3
May
Medvey Tamás

Zöld Óvoda hálózat képviselői találkoztak Salgótarjánban

Dear Reader, the content that you are reading was accurate at the time of publishing, but might have become obsolete since then.

2016. április 16-án került megrendezésre a „Zöld Óvoda, Ökoiskola Programok kiszélesítése (SH/4/5)” című projekt keretén belül a III. Országos Találkozó.

A helyszín Salgótarján határában, a Tarjáni Gyermektábor volt. A programot Sinka Edit, Kutatási, Elemzési és Értékelési Igazgatóság igazgató az OFI és Mécs Csaba, KOKOSZ elnök, az Zöld Óvoda Országos Forrásközpont nevében nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott Vágvölgyiné Dr. Bene Orsolya a Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Főosztályvezető helyettese.

A rendezvényen elsősorban Nógrád és Heves megyei óvodák képviseltették magukat, mintegy 30 fővel.

A Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Badics Tiborné a Zöld Óvoda címpályázattal kapcsolatos tapasztalatokról beszélt, és előadásában hangsúlyozta, hogy az idei év, a Zöld Óvoda Hálózat fennállásának 10. éve mérföldkő. A jelenlegi 839 Zöld Óvoda címmel rendelkező intézmény környezeti nevelési tevékenysége a belső képzések, a hálózati tudásmegosztás és a koordinátori képzések révén fog még jobban fejlődni.

Megyeriné dr. Runyó Anna „Óvodapedagógusok felkészítése a környezeti nevelésre – magyarországi körkép” címmel összegezte a hazai gyakorlatot, valamint bemutatta intézménye, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola környezeti nevelési tantervét, melyből a résztvevők láthatták, hogy egy felsőoktatási intézmény is ezer szállal kapcsolódhat a „való világ”- hoz, s azt, hogy az óvónőképzés a helyi tudományos és civil környezetbe sikeresen tud integrálódni.

Az SH/4/5 projekt részéről Dupákné Gecse Adél - aki egyben a Salgótarjáni pedagógiai Oktatási Központ szakértője is - beszámolt az Észak-magyarországi Regionális Forrásközpont projektben végzett tevékenységéről, az információs napok jelentőségéről, a helyi hálózatfejlesztés eredményességéről (két év alatt a régióban a Zöld Óvoda címmel rendelkező intézmények száma 61-ről 113-ra nőtt). Kiemelte a zöld óvoda koordinátor képzések sikerességét is.

Bihariné dr. Krekó Ilona, a Zöld Óvoda Országos Forrásközpont (OFK) szakértője összegezte az OFK projektbeli szerepét, illetve „Óvodapedagógusok képzése a fenntarthatóság szellemében az ELTE-n” címmel beszámolt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar környezeti nevelési tantervéről.

Könczey Réka, a projekt szakmai vezetője, előadásában a hálózatfejlesztés eredményeit és a hálózati tapasztalatokat mutatta be, valamint felhívta a figyelmet a zöld óvodák számára készített, az ENSZ fenntartható fejlődési célkitűzéseit bemutató plakátra. Előre jelezte az Életjel címmel, május végére tervezett Natura 2000 felhívást, melyre csak Zöld Óvodákat és Örökös Zöld Óvodákat, valamint Ökoiskolákat és Örökös Ökoiskolákat várnak majd.

A térségbeli óvodák előadásaiban a helyi óvodai nevelési programok gazdagsága, komplexitása mutatkozott meg. Örökös Zöld Óvodák (Salgótarjáni Összevont Óvoda Aprófalva és Körúti Tagóvoda, Pásztó Város Önkormányzat Százszorszép Óvoda Örökös Zöld Óvoda) osztották meg a közönséggel évek, évtizedek alatt felhalmozott tudásukat, és bemutatkozott két, első Zöld Óvoda címét elnyert intézmény is (Szügyi Nemzetiségi Óvoda, Diósjenői Aranydió Egységes Óvoda-Bölcsőde). 

Az ebédet követő szekcióülésen Andóné Angyal Mária intézményvezető segítségével bepillanthattak a résztvevők a Salgótarjáni Összevont Óvoda jó gyakorlatába, az évek óta zajló ökoturisztikai programba, mely során óvodásokat vonnak be a falmászás, sziklamászás rejtelmeibe, miközben ügyességük, bátorságuk, természet iránti elköteleződésük fejlődik. A programot a helyi környezet adta lehetőségekre maximálisan építve dolgozta ki az óvoda és a Salgótarjáni Hegymászó Club.

Surányiné Palkó Eleonóra és Halácsy Ágnes vezetésével zajlott a másik két szekciófoglalkozás, melyeken madárbarát óvoda, éghajlatváltozás, víztakarékosság jegyében ismerkedhettek a résztvevők egyéb óvodai programokkal, illetve muníciót kaphattak további, fenntarthatóságra nevelői munkájukhoz a helyi zöld óvoda hálózat tagjaiként. Az óvodák kézhez kapták az ENSZ új Fenntartható Fejlődési Célkitűzéseinek zöld óvodai értelmezéséhez a következő esztendőkre ötleteket nyújtó posztert is. A posztert minden zöld óvoda pedagógusközössége figyelmébe ajánljuk, hiszen a fenntarthatóságra nevelés előremutató módszereinek kidolgozása a zöld óvodáktól várható.

News

LELLE, but not at Lake Balaton!

The project partners – universities, researchers and developers, teachers of secondary schools – work together by the leadership of the Pannon University. Their aim is to contribute to the development of the secondary school students’ learning skills, necessary to successful work in the 21st century.
Read more

Student activity in the 21st century

The Hungarian Institute for Educational Research and Development organised an Erasmus+ KA2 project workshop conference on the 30th Aug 2018 called ’Student Voice – The bridge to learning’. The conference was held at The Hunfalvy János Bilingual Secondary Vocational School of Economics and Trade of BGSZC.
Read more

Student Voice - Workshop for Hungarian partner schools

The third workshop organized for the Hungarian partner schools of the Erasmus+ Student Voice – Bridge to Learning project came to pass on the 28th of June.artner schools of the Erasmus+ Student Voice – Bridge to Learning project came to pass on the 28th of June.
Read more

Student Voice - Workshop for Partner Schools

The first workshop organized for the partner schools was held on 7th March 2017 at EKU- HIERD (Eszterházy Károly University Hungarian Institute for Educational Research and Development) covered the following topic: Student voice and the student-focused learning.
Read more

Student Voice project meeting - Dublin

The second Student Voice project meeting was held in Dublin, Ireland on 18-19th January with the participation of the five partner institutions from Ireland, Scotland, Hungary, Slovenia, and The Netherlands. The purpose of the meeting was to prepare evaluation tools at national and transnational level and plan further steps of the project.
Read more

ERASMUS+ Student Voice – The Bridge to Learning has launched

Representatives of the Hungarian Institute for Educational Research and Development (HIERD) Lucia Kákonyi, manager of the Student Voice – The Bridge to Learning project in Hungary, and Gábor Rózsa, IT expert, took part in the first project partnership meeting of the ERASMUS+ Student Voice project which took place in Ljubljana, Slovenia.
Read more