Kedves látogató! Ön egy olyan tartalmat olvas, amelynek információi a megjelenés idején pontosak voltak, de mára már elavultak lehetnek!

Etika tanárok felkészítése

Továbbképzés a 2015-16-os tanévben, a 11. évfolyamon induló etika tantárgy oktatásával kapcsolatban.

A 60 órás továbbképzés résztvevői az OFI gondozásában megjelenő Lányi András – Jakab György: Etika c. tankönyv alapján készülhetnek fel az új tárgy oktatására. A kerettantervben megállapított tematikát követve elméleti és gyakorlati útmutatást kapnak az egyes fejezetek feldolgozásához. Előadások segítik tájékozódásukat az erkölcsi gondolkodás történetében. A legfontosabb irányzatok klasszikus szövegeit szemináriumi foglalkozások keretében dolgozzák fel. Az etika sok tekintetben rendhagyó tárgy, már a bevezetését megelőző viták során is felmerültek kényes kérdések, nehéz dilemmák, amelyekre a pedagógusoknak rövidesen az osztályteremben kell megoldást találniuk. Ezért a tanfolyamon kitüntetett szerepet kapnak a szakmódszertan kérdései. A tanfolyam a résztvevők egyéni projektjeinek kidolgozásával és megvitatásával zárul, ezek a tematika egy tetszőlegesen választott fejezetéhez kapcsolódnak.

A kurzust dr. Lányi András vezeti, az etikatörténeti előadásokat az ELTE BTK Filozófiai Intézetének oktatói tartják.

A továbbképzés részletes tématerve letölthető az alábbi linkeken:

Támogató: 
TÁMOP
h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
2015. aug. 24. 10:00
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
1143 Budapest, Szobránc utca 6-8.

A honlapon található adatbázisban lévő tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művek elektronikus továbbhasznosítását előzetes írásbeli engedélyéhez köti. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést kifejezetten megtiltja.