Ember a tankönyv mögött interjúsorozatunkban Subai Gézával, az Újgenerációs biológia tankönyvek szerkesztőjével beszélgettünk többek között arról, hogy a biológia tankönyvek hogyan visznek közelebb az élet értelméhez.
Miben másak az általad szerkesztett tankönyvek, mint a korábbiak?
Sokat halljuk, hogy a biológiához kapcsolható tudományterületek felívelőben vannak, a high-tech szektor egyre nagyobb részét fedik le, azonban az általános- és középiskolai oktatásba ezekből érthető módon nagyon kevés szivárog csak le. Erre példa a mitokondrium eredetét magyarázó elmélet frissítése (úgy tűnik nem létezett mitokondrium nélküli sejtmagvas sejt, jóllehet évtizedekig így tanultuk), vagy az újraélesztés mai protokolljának bemutatása (képzetlen elsősegélynyújtó számára ma már nem tanácsolják a lélegeztetést, csak a folyamatos mellkas kompressziót). Mindezzel együtt tartalmi forradalomról nincs szó, amiben újítani tudtunk az a könyv látványvilága, struktúrája, és módszertana.
A változások nyilván egymásból is következnek, gondolom, hogy ha változik a grafika, akkor azt a módszertannak is követnie kell.
Így van. Elsőre talán fel sem tűnik, de komoly erőforrásokat fordítottunk a szöveges tartalom infografikus kiegészítésére, ami a szöveget több helyen teljesen fel is váltotta. Akkor mondhatjuk, hogy sikeres egy infografika, ha nem szúr szemet, hogy néhány ezer karakternyi tartalmat egyetlen ábra közvetít, vagyis paradox módon akkor dolgoztunk jól, ha nem tűnik fel. Ilyen ábra például az emberelődök időrendiségét összegző grafika a 12. évfolyamban, ami egy mozaikos tudást segít összegezni. Történelem, földrajz és biológia tárgyból is tanulnak valamit a földi életnek erről a legutóbbi időszakáról, de kíváncsi vagyok, a végén ki tudná megmondani, egy adott evolúciós szint melyik földtörténeti időben volt jelen, és milyen kultúráig jutott. Erről a grafikáról mindez ugyan egyszerűsítésekkel, de legalább könnyen leolvasható.
Mondanál példát a strukturális változtatásokra?
A genetika témakörének elhelyezését sok vita övezte, de végül kitartottunk a kísérleti megoldás mellet, így egy kötetben szerepel most a molekuláris genetikától a klasszikus genetikán át a populációgenetikáig mindhárom nagy tudományterület. A molekuláris genetikát ugyanis általában egy évvel korábban a sejttannál tárgyalják a könyvek, aminek szintén meg van a maga logikája, de a 11-es évfolyam így is túlterhelt. A gyakorlatban az a következmény, hogy a szaporodás témaköre csúszik át év végéről következő év elejére, pedig annak ott volna a helye az ember élettanához szorosan kapcsolódva.
Mit tartasz a könyvek legnagyobb újításának?
Jelentős újításnak tartom, hogy a szexualitással egzaktabbul és őszintébben foglalkozik mind a 8., mind a 11. évfolyamos könyv. Ebben az esetben egyszerre beszélhetünk strukturális, módszertani és tartalmi változásról. Ebben a fontos témában sajnos sokszor összemosódnak olyasmik, amiket nem volna szabad egybe keverni, és néha még tananyag szintjén is ódzkodunk a mindennapi életben letagadhatatlanul jelenlévő témákkal foglalkozni. Például mindkét könyvben érintjük a pornográfiát. Ez igenis ott van már az általános iskolás fiatalok nagy részének életében, a tankönyvek meg mindezidáig hallgattak róla. Tipikus jelenség, hogy a női nemi működésnél tárgyalják a könyvek a fogamzásgátlást, és akár még a szexuális úton terjedő betegségeket is. Ezzel azt az üzenetet kapják a tanulók, hogy egy párkapcsolatban mindez csak a nőkre vonatkozik. Akkor is ez az erősebb üzenet, ha egyébként a tankönyv szövege helyesen van megfogalmazva. Ugyanígy alapvetően hibásnak tartom azt a megközelítést, amikor a családtervezési eljárásokat egyes egyedül a Pearl-index értékük (megbízhatóságuk) alapján kategorizáljuk. Ezért az újgenerációs könyvekben a női nemi működés leckéje csak a női nemi működéssel, és férfi nemi működés leckéje csak a férfi nemi működéssel foglalkozik. A betegségek és a családtervezés önálló leckében jelennek meg, a módszerekkel kapcsolatban pedig hangsúlyt kapnak a mellékhatások és a lelki vonatkozás is.
Milyenek a tanári visszajelzések?
A többség elégedett volt, a számszerű értékeléseknél ötös skálán rendre 4,5 körüli átlagok jöttek ki. Ha ezt nézzük, a kísérleti verziót akár át sem kellett volna dolgozni, év végén az iskolában ilyen átlagra jelest kapna egy tanuló. De aztán a szöveges részeknél tudtak kritikát is mondani, és ez volt igazán nagy kihívás, ugyanis legtöbb esetben egymásnak, sőt akár önmaguknak is ellentmondó észrevételeket kaptunk.
