lefedjük a gyerekek világát.
A másik dolog, amit szerettem, hogy a tankönyvekben első osztálytól kezdve nyolcadikig mertük használni a játékokat, sőt jó oka volt szerepeltetésüknek. Nemcsak azért, hogy az órán jól érezzük magunkat – bár én mindig azt szoktam mondani, hogy egyébként miért is ne lehetne ez is cél –, hanem magukból a játékokból és a rájuk adott reflexiókból is nagyon sokat lehet tanulni, például az együttműködésről, vagy közös célokat és közös szabályokat lehet alkotni.
A tankönyvekkel kapcsolatban arra is büszke vagyok, hogy rendkívül gazdag módszertani eszköztárat alkalmaztunk. A beszélgetés csak az alap, rendszeresen javaslunk kutatómunkát, szituációs játékokat, dramatikus játékokat játszunk, önálló vagy csoportos alkotásokat hozunk létre. Tudatosan építünk a képanyagra. A képek nemcsak illusztrációként szolgálnak, hanem egy beszélgetés kiindulópontjai lehetnek, eseteket mutathatnak be, a fantáziát mozdíthatják meg. Tartalmilag itt is több műfajból választottunk kezdve a festménytől a plakátokon át a képregényig vagy a sajtófotóig. És nagyon bízom abban, hogy ha a kollégák egy kicsit is hasznosnak találják a könyveket, akkor a pedagógiai módszertani gazdagságot is fejleszteni, a tanítás lehetőségeit szélesíteni tudtuk .
Milyen tanári visszajelzéseket kaptál?
Amikor elkészültek az első átdolgozások, folyamatosan érkeztek be a kipróbáló tanárok visszajelzései. Korábban pedig a kísérleti tankönyv véleményezéseit is alaposan átolvastuk. Az Újgenerációs könyvek esetében a pedagógusok értékelték azt, hogy a fő javaslataikat, amiket ők a tanítási gyakorlat alapján megfogalmaztak, beépítettük a tankönyvbe. Az egyik, talán a legfőbb szempont a tankönyvi tartalmak és a megjelenés közelítése a gyermekhez, vagyis tényleg annak a korosztálynak szóljon, valóban reflektáljon az érdeklődésükre. Örültek, hogy a tartalmak gyerekközelibbek, a könyvek pedig frissebbek, színesebbek és barátságosabbak lettek. Én azt gondolom, hogy az a tanár, aki megérzi ennek a tantárgynak a lényegét, és felvállalja ezt a módszertani irányvonalat, nagyon hamar rákap az ízére, élvezni fogja a tárgy tanítását. Sok kollégától hallottam, hogy amikor elkezdi azt, hogy körbe ülnek, beszélgetnek, játszanak, alkotnak a gyerekek, csoportmunkában, gyakran önállóan dolgoznak a tanulók, akkor egyszer csak a gyerekek megnyílnak, őszintén mernek kérdezni, véleményezni, sőt kételkedni, vitázni, és ez nagyon jó visszajelzés minden pedagógusnak. 
Néha említik a kollégák, hogy de hát nem is mindig használjuk a könyvet. Én erre azt szoktam mondani, hogy ez egyáltalán nem baj, a tankönyvnek nem az a célja, hogy pontosan végig vezesse a tanítást, hanem hogy sok-sok ötletet adjon. Ha a célokkal és a tantárgy pedagógiával azonosulni tud a tanár, akkor nagy sikereket fog elérni, és a gyerekek pedig szeretni fogják az etikát.
Hozzátenném mindehhez, hogy az elmúlt években tanítottam is etikát általános iskolában. Méghozzá az alsós könyveinket, amelyeknek szerzője is voltam. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan használhatók a tankönyvek a tanítás során, milyen sikerélményeim voltak a gyerekekkel. Ezen azt is értem, hogy váratlan és érdekes élményekbe futhat az ember, rácsodálkozhat arra, mi is szólít meg egyes gyerekeket, vagy ők hogy nyilvánulnak meg. Erre is nagy lehetőséget ad az etika.
Tudsz esetleg egy ilyen gyermeki rácsodálkozásra, tapasztalatra konkrét példát mondani?
Van egy nagyon szép példám. A másodikosok, ahogy belelapoztak az etikatankönyvbe, olyan fényképet találtak, amely afrikai, szegényes körülmények között élő embereket mutatott be. Észrevettem, hogy a tanítványaim kinevették őket, mulatságos volt számukra a helyzet: hogy néznek ki, lóg rajtuk a ruha. Abban a pillanatban én az óratervemet félretettem, és arról kezdtünk el beszélgetni, milyenek ezek a körülmények, miért élhet így sok ember, tehát sok minden szóba került, földrajz, történelem, társadalomismeret. Heti egyórás tárgyról van ugye szó. Ez egy tíz-tizenöt perces órarészlet volt, és ezen kívül nem is foglalkoztunk a témával. Év végén, amikor megkérdeztem a gyerekektől, ki mire emlékszik a tanév etika óráiról, az egyik kislány éppen erre reflektált, azt írta le, hogy nem szabad a más bőrszínű embereket lenézni. Ott értettem meg, hogy mindaz, amit adunk, lehetnek bár csak pici lenyomatok, de nem tudhatjuk, kinél mi marad meg. Legkedvesebb pillanatom pedig az volt, amikor saját fiam az autóban ülve, egy közlekedési dugóban váratlanul idézett a hatodikos etikakönyvből: "Nem az a fejlett város, ahol még a szegények is autóval járnak, hanem ahol még a gazdagok is a tömegközlekedést használják". Az etikatanárok néha félhetnek attól, hogy az az elvárás feléjük, hogy tegyék helyre az ország erkölcsi problémáit, neveljék meg a fiatal generációt, de ez nyilván nem reális elvárás. Mégis, bízhatunk abban, hogy az etikaórákon erős pillanatok születhetnek, és hogy a tanulókban nyomot hagyunk ezekkel a foglalkozásokkal.
(A képeket Kaliczka Gabriella készítette.)
