<

Az olvasó ötödik alkalommal veheti kezébe a Jelentés a magyar közoktatásról című könyvet. A Jelentés az Oktatási Minisztérium támogatásával készül az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében. Célja az, hogy átfogó képet adjon a magyar közoktatási rendszerben zajló folyamatokról, a rendszert érő kihívásokról és a kormányzati politika ezekre adott válaszairól. A könyv címzettjei pedig mindazok, akik akár állampolgárként, akár a közoktatásban érintett döntéshozóként vagy azok előkészítőjeként, illetve egyszerűen ezek befolyásolására törekedve érdeklődnek a közoktatás ügye iránt.

A könyv kilenc fejezetet tartalmaz, amelyek a közoktatás általunk legfontosabbnak tartott területeit fedik le. A bevezetés és az első fejezet azokat a közoktatás társadalmi és gazdasági környezetében bekövetkezett nemzetközi és hazai változásokat mutatja be, amelyek jelentősebb hatást gyakoroltak ennek az ágazatnak a fejlődésére. A társadalmi és gazdasági környezet változásaiból fakadó kihívások között kiemelt figyelmet kap az Európai Unióhoz való csatlakozás és ennek várható hatásai. A második fejezet a közoktatás irányítási viszonyait elemzi. A korábbi évekhez hasonlóan az irányításról szóló fejezetet most is a finanszírozásról szóló követi. Az olvasó itt szerezhet információt az olyan makroszintű jellemzőkről, mint a közoktatási kiadások nagyságának, reálértékének és összetételének, továbbá a nemzeti jövedelemből e területre fordított források nagyságának az alakulása. A negyedik fejezet, a közoktatási rendszer szerkezeti és intézményi jellemzőiről, valamint a tanulók rendszeren belüli továbbhaladásáról szól. Az előző kiadáshoz hasonlóan az ötödik fejezet most is mélyrehatóan foglalkozik a közoktatás tartalmi kérdéseivel. Önálló fejezet foglalkozik az iskolák belső világával. amely elemzi az iskolákon belüli viszonyok változásait, különös tekintettel a diákok és pedagógusok közötti, valamint a pedagógusok egymás közötti kapcsolataira. A hetedik fejezet a pedagógusokról szól, s foglalkozik a pedagógusszakmát érő hazai és nemzetközi kihívásokkal, a létszám és összetétel kérdéseivel, a foglalkoztatás és bérezés problémáival, valamint a pedagógusok felkészülésének és szakmai fejlesztésének témájával. A Jelentés korábbi kiadásaihoz hasonlóan most is önálló fejezet foglalkozik a közoktatás minőségének és eredményességének a kérdéseivel. A kötet kilencedik, záró fejezete pedig a közoktatásban megfigyelhető egyenlőtlenségekről és a speciális igényű tanulók oktatásáról szól. Ez a rész különösen részletesen foglalkozik a tanulmányi teljesítményekben megjelenő egyenlőtlenségekkel, és elemzi ezek nagyságát és megjelenési formáit, vizsgálja ezek okait.

Szerkesztette
Halász Gábor és Lannert Judit

A szerkesztők munkatársa
Simon Mária

Olvasószerkesztő
Majzik Katalin

Írta
Balázs Éva, Györgyi Zoltán, Halász Gábor, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Imre Anna, Keller Judit, Mártonfi György, Nagy Mária, Palotás Zoltán, Sinka Edit, Szekszárdi Júlia, Varga Júlia, Vass Vilmos, Vágó Irén

Országos Közoktatási Intézet
Budapest, 2006


Tartalom


Szerkesztőbizottság
Balogh Miklós, Bonifert Mária, Halász Gábor, Kovács István Vilmos, Lannert Judit, Loboda Zoltán, Mátrai Zsuzsanna, Palotás Zoltán, Schüttler Tamás, Tóth István György

A kötet a következő szerzők háttértanulmányainak és elemzéseinek felhasználásával készült
Annási Ferenc, Balázsi Ildikó, Bánfalvy Csaba, Békési Kálmán, Borbás Éva, Draskovits Ildikó, Földes Petra, Frank Gábor, Gönczöl Enikő, Hermándy-Berencz Judit, Herpai Imre, Horn Dániel, Horváth István, Horváth Zsuzsanna, Hunya Márta, Kaszás Judit, Kovács Katalin,Kőpatakiné Mészáros Mária, Lukács Judit, Mayer József, Mártonfi György, Mészáros János, Németh Szilvia, Nikolov Marianne, Paksi Borbála, Polinszky Márta, Probáld Anna, Rábainé Szabó Annamária, Schmidt Andrea, Sediviné Balassa Ildikó, S. Faragó Magdolna, Simon Mária, Szabó Vilmos, Szalai Sándor, Szalay Balázs, Szatmáry Nóra, Szepesi Ildikó, Szira Judit, Trencsényi László, Varga Mária Beáta, Villányi Györgyné, Wagner András

A táblázatokat gondozta
Garami Erika

Technikai munkatárs
Jankó Krisztina
Nagy Ferenc

News

LELLE, but not at Lake Balaton!

The project partners – universities, researchers and developers, teachers of secondary schools – work together by the leadership of the Pannon University. Their aim is to contribute to the development of the secondary school students’ learning skills, necessary to successful work in the 21st century.
Read more

Student activity in the 21st century

The Hungarian Institute for Educational Research and Development organised an Erasmus+ KA2 project workshop conference on the 30th Aug 2018 called ’Student Voice – The bridge to learning’. The conference was held at The Hunfalvy János Bilingual Secondary Vocational School of Economics and Trade of BGSZC.
Read more

Student Voice - Workshop for Hungarian partner schools

The third workshop organized for the Hungarian partner schools of the Erasmus+ Student Voice – Bridge to Learning project came to pass on the 28th of June.artner schools of the Erasmus+ Student Voice – Bridge to Learning project came to pass on the 28th of June.
Read more

Student Voice - Workshop for Partner Schools

The first workshop organized for the partner schools was held on 7th March 2017 at EKU- HIERD (Eszterházy Károly University Hungarian Institute for Educational Research and Development) covered the following topic: Student voice and the student-focused learning.
Read more

Student Voice project meeting - Dublin

The second Student Voice project meeting was held in Dublin, Ireland on 18-19th January with the participation of the five partner institutions from Ireland, Scotland, Hungary, Slovenia, and The Netherlands. The purpose of the meeting was to prepare evaluation tools at national and transnational level and plan further steps of the project.
Read more

ERASMUS+ Student Voice – The Bridge to Learning has launched

Representatives of the Hungarian Institute for Educational Research and Development (HIERD) Lucia Kákonyi, manager of the Student Voice – The Bridge to Learning project in Hungary, and Gábor Rózsa, IT expert, took part in the first project partnership meeting of the ERASMUS+ Student Voice project which took place in Ljubljana, Slovenia.
Read more