Ember a tankönyv mögött interjúsorozatunkban Kóródi Bencével, az Újgenerációs alsós tankönyvek főszerkesztőjével beszélgettem olvasásról, nyelvészetről, belső motivációiról és az Újgenerációs alsós tankönyvekről.
„MINDEGY VOLT NEKEM, HOGY JOBBRÓL BALRA VAGY BALRÓL JOBBRA OLVASOK.”
Mi volt az, ami miatt beleszerettél az alsós tankönyvek készítésébe?
Tudni kell, hogy az ELTE-n végeztem magyar bölcsész szakon, előtte pedig elvégeztem a tanárképző főiskolát is, tehát mondhatjuk, hogy több szakon és iskolafokon vagyok érdekelt. Sokáig kutattam a Nyelvtudományi Intézetben és több helyen is dolgoztam, mire rájöttem, hogy mégis a kicsik világához vonzódom leginkább. Ennek egy nagyon érdekes és egyszerű oka van. A tanítást az alapoknál kell kezdeni. Amikor én olyan kisdiák voltam, mint akiknek most tankönyveket szerkesztek, akkor a szövegek nagy részét én bizony nemigen értettem. Megesett, hogy hallgattam a híreket a rádióban, és egy szócska, vagy fogalom megragadott ugyan a mondatokból, de nem állt össze értelmes szöveggé, amit hallottam.
Egyszer a tanító néni behívta a szüleimet, mert ez a gyerek – ahogy mondta – teljesen mást olvas, mint ami oda van írva. Volt olyan is, hogy a tanító néni megkérdezte tőlem: Bence, te miért választod el az elefánt szót a sor közepén? Hát azért – válaszoltam – mert az egy nagyon-nagy állat és ezért nem fér ki a sor végére. Látható, hogy gondjaim voltak a szövegértéssel, szövegalkotással, egyáltalán az írással.
Gondolom, az ilyen élmények adták a belső motivációt az új szemléletű alsós tankönyvekhez.
Így van. Felnőttként egyre inkább lekötötte az érdeklődésemet ez a fejlesztési terület, és amikor elkezdtem az Akadémiai Kiadónál szerkesztőként dolgozni, arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne, ha kicsiknek lehetne olyan tankönyveket készíteni, amikben ezek a „disz”-es problémák idején kezelve vannak. Mert a felhozott példából rögtön látszik, hogy ez diszlexia illetve diszgráfia volt, sőt, tegyük hozzá, hogy diszkalkuliás is voltam. Az oldaliság eltévesztése miatt ugyanolyannak olvastam a 13-as villamost, mint a 31-est, ami így egészen máshova vitt el engem annak idején… Mindegy volt nekem, hogy jobbról balra, vagy balról jobbra olvasom a számokat. Ezek azok a titkos kis motivációk, amik arra vettek rá engem, hogy olyan tankönyveket készítsek a kicsiknek, amelyek a részképességzavarokat leginkább kiküszöbölik.
Hogyan állt fel a szerkesztői gárda? Milyen szakembereket vontál be a munkába?
Együtt dolgoztam különböző fejlesztő pedagógusokkal, gyakorló tanítókkal, sőt még gyógypedagógusokkal is, mert azt akartuk, hogy minél jobbak, minél szakmaibbak, minél használhatóbbak legyenek ezek a könyvek. Így érkeztünk el oda, hogy most már a harmadik sorozatot szerkesztem alsósoknak, és mint alkotószerkesztő és tankönyvíró is részt veszek a folyamatokban.
„…GYERMEKMAGAZINOKAT SZERKESZTETTÜNK BELE A FEJEZETEKBE…”
Ha módszertanilag egy dolgot emelhetnél ki az újításokból, akkor mit jelölnél meg? Miben másak az általad szerkesztett Újgenerációs tankönyvek, mint a régebbiek?
Talán a megközelítésükben. Ezek a könyvek nagyon gyermekcentrikusak. Az eddigi tanítási és módszertani tapasztalatok szintézisét nyújtják. Nem egyszerűen egy új, vagy más módszertan jelenik meg bennük, mint az eddigi tankönyvekben, bár ilyenek is akadnak, hanem próbáltuk minél szélesebb rétegét lefedni azoknak a gyerekeknek, akik ilyen-olyan-amolyan részképesség-problémákkal lépnek be az iskolába. De gondoltunk azokra a tanulókra is, akik unatkoznának, ha mindig mással foglalkozik a tanító néni, tehát a tehetséggondozásra is odafigyeltünk.
Mondanál néhány példát ezekre?
