Határidő módosítás: „Sport és Környezet”
Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok!
Kedves Gyerekek!
A 2010. január elején meghirdetett Sport és Környezet mottójú rajzpályázatunk beadási határidejét az érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk, így aki elutazott, síelt vagy elkezdte, csak éppen nem tudta befejezni a művét, az újabb lehetőséget kap!
A pályázatok postára adásának ÚJ határideje:
2010. március 4. csütörtök
(A postabélyegző dátuma számít.)
Néhány kedvcsináló a meglepetések közül:
A kategóriák I. helyezettjei a MOB jóvoltából kerékpárt kapnak!
A nevezési kategóriák dobogósai mellett további 10 pályaművet is díjazunk.
Az eredményhirdetésen résztvevőknek alkalmuk lesz találkozni ismert olimpikonjainkkal, Kovács Ágnessel és Kozmann Györggyel, akikkel együtt a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében ellátogatnak a kajak-kenusaink edzésére.
A pályázat kiírás teljes szövege és a nevezési lap itt érhető el.