Munkásgimnáziumok

A tanulmány célja, hogy a rendelkezésre álló könyvtári/levéltári források alapján betekintést nyújtson a huszadik század első két évtizedében az iskolarendszeren kívül működtetett munkásgimnáziumok életébe. Ez a terület átfogó módon nem került még feldolgozásra a neveléstudományi kutatások során. Most arra teszünk kísérletet, hogy a sajtóanyagok és a megmaradt értesítők feldolgozásával bővítsük ismereteinket erről a képzéstípusról. Ennek a kísérletnek vannak máig ható tanulságai, olyanok, amelyek vissza – visszaköszönnek a formális –non-formális –informális tanulási formák között megszerzett tudáselemek elismeréséről szóló vitákban.

Oldalak

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.