Az olvasókönyveinkben megjelenő, tanítást is segítő módszertan az, hogy minden egyes olvasandó szöveget – és itt szándékosan használom a szöveg szót, nem olvasmány, nem szépirodalom, hanem szöveg, amivel kezdeni kell a gyerekeknek valamit – két oldalról készítünk elő. Először kommunikációs értelemben: a kevésbé érthető szavakat, kifejezéseket megmagyarázzuk, vagy játékos feladatokkal megvilágítjuk. Másodszor olvasástechnikailag, tehát ahol olvasási nehézségekkel küszködnek a gyerekek, idegen szó szerepel a szövegben, vagy hosszú, ritkán használt szó, amit esetleg értenének ugyan, de mire kibetűzik, addigra eltűnhet a jelentése, ezeket a helyeket mindig megtámogatjuk. Azt szeretnénk, hogy felvértezett állapotban kerüljenek a gyerekek az olvasandó szöveg közelébe, azaz ráhangolunk, kontextust teremtünk.
Aztán másik példa, hogy harmadik-negyedikben már kifejezetten azzal a szándékkal, hogy az olvasóvá nevelést támogassuk, kis gyermekmagazinokat szerkesztettünk bele a fejezetekbe. Itt nincsenek kérdések, nincsenek feladatok, nem iskola- vagy tanulásízű az egész. Sokkal inkább mesekönyv vagy gyermekújság hangulatú a tipográfia és a változatos képek, szövegek is. Néhány helyen naptári, vagy is évkörhöz kapcsolódó, máshol pedig tematikus a magazin, például, ha honfoglalás kori mondákat és történelmi témájú szövegeket olvasnak a gyerekek, akkor ott egy honfoglalás magazint találnak, ahol a kislányoknak a honfoglalás kori divatokat és a jurtakészítés fortélyait, a kisfiúknak pedig, illetve mindazoknak, akiket érdekel a téma, a régi magyarok harcmodorát írjuk le.
Ha jól látom, igyekeztek kedvet csinálni az olvasáshoz.
Igen, gyermekcentrikusan közelítünk, próbálunk olyan érdekes témákat hozni, amikkel felkeltjük a gyerekek érdeklődését az olvasás és egyáltalán a tudás megszerzése iránt. Közben egyre inkább fejlesztjük a szövegértését, gondolkodási műveleteit, világlátását a gyerekeknek, mert azért azt ne felejtsük el, és ez a másik nagy csoda, amiért vonzódom az alsós tankönyvekhez, hogy az ilyen életkorú gyerekekben még a teljesség bontatlanul és univerzális minőségében van jelen. Tehát nem tantárgyakra bontva dolgozik, gondolkozik egy ilyen gyermek, hanem a teljesség felől közelít mindent, és ezt a teljességet próbáltuk a tantárgyi koncentrációval és a témákhoz való többféle közeledéssel megtartani, az érdeklődésüket így felkelteni és ébren tartani.
A kezdetektől, sok éve részt veszel egy facebook csoport munkájában pedagógusoknak, az Ötletbörze az Újgenerációs tankönyvekhez nevűben, ahol már több, mint 7000 pedagógus vesz részt a közös diskurzusban. Hogyan lehet bekerülni ebbe a csoportba, ha valaki részt szeretne venni a szakmai munkában, ha van véleménye, amit megosztana másokkal?
Tulajdonképpen bárki jelentkezhet a csoportba, csak igazolni kell az adminisztrátorok felé, hogy pedagógus az illető. A facebook-on megtalálhatóak vagyunk és szeretettel várjuk az új érdeklődőket. Nagyon fontosnak tartom a szerkesztő és a gyakorló pedagógus tapasztalatcseréjét – sokszor napi szinten kommunikálunk egymással –, és azt is, hogy a kollégák egymást között is megosztják ezeket, hiszen ebből mindannyian tanulunk és profitálunk.
„AZT HISZEM, AMOLYAN NYELVFACSARÓNAK GONDOLOM MAGAM.”
Sok egyéb területtel is foglalkozol, például a tantrend.hu oktatási portálon vezeted a Nyelv-ésszel blogot. Mesélnél erről, hogy mi is ez, mi ennek a célja?
A belső motivációja ennek az, hogy sohasem voltam a híve annak, hogy az információért, az ismeretekért pénzt kellene kérni. Mindig úgy gondoltam, hogy az ismeretet, a megszerzett tudást folyamatosan meg kell osztani, és ezt egyre inkább így gondolom. Amire én már magamtól rájöttem, és másnak figyelemfelkeltő lehet, vagy ami engem érdekel, foglalkoztat, tetszik, miért ne írnám meg? Ez engem is szórakoztat és kikapcsol. Magam is tanulok, mindig, amikor tanítok, magam is tanulok, amikor szerkesztek, és magam is tanulok, amikor a kollégákkal beszélgetek – ezeket be tudom építeni először saját magamba, majd pedig azokba az anyagokba, írásokba, amiket készítek. Miért ne osztanék meg ezekből olyanokat, amik esetleg másnak is érdekes, hasznos, jópofa, sőt akár tanulságos is lehet? Így van ez a nyelvészeti témájú meséimmel is, mindenkinek szeretettel ajánlom, böngészgessék, hogy közelebb kerüljenek az anyanyelvünkhöz.
