Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2014. április 29-én rendezte meg a TÁMOP 3.1.2-B kiemelt projekt nyitókonferenciáját Budapesten. A rendezvény keretében bemutatásra kerültek az OFI-ban fejlesztett kísérleti tankönyvek, illetve a Nemzeti Köznevelési Portál is.
A rendezvény nyitóelőadásai keretében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás EU fejlesztési és stratégiai helyettes államtitkár Kompetenciafejlesztés fontossága az EU programokban címmel, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés-fejlesztés fő irányai címmel és Dr. Kaposi József az OFI főigazgatója Fejlesszünk együtt címmel tartott előadást. Mindhárom előadó a megújuló köznevelési rendszer fejlesztési irányait, eddig elért eredményeit és a megújuló tananyag-fejlesztési stratégiákat mutatta be. A tankönyvrendszer állami átalakításának előnyeit hangsúlyozták: mind a pedagógusok, mind a diákok, mind a szülők szempontjai kulcsfontosságúak a fejlesztések során.
A plenáris előadás egyik előadója, Hülber László, az ELTE PPK ITOK oktató-kutatója az IKT-eszközök oktatási alkalmazásáról, az IKT-műveltség kialakításáról és a modern technológiák élethosszig tartó tanulásban való szerepéről beszélt. Kojanitz László, a TÁMOP 3.1.2-B szakmai vezetője a tananyagfejlesztés elméleti koncepcióját vázolta fel előadásában, kiemelve a stratégiai megtervezettséget, a tankönyv fogalmának újraértelmezését és a tanulóközpontú oktatás modelljét. Végül Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási szakembere a Nemzeti Köznevelési Portál alapelképzeléseit és célkitűzéseit mutatta be. Mint elmondta, a portál célja egy olyan online tudásbázis létrehozása, amely egyszerre segíti a pedagógus, a tanuló és a szülő életét is, és lehetőséget biztosít a digitális kísérleti tankönyvek közzétételére is.
Délután három szekcióban folyt a konferencia, melyek keretében az egyes alkotó- és vezetőszerkesztők mutatták be a már elkészített kísérleti tankönyvoldalakat és a fejlesztés koncepcióit. A legnagyobb érdeklődés az alsós tankönyveket övezte; ebben a szekcióban Kóródi Bence vezetőszerkesztő és Farkas Andrea alkotószerkesztő az 1-2. osztályos magyar nyelv és irodalom, Fülöp Mária alkotószerkesztő a matematika, Demeter László vezetőszerkesztő pedig a környezetismeret és az 5-6. osztályos természetismeret tantárgyak kísérleti tankönyveit ismertette. A felső tagozatos (5-6. évfolyam), illetve a középiskolai (9-10. évfolyam) könyvek közül a magyar nyelv és irodalmat (5-6., 9-10.) Valaczka András alprojektvezető, a történelmet (5-6., 9-10.) Kojanitz László szakmai vezető, a matematikát (5-6., 9-10.) pedig Tóthné Szalontay Anna vezetőszerkesztő mutatta be az érdeklődő pedagógusoknak. (A kísérleti tankönyvek mintaoldalai itt elérhetőek.)