Annak ellenére, hogy a tanári pálya társadalmi presztízse és ennek változása nehezen mérhető, egyértelmű, hogy az Egyesült Államokban a tanári pálya az elmúlt évtizedekben szignifikánsan veszített a presztízséből. Ez részint azzal függ össze, hogy a társadalomban a 20. században és a 21. század eddigi évei során olyan irányú modernizációs és posztmodernizációs folyamatok zajlottak le, amelyek általában is gyöngítették az autoritás érvényét.
Tekintve az oktatásügyet évtizedek óta érő kritikák sokaságát, a tanári pálya presztízse az Egyesült Államokban még így is meglepően kedvező. A 21 OECD-országra kiterjedő tanári presztízsvizsgálatban az USA a felső középmezőnyben helyezkedik el. Különösen figyelemre méltó az általános iskolai tanárok magas presztízse, amely megelőzi a középiskolai tanárok presztízsmutatóját, illetve a kutatásban részt vett európai országok mutatóit. Ugyancsak fontos jellemző, hogy a 21 vizsgált országból az USA a 7. azt tekintve, hogy a szülők mennyire biztatnák a gyereküket arra, hogy a tanári pályát válasszák élethivatásukul; más országokkal összehasonlítva feltűnően alacsony (az egész vizsgálatban az egyik legalacsonyabb) azoknak a szülőknek a százalékos aránya, akik talán vagy egészen biztosan nem biztatnák a gyereküket arra, hogy tanárok legyenek.
A tanárképzés rendszerében nagy a változatosság az USA egyes államaiban, illetve tanárképzési programjaiban. Általános minta, hogy az adott állam állami szinten állítja fel a minimum követelményeket e téren is, de ezeket az egyes tanárképzési programok saját belátásuk szerint szigoríthatják vagy gyengíthetik. Washington államban például egy tesztet kell kitölteniük a jelentkezőknek, amely az írás, olvasás és matematikai alapkészségeiket méri. Túl ezen, a tanárképzési programokra való jelentkezés kritériumrendszere függ az adott felsőoktatási intézmény hagyományrendszerétől, illetve egyedi profiljától, valamint a képző intézmény szakmai színvonalától és presztízsétől; de az alkalmazott eszközök nem ütnek el az Egyesült Államok felsőoktatási szelekciójában egyébként alkalmazott módszerektől (Kimmel, 2011): legtipikusabban a GPA pontszámokat veszik tekintetbe, valamint a jelentkezők a motivációs levelét, az őket támogató fontos szakmai személyek ajánlásait. Egyes helyeken egy interjún is keresztül kell esniük a jelentkezőknek.
A legtöbb képzőhelyen az előzőekre alapozva generálnak egy olyan általános mutatót, amelyek alapján a jelentkezők egészleges profilját és teljesítményét értékelik, és ez alapján hozzák meg a döntésüket a tanárképző kar és az egyetem központi szervezeteinek szakértői.
Az utóbbi évtizedekben nőtt a tanítási gyakorlat súlya és értéke a pedagógusképzésben. A minden lelendő tanár számára hasonló ismereteket biztosító központi tantárgyak (tantervelmélet, módszertani alapok stb.) mellett ugyancsak nagyon egyértelmű a tanárképzésben a multikulturális tartalmak előretörése. Ez nem feltétlenül és nem is csak a speciális tanári ismereteket, jártasságokat és készségeket igénylő bevándorló tanulók magas számával vagy a nyelvi/kulturális sokféleség társadalmi jelenlétének súlyával magyarázható, hanem legalább ennyire azzal, ahogy a társadalom az egyének és csoportok diverzitásához viszonyul, támogatva ezeket, sőt, az egyéni képességek fejlesztésével, strukturális lehetőségek biztosításával elő is segítve ezek minél szélesebb körű önartikulációját: kialakulását és működését.