A nyelv és a nyelvészet sokat jelent neked, szeretsz foglalkozni vele, talán mondhatom, hogy lubickolsz benne. Ehhez kötődik a Langbridge projekt is. Mit kell tudni erről a szótárról?
A Langbridge már maga az elnevezés is egy kicsit nyelvfacsarás, mint amilyen én is vagyok – azt hiszem, amolyan nyelvfacsarónak gondolom magam – a név a language és a bridge szavaknak a kontaminációja, keveredése, összetétele. Volt nekem egy nagy álmom, amikor a Nyelvtudományi Intézetből eljöttem tizenhárom éves kutatói munkámat követően, az, hogy fogok csinálni egy olyan szótárat, ami nem betűrendes szótár lesz, hanem jelentés alapú.
Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
Nyilván valamilyen betűsort be kell ahhoz írni, hogy a jelentésig jussunk. A jelentés a meggyőződésem szerint anyagtalan, vagy szellemi értelemben vett entitás, mert mondhatjuk, hogy az anyag maga a nyelv, vagy a szó, vagy a grammatikailag felépített szerkezet, ami utána ezt implikálja, sugallja, formába önti, megragadhatóvá teszi. És mégis, egy jelentésalapú szótárt készítettünk, ami egy szótári hálóvá tud válni, jelentéshálóvá, ha úgy tetszik, mert bármilyen szóalakot beírunk, akkor azt a mellé beírt szinonimasor értelmezi, és az azt megszorító körülíró jelentésmegadás határozza meg. Mondjuk, azt kevésbé szeretem, hogy definitíven adjuk meg a „jelentést”, mert a kutyáról egy könyvet is lehet írni, és az sem biztos, hogy elegendő definíció, és meg lehet fogalmazni úgy is, hogy harapós, ugatós, szőrös háziállat.
Nagyon jó ebben a hálózatban, hogy fogalmi jegyekkel dolgozik, tehát jóval dimenzionáltabb, mint papír alapú társai. A szavak, amik jellemeznek valamit, továbbvisznek minket a fogalmi hálóban. Ha már úgyis a kutyánál tartunk, akkor ha a kutya fölött az van érzékeny felületen fogalmi jegyként, hogy ugat, szőrös, állat, háziállat, húsevő, ez továbbvisz más csillag alakú nyelvi hálózatok felé. És ha mellé a szinonimasorba azt írom csereszabatosan, hogy nagyon, borzasztóan, rettentő, baromira vagy éppen más fok-mérték határozó értékű szót, akkor azt sugallja értelmileg, hogy kutya meleg / hideg stb. van. Ekkor a kutya szó használati köre nem az ebre, a blökire, az ember legjobb barátjára, leghűségesebb társára vonatkozik.
Vicces, mert én is éppen a kutya szóval próbáltam ki ezt a fogalmi hálót…
Igen, biztos azért, hogy ellenőrizd, amit mondok (nevet)… és ami még érdekes, hogy itt még szófajfüggetlen ezen a szinten a rendszer, mert például azt mondom, hogy tetszik, király, klassz vagy jó, akkor három szófajt mondtam, és mégis ugyanazt a jelentést lőttem körbe. Ahogy az angolban is a „Cool!”, vagy az „I like it.”, ugyanazt jelentheti, mert az adatbázis néhány derivátumában angol nyelven, a magyarral ütköztetve is elérhető a Langbridge rendszere. A nagy különlegesség az, hogy miután rákerestünk egy szóra, közlekedni lehet a rendszerben, mert mindegyik betűkaraktersor egy új, vele összefüggő asszociációs sort indít meg. Gyakorlatilag a gondolkodásunkat, az elménk működését modellezi egy picit a Langbridge.
Ha egy tanácsot adhatnál egy pedagógusnak, aki EKE OFI-s Újgenerációs, adott esetben az alsós tankönyveket használja, akkor mit mondanál neki?
Hogy mindig érezzük azt – és ezt nem csak az alsósoknak üzenem, hanem minden embertársamnak – hogy minden kapcsolatból, akár gyermek-felnőtt, akár pedagógus-diák, akár gondoljunk a társas kapcsolatok bármelyikére, sose felejtsük, hogy nem csak tanítunk minden egyes mozdulatunkkal, szavunkkal, cselekedetünkkel, hanem közben tanulunk is, és köszönjük ezt meg azoknak, akikkel találkozunk, beszélünk, együtt vagyunk – vagy éppen a tanteremben foglalkozunk.
Forrás: http://tantrend.hu/hir/mert-magam-tanulok-mindig-amikor-tanitok-interju-korodi-bencevel
(A fényképeket Kaliczka Gabriella készítette.)