Mi volt a legjellemzőbb kritika?
Tipikusan az anyag mennyisége volt problémás. Többnyire úgy érezték a tanárok, hogy vállalhatatlanul sokat kell megtanítani, nincs idő kísérletezésre, szemléltetésre, terepmunkára ugyanakkor a legtöbb esetben további kiegészítésekre kaptunk csak javaslatot, törlésre a legritkább esetben. Ez számomra azt az üzenetet hordozza, hogy a biológia oktatás egyrészt erőforrás hiánnyal küzd idő, leterheltség és eszközök terén, másrészt, hogy ezen nem egy újabb biológia könyvvel lehet segíteni. Az iskolákban ott van a szertár, ami ha megfelelően felszerelt, óriási segítség, akármilyen a tankönyv, ráadásul sok nagyon jól használható külföldi anyag érhető el, így egy biológiatanár könnyen megoldja magának a taneszköz szintű finomhangolást – feltéve, hogy nincs túlterhelve. Egy magyartanár sokkal korlátosabban használhatja a külföldi forrásokat, ők jobban rá vannak utalva a tankönyvekre. Mindenesetre úgy érzem, amit lehetett, azt az átdolgozás során kihoztuk a könyvből, akár a korlátok feszegetése árán is.
Hol kellett feszegetni a korlátokat?
Erre a legszembetűnőbb példa megint a 12-es könyvből származik. Klasszikus módon érettségi előtt még tanulni kellene a fenntarthatóságról. Ez valóban rendkívül fontos téma, de amellett, hogy 12 közoktatásban töltött év alatt számos tantárgyból megtanulják az üvegházhatást és az ózonhiányt, ma már a sajtó is napi rendszerességgel foglalkozik vele. Semmi nem indokolja, hogy akkor, amikor egy osztályban tíz tanulóból nyolcnak biológiából tökéletesen elegendő az év végi kettes, még ezzel próbáljunk sokadjára is figyelmet szerezni. Ezért az átdolgozás során a teljes fejezetet bedaráltuk, és most más oldalról közelítjük meg. Nem a jelenségeket tanítjuk, hanem arra világítunk rá, mi állhat az ember önpusztító viselkedésének a hátterében. A kerettantervi megfelelést pedig a feladatokba tömörítettük. A könyv nem írja le például a Gaia-elméletet, de a lecke végén az utolsó feladat az, hogy nézzenek utána. A kerettantervnek tehát papíron megfeleltünk, aki akarja, az bevasalhatja a diákjain.
És még egyszer: amelyik tanár UV szintet szeretne mérni a szabadban a tanulóival, az akkor is meg fogja tenni, ha a tankönyvben nem szerepel az ózonlyuk kialakulása, aki nem mér (bármi legyen is az oka), az meg akkor sem fog, ha a tankönyv felsorolja a legveszélyesebb szennyező forrásokat.
Mi volt a legnagyobb kihívás a munka során?
Évekkel ezelőtt egyik diákom teljesen jogosan tette fel a kérdést, hogy mit érdekel minket egy távoli, lakatlan sziget behurcolt patkányok miatti ökológiai katasztrófája. Mi értelme dollármilliókat költeni az élővilág helyreállítására? Ha egy biológiai kérdés mélyére ásunk, akkor valójában az élet értelmére kellene választ adnunk. Ez alapján az anyag 99%-a felesleges – és ezt tulajdonképpen minden más tantárgyra is érvényesnek tartom. Megtalálni azt a határt, hogy mi fontos, és mi nem, több ezer, mint említettem ellentmondó visszajelzés áradatában, az nagy kihívás volt. Az élet értelmére továbbra sem ad egyik évfolyam biológia könyve sem kész választ, de itt-ott fel tudjuk hívni a figyelmet, hogy hahó, nézz kicsit jobban a felszín alá!
Mire vagy a legbüszkébb a tankönyvekkel kapcsolatban?
Több olyan külsős szakembert és szervezetet is be tudtunk vonni, akik valamely részterület szakértői. Büszke vagyok arra, hogy az Újgenerációs könyvekbe a nagy tapasztalatú tananyagfejlesztők mellett a frontvonalban dolgozó tanárok és oktatási rendszertől független orvosok, mentálhigiénés szakemberek, gyógyszerészek, genetikusok, ökológusok munkáját tudtuk integrálni, ez szerintem példaértékű. Meggyőződésem, hogy a jövő tananyagát és az oktatás követelményrendszerét is ilyen, csak ennél jóval szélesebb alapra kellene helyezni. Tegyük ki a rideg valóságba a rendszert, hogy hatni tudjon rá a szelekció, és beinduljon az evolúció. Mondják el az orvosok, mit kellene jobban tudnunk! Mondják el a cégvezetők, mitől jó egy munkavállaló! Mondja el bárki, mi az ő tapasztalata! De mondják el a szülők és a tanulók is, szerintük mi reális mindebből.
(A fényképeket Kaliczka Gabriella készítette.)
