Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet székháza, melyben a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum működik, első helyezést nyert a rangos építészeti megmérettetésen.
Magyarország egyik legrangosabb és legjelentősebb díjazású pályázatának célja, hogy új és felújított épületek esetében értékelje a mai magyar építészet értékteremtő házait, a homlokzatok kialakítását, illetve elismerje azokat az építészeket és kivitelezőket, akik ezeket létrehozták. A díj alapítója és fő támogatója, a Baumit Kft.
Az Év Homlokzata 2016 műemlék-felújítás kategória legjobb pályázata építész és kivitelező közös nevezése lett, amelyet az építész Műép Építőmérnöki Kft. (Hőnich Henrik, Dr. Szabó László, Zepkó Ferenc, Kaczurné Molnár Ágota tervezők) és a kivitelező RózsaÉp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (ügyvezetője Darida Olivér) nyújtott be, a Budapest VIII. kerület, a Könyves Kálmán kőrúton felújított Tündérpalota, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet székházának épületére.
A műemlék kategóriában a zsűri a Budapesten, a VIII. kerületben, a Könyves Kálmán körúton található Tündérpalotát, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kezelésében lévő épületet választotta az Év Homlokzata 2016 pályázat egymillió forintos kategória-díjas épületének. A pályázatot az építész és a kivitelező cég közösen adta be, így mindkét közreműködő osztozik a díjon.
A Tündérpalota 1909-1911. között Kőrössy Albert tervei alapján a Tisztviselőtelepi Magyar Királyi Állami Gimnázium számára épült. A második világháborúban erősen megsérült, majd a későbbi helyreállítás nem volt megfelelő, az épület szinte a végsőkig lepusztult. A nemrégiben, pályázati forrásból elkészült energetikai felújítás során az örökségvédelmi hivatal bevonásával újjászületett a szecessziós homlokzat is, ablakcsere, fűtéskorszerűsítés és napenergia hasznosítás történt.
Vidor Győző, a pályázat zsűrijének tagja, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke a díj átadásakor elhangzott méltatásában így jellemezte az épületet: „A Tündérpalota tiszta színvilágával, finom vakolatdíszeivel olyan színvonalon élesztette föl az alvó szecessziós szépséget, hogy az mindenképpen első díjat érdemelt!”
További díjazottak és információk itt